Blogarchívum

2009. szeptember 28., hétfő

Velseni Szerződés

Köszönet érte Katicabogár - nak

Levelet kaptam, amit közzé kell tenni, mert a Velseni Szerződésről magam sem hallottam eddig!


Bene Gábor



"Közeledik az október 3. ír szavazás a Lisszaboni Szerződésről. Ez önmagában is jól kivillogtatja az Európai Unió anti-demokratikus jellemét, hiszen tavaly már szavazott az ír nép és most csak azért kell ismét szavaznia, mert akkor merészelt NEM-et mondani a Lisszaboni Szerződésre. Múltkor már írtam az Lisszaboni Szerződés bevezetésének néhány fontos következményeiről, most egy olyanról írok, amiről még kevesebben tudnak.

Jelenleg az a helyzet az európai országokban, hogy csak a nemzeti rendőrség léphet fel a polgári zavargások ellen. Ugyanis, jelenleg még nem az EU hatásköréhez tartoznak a nemzeti belügy és rendészeti intézkedések, hanem az országos kormányok hatásköréhez. Tudjuk, hogy ez Magyarországon nem sokat jelent, de azt is tudjuk, hogy Magyarország már nem igazán egy jogállam. Azonban, még Magyarországon sem merészelt a gengszterváltás óta egy kormány sem idegen rendfenntartó erőket bevetni hivatalosan a magyar tüntető polgárok ellen. Ismétlem: "hivatalosan"... érti, aki akarja! Nos, ez nyomban meg fog változni a Lisszaboni Szerződés bevezetése esetén.

Nagyon kevesen tudják (az európai médiák szinte nem is számoltak be erről...), hogy ugyanazon a napon amikor Lisszabonban hivatalosan megszületett a Lisszaboni Szerződés, azaz 2007 október 18-án, létrejött párhuzamosan egy másik szerződés Velsen holland városában, az ú.n. Velseni Szerződés. Ezt akkor helyben és diszkréten aláírták az európai kormányok bankárseggnyaló képviselői és szó sem volt népszavazásról vagy akár csak arról, hogy az országos parlamentek elé legyen terjesztve ez a Velseni Szerződés, ami arról szól, hogy az EU létrehoz egy úgynevezett "European Gendarmerie Force" szervezetet, azaz "Európai Csendőrség"-et. A Velseni Szerződés pontosabban arról szól, hogy olyan utcai zavargások esetében bármelyik európai országban és különösen azok ellen, amelyek az Európai Unió intézkedései ellen irányulnának, a helybeli kormány "segítségül" hívhatja a tömegoszlatásra szakosodott Európai Csendőrséget. Ahogy már mondtam, jelenleg Európában a nemzeti alkotmányok nem engedélyezik az országos kormányokat idegen rendfenntartó erőket bevetni saját népük ellen és ezért is vette eddig körbe ekkora csend a Velseni Szerződést; ez nyomban meg fog változni, ha a Lisszaboni Szerződés bevezetésre kerül, mert akkor az országos belügy és rendészeti intézkedések törvényszerűen is Brüsszel irányítása alá kerülnek.

Jelenleg az Európai Csendőrség francia, holland, olasz, portugál, spanyol és... román csendőrökből áll. Katonai szervezés jellemzi az alakulatot és nem csak a szokásos tömegoszlató fegyverekkel (gumibot, könnygáz, vízágyú...) vannak felszerelve, hanem éles lőfegyverekkel is. Az Unió elképzelése szerint, polgári zavargások esetében hatékonyabban lehet fellépni a tömeg ellen, ha az oszlató erők idegen tagokból állnak. Ezt már jól tudták és alkalmazták is annak a másik "Unió" idejében, amit Szovjet Uniónak neveztek és amit ugyanazok az immár több, mint két évszázados és világuralomra törekvő bankárdinasztiák hoztak létre a huszadik század elején, mint később az Európai Uniót...

Mézesmózes"

6 megjegyzés :

  1. "szó sem volt népszavazásról vagy akár csak arról, hogy az országos parlamentek elé legyen terjesztve ez a Velseni Szerződés,"
    No és? Annyira mindegy, hogy mit szavaznak meg...
    A mi képviselőinket annyira kedvelik Európa-szerte, hisz mindenre bólogatnak, mindent aláírnak, mindent megszavaznak.
    Mint ahogy a Lisszabonit is simán megszavazták, méghozzá olvasatlanul.
    Köszönjük!

    VálaszTörlés
  2. Sőt. El tudom képzelni, hogy még szorgalmazták is eme jeles alakulat felállítását.

    VálaszTörlés
  3. Sőt, bevetésüket ki is próbálták szerintem 2006 Okt.-ben.

    VálaszTörlés
  4. Balczó Zoltán helyretette az eu nemzetellenes bábjait :

    Rendkivül tanúlságos volt, európa jövője szempontjából az a rövid, de éles vita, amely xy úr (nem vehető ki) és Barosso úr között lezajlott. Világossá tette, hogy az az út, melyet a lisszaboni szerződés alapján megnyitnának, az a nemzetállamok felszámolását tűzte ki célul. Hiszen miért is háborodhatna fel Barosso elnök úr, hogy ebben a teremben egy nemzeti zászlót lát. A mi célunk természetesen ugyanaz, ami európa közös célja, csak olyan módon, hogy mi világossá akarjuk tenni, hogy a jelszó helyett, ami itt áll, egyesülve a sokféleségben, mi arra törekszünk, hogy együtt működjünk a sokféleségben. És ez azt jelenti, hogy kiállunk a nemzetek megmaradása mellett és ilyen keretek között kívánunk a közös európáért működni

    VálaszTörlés
  5. Balczó Zoltán helyretette az eu nemzetellenes bábjait :

    Rendkivül tanúlságos volt, európa jövője szempontjából az a rövid, de éles vita, amely xy úr (nem vehető ki) és Barosso úr között lezajlott. Világossá tette, hogy az az út, melyet a lisszaboni szerződés alapján megnyitnának, az a nemzetállamok felszámolását tűzte ki célul. Hiszen miért is háborodhatna fel Barosso elnök úr, hogy ebben a teremben egy nemzeti zászlót lát. A mi célunk természetesen ugyanaz, ami európa közös célja, csak olyan módon, hogy mi világossá akarjuk tenni, hogy a jelszó helyett, ami itt áll, egyesülve a sokféleségben, mi arra törekszünk, hogy együtt működjünk a sokféleségben. És ez azt jelenti, hogy kiállunk a nemzetek megmaradása mellett és ilyen keretek között kívánunk a közös európáért működni

    VálaszTörlés