Blogarchívum

2009. április 4., szombat

Az MVSZ is az alkotmányozó nemzetgyűlés mellett

Köszönet érte Bedefynek.

2009. április 04. 21:54
HunHír.Hu

A Magyarok Világszövetsége azonosul tiszteletbeli elnökének, Rácz Sándornak tegnap nyilvánosságra hozott válságkezelő ajánlásával: pártok fölötti, nemzeti egységkormány és alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását kéri. Az MVSZ HunHír.Hu-hoz eljuttatott közleménye.

Miként tiszteletbeli elnöke, Rácz Sándor, akit még 1988-ban a washingtoni Fehér Házban, mint lehetséges rendszerváltó személyiséget fogadtak, úgy a Magyarok Világszövetsége is, a magyarországi rendszerváltás kisiklatásában egyetemlegesen felelősnek tartja az egész politikai osztályt.

Ezért a mostani mély válságban – amely a magyar társadalmat televényként átszövő, mély erkölcsi válságban gyökerezik –, és mára gazdasági, politikai, sőt alkotmányossági válsággá fajult, a Magyarok Világszövetsége nem tartja megoldásnak az előrehozott választásokat.

Meggyőződésünk, hogy ebből a mély válságból Magyarország csakis gyökeres változtatással lábalhat ki, amely változtatás a történelmi magyar alkotmány jogfolytonosságának helyreállításával kell kezdődjék. Ezt a feladatot csakis az alkotmányozó nemzetgyűlés végezheti el, amelyet haladéktalanul össze kell hívni.

Az ország kormányzását egy pártok fölött álló, a pártoktól teljességgel független nemzeti egységkormányra kell bízni, amelyben nem lehet helye a kommunizmus aktív szereplőinek, miként az elmúlt két, országvesztő évtizedben parlamenti vagy kormányzati szerepet betöltő politikusoknak sem!

A Magyarok Világszövetsége Bajnai Gordon miniszterelnökké való jelölését elfogadhatatlannak, megengedhetetlennek, egyenesen botránykőnek tartja.

Egy ilyen előéletű embernek országos közjogi méltóság tisztségébe való jelölése egyenértékű az emberek arcul köpésével, és újabb bizonyítéka annak, hogy az 1989. október 23-án kikiáltott köztársaság züllesztő, működésképtelen és megreformálhatatlan, ezért megszüntetendő.

Megismételve: a Magyarok Világszövetsége nem tartja megoldásnak az előrehozott választásokat. Ezért nem vesz részt az április 5-én, a Hősök terén sorra kerülő tüntetésen, amelynek legfőbb, meghirdetett célkitűzése – az előrehozott választások kikényszerítése – pártpolitikai indíttatású.

A Magyarok Világszövetsége ezért támogatja azt, hogy tiszteletbeli elnöke, Rácz Sándor ezen a tüntetésen az április 3-án nyilvánosságra hozott, alább ismételten közzétett nyilatkozatát a tüntetők előtt felszólalva újból nyomatékosítsa.

Budapest, 2009. április 4-én

Patrubány Miklós,
a Magyarok Világszövetségének elnöke

9 megjegyzés :

  1. Örülök, hogy a legnagyobb Világszervezet világosan látja, hogy a patkányköztársaság egy patkányméreg a Magyarok számára, de ugyanígy a patkány-tákolmánya is ugyanaz és semmit nem old meg. Az előrehozott választást a patkányok sürgetik csak, mert már nagyon bepánikoltak és azt hiszik, hogy talán sikerülhet átrázni az Istenadta népet.
    NEM SIKERÜL TÖBBÉ ! SOHA TÖBBÉ ! Más időszámítás van.

    VálaszTörlés
  2. Reményeim szerint ezt egyre többen meg fogják érteni: GYÖKERES VÁLTOZÁSRA VAN SZÜKSÉG.
    Tényleg megengedik Rácz Sanyi bácsinak, hogy felolvassa ezt????

    VálaszTörlés
  3. Utólag úgy tűnik, hogy naná, hogy nem.
    Ezen érdemes egy percig elgondolkodni: Két ember volt fölösleges a gyűlésen, Rácz Sándor és Vukics Ferenc.

    VálaszTörlés
  4. A Napnál is világosabb, hogy ez egy szabadkőműves rendezvény volt, a csőcselék "színe-java". Semmi másért nem rendezték, mint erődemonstrációnak. Kb. ez az a mennyiség, amivel a számítógépes csalók varriálni szoktak. Ez a sátánfajzat bagázs csak mennyiségben tud gondolkodni. Nagyon olcsó és ócska provokáció vagy inkább haláltusa. A MINŐSÉG minden mennyiséget el tud -és el is fog- söpörni.

    VálaszTörlés
  5. Azért a Csurka most röhöghet a markában -jó elégtétel számára- hogy vagy 500 civilszervet beszarásig erőlködve nem tud még ígyse összehozni annyi embert. Pedig Csurka nem szép, nem fiatal és mégis minden erőlködés nélkül egymaga rendezte a "légzőgyakorlatokat" és a legnagyobb térre merte hívni az embereket.
    A kis karizmatikusnak súlykolt fideszes törpének ez sosem sikerült, és mindig ott rendezte a gőzleeresztő tanfolyamait, ahol 100 ember is soknak tűnik.

    VálaszTörlés
  6. Miért nevezel tisztességes magyar embereket csőcseléknek? És ha mi is ott voltunk?
    A Fidesz rendezvényein is akadtak szép számmal, akár tetszik, akár nem.
    De minek ez a számháború?
    Szerintem nem is az a szégyen, hogy immár hivatalosan is Libajnai lett a miniszterelnök jelölt. Az sokkal inkább szégyen, hogy egyáltalán idáig eljutottunk. A MI SZÉGYENÜNK.
    ÉN NAGYON SZÉGYELLEM MAGAM, AMIÉRT EZ AZ EGÉSZ CIRKUSZ MAGYARORSZÁGON MEGTÖRTÉNHET.

    VálaszTörlés
  7. A fidesz rendezvényekre elmenni annyi, mint önként-dalolva megásni a saját sírunkat. Nincs olyan normális ember, aki ne tudná, hogy a politikai bűnbanda bal- és jobb oldala egy aljas gyilkos, tolvaj vakoló-gárda.
    Aki a patkányköztársaság és szektáit támogatja az a patkányok szimpatizánsa, mert azonosul a patkány terrorjával.
    Aki becsületes és gondolkozik, az nem áll le semmilyen körülmények között csápolni nekik.
    Tedd fel a kérdést magadnak, hogy bármelyik Magyar szakrális királyunk elmenne-e ezeknek a nemzetgyilkos bűnbandáknak a rendezvényeire !
    A Magyar ember teljes passzívitást kell mutasson ezeknek, semmilyen álintézkedést nem szabad betartania !
    Szégyelnie csak annak kell magát, aki feladja az ellenállását ezen csőcselékkel szemben.
    A tiszta lelkiismeretű ember tudja, hogy az Igazság tarolni fog, mint derült égből a villámcsapás.
    Ezt az ellenség is tudja, azért van pánikban és kapkod.

    VálaszTörlés
  8. Azért az tény, hogy régen gyűlt össze ekkora tömeg. Már nehéz volt fenntartani az érdeklődést, de stratégiai szempontból érdemes lett volna kivárni legalább, amig Libajnaiék kihirdetik a halálos ítéletüket.
    Így most előbb mentek haza, mint aki jól végezte dolgát.
    Az is tény, hogy mivel a civil demonstrációt Fritz Tamás nevéhez kötik, nyilván az volt az érdekük, rendben erőszakmentesen menjen végbe.

    VálaszTörlés