Blogarchívum

2009. szeptember 22., kedd

470 millió értékű lefoglalt áru sorsáról dönthetnek

A napokban dönt a Karitatív Tanács arról, hogy pontosan milyen értékben fogad el árut a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságától. Az idei évben a VPOP összesen 775 millió forintnyi elkobzott árut ajánlott fel karitatív célra, ebből egy 250 milliós tételt már elfogatott a tanács, egy 470 millió forint értékű felajánlásról pedig a napokban döntenek majd.

A VPOP az elmúlt hónapokban összesen 470 milliós nagyságrendű tételt - elsősorban ruhákat - ajánlott fel a Karitatív Tanácsnak. Sipos Jenő, a VPOP szóvivője ezzel kapcsolatban elmondta: a tanács ezeknek általában az 50-60 százalékát fogadja el. Ebben az évben egyébként eddig 775 millió forint értékben ajánlottak fel árut, ennek valamivel több mint az egyharmadát, összesen 250 millió forintot érő tételt már elfogadtak. A 470 milliós „készlet” sorsáról a napokban várható döntés.

Kedd délelőtt egyeztetésén a VPOP és a Karitatív Tanács tisztázta a korábbi, felajánlott áruval kapcsolatos félreértéseket is, vagyis hogy a mai napig „csak” 250 millió forintnyi holmi került a rászorulókhoz, és mostanáig nem született döntés a 470 milliós készlet sorsáról. Ez visszhangot váltott ki a médiában is, pedig ennek az volt az oka, hogy a nyári szünetben, vagyis az utóbbi két hónapban a tanács nem ülésezett.

Az elkobzott és felajánlott tételek között a ruházati termékeken kívül műszaki cikkek és játékok is vannak. A legnagyobb gondot az okozza, hogy a lefoglalt áruk szinte kizárólag hamisítványok, ezek többségét hamis márkajelzéssel látták el, ezek eltüntetése pedig túl költséges a karitatív szervezetek számára. A műszaki cikkeket és a játékokat pedig más szempontok szerint is vizsgálni kell, hiszen a legtöbb áru Ázsiából származik, ezek egy része pedig nem felel meg az előírásoknak. Azokat a hamis holmikat, amelyeket a tanács nem fogad el, megsemmisítik.

(FH)


2 megjegyzés :

  1. "... A legnagyobb gondot az okozza, hogy a lefoglalt áruk szinte kizárólag hamisítványok, ezek többségét hamis márkajelzéssel látták el, ezek eltüntetése pedig túl költséges a karitatív szervezetek számára. ..."
    Kérdezem, hogy a karitatív szervezetek csak arra képesek, hogy adományokat gyűjtsenek és azt szétosszák? Miért nem fér bele, hogy a ruhákon lévő hamis márkajelzéseket lebontsák?

    VálaszTörlés
  2. Pedig jelentkeztek nyugdíjasok ollóval és varrógéppel, hogy segítsenek.

    VálaszTörlés