Blogarchívum

2009. március 24., kedd

GÁBOR napra


Gábor arkangyal (vagy Gábriel főangyal) egyike a 7 arkangyalnak.
Neve a  jelentése: „Isten ereje”. Megbízatására a következő mondat utal:
 „Általad jő el a Szentlélek”.
 Teljhatalma van az Édenkert, a kígyók és a kerubok fölött.
Lukács evangéliuma Gábrielt úgy említi, mint Isten hírvivőjét, küldöttjét.
Előbb Zakariás papnak adja hírül Keresztelő Szent János születését, aki nagy tetteket fog végrehajtani (Lk. 1,5-20), majd Názáretben Máriánál is megjelenik, hogy közölje vele a szeplőtelen fogantatást, Jézus születését és jövendő, messiási hivatását. (Lk. 1,26-38).
Ennek állít emléket az Üdvözlégy ima.
Gábrielt az iszlám vallás is tiszteli (arab neve Dzsibril), ugyanis hitük szerint ő tárta fel Mohamed prófétának a Koránt.
Az ezoterikusok szerint ő az igazság angyala és a Paradicsom őrzőjének a feje.  Gabriel arkangyal a remény angyala, aki mindig reményt ad az embereknek.
Ábrázolása mindig valami fensőbbségeset sejtet mindenkivel, amitől (akárcsak Mihály arkangyaltól) a gonosz fél. Hatalmas szárnyakkal ábrázolják, mely a természetfeletti erejét jelképezi.
Ő üldözte ki Ádámot és Évát a Paradicsomból. Egyes apokrif iratok szerint a Szodomát és Gomorát elpusztító angyalok neve Gábriel és Uriel voltak.   

Isten éltesse a  Gáborokat!


9 megjegyzés :

  1. Köszönöm Ólevendula!
    Csupa jót írnak rólam:-)))

    VálaszTörlés
  2. Bizony, Gábriel nem piskóta. :-)

    VálaszTörlés
  3. Igen tudom, nincsenek véletlenek:-))

    VálaszTörlés
  4. Érdekes, hogy a leírásban csak a két leglényegesebb dolog nem kerül említésre, ami kiveri mindenki szemét.
    Egyik, hogy JOBB kezében a Szent Koronánkat tartja,
    a másik, hogy BAL kezében az Apostoli kettős keresztünket tartja.
    Erről vajjon miért hallgat az írás ?

    VálaszTörlés
  5. Nem szeretek idézni mástól, de most kivételt teszek.
    Ahogy Szántai Lajos szokta volt mondani : Üdvtörténete egyedül a világon a Magyaroknak van !
    Erre szolgál bizonyítékként az összes Magyar jelképünk, ami egyedülálló a világon :
    - Szent Korona, Országalma, Jogar
    - Apostol rangot csak a Magyar Nemzetség használhatja,
    - ezt jelképezi a kettőskereszt,
    - Örökérvényű Királyunk Jézus Krisztus és Királynénk Szűz Mária
    - az Égbolton a fő csillagok mind a Magyar Nemzetség Üdvtörténetérő szól,
    - Jézus igazoltan Magyar Nyelven beszélt
    - Jézus a saját Apostol Nemzetsége közé született (500 évi folyamatos Pártus Királyságba)
    - Jézus Melkizedek-rendje (azaz Szent Korona Tan) szerint való főpap öröktől fogva
    - Isten Ostora a Magyar Nemzetség, mert náluk Isten Törvénye (Szent Korona Tan) és náluk Isten kardja,
    - Csak a Magyaroknak van isteni Törvénye, ezért örökérvényű, a mai napig érvényes és hatályos.
    - a világon egyedül a Magyar Apostol szakrális király az, aki Istenfiúsági (Jézussal egyenrangúan) alapon ÚR-alkodik.
    - a szenteket gyakorlatilag mind a Magyar Turul nemzetség adja
    (Mindszenty jelszava ezért volt a Sacra Pannónia.

    Sorolhatnám reggeltől-estig, de ez is épp elég bizonyiték arra, hogy a Magyar Nemzetség különleges Nemzetség, akik Lélekből születtek és nem fog rajtuk a második halál, amikor rendre visszatérnek (Csaba királyfi hadserege, Mátyás fekete serege, Pálosok stb.) a Magyar Nemzetséget megsegítve.

    VálaszTörlés