Blogarchívum

2009. október 27., kedd

Eltemették Fekete Jánost

 Állami-díjas közgazdászt, a Magyar Nemzeti Bank egykori első elnökhelyettesét, aki 91 éves korában, október 23-án hunyt el.

Fekete János 1918-ban született Budapesten. Banki tapasztalatait a Szarvasi Takarékpénztárban alapozta meg, ahol
  • 1936–1948 között dolgozott. Közgazdász diplomáját a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte meg 1957-ben.
  • A Magyar Nemzeti Bankba 1948-ba lépett be, amelynek devizagazdálkodási főosztályát vezette 1948–1950, majd 1953–1988 között,
  • közben 1950 és 1953 között a Pénzügyminisztériumban irányította a devizafőosztályt.
  • Fekete János 1968–1980 között az MNB elnökhelyettese,
  • 1980–1988 között első elnökhelyettese volt,
  • 1982–1988 között a Nemzetközi Valutaalap magyarországi kormányzói posztját töltötte be,
  • 1980-ban Állam Díjat kapott.
  • Fekete János vezette azt a tárgyalódelegációt, amely megalapozta, hogy Magyarország, a szocialista tömb országai között elsőként, 1982-ben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank tagjává váljon.
  • A gazdaságtörténeti dokumentumok rögzítik, hogy a belépés a magyar politikai vezetés támogatásával történt, a szovjet vezetés nemtetszése ellenére.
  • Politikai tevékenységet 1985–1990 között folytatott, amikor országgyűlési képviselő, a külügyi bizottság tagja volt.
  • A rendszerváltást követően 1990–1991-ben a Leumi-Hitelbank Rt. Budapest alelnökévé választják,
  • 1991–1994 között az igazgatótanács elnöke volt.
  • 1995-től a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank Rt. elnöki tanácsadója,
  • majd a Bank of China (Hungary) Rt. igazgatósági tagja
  • és a Magyar Fejlesztési Bank Rt. vezérigazgatói tanácsadója.
  • A Magyar Köztársaságért Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést Fekete János 2006-ban kapta meg.

MTI

7 megjegyzés :

  1. Elvinném ezt a kis kronológiai áttekintést az oldalamra, ha nem bánod. Feltettem ezt az ....hírt én is az oldalamra. (Kipontozott rész: 4 betű, ö-vel kezdődik, és röm- mel végződik.)

    VálaszTörlés
  2. Gondolom túljelentkezés volt búcsúztatói körben.
    "...Tudom én, erős vagy persze
    De ha a fejedben ott van a fejsze
    Vagy a fegyver csövébe nézel
    Ott már semmire nem mégy pénzzel és
    Hiába vagy gazdag
    Ha az égiek leszavaznak
    A kocka, ha el van vetve
    Te meg a föld alá temetve
    Ott már hiába van ügyvéd
    Aki a törvényektől megvéd..."


    http://www.zeneszoveg.hu/lyrics.php?lc=4255
    http://www.youtube.com/v/0G3OnxmiPUg

    VálaszTörlés
  3. Azt hiszem, jelenlegi "státuszában" a legszimpatikusabb itt sokunknak. Bár elképzelhető, hogy aranyos volt kisgyerekként....

    VálaszTörlés
  4. 2009 a kaszás éve. Kicsit lusta a kaszás, de még van 2 hónap a rend-csinálásra.

    VálaszTörlés