Blogarchívum

2010. január 21., csütörtök

Elhunyt egy KDNP-s honatya

Szerda hajnalban elhunyt Kuzma László, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője – tájékoztat a KDNP közleményében. Kuzma 2002-ig a Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlésének tagja volt, majd a választások után az oktatási és tudományos állandó bizottságban tevékenykedett. Temetéséről később intézkednek.

A Kereszténydemokrata Néppárt mély megrendüléssel tudatja, hogy szerda hajnalban, 50 éves korában elhunyt Kuzma László, a KDNP országgyűlési képviselője. Kuzma Lászlót a Kereszténydemokrata Néppárt a saját halottjának tekinti. Temetéséről később történik intézkedés. „Emlékét szívünkben örökre megőrizzük!” – olvasható a közleményben.

Kuzma László 1960-ban született Nagykanizsán. 1998-tól 2002-ig a Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlésének tagja, valamint az oktatási, közművelődési és tudományos bizottság elnöke volt. A 2002. évi országgyűlési választásokon szerzett parlamenti mandátumot a Fidesz–MDF jelöltjeként, az oktatási és tudományos állandó bizottságban tevékenykedett. Tagja volt a GREEN Pannónia Alapítvány kuratóriumának. 2006-ban a Somogy megyei területi listáról került be az Országgyűlésbe.

Mély megrendüléssel és fájdalommal értesültünk Kuzma László képviselőtársunk haláláról – olvasható Navracsics Tibor közleményében. Egy kiváló politikust és egy remek embert veszített el Somogy megye és az egész ország, korai és váratlan halála mindannyiunkat megrendített – tette hozzá. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportja őszinte részvéttel osztozik a család gyászában.


4 megjegyzés :

  1. Részvétem a Hozzátartozóknak.

    A halál mindig megrendítő, amikor ilyen fiatal ember távozik közülünk, az különösen elszomorító.
    Isten nyugosztalja.

    VálaszTörlés
  2. Az 50-esek körében nagyon nagy a halandóság. :-S

    VálaszTörlés
  3. Azt mondod?
    Szegény ember, még nagyon fiatal volt....

    VálaszTörlés
  4. Korán ment el nagyon. Nyugodjon békében!

    VálaszTörlés