Blogarchívum

2008. július 10., csütörtök

Wass Albert - SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY (1077-1095)

(2005. Augusztus 10. 10:21:55)

Árpád-házi László, magyarok királya nem csak testi erejével, szálfa termetével tűnt ki kortársai közül, de tudásával, művészi érzékével és lelki jóságával is. Isten kegyeltje volt. Nevéhez csodák főződnek és a mondák végtelen sora. Az ő kívánságára avatták szentté István királyt, Imre herceget és Gellért püspököt. Halála után szentté avatták őt magát is. Egy alkalommal László király és serege napokig nem leltek vizet a
sziklás, kietlen karszti tájon. Szomjúság gyötörte a hadat, az emberek kiszáradt torokkal, elgyöngülve vánszorogtak, és a végpusztulás árnyéka
nehezedett reájok. Végül is aléltan megállt a menet a sziklás, száraz
pusztaság közepén, az emberek eldőltek, halálukra vártak.
László király félrevonult a katonáitól, s térdre borulva hosszasan
imádkozott Istenhez segítségért. Majd lábra állt megint, megmarkolta
súlyos harci dárdáját, s minden erejét összeszedve beleütötte a fegyver
acél hegyét a sziklába.
- Isten nevében vizet fakassz! - kiáltotta.
Abban a pillanatban, ahol a dárda hegye a sziklára ütött, tiszta vizű,
bugyogó forrás eredt, gazdagon öntve Isten áldását az elcsigázott emberek számára.
Egy másik alkalommal betegség tizedelte seregét. Hulltak az emberek,
akár a legyek. A királyi sereg tábora haláltáborrá változott. László
király sátrában imádkozott, majd fogta íját, kiment a tábor szélére, s nyilát kilőtte a mező irányába. Az őszi napfényben csillogva szállt a királyi
nyílvessző, majd széles ívben földet ért megint, egy jelentéktelennek tetsző, kis növényke levelét szúrva keresztül. A király parancsára zsákokba gyűjtötték annak a növénynek a leveleit, amennyit csak leltek belőle a környékbeli mezőkön, megfőzték vízben, s a vizét megitatták a betegekkel. A járvány azonnal megszűnt. Ezt a kis növényt a nép ma is
Szent László füvének nevezi.
Kelet felől a kunok nyugtalanították abban az időben a megtelepedett
magyarokat. Újra meg újra betörtek a keleti gyepűn, és hiába mért rájok
a királyi sereg véres vereséget Cserhalomnál, továbbra is portyázták Erdély földjét, dúlták, rabolták a népet.
László király többször is kiverte őket az országból.
Egy ilyen alkalommal a fosztogató kunok, hogy életüket mentsék, kiszórták futás közben a rabolt arany tallérokat, arra számítva, hogy kapzsiságukban a királyi vitézek abbahagyják az üldözést, és rávetik magukat az aranypénzre. De László király imája kaviccsá változtatta nyomban az aranyat, és a menekülő kunokat egytől egyig fogságba ejtették vitézei. Erdélynek azon a részén ma is találni lehet kis, lapos, kerek, sima kavicsokat, amit a nép kun talléroknak nevez.
Egy másik alkalommal az erdélyi KERLÉS község közelében csapott le
László király a fosztogató kunokra, akik nyomban futásnak eredtek a közeli hegyek felé. Üldözés közben a király megpillantott egy kun lovast,
aki sikoltozó magyar leányt cipelt magával a nyeregben. A király üldözőbe vette a leányrablót, de nehéz páncélos lova hamar fáradni kezdett, és látni lehetett, hogy nem bírta a versenyt a könnyűlábú kun lóval.
- Szép húgom!- kiáltott oda a király a leánynak. - Százszorta jobb a
halál, mint a rabszolgaság! Rántsd le a gonoszt magaddal együtt a lóról,
s a többit bízd az Úr-Istenre!
A leány megfogadta a tanácsot, s megkapaszkodva elrablójába, oldalra
vetette magát egész súlyával. A ló kiszaladt alóluk, s mindketten a
földre zuhantak. Leugorva lováról, a király párviadalban megölte a
kunt, és megmentette a szépséges hajadont.
Egyszer Torda közelében, kunokat üldözve megint, László király elszakadt
csapatától és egymagában kergetett a dombokon át egy menekülő
portyát. Azok azonban hamar észrevették, hogy csak egy magányos
lovas üldözi őket, és szembe fordultak vele. Mikor felismerték
benne a magyarok királyát, nyomban üldözőbe vették, hogy élve kerítsék
kézre. Már majdnem el is érték célukat, amikor a menekülő László
király hangosan felkiáltott:
- Isten, segíts!
Abban a pillanatban megremegett az üldöző kunok alatt a föld, hatalmas
dördüléssel megnyílt a hegy, és mélységes szakadék támadt üldözött
és üldözők között, melyen ló nem ugorhatott át, s melynek meredek
falait ember nem mászhatta meg. László király megmenekült.
Így keletkezett a nevezetes TORDAI HASADÉK. Szikláin ma Erdély legszebb vadvirágai nőnek, s lent a mélyben, ahova csak délidőben süt be
a napfény, sűrű páfrányok rengetegében kicsike csermely csobog. Néha
csontokat mos ki viharok után a szakadék aljából. A királyt üldöző kunoknak és lovaiknak a csontjait, akik halálukat lelték a földindulásban.
Halála után Nagyváradon temették el Árpád-házi Lászlót, s a róla elnevezett templom előtt, ahol bebalzsamozott teste nyugszik, lovas szobrot állított emlékezetére a nemzet. Erről a szoborról mondják, hogy amikor a törökök ellen harcolt Nagyvárad alatt egy maroknyi magyar sereg, s már a törökök javára fordult a csata sorsa, egyszerre csak megjelent valahonnan hatalmas lovon egy sisakos, páncélos óriás, és mázsás buzogányával, rettenetes kardjával rávetette magát a pogányra. Tucatjával kaszabolta le a törököt. Lepattant róla a nyílvessző, megcsorbult rajta a kard, s még az ágyúgolyó sem tehetett kárt benne. Esze nélkül menekült előle az ellenség, százával adta meg magát. Mikor
a győzelmes magyar sereg bevonult Nagyváradra, döbbenve látták,
hogy a templom előtt Szent László érc-lovát hab takarta tetőtől talpig.
Rohantak a városi urak a templomba, s lám, a szent király testét is izzadtság borította az üvegbúra alatt. Az éjjeli őr pedig eskü alatt vallotta,
hogy a templom előtt a szobor alapzata egész éjszaka üresen állt, a szobor nem volt sehol. Nagy híre és dicsősége volt László királynak az egész világ előtt. A középkori lovag mintaképeként tisztelték mindenütt. Mikor Európa lovagrendei összefogtak, hogy visszafoglalják a szent földet a pogánytól, és a pápa meghirdette az első keresztes hadjáratot, László királynak ajánlották fel a fővezérséget, amit ő el is fogadott. De mielőtt a keresztes hadak egybegyűltek volna, meghalt László király és ez az oka annak, hogy nem az ő vezérlete alatt indult el a szent föld felszabadítására az első keresztes hadjárat.
Az első világháború után az Erdélybe becsődülő és az őslakó magyarságot
gyilkoló oláhok megcsúfolták Nagyváradon a szent király szobrát
is. De a feljegyzések szerint mindazok, akik kezet emeltek a szoborra,
különös és titokzatos halállal haltak meg, rendre és egyenként, s tíz év
teltével már egyetlenegy sem volt közülök életben.
 

14 megjegyzés :

  1. Nagyon koszonom.Gondoltam , csatolom a tordai hasadek mondajat.Benne foglaltatik.
    K O S Z O N O M .

    VálaszTörlés
  2. Szívesen. :-)
    A tordai hasadék mondája külön is érdekes lehet, ha bővebben van leírva.

    VálaszTörlés
  3. Ime:
    Szent Laszlo kirallyal csak egyszer esett meg, hogy megfutamodni kenyszerult az ellenseg elol.Meg kellett futamodnia , mert a csata heveben azon vette eszre magat,hogy egyedul van.Egy pillanat mulva korul fogta volna az ellenseg,s mit er a nagy vitezseg, egy ember nem birhat le szazakat.
    Megsarkantyuzta lovat es szelsebesen vagtatott a tordai hegyek fele.
    De a kunok a nyomaban voltak, s mar ugy latszott, hogy elejebe kererednek es korul fogjak.
    ----O, Uram Jezus, segelj!--- fohaszkodott Szt.Laszlo, s abban a pillanatban kettehasadt a tordai hegy.Szeles, mely hasadek tatongott a kiraly mogott.A kunok remulten neztek, de megkerulni sem tudtak hamarosan , mert a szakadek nemcsak szeles, mely , hanem hosszu is volt.
    Szt Laszlonak nem is kellett mar vagtatni, szep csendesen leptetett vissza az o nepehez.
    (Szekelyfod irasban es kepben 362.oldal.Banyai Janos tanar,geologus
    feljegyzese 1941-bol)

    VálaszTörlés
  4. Érdekesség: Bányai János Székelyudvarhelyen élt sokáig, ott dolgozott, kutatott.
    Nagyon szép a Tordai hasadék, nemkülönb aTuri hasadék nem messze tőle.Legalább egyszer érdemes meglátogatni.Nincs is messze:-)

    VálaszTörlés
  5. Ismerem(-juk).Hat mi csk vagy 40-45 km.re vagyunk Tordatol.
    Aludj jol.
    Barati olelesem. B.

    VálaszTörlés
  6. Mi kicsit távolabb....de főleg Csonkamagyarországi barátaimnak mondom...tőlük is csak egy hajításnyi....
    Szép álmokat!!!!

    VálaszTörlés
  7. Szeretlek, mert foldim vagy.
    Legyen szep hetveged, s szep, pihenteto almokat kivanok.

    VálaszTörlés
  8. A székelyeknél különlegesen erős Szent László kultusz van, a falunapokat általában László napkor szokták tartani az ún. "szentföldön".
    http://mek.oszk.hu/00500/00597/html/vs185302.htm#13

    Ez egyik kedvenc Arany balladám.

    VálaszTörlés
  9. Mily érdekes, hogy Szent László víz fakasztását mintha Mózes sztorijaként szokták volna emlegetni.
    Ideje lenne minden Magyarnak megismernie az eredeti ótestamentumot, ami mindig is Magyar volt, csak a bosszú népe ellopta, kifordította, átfordította és jócskán meghamisította. Mindennel ezt teszik, ami Magyar.

    VálaszTörlés