Sírás

2008. október 10. 00:00

 

Csermely Péter
Maga az, Albán? Helyes. Akkor figyeljen ide. Tessék? Csend legyen! Semmi drága, semmi aranyos! Nem, nem mondom, ne is hízelegjen. Albán, ennyi. Nem olyan becézgetős időket élünk. Annak vége. Elapadt az én lelkemben minden kedvesség. De bizony. Mondom, hogy elapadt! És megköszönném, ha nem kételkedne a szavaimban, mert magának nem az a dolga. Magának az a dolga, hogy állandóan nyerjünk a társalgása révén, most viszont nem fogunk. Hát akkor legalább csendesebben vigadjon, ez a legkevesebb. Változtassa meg éltét, ahogy Rilke Mária tanácsolja. Szikár lettem érzelmileg, hallja-e, Albán, mert egész éjjel zokogtam, olyan vörös a szemem, mintha két poharat nyomtak volna köré. Sírni láttam a Gyurcsány Ferenc Miniszter Elnök Urat, sírni láttam, én, aki cserbenhagyta Őt. Valami vonatról beszélt, nem figyeltem, nyilván megint hazudott, de közben rám nézett, és nekem megállt a kezemben a szalonna. Rám nézett a tévéből, Albán, fel tudja ezt fogni maga? Dehogy tudja, hallom, ahogy firkálgat. De mindegy. Nézett, és hullámzott a válla, könnyezett az okos kis szeme, rángatózott a szegény szája, és az egész megrendült, drága arca megnyúlt, mint valami régi bakancs. Valami vonatról hazudott, meg hogy micsoda bánat, de nem, én tudom, hogy nekem beszélt, nekem, aki elárultam Őt, valamint pluszban a baloldali eszméket is, de az nem olyan fontos, mert mindig változnak, én már nem is követem. Hát én is bőgtem, igen, Albán, nem restellem bevallani, úgy zokogtam, mint a megkötözött barom, és mindezt hajnalig. Hogy kicsoda alak vagyok én, megríkattam a Gyurcsány Ferenc Miniszteri Elnök Urat. Esküszöm magának, Albán, hogy tudta! Tudta, ahogy nézett rám, tudta, hogy három igennel szavaztam a népszavazáson, meg hogy bizonytalan lettem, és nyilvános helyeken halkan szidom is Őt, mert hát szeretnék épségben hazajutni. Más kérdés azonban, de most már ne szólaljon meg, Albán, ha eddig nem figyelt, hogy nem tudom, mit képzel ez az alak, hogy itt bőg nekem. Mit csinálna, ha kitörne a háború? Sírva hazudna párat, hogy majd azzal győzünk? Vagy itt van ez a válság, a gazdasági, hogy minden megy tönkre. Majd zokog egy jót, hogy meglegyen a pénz? Kérem, itt a tél, fűteni kell, bármi áron. Majd a Gyurcsány könnyekben tör ki, hogy ne legyen annyira hideg? Nincs ez így jól, Albán, szerintem az lenne a legjobb, ha valaki szépen megfogná a Gyurcsány vállát, elkísérné egy csendes helyre, és otthagyná, hátha nem talál vissza. Nézze, Albán, rólam mindenki tudja itt a környéken, hogy ha meglátom az Orbán Viktort, akkor napokig szoktam köpködni. De erre a Gyurcsányra akkor sem szavaznék még egyszer, ha rezesbanda élén táncolna át a lakásomon, egy csoport mazsorett kíséretében, és együtt énekelnék, teli tüdőből, hogy szavazzak rá. Na nem, azt nem, még egyszer nem. És még én érezzem magam kellemetlenül, ahogy szemrehányóan sír a tévében? Komolyan mondom, fel vagyok háborodva. Mi lenne, ha egyszer én sírnék neki? Persze, engem nem engednek oda. Pedig lenne mit, Albán, lenne mit. Tessék? Na jó, ezzel úgyis elszállt a haragom, hát akkor legyen, drága, aranyos Albán Úr, maga nem tehet róla, tudom, hogy maga is áldozat, meg a legszívesebben hagyná már a fenébe az egészet, de ne!, ne sírjon, felindult kis Albán Úr, mert kilépek itt az ablakon.

Lejegyezte: Csermely Péter