Székely Autonóm – egyesek szerint – minden olyan, fontos rendezvényen részt vett, amelyen mostanában szó esett a székely önrendelkezésről. Én legelőször Gyergyóditróban pillantottam őt meg, amint – épp egy szénaboglyának nekidőlve – elváslalt, elfáradt csontjait pihentette.Semmibe vesző tekintetével úgy pislogott szét, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna az, hogy a helyi sportpályára székelyek ezrei gyűlnek. Mintha a Jóisten is úgy akarná, hogy e felemelő ünnepségre ne a méltóságos ditrói templom kertjében, hanem e méltatlan helyen kerüljön sor.
Azt is faarccal nyugtázta, hogy e székely megye fővárosának polgármestere, ki számtalanszor megfúrta a székely tanácsok munkáit és az igazi, székely szabadságtörekvéseket, úgy sétál előtte városa zászlajával vállán, mint kakas a szemétdombján. Azok közt, kiket cserbenhagyott.
*
Székely Autonóm úgy került fel a székely ünnepségre tartó buszra, hogy azt senki sem vette észre. Csak azt láttuk, hogy ott ül az aszott, beesett arcú, fehér szakállú vénember az ülésen. A rávetődő, fürkésző tekinteteket szótlanul tűrte, mint aki nem érti, mit bámulnak épp rajta.
Mivel hosszú, fekete, áporodott szagú lódenkabátjától és lekonyuló csücskéjű csulisapkájától esze ágában se volt megszabadulni, egy idő után örökké fázó teste felmelegedett. A belébújó meleg hatására hamar elbágyadt és mivel senki sem ült le melléje, két székre fekve elpihent.
Eközben mi nagyokat mondtunk arról, hogy épp mit kéne tennünk azért, hogy javaslatunkat elfogadja a településünk polgármestere, a falunk jegyzője, mindenki, akit magunk mellé kéne állítsunk azért, hogy autonómiaálmaink megvalósuljanak. Miközben ő is jól álmodozhatott.
*
Székely Autonóm rövid késéssel a Gábor Áron teremben is megjelent. Nem tudtam, hol járt, mit csinált, de örömmel állapíthattam meg, hogy mindkét fekete félcipőjébe cipőfűző került. Barna fűzői elütöttek fekete lábbelijétől, bokáig leérő kabátjától, de rendezettebbé tették őt.
Egyik legelőkelőbb fotelben, a sajtósok körében telepedett le. Az agg bölcselő messze vetülő tekintetével nézte az eseményeket, hallgatta a beszédeket. Mintha távoli bolygójáról érkezett volna közénk, nem szólt egy szót se, de nyugalmával sugározta, hogy neki itt a helye.
A karosszéke mellett üresen maradt fotelre kipakolt egy műanyagzacskót, abból csipegetett időnként valami globalizációs eledelt. Miután a zsongó díszbeszédektől s a kellemes melegtől jól elbágyadt, betakarta magát lyukas műanyagzacskójával, és elaludt, mint koldus a híd alatt.
*
Székely Autonóm arra ébredt, hogy egybegyűlt székely fővérei minden komolyabb kérdésben komoly döntést hoztak. Foteljének lábainál kissé megigazította a magyar feliratos pléhtáblát, amit minden találkozóra magával cipelt, aztán felemelkedett a himnusz felemelő dallamára.
Odaszóltam neki, vigyázzon, nehogy lekésse a buszt. Végre hangokat is kiadva, így válaszolt:
- Tudom, de előbb a Csukás vendéglőbe megyünk! – mondta mutatóujját magasra emelve.
Hiába akarták elzavarni a pincérek, megjelent a fogadáson is, akár a többi küldött.
Mandátumát a Jóisten igazolta.
Csíki Sándor
:-) Kedves!
VálaszTörlésCsíki Sándor mindig ilyen szelídséggel, és valami különleges ízzel írja a jegyzeteit. Már régen olvastam írást tőle.
VálaszTörlésAz iróniája hasonló a "Sarkosan fogalmazva" glosszákéhoz. :))
VálaszTörlés