Blogarchívum

2009. február 2., hétfő

Dr. Kiszely István antropológus


   A hírhálón keringő, személyemet érintő mocskolódásokra nem óhajtok válaszolni, jogi úton veszek elégtételt. Mindenkinek, akit érint: "Ne ítélj, hogy ne ítéltess." Átvilágításomat 1997-ben a Magyar Televízióban elvégezték, amely szerint ez ügyben nem vagyok érintett. A hajtóvadászat az egyház és a jobboldal ellen folyik. Aki ehhez asszisztál, lelke rajta. Ismét éket vernek az egységesülő nemzeti keresztény oldal hívei közé, ezzel terelve el a figyelmet a balliberális haláltáncról.
   
Dr. Kiszely István antropológus

24 megjegyzés :

  1. Ez esetben Stoffán Györgynek, de még ifj. Hegedűs Lórántnak is lehetnek kínos napjai.
    Örülök, hogy kiderült az igazság.

    VálaszTörlés
  2. Fölzárkózom. Mint az imént írtam, még bedefyt is kész vagyok megkövetni. Nehezemre már csak azért sem esik, mert ájulatomból magamhoz térve tiszta szívböl kívántam Kiszely professzor ártatlanságának napvilágra kerülését. Csak ifj. Hegedüs Lóránt és Vona Gábor árnyékra vetödése irracionális. Dr. Ilkeié szintúgy.

    A meccs még nincs lejátszva. A bunda - nagyon valószínü.

    VálaszTörlés
  3. ifj. Hegedűs Lóránt írását olvastam. Vonáét nem. Merre találom?

    VálaszTörlés
  4. Vona Gábortól én sem láttam nyilatkozatot.
    Ifj. Hegedűsnek lehetnek kényelmetlenségei, ráadásul jókat röhögnek a markukba,akik bevitték a csőbe.

    VálaszTörlés
  5. Igen, pedig Ő ennél sokkal okosabb, máig sem értem miért nyilatkozott azonnal.
    Igaza lesz Vona Gabinak, olyan idők jönnek, hogy nagyon oda kell figyelni, kinek, mikor, mit hiszünk el. Mindenképpen el akarják taposni a nemzetben gondolkodókat.
    De az igazat még mindig nem tudjuk, vagy igen!?

    VálaszTörlés
  6. Ahogy a Kiszely Gábor-féle interjuban van, a bizonyítania annak kell, aki bevádolta.
    Ha nem tudja bizonyítani a vádakat, az bizony rágalmazás és becsületsértés.
    Ugyanakkor Kondor Katalinnak is ráment néhány éve és a fél egészsége, mire sikerült végigjárni az ügyet. :-(

    VálaszTörlés
  7. Nem egyszerű történetek ezek:-((
    Fontos lenne, hogy megtudjuk az igazságot.

    VálaszTörlés
  8. Szerintem az igazságot Illyés Gyula írta meg az Egy mondat a zsarnokságról c. versében. "Ott mindenki szem a láncban".
    Hiszen, nemcsak az, aki külföldre ment, amikor hazajött, jelentést kellett írjon, hanem még azt is felszólították jelentéstételre, akihez nyugati látogatók jöttek.
    Az MSZMP tagokról és a munkásőrökről nem állítottak ki kartont, viszont nekik "hivatástudatból" kellett jelenteniük.
    Végső soron kis túlzással az óvodásokon és kisiskolásokon kívül szinte mindenkinek jelentéstételi kötelezettsége volt. Az már más kérdés, hogy mit írt:
    "Az Opera után beültünk fagylaltozni" vagy valami keményet és ártót...

    VálaszTörlés
  9. Szívből kívánom, hogy a vádak alaptalanok legyenek. Nehéz elképzelnem, hogy ez az ember képes lett volna árulásra. Nem törődtem bele, és nem tudtam elfogadni Ólevendula oldalán a hírt. Remélem kiderül az igazság.

    VálaszTörlés
  10. Én magam is így vagyok vele, kedves Anyusch.
    Cacát idézem: "Igaza lesz Vona Gabinak, olyan idők jönnek, hogy nagyon oda kell figyelni, kinek, mikor, mit hiszünk el. Mindenképpen el akarják taposni a nemzetben gondolkodókat."

    VálaszTörlés
  11. Ez volt az első reakcióm, amikor feltetted ifj. Hegedüs Lóránt levelét. Azóta se vagyok képes elhinni, hogy mindez igaz. Azt is odaírtam, hogy tudjuk, hogy mocskosabbnál mocskosabb eszközöket vetnek be nagyjaink és miellenünk. Akkor? Nincs mese, várnunk kell az igazságra és meggondolni, hogy mit mondunk. Félő, hogy itt sok embernek lesznek emiatt kellemetlen percei, s ami még eztán jön, belegondolni is rémes!

    VálaszTörlés
  12. Őszinte leszek, ez a nyilatkozat bizony sántít, messze nem azt érzem belőle, amit én elvárnék.
    Sajnos.

    Másik gondolat: ezekután elképzelhetőnek tartom, ez a stikli Hegedűs hiteltelenítésére és elszigetelésére szolgálhat.

    VálaszTörlés
  13. Drágáim, mindjárt az elsö napon, a két szememmel olvastam egymás alatt elöször ifj. Hegedüs Lóránté alatt Vona Gábor nyilatkozatát: levették volna ez utóbbit a világhálóról ? Kiszely ptofesszort, itt javított ki Valamelyiktek, hogy Attila Király Népföiskola a pontos neve, meg még egy elírásomra...
    Nekem a teljes jobboldal a szívügyem: ifj. Hegedüstöl-Von(ós)ástól-tokostól-Kiszelystöl.

    VálaszTörlés
  14. Kedves Alpár, meg még mi mindenre...!!!
    A teljes nemzeti oldal ellehetetlenítésére, az egyházak ellehetets mindjárt egy csapás a kutató, Dr.Ilkei Csaba arcába: itt álljunk most meg.
    Mind a hat dokumentum a kezében van Kiszely István ügynökmúltjának (jelenének ?) bizonyítására. Ha pert indít a megvádolt tudós, nem késlekedik napvilágra hozni.
    Ez a mai legszomorúbb hírem: nem bosszúhadjárat folyik itt nemzetiek részéröl, hanem az igazság kerestetik. A baloldal meg az oldalvonalról vihog rajtunk. Szégyen.

    VálaszTörlés
  15. http://olevendula.multiply.com/journal/item/413/413?replies_read=26
    Itt még Valamennyien emlékeztek Vona nyilatkozatára, amelyet pedig nem találok, de ha föllelem, fölteszem, utalásaitok rá a bizonyíték, hogy megjelent...

    VálaszTörlés
  16. Ha igaz amit hallottál, akkor itt nagyon kiborul valami.

    Ami engem érdekelne, kitől kapta ezeket a dokumentumokat a kutató, mert amint a másik Kiszelyvel készült interjúban olvastam, ezekhez nem lehet hozzáférni még neki sem?!

    VálaszTörlés
  17. Ez bizony nagyon helytálló észrevétel!

    VálaszTörlés
  18. - Keresztkérdés, Alpár, és nagyon jó!

    VálaszTörlés
  19. "Az átvilágítási törvény csődje"

    - A Kiszely István állambiztonsági múltját bizonyító dokumentumok cáfolhatatlanok -


    Tabajdi Gábor és Ungváry Krisztián történészek az "Elhallgatott múlt" című tavaly megjelent könyvükben önálló fejezetben írnak Kiszely István állambiztonsági múltjáról a 214. oldaltól a 227. oldalig ezzel a címmel: "Egy III/III-as ügynök fejlődéstörténete: a Feledy-dosszié." (Feledy Zsolt volt Kiszely fedőneve.)

    A máig nem cáfolt tények mellett azt is megállapítják, hogy: "Közszereplőként átvilágítási papírokkal rendelkezik arról, hogy nem érintett ügynökügyekben, ami önmagában is az átvilágítási törvény csődjét mutatja." (223.old.)

    Az u.n. átvilágítási törvény kudarcáról és félrevezető eredményeiről magam is írtam kutatóként. Legutóbb a "Leleplező" folyóirat 2008/4. számában "Az átmentett állambiztonsági múlt" című sorozatom I. részében. Idézek belőle:

    "Akik papírt lobogtatnak, hogy őket átvilágították, s nem találtak semmit, azok is keveset bizonyítanak. Csupán annyit, hogy nem voltak nyilasok, karhatalmisták vagy III/III-asok. De ettől még lehettek III/I-es hírszerzők, III/II-es kémelhárítók, katonai hírszerzők és katonai elhárítók, szigorúan titkos tisztek, T (titkos) lakás gazdák, társadalmi kapcsolatok, fogda-ügynökök. Sőt, lehet, hogy III/III-asok voltak, de az átvilágító bíráknak akkor és ott négy irattári bizonyítékból (6-os karton, beszervezési nyilatkozat, jelentés, pénzügyi bizonylat) nem állt rendelkezésére legalább kettő, csak egy, s a beszervező, a kapcsolattartó és a vonalvezető állambiztonsági tiszt vallomása sem volt meg vagy nem volt terhelő, ebben az esetben kénytelenek voltak érintetlenséget igazoló papírt kiállítani."

    Kiszely említett 1997-es, az MTV-ben elvégzett átvilágításának körülményeire sok kutató kiváncsi. Az csak természetes, - nem tehet mást - hogy most jogi lépéseket jelent be konkrét tételes cáfolat helyett. (Ezt tette legutóbb Kárpáti Gyurika is...)

    Ami azonban nem volt meg 1997-ben az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, az esetleg már megvan 2009-ben, hiszen egy levéltár iratanyaga folyvást bővül, s az iratok feldolgozottsága is növekszik. Én ennek alapján egészítettem ki néhány névvel Tabajdi Gábor és Ungváry Krisztián könyvének azon megállapításait, amiért is ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész „A Hazatérés Temploma közleményé"-t január 29-én közzé tette.

    Ezért is felajánlom Kiszely Istvánnak, ha konkrétan cáfolja, melyik általam megnevezett személlyel kapcsolatos jelentése nem létezik, úgy szívesen nyilvánosságra hozom az eredeti dokumentumot, akárcsak 6-os kartonját is bármely fórumon.

    Dr. Ilkei Csaba
    tudományos kutató

    VálaszTörlés
  20. Ami azonban nem volt meg 1997-ben az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, az esetleg már megvan 2009-ben, hiszen egy levéltár iratanyaga folyvást bővül, s az iratok feldolgozottsága is növekszik. Én ennek alapján egészítettem ki néhány névvel Tabajdi Gábor és Ungváry Krisztián könyvének azon megállapításait, amiért is ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész „A Hazatérés Temploma közleményé"-t január 29-én közzé tette.

    Ezért is felajánlom Kiszely Istvánnak, ha konkrétan cáfolja, melyik általam megnevezett személlyel kapcsolatos jelentése nem létezik, úgy szívesen nyilvánosságra hozom az eredeti dokumentumot, akárcsak 6-os kartonját is bármely fórumon."


    - Hej, de ismerős csengésű nevek.
    - Hát lássuk azt a 6-os kartont!

    VálaszTörlés
  21. Köszi, Csengele! Viharsebesen fölraktam!

    VálaszTörlés