Blogarchívum

2009. március 15., vasárnap

Megemlékezés a déli végeken


A három vezető délvidéki magyar párt közös ünnepségén emlékeztek meg vasárnap a délvidéki magyarok Bácskossuthfalván (Stara Moravica) az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról.
A sok száz embert megmozgató eseményen az idén - hosszú évek óta először - nem volt hivatalos magyar vendég. Sólyom László köztársasági elnököt várták a három vajdasági Kossuth-szobor egyikének otthont adó észak-bácskai faluba, de miután az államfő elhalasztotta az ünnepséget követő, két naposra tervezett látogatását, s csak Bácskossuthfalvára ment volna el, a vendéglátó Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöksége úgy döntött, hogy eltekint a meghívástól.
Vasárnapi ünnepi beszédében is kitért erre Pásztor István, a VMSZ elnöke, s azt mondta, hogy pártja vezetésének nem volt más választása, mint a Sólyom-látogatás lemondása azok után, hogy belgrádi kifogások hatására a köztársasági elnök elállt a hónapok óta tervezett, remélt vajdasági látogatásától, s most csak Bácskossuthfalvára és Szabadkára utazott volna néhány órára.
Azért kellett a meghívástól elállni, mert ha nem ezt teszik, belenyugszanak az út szerb kifogások miatti lerövidítésébe, akkor azzal lényegében elfogadják, hogy Belgrád, a szerb politika szabja meg, mit tehetnek, s mit nem a vajdasági magyarok. Nagy vívódás után született meg a döntés, amelyre nem vagyunk büszkék, s amellyel magunknak is fájdalmat okoztunk - mondta Pásztor István.
Biztos vagyok benne, hogy a történtekből levonjuk, s mások is levonják a tanulságokat. Harag nincs bennünk, csak keserűség, de ezen túl fogunk lépni, és folytatjuk a kapcsolatok építését az anyaországgal - tette hozzá a VMSZ elnöke.
Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke a Sólyom Lászlónak Belgrádból és Bukarestből küldött, a vajdasági és romániai látogatástól eltanácsoló üzenetek kapcsán a magyar államfő meghurcolását emlegette, hozzátéve, hogy mint a köztársasági elnök székelyföldi, nyergestetői kopjafaállítása bizonyítja, ebben az ügyben mégis a magyarok győztek.
A 161. évforduló ünnepségei már napok óta zajlanak a Vajdaságban. Huszonhét helyen harminckét megemlékezést tartanak, amelyekből még hétfőre is jut.
(MTI)

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése