Blogarchívum

2009. május 24., vasárnap

Küllő


2009. február 13. 00:00

 
Csermely Péter
És volt képük elvinni a fess Hunvald Polgármester Urat is, drága, aranyos Albán Úr, aki szomorúan nézett maga elé a kezeik között, nem szégyellem, hogy bőgtem a csalódott keserűségtől. Milyen derék, szép fiatalember volt, és tessék, ki tudja, mikor látjuk megint, felkészül Verók. Gazemberség, amit a Fidesz csinál, hogy láncon hurcolják el a baloldal színe-virágát, míg a Gyurcsány Ferenc Miniszterelnök Úr a társadalom aljas indulatai ellen harcol a gazdasági válság hullámai közepette. A szerencsétlen Weiszenberger Úr már ott senyved a cellában, öt évet kapott ötmillió forintért cserébe, amit valaki ellopott, tehát akkor a Zuschlag Úr nyilvánvalóan hetvenöt évet fog kapni, pusztán azért, mert ki mert állni a baloldali értékek mellett, és fiataloknak szervezett táborokat, miközben eltűnt a pénz, a Hunvald Úrnak meg még a dédunokái is a börtönben születnek majd meg, mert a Hunvald Úron már annyi milliót keres az igazi tettes, a Fidesz, hogy kimondani is sok. Nézze, vitéz kis Albán Úr, ezek a dolgok nem lehetnek igazak, az a helyzet. Én kínnal-keservvel művelem magamat minden téren, hogy kulturálódjak, a múlt vasárnap például fondüt főztem itthon, mert az nagyon előkelő, igaz, a végén egy bicikliküllővel ettem meg a lábosból, mert olyan hivatalos hegyes evőpeckem nincsen. Tehát azt akarom ezzel mondani, hogy halad az önképzésem, zökkenőkkel persze, de alapjában véve nem panaszkodom, megállok én a mások lábán. Mindenesetre annyi már ragadt rám, hogy a végsőkig tagadjam a Fideszt, mert ezt a romlást, amit ők hoztak az országra, nem lehet büntetlenül hagyni. Én emberileg nagyon sajnálom a kézzel labdázó román fiatalembert, és a két jugoszlávot is, akiket megvertek, de látni kell, hogy kik szítják az indulatot ebben az országban, hogy kik ragaszkodtak ahhoz, hogy minden külföldi kapjon magyar állampolgárságot, ami miatt ez a három ember is idejött szerencsét próbálni, elvéve a magyar kézilabdák munkahelyét, nyugdíját és gyógyszerét. És akkor a tettesekről, de, igenis, beszélek róluk, durcás kis Albán Úr, ne sziszegjen, szinte látom, ahogy mérgesen toppant a kis lábával az asztal alatt. Mert azt sem nehéz kitalálni, hogy a hatalomra kerülés érdekében ki bujtogatja ezeket a gyilkos c… Mi? De igenis kimondom, nehézkes Albán Úr, frissítsen, nézzen utána, már a Gusztos Úr is kimondja, meg a Gyurcsány Ferenc Úr is kimondja. Ki is kell, hiszen a szemünket kiszúrja az összefüggés, hogy ugyan a Fidesznek melyik mostani elnöke való azokból? Régi, csodálatos téma ez minden haladó, baloldali összejövetelen, a harmadik sör után, olyan vidám légkört teremt, különösen kampányban, amikor rá lehet firkálni a plakátokra az igazat. Szóval, drága Albán Úr, maga se hüledezzen, nem kell az ilyen illedelmes viselkedés, nem olyan időket élünk, hanem fel kell vennünk a kesztyűt, ha másért nem, akkor a boldogtalan Hunvald Úrért, akit talán e percben is vallatnak a Fideszes pribékek, hogy hová tette azt a sok házat, pedig csak ki kellene menni a címekre, és látnák, hogy ott van mindegyik, hiánytalanul.

Lejegyezte: Csermely Péter

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése