Blogarchívum

2008. augusztus 1., péntek

"Lovasnépek" - figyelmébe

Felhívás!

Az elmúlt időszakban Kelemen Zsolt nagy lépéseket tett meg annak érdekében, hogy a magyar harci-és népi lovaskultúra visszaplántálódjon az országban. A program megvalósítása érdekében növelte a kiképzett lovak számát és kiterjesztette a lovasok felkészítését a magyar lakta területekre. Gyermekek sokasága szeretett bele a kisméretű lovakkal való foglalkozásba, kispénzű családok váltak lótartókká. Zsolt makacs ember, a mostani felhívást mindenfajta hozzájárulása nélkül teszem meg. Az utóbbi időben komoly gondokkal küszködik, nagyon kevés embernek beszél róla. Veszélybe került / a beépítések miatt csökkenő legeltetési terület, ellenséges hozzáállás (állatok megmérgezése)/ az általa megálmodott program. Az elkövetkező időszakban felkeresem a magyarországi gazdák vezetőit, korábbi szponzorainkat, támogatóinkat, hogy az ősz kezdete előtt tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy az elképzelés méreteiben ne csökkenjen, hanem természetes módon növekedjen.

Kérek minden magyar lovaskultúrát szerető embert, hogy közösen segítsünk Zsoltnak és ne hagyjuk magára abban a küzdelemben, amit a mi gyermekeink érdekében is végez!

Amivel segíthetünk:

- gabona
- széna
- marhasó
- villanypásztor
- tartalék akku
- tűzifa
- faanyag pályaépítéshez
- faanyag - nyeregkészítéshez
- Polifoam célok a pályák kiépítéséhez
- Csavarszárak, csavarok, kapupántcsavarok, szegek
- bőranyag /egyeztetés/
- fémlemezek /egyeztetés/
- festékek
- gépi kaszálás
- segítő kezek

Semmire se jogosított fel senki. Akár meg is haragudhatnak rám, de mindent meg fogok tenni azért, hogy az eddigi eredmények megőrződjenek és új
távlatok nyílhassanak.


Az egyeztetéshez hívjatok engem / Vukics Ferenc: 06-20 341-2778, vagy Zsolt feleségét /Jámbor Gabriella: 06-30-984-3063/.


Segítségeteket és támogatásotokat előre is megköszönve:


Vukics Ferenc

(továbbított levél)
http://www.dobogommt.hu

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése