Blogarchívum

2010. március 18., csütörtök

Budaházy - Összegyűlt a kopogtatócédula Budaházy Györgynek!

http://budahazy.org/hu/hirek/2010/marcius/278-osszegyult-a-kopogtatocedula-budahazy-gyorgynek?sms_ss=facebook

19 megjegyzés :

  1. Szívesen! Hála Istennek!
    Azért mégiscsak Szent György az ő védőszentje. :-)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon drukkoltam és tudtam hogy meglesz neki!

    VálaszTörlés
  3. Nem akarok ünneprontó lenni, de Budaházy ezzel még nem került szabadlábra és miután ez a hatalmi gépezeten, az OVB-n és az ügyészéségen múlik, erre igen kevés az esély.

    VálaszTörlés
  4. A fönti információt magam egy hónapja adtam közzé.

    VálaszTörlés
  5. a legfrissebb, a kuruc-ról:
    "Egy hét múlva szabad lehet Budaházy

    Kiengedhetik az előzetes letartóztatásból a jövő héten csütörtökön Budaházy Györgyöt, ha a helyi választási bizottság úgy dönt, hogy összegyűjtött ajánlószelvényei alapján nyilvántartásba veszi független jelöltként.

    Budaházy György ellen négy büntetőeljárás is folyik, egyebek mellett terrorcselekmény vádjával. Budaházy Budapesten, a XI. kerületben indul, ahol szimpatizánsai gyűjtötték össze neki szerdára a szükséges 750-nél valamivel több ajánlószelvényt.
    Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője a Független Hírügynökség kérdésére elmondta, hogy bár nem kampányfőnöke Budaházy Györgynek, jogvédőként és emberként fontosnak tartja, hogy a szerinte koncepciós eljárások alatt álló férfi indulhasson a választásokon. Ezért vett részt szerdán egy koncerttel egybekötött választási gyűlésen, ahol Budaházy György édesanyja jelentette be, hogy összegyűlt a szükséges számú ajánlószelvény.
    Az ajánlószelvényeket pénteken adják le a helyi választási irodában, a helyi választási bizottság pedig hétfőn ül össze és dönt arról, hogy érvényesek-e a szelvények és nyilvántartásba veszi-e a jelöltet. A döntés 3 nap után emelkedik jogerőre. Ha a jelöltet, aki ellen büntetőeljárás van folyamatban és ráadásul személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés terheli - jelen esetben előzetesben van - jogerősen nyilvántartásba veszik, akkor az ellene folyamatban lévő eljárásokat fel kell függeszteni. A rá vonatkozó törvények szerint, ha a döntés jogerőssé válik, akkor azonnal szabadon kell engedni - ismertette Gaudi-Nagy Tamás a képviselő-jelöltté válás ezen speciális esetének folyamatát.
    (FH)"

    VálaszTörlés
  6. Mit, Katicabogaram?
    Hogy összegyűlt az ajánlószelvény?

    Az OVB-vel lesz még egy nehéz menet, most magukról fognak vallani.

    VálaszTörlés
  7. Nem, Ólevendulám, arról tettem föl pár sort, hogy Budaházy György átmeneti szabadonbocsátása nem biztosított abban az esetben sem, ha összegyülik a 700, vagy több kopogtatócédulája: a hatóságnak megvan a lehetösége a megtagadására.
    A most idetett írás részletezi.

    S hogy én mit tartok az OVB-röl... hiába télakolt Trutykó Rozália a süllyesztöbe - vajh, milyen díjazással ? -, büzlik az az MSZ(M)P-tradícióktól ma is.

    VálaszTörlés
  8. Azon bizony eltűnődtem, hogy mi lehet az a feladat, amit még Rytkó sem vállalt el...?!

    VálaszTörlés
  9. Még bövebben:
    "Nem lehet képviselőjelölt Budaházy György. A HunHír.Hu információi szerint az Országos Választási Bizottság megállapította, hogy Budaházy György számára leadott ajánlószelvények közül csak 640 darab felel meg a szükséges kritériumoknak, így hiába adták le a hozzátartozók és a szimpatizánsok az országgyűlési képviselő-jelöltséghez szükséges számú cédulánál többet, mégsem lett elegendő az érvényes szelvények száma.

    A Budaházy csapat nagy megrökönyödéssel tekint a történtekre, hiszen négy-öt jogász is megnézte a cédulákat és azokban, legalábbis formailag semmilyen hibát sem találtak, így az is felmerülhet, hogy direkt hamis ajánlószelvényeket juttattak el Budaházy kampánycsapatához, hogy ezzel is megakadályozzák indulását.

    A HunHír.Hu legújabb információ szerint az ajánlószelvények vizsgálatakor olyan hiányosságokat találtak, amely végül is testületi döntés alapján minősült érvénytelennek. Egy ember két cédulát adott le a saját nevében, volt olyan kopogtató, ahol az ajánló személy elhalálozott, de a legtöbb esetben félreírások domináltak. Jó volt például minden a dokumentumon, csak a házszám nem stimmelt. A szúrópróbaszerű ellenőrzések, és a választási bizottság döntése nyomán tehát most már biztos, hogy ezzel a lehetőséggel nem nyithatóak fel Budaházy börtön- és cellaajtói. Informátorunk, S. Andika ismételten megerősítette: jogászok hada nézte át a cédulákat, tehát csak ilyen, nem létfontosságú adatokon bukott meg az egész.

    Hunhir.hu - barikad.hu"

    VálaszTörlés
  10. Szomorú vagyok:-(
    Ezt most találtam. Egy interjú az egyik politikai fogollyal:
    http://szentkoronaradio.com/letoltes/2010_03_09_interju-nagy-zoltan

    VálaszTörlés
  11. Várható volt. Kétszer annyit kellett volna leadni ahhoz, hogy maradjon elég.
    Okulásul jó példa a szavazószelvények számlálására.
    Éppen ezért tüntetett Budaházy 2002-ben, hogy társadalmi szervezetek számolják át a leadott voksokat, és hasonlítsák össze a jegyzőkönyvekben feltüntetett adatokkal.
    Mindez annyira nem történt meg, hogy inkább elégették a szelvényeket - így a szoclibsi kormánynak egyetlen kézzel fogható bizonyítéka sem maradt a legitimitásuk igazolására.
    De mint tudjuk, az igazságot kerülik, mint ördög a tömjénfüstöt.

    VálaszTörlés
  12. FIÚK-LÁNYOK, NEHOGY BALHÉBA KEZDJETEK MOST, MERT EZEK ALIG VÁRJÁK, HOGY ELMARADHASSON A VÁLASZTÁS!

    VálaszTörlés
  13. Kicsodák,kicsodák?! Hát a szoclibáék.

    VálaszTörlés