Blogarchívum

2008. augusztus 26., kedd

Köszönjük, hogy velünk maradtál Kemény Dénes!

Köszönjük, hogy velünk maradtál Kemény Dénes!

Kedves Kemény Dénes!

16 millió magyarral együtt szorongva vártam vasárnap délelőtt a pekingi vízilabdadöntőt. Hiába győzködtem magam, hogy kis ország vagyunk, kevesebb aranyéremmel is beérhetjük, a hosszú évek során hozzászoktam ahhoz, hogy az olimpiákon számtalanszor felcsendül a himnuszunk. Így annyi keserűség után nagy boldogsággal töltött el a hír, hogy ha a vízilabdázóink győznek, akkor egyben sporttörténetet is írnak. Ők lesznek a magyar elsők, akik egymás után nyernek három olimpián aranyérmet.

Az elődöntő óta örültem annak, hogy nem a szerbekkel játszunk. Nem szeretem a durva harcmodorukat - és miért ne lehetnék elfogult - egyáltalán nem szeretem a szerbeket. Amikor megtudtam, hogy az ellenfelünk az amerikai válogatott, megkönnyebbültem. Csak a televízió előtt döbbentem rá a naivitásomra, hiszen ők nyilván jobb formában lehettek, mint az általuk legyőzöttek. Nagyon bíztam Benned és a fiúkban, görcsösen akartam, hogy győzzünk. Amikor a kommentátor felidézte a 2004-es athéni döntő hátborzongató jeleneteit, hirtelen eszembe jutott az ott elhangzott utolsó mondatok egyike: "Kemény Dénest edzőnek hívják az Egyesült Államokba". És 2008-ban Pekingben az amerikaiak lettek az ellenfeleink...

Ahogy annyi orvosunknak, pedagógusunknak Neked is "el lehetett volna menni" egy másik országba több pénzért, jobb körülményért vagy "csak" az élhetőbb életért.

Minden magyar nevében köszönöm, hogy nem engedtél a kozmopolita sztárvilág csábításának, kitartottál mellettünk és újra nekünk szereztél dicsőséget.

Te megőrizted a tartásodat és mi általad visszanyertük a hitünket.

Szeretettel:

Szöőr Anna
Október 23. Bizottság Alapítvány, elnök

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

7 megjegyzés :

  1. Köszönjük Dénes.Nagyszerű ember vagy,és káprázatos edző.......

    VálaszTörlés
  2. Tiszaderzsen izgultam végig a meccset, nagyon boldogan koccintottunk a fiuk egészségére, és persze Kemény Dénesére!!!!
    Tetszett a Kemény gárda elnevezés:-))

    VálaszTörlés
  3. Én is csak az utolsó percekben hittem el, hogy a sok jó csapat közül mi szerezzük meg az aranyérmet.

    VálaszTörlés
  4. Mindannyian köszönhetjük Kemény Dénesnek!

    VálaszTörlés
  5. ááááááááááá, nem csak!!!!!!!!!!!!!!:-)

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm neki is, de Szöőr Annának is. Nagyszerű asszonyka!

    VálaszTörlés