Blogarchívum

2009. március 24., kedd

Gavallér János: Osztozkodás


Vegyük egy kicsit egyszerűbbre a kialakult helyzetet! Gondolják, szükséges az emberi lélek megalázása és kisemmizése után nyilvánvalóvá tenni, hogy mindegy milyen rendszer, de kizárja az egyént a közállapotok befolyásolásából. Sugallják, hogy királyság, demokrácia, szocializmus, kapitalizmus mind-mind a gazdaságtól függ, holott ezer meg ezer gazdasági válság után is van élet, tehát nem a gazdaság határozza meg az életet, hanem az élet a gazdaságot. Mert a termelőeszközök minőségi fejlődése által ugyan nagyobb gazdasági előnyöket lehet elérni, de meg lehet ölni az életet és ugyebár minek egy olyan gazdaság, amely nem szolgálja az életminőség javulását. Magyarul: A kemencét (a gazdaságot), nem a haszon miatt (kalácssütés) kell fűteni, hanem az életben maradás (ne fagyjunk meg) miatt és annak mellékterméke (kenyér) a könnyebb élet (közgazdászok figyelmébe!).

Igen kedves politikusaink, nem azért kell rendbe tenni a gazdaságot, hogy minél nagyobb hasznot generáljon, hanem azért kell tisztességesen működni a gazdaságnak, hogy életben maradjunk. Statisztikai alapon és emberközelben úgy kell értelmezni bármilyen mutatót, hogy az mennyire képes életben tartani az embert, amennyiben a feldolgozás arra irányul, hogy hogyan tudnak bizonyos rétegek, kvasztok túlélni más rétegeket, akkor mindegy hogy a sav mar szét, vagy a lúg esz meg, ugyanis (a vakok számára nincsenek színek) érzékelhetetlenné teszik az életet. Történetesen, ha Bokros Lajos, vagy Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc, vagy Glatz Ferenc miniszterelnökként azt gondolja, hogy a gazdasági eredmények majd életminőség változást eredményeznek, akkor nagyon nagy tévedést kell majd elkönyvelniük. De amennyiben a gondolkodást azirányba mozdítják el, ahol kirajzolódik az élhető élet mindennapjai, akkor az emberi teljesítőképesség, - mivel arra van beprogramozva, hogy az életet szolgálja-, a gazdaság automatikusan megugrik. Az ember és ember viszonyrendszerében, ha nem a parazita gondolat kerekedik felül, akkor a bizalom megerősödik és egymás segítése által, mivel egy erősebb többet tud segíteni, egyre erősebbekké, egyre tisztességesebbekké válunk.

Nincs nekünk dolgunk a globalizált világgal, mivel hatalom orientált, ezért fogalma sincs a humánus létezés mikéntjéről, az élet azon torz mellékterméke, amely halálra ítéli az érzést.
Érzés nélkül nincs ember, ember nélkül nincs élet és élet nélkül bármilyen okoskodás nihil, viszont nem az élvezetek hajszolása kell, hogy uralja az életet, hanem egy olyan paradicsomi állapot, ahol az igények a születéstől a sírig terjednek és értelmét veszti a dinasztikus oligarchiák terjeszkedése. Meg kell érteni bármelyik pártnak, hogy fontosabb az emberek általános boldogulása, mint bármilyen eszmefogság diktatúrája. A legjobb az lenne, ha felmondanánk minden nemzetközi szerződést és tükör-viszonyrendszer alapján újra kötni, ahol is a tőzsdespekulációs guruk megbízottjainak koldusérvek alapján lehetne csak lehetőséget adni a beleszólásokba, a humánvilágrend fontossága alapján. A természetet nem lehet megerőszakolni, így a pénzhatalom globálcélkitűzései a tervezés pillanatában annulálták életképességét, mivel haszonorientált gondolat szülte. A test és pénz életképtelen, mivel csak a test és a vér válhat testvérré, azaz éltető termékké, az élet csak természetes egységek megalkotására hivatott, beteges haszonegyesítések mérgezőek.

A szeretet kora, vagy a halál? - ez lett a legfontosabb kérdés. Amennyiben úgy gondolják a pénzoligarchiák, hogy emberérzés nélkül újfent rákényszeríthetik akaratukat a világra, akkor ez az újfajta világháború, ami jelenleg is dúl, felfalja a humánus létezés minden formáját, azaz állatsorba taszítja az embert, és többé kikerül a tudatos reakciók kiszámíthatóságának világából: A pokol erői elszabadulnak. Lehet dönteni úgy, hogy a pénzhegyek máglyáján izzon a jólét, vagy a másik embert szolgálva, magasztos tulajdonságok életre hívása által osztozunk egymás sorsában.

2009.03.23.

1 megjegyzés :