Blogarchívum

2009. május 28., csütörtök

Orbán: A szélsőségesek a kormány érdekeit szolgálják

A titkosszolgálatok és a radikális szervezetek közötti kapcsolatot is megvizsgálja a Fidesz, ha kormányra kerül – mondta Orbán Viktor egy lapinterjúban.

Orbán Viktor a Heti Válaszban kifejtette: Európában több példa is mutatta, a szélsőséges erőket a baloldali pártok hozzák létre, hogy így gyengítsék ellenfelüket. Ez a fajta politikai szélhámosság Magyarországon sem ismeretlen.

A Fidesz elnöke leszögezte: pártja kormányzásra készül, tehát a Jobbik az ellenfelük. Korábban több elemző is arra hívta fel a figyelmet, hogy a szélsőjobboldal megerősödése ma Magyarországon egyértelműen az MSZP és az SZDSZ hatalmi érdekeit szolgálja.

(Lánchíd Rádió - Heti Válasz)

4 megjegyzés :

  1. Katicabogtól tudom, hogy egy mindannyiunk által mélyen tisztelt közéleti szereplő szerint a Jobbik TISZTA, egyenes, becsületes, minden rendben velük.
    Szerintem is. Számomra már az is megnyugtató, hogy nincsenek köztük sem volt párt titkárok, sem Kisz titkárok. Tehát: vizsgálódjanak csak nyugodtan;-)
    S ha már: gondolom lesznek olyan jók hozzánk, hogy a saját soraikban is rendet tesznek végre.
    Előre is köszönjük:-))

    VálaszTörlés
  2. A Bácsfi Diana-szerű kreálmányoktól nagyon jól teszik, ha megszabadítanak.
    Mindig ők gyártanak nekünk nyilasokat, csak hogy bizonyíthassák a létezésüket. Ilyen volt Bánó András egykori ötlete is.

    VálaszTörlés
  3. Erről a Viktorról is már csak a kender nyakravaló hiányzik...Az egész bandájával együtt...

    VálaszTörlés
  4. Ezt is mondta a Heti Válasznak adott interjúban:
    "...Hangsúlyozta, hogy az OTP-t bármi áron, az FHB-t pedig a gazdasági ésszerűség határáig meg kell védeni..."
    mintha a Posta Bankba is belenyomtak volna néhány milliárdot. Mi is lett belőle?:-((
    http://www.hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=19767

    Érdekesek a kommentek is. (Pl. a Cadik nevűé...)

    VálaszTörlés