Blogarchívum

2009. szeptember 12., szombat

A föld és a "karvalytőke"

2009.09.12, 15:52 Nemzeti Hírháló

Budai Gyula "MAGOSZ"-igazgató után Túri-Kovács Béla a Fidesz-szel szövetséges kisgazdák /Kisgazda Polgári Egyesület és Kisgazda Polgári Szövetség (KPE-KPSZ)/ elnöke beszélt a jövő év fordulójára várható spekulációkról.

Néhány hete Budai Gyula azt mondta, az állam gyanús jelzálog hitelezési konstrukciókra vállalt kezességet - emiatt milliárdokat fizet ki 22 banknak.

A Nemzeti Földalap-kezelő - amely azóta beolvadt a Nemzeti Vagyon-kezelőbe - 2003 és 2007 között több száz olyan földértékesítési szerződést kötött - több milliárd forint értékben -, amelyek esetében a vételárat banki hitelből fizették ki és jelzálog-szerződések jöttek létre, amelyekért az állam készfizető kezességet vállalt.

A szövetségi igazgató szerint ezeknek a szerződéseknek közös ismertetőjele az állam készfizető kezessége arra az esetre, ha a hitelfelvevő nem tudná visszafizetni a vételárat, illetve hogy egy szakképesítés nélküli szakértő felülértékelte a területeket, valamint olyanok vették fel a hitelt, akikről tudható volt, hogy egy-másfél éven belül fizetésképtelenné válnak.

"Ebben az évben eljött az a pillanat, amikor a hitelek egy része bedőlt, és a bankok elkezdték beváltani a készfizető kezességet" - jelentette ki Budai Gyula, hozzátéve: az első ilyen bedőlt szerződés értelmében a Raiffeisen által benyújtott számla jelenleg közel 500 millió forint és ez csak a több száz hasonló szerződés egyike.

Ha az állam ezekben az esetekben készfizető kezességet vállalt, akkor a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek is megérdemelnék ugyanezt - mondta a MAGOSZ-elnök.

Budai Gyula szerint Oszkó Péter pénzügyminiszternek választ kell adnia arra, tudja-e, hogy a bankok benyújtották a számlát az államnak, illetve hogy milyen költségvetési forrásból fogják kifizetni a pénzintézetek követeléseit. A szövetségi igazgató egyben felszólította a tárcavezetőt, indítson vizsgálatot, hogy kiderüljön, ki a felelős ezeknek a hitelszerződéseknek a megkötéséért.

Hangsúlyozta: álláspontja szerint az egész szerződési konstrukció felveti a csalás tényét, és ha valóban így van - folytatta - "ismét egy olyan csalássorozattal állunk szemben, amely vonatkozásában a pénzügyminiszter úrnak a vizsgálatot követően meg kellene tenni a büntetőfeljelentést". Budai Gyula jelezte, ha Oszkó Péter nem, akkor a rendelkezésére álló dokumentáció alapján ezt megteszi ő maga.

(MTI/fidesz.hu)



Ma Békéscsabán a kisgazdák országos gyűlésén Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület és Kisgazda Polgári Szövetség (KPE-KPSZ) elnöke hívta fel a figyelmet, hogy "közeledik 2011 és 2012 fordulója," amikor megjelennek, nem a földet művelni akaró holland parasztok, mert nem ők az első számú fenyegető veszélyek (...), hanem a karvalytőke". Szerinte ez a tőke pontosan ki tudja számolni, hogy a befektetéséből öt-hat év múlva mekkora haszonnal tud majd kiszállni. Nem érdekli, hogy mi lesz a földdel, az sem, hogy termeljen, mert a haszon magában a tulajdonban van. "El kell érni, szövetségeseket kell találni, hogy a tőke szabad áramlása ne terjedhessen ki a termőföldre, mert az nem tőke, azt Isten adja minden országnak, minden népnek"-jelentette ki a kisgazda elnök, aki arra számít, hogy az új kormány egyik első intézkedése egy új földtörvény megalkotása lesz."

A gyűlésen felszólalt Kövér László a Fidesz országos választmányának elnöke is, aki azt mondta,"saját népe, saját országa, saját nemzete ellen folytat mocskos kis háborút saját politikai elitünk egy része, a saját kormányzatunk, a saját parlamentünk pártjainak egy része,-az elmúlt 7-8 esztendő pedig felér egy háborús pusztítással."
A választmányi elnök szerint a válság elsősorban lelki és erkölcsi természetű.

A Fidesz választmányi elnöke az "Isten", "Haza", "Család"értékhármasát, - valamint a hitelességet emelte ki beszédében mint követendő értékrendet.

(MTI - MNO)

5 megjegyzés :

  1. Új törvényeket, elsősorban új földtörvényt kell alkotni, minél hamarabb, ebben igaza volt Túri Kovácsnak. ( Sajnos az ő szava hiteltelen az igazi kisgazda tagság előtt, mióta beolvadtak a Fideszbe.)

    VálaszTörlés
  2. Túri Kovács Bélának személy szerint mindig jó meglátásai vannak. Rajta kívül nem is nagyon tudok olyat említeni, aki a Vidék szakértője volna.

    VálaszTörlés
  3. Nekem semmi bajom vele. De élő embert errefelé nem ismerek, aki méltatná. Egyszer majd meginterjúvolom az itteni kisgazdákat, és beszámolok töviről-hegyire, miért orroltak meg ennyire a Túri kovács-féle kisgazdákra.

    VálaszTörlés
  4. Az EU-ba való belépésünket és annak feltételeit minden párt megszavazta. Ne csináljon most úgy senki sem, hogy nem tudott róla. Persze jobb előbb, mint utóbb felébredni.

    VálaszTörlés
  5. Talán Csurka kivételével, ha jól emlékszem...Vagy nem?

    VálaszTörlés