Blogarchívum

2009. május 28., csütörtök

In-kalosok támadták meg a Magyar Nemzet fotósát


Erőszakosan akadályozták meg a Magyar Nemzet fotóriporterét abban, hogy képeket készítsen a Központi Nyomozó Főügyészségről bilincsben elvezetett Hunvald György szocialista polgármesterről. Az épületet őrző In-Kal Security emberei arrébb lökdösték a fotóst, lefogták a kezét, cibálták a táskáját, és megfenyegették – írja a csütörtöki Magyar Nemzet.

Két civilben lévő, illetve két In-Kal Security egyenruhás biztonsági ember támadta le tegnap lapunk fotóriporterét, Székelyhidi Balázst, aki megpróbált fotókat készíteni a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Zichy Jenő utcai épületéből bilincsben kivezetett és a rabomobil felé tartó Hunvald György (MSZP) erzsébetvárosi polgármesterről. A biztonsági őrök azt mondták kollégánknak, mindenáron megakadályozzák, hogy képeket készítsen a politikusról. Fotósunk erre azt felelte, a munkáját végzi, és semmilyen jogszabály nem tiltja, hogy közterületen állva lefotózzon egy ismert közszereplőt. Az őrök erre közölték: Hunvald nem közszereplő, neki is vannak személyiségi jogai, amúgy pedig „ártatlan”. (Ezzel szemben tény: Hunvald György nem mondott le polgármesteri posztjáról, így továbbra is közszereplő – a szerk.)

Az egyik In-Kal egyenruhás férfi azzal fenyegetőzött, hogy összetöri a fényképezőgépet. A fenyegetések ellenére kollégánk két képet készített a rabomobilba beszálló Hunvaldról, többre azonban nem maradt ideje. Az őrök lefogták a kezét, lökdösték, rángatták a táskáját – számol be a csütörtöki Magyar Nemzet.

A fotós a gyanúsítotti kihallgatásra idézett Szilvásy Györgyre várt, de a volt titokminisztert máskor hallgatják ki.

(Magyar Nemzet)


3 megjegyzés :