Blogarchívum

2008. március 29., szombat

A Föld órája

Szombaton egy órára elsötétül Budapest és Pécs is
2008. március 28. 20:08 MNO

Világszerte közel 30 millióan kapcsolják le szombat este 20 és 21 óra között a villanyt, a televíziót és minden egyéb nélkülözhető elektromos berendezést a globális felmelegedés elleni harc jegyében; Magyarországon többek közt Budapest és Pécs, valamint több nagyvállalat csatlakozott az akcióhoz.

Az Earth Hour (A Föld órája) mozgalom keretében tavaly 2,2 millió ember és 2100 vállalat kattintotta le a lámpákat Sydneyben egy órára. A város energiafogyasztása aznap mintegy 10 százalékkal volt alacsonyabb az átlagosnál. Az akció olyan sikerrel zárult, hogy a Természetvédelmi Világalap (WWF) úgy döntött, 2008-ban az egész világra kiterjeszti a megmozdulást. A Föld Órája weboldalán, a www.earthour.org oldalon már több mint 160 ezren regisztráltak, hogy részt vesznek az akcióban.

A világméretű akció során a városok kikapcsolják a nélkülözhető, sok energiát fogyasztó fényeket. Több magyar településen, így Budapesten is kialszik majd a díszkivilágítás - elsötétül többek között a Lánchíd, a budai vár, a Parlament, a Citadella és a Duna-parti egyetemek is. Pécs az első magyarországi városként csatlakozott a világ egyik legnagyobb klímavédő akciójához.

Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter pénteken felhívta az ország környezettudatos lakóit, hogy a klímaváltozás elleni küzdelem szimbolikus gesztusaként minél többen csatlakozzanak a világméretű klímavédelmi akcióhoz, mely során este 20 és 21 óra között aki teheti, lekapcsolja a nélkülözhető világítást. A zöldtárca vezetője a főpolgármesternél kezdeményezte, hogy Budapest díszkivilágítása is hunyjon ki erre az órára, és üdvözölte a fővárosi közgyűlés erre vonatkozó döntését.

"Valamennyien hozzátehetjük a magunk részét a klímaváltozás elleni küzdelemhez, mindenki számít, aki hajlandó egy kicsit környezettudatosabban élni." - hangsúlyozta Fodor Gábor.

A nagyvállalatok közül az elektronikus kaszinóhálózatot üzemeltető Game World Magyarországon az elsők között csatlakozott a kezdeményezéshez: lekapcsolja mind a 12 magyarországi szórakoztató komplexumában a fényreklámokat és a belső világítást.

A budapesti Four Seasons Gresham szállodában is leoltják néhány órára a villanyt, akárcsak a cég másik 49 szállodájában.

A Magyar Telekom is csatlakozott a kezdeményezéshez: ennek keretében szombaton egy órára elsötétülnek a nagyvállalat fontosabb épületei és nagyobb fényreklámjai. Az óriáscég - amint azt az MTI-vel munkatársai közölték - tavaly ősszel klímavédelmi programot indított munkatársai számára, ennek célja a figyelemfelkeltés, és a párbeszéd elősegítése.
(mti)

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

2008. március 27., csütörtök

Kik is azok a madjarok? - Kurultaj

http://www.kurultaj.hu

Kik is azok a madjarok és mi az a kurultaj?



Egy évvel ezelőtt még csak néhány kivételes ember hallott Magyarországon a madjarokról. Azóta egyre többen csodálkoznak rá, hogy él Kazakisztánban - Kazahsztán, kazah kifejezéseket a Szovjetunió fennállása idején az oroszoktól vettük át, helytelenül - egy madjar (ejtsd magyar) nevű törzs, amelynek ősi mondái hasonlóak a mieinkkel, és most már genetikailag is bizonyítottan a rokonaink.
Megszabadulva az orosz fennhatóság alól, 2007-ben - a XIX. század óta először - tartottak újra kurultajt (törzsi gyűlést, további magyarázat itt), ahova egy 18 tagú magyarországi küldöttség is kiutazott. Hatalmas szeretettel és tisztelettel fogadták a madjarok "testvéreiket", amelyet a delegáció résztvevőjeként kiutazott újságíró leírása mutat be legérzékletesebben.

2008-ban ezt a szeretetteljes vendéglátást szeretnénk viszonozni Magyarországon, ahova idén a madjar testvérek küldöttsége érkezik.

Honlapunk célja mindezekről részletesen, folyamatosan tájékoztatni minden magyart, és felhívni azoknak a figyelmét, akik bármilyen módon hozzá tudnak járulni a rendezvény sikeréhez:

Várjuk azon magyarságkutatással, hagyományőrző tevékenységgel foglalkozó csoportok jelentkezését, akik képesek az össz-magyarság és a Kurultaj méltóságához illő fegyelmezettséggel és lelkiséggel részt venni a rendezvényen.
Keressük az olyan támogatókat, akik segítségünkre lehetnek a magyarországi Kurultaj, valamint a torgaji magyarok itt-tartózkodásának anyagi alapjainak előteremtésében.


A Szervezők

 

2008. március 23., vasárnap

PARTIUMI TURNÉ

WASS ALBERT MŰVEK
PARTIUMI TURNÉ
2008. márc 27-31.
 
Az Erdélyi Magyar Ifjak és az
Egyesült Magyar Ifjúság szervezésében
a délvidéki Magyarkanizsai Udvari színház bemutatja
Wass Albert
Jönnek és Adjátok vissza a hegyeimet
c. művei alapján:
A Világ és a Vége
dráma 2 felvonásban
 
Március 27. 19 óra    Zilah    Kálvineum
március 28.  19 óra    Nagykároly    Városi Színház
március 29.  20 óra    Szatmárnémeti    Északi Színház
március 30.  19 óra    Nagyvárad    Királyhágómelléki Református Egyházkerület Székháza
március 31.  19 óra    Arad    Jelen ház

2008. március 20., csütörtök

Rácz Sándor köszöntése 75. születésnapján

Életre ítélve

 

Rácz Sándor köszöntése 75. születésnapján

 

            Pontosan 50 évvel ezelőtt, 1958. március 17-én, 25. születésnapján ítélik életfogytiglani börtönbüntetésre „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetése” miatt. Életfogytiglani büntetés, amelyet hét évnyi börtön után harminc évig tartó kommunista rabsággá, majd közel húsz éve tartó mellőzöttséggé változtatnak a történelem alakítói. Életre ítélve, ez Rácz Sándor életútjának tömör foglalata.

 

            A Don-kanyarban hősi halált halt édesapja után a hadiárvák nehéz sorsát éli Izsákon, amin anyai nagyanyjának végtelen szeretete enyhít. Lehet, hogy őneki jutott a legtöbb belőle a 76 unoka közül.

            Hét éves korában marhapásztor a falú zsidó földbirtokosánál, tizenöt évesen kenyérkereső egy budapesti gyárban, tizenhét évesen pedig szerszámkészítő szakmunkás.

            Huszonhárom évesen, 1956. november 16-án a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke, és egy hónapon át gyakorlatilag Magyarország első számú vezetője, mindaddig, amíg a szovjet harckocsikkal az Országházba szállított Kádár János tőrbe nem csalja és le nem tartóztatja. Életfogytiglani ítélet. Börtönévek Bíbó István, Donáth Ferenc, Mérei Ferenc, Mécs Imre, Regéczy Nagy László, Nyugati László, Faddi Ottmár egyéniség-formáló társaságában.

            Harminc évesen a kommunizmusba „szabadul”. Gyári munkás lesz, de sohasem kommunista. Negyvenedik életévében titkosszolgálati merénylet áldozata. Életben marad, életre szóló gerincsérüléssel.

            Negyven évesen, 1973. október 23-án a zsúfolásig megtelt Mátyás templomban Faddi Ottmár esketi. Felesége, Damásdi Anikó édesapjának életét is oroszok és kommunisták oltják ki 1944. őszén, de nem a Don-kanyarban, hanem Magyarországon, és nem katonaként, hanem magyar polgárként.

            Ötven éves, amikor a rendszerváltást előkészítő titkos tárgyalásokba alapítóként bevonják. Az évek múltán TIB /Történelmi Igazságtétel Bizottság/ néven ismertté váló szervezetben egyedül ő rendelkezik vétójoggal. Közben ugyancsak a nyilvánosság elől elzártan szabadegyetemi előadássorozatot tart budapesti, szegedi, pécsi és miskolci egyetemi hallgatóknak. Tematikája mindig ugyanaz: a magyarság ügye.

            Ötvenöt éves, életereje teljében van, amikor három hónapos amerikai útra hívják meg. Útlevelet úgy szerez, ahogyan a Fidesznek kellett volna elfogadó szavazásra bírnia a külhoni magyarok magyar állampolgárságát ellenző, ám a lisszaboni szerződés ratifikálását minden áron erőltető szocialistákat. Igazi politikai kompromisszumot erőltet ki: az ugyancsak Amerikába készülő, akkoriban megkerülhetetlenül fontos állami tisztséget betöltő Szűrös Mátyás mindaddig nem jut amerikai vízum birtokába, amíg két ávós Rácz Sándor lakására nem hozza élete első útlevelét.

            Ronald Reagan, az Amerikai Egyesült Államok elnöke méltató levelet ír neki, és sajnálkozását fejezi ki, hogy nem találkozhat a magyar forradalom hősével. Ám fogadja őt Zbigniew Brzezinsky nemzetbiztonsági főtanácsadó. Rácz Sándor ott kezdi a beszélgetést, ahol minden magyar államférfinak kezdenie kellett volna, különösen a rendszerváltásnak hazudott időszak elején: kéri a kommunizmus idején magyarellenes érdekből felhalmozott államadósság eltörlését, vagy száz évre történő átütemezését.

            Az államadósság átütemezésére vonatkozó kérése és a Freedom House-beli meghallgatás, bizonyára döntően befolyásolta Rácz Sándor későbbi politikai pályáját. A Freedom House tárgyalótermében rendezett meghallgatáson hosszú asztalnál ültek az urak, akiknek színe elé vezették. És elhangzott az első kérdés: Mi a véleménye a magyar nép antiszemitizmusáról? Rácz Sándor: Az én népem nem antiszemita! És ezzel véget is ért a több órásra tervezett meghallgatás!

            Ám minderről az emigráció mit sem tud. Önfeledten ünneplik. Mindszenty József hercegprímás látogatása óta semmi sem hozta a magyarokat ennyire lázba, mint Rácz Sándor érkezése: Wass Albert útra kel, hogy előadását meghallgassa, Tollas Tibor verset ír hozzá, és felkérik Márai Sándor búcsúztatására.

            Itthon határozott fellépésével eléri, hogy Nagy Imre miniszterelnök és vértanútársainak újratemetését ne a temető valamely útkereszteződésében, hanem a nemzet legfőbb terén, a millió embert is befogadó Hősök terén rendezzék meg. Mint az újratemetés egyik szónoka, meglepi a műsor összeállítóit: előzetes egyeztetés nélkül, maga mellé szólít két fiatal énekest, és beszéde kellős közepén felcsendül Magyarország közel fél évszázada nem hallott, régi himnusza: Boldogasszony Anyánk... Százezrek szemébe könny szökik. Ám másnap már nem erre, és nem Rácz Sándorra emlékezik a sokaság, hanem egy fiatalemberre, Orbán Viktorra, aki akkor és ott harsányan a médiákba kiáltotta azt, amit Rácz Sándorék már harminchárom évvel korábban, és életük kockáztatásával tettek meg: Ruszkik haza!

            Esztendő múltán, 1990-ben köztársasági elnökválasztásra készül az ország. Rácz Sándor, a Magyar Október Párt jelöltje. A Fidesz, amelynek első kongresszusa a párt első tiszteletbeli tagjává választotta Rácz Sándort, ugyancsak fontolgatja jelölését. A Fidesz második kongresszusán egy küldött javasolja Rácz Sándor jelölését. Ám Orbán Viktor mikrofonhoz lép, és ellene szól. Újabb küldött javasolja jelölését. És Orbán Viktor újból ellene szól. Ötször hangzik el a javaslat: támogassa a Fidesz Rácz Sándor köztársasági elnökjelöltségét. És Orbán Viktor ötször lép a mikrofonhoz, és lebeszéli a kongresszust! Vajon kinek a kérésére, és miért tette ezt? A Freedom House visszaköszön?

            Az ország vezetésére való alkalmasságát már huszonhárom évesen is bizonyított, érett politikus, aki egy életen keresztül szembeszegült a kommunistákkal, és mindvégig ellenük tett, meg kell tapasztalja, hogy a világ urai másként határoztak: a kommunizmus megdöntéséhez kell, de azt követően nincs többé szükség Rácz Sándorra!

           

            Alig túl az ötvenötön visszavonul ősei világába, az Alföldre, Izsákra. Visszaszerzi a család birtokának egy részét, és gazdálkodáshoz lát. Szánt, vet, tehenet fej, jószágot tart. Éli ősei életét. Bocit segít a világra, csikót nevel, traktort vezet, és a kecskeméti piacon árulja a kétkezi munkájával megtermelt javakat. Tizenöt év telik el így.

Amikor a rendszerváltás kisiklása már szemmel látható, amikor végveszélybe kerül a magyar föld, újból szólítják őt. Előbb a Magyar Földvédő Mozgalom elnökévé választják.

           

Hetven éves, amikor a világ legnagyobb magyar civil szervezete, amelyet a „rendszerváltó” politikai osztály gondolkodás nélkül feláldoz a globalizmus oltárán, a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnökévé választja őt. Ezzel kezdetét veszi Rácz Sándor politikai életútjának második szakasza.

Újból köztársasági elnökválasztás következik. A pártok által időközben kisajátított folyamatból kirekesztik az ország polgárait. A Magyarok Világszövetsége informálisan jelöli Rácz Sándort, aki országgyűlési képviselői jelölést is kap. Ám a pártok hermetikusan zárnak. Még a Fidesz által úgymond közvéleményszondázási szándékkal megrendezett, színlelt szimpátiaszavazásra sem engedik be a nevét. Felkerül azonban egy Fidesz-közeli hírportál szimpátiaszavazásának jelöltjei közé. A szavazók ítélete egyértelmű: Rácz Sándor fölényesen végez az első helyen. Egyedül több szavazatot kap, mint az őt követő három jelölt együttvéve, közöttük Sólyom László és Szili Katalin, a két hivatalos jelölt. A vert mezőnyben pedig nem kisebb neveket találunk, mint: Makovecz Imre, Csurka István, Wittner Mária, Hegedüs Loránt, Glatz Ferenc. Az, hogy a Magyarok Világszövetsége által is ajánlott, és a közvéleménykutató szimpátiaszavazás által legnagyobb támogatottságúnak talált tapasztalt politikus még hivatalos jelöltté sem válhatott, mindent elmond a kisiklatott magyarországi rendszerváltás természetéről. Az, hogy a két vezető párt vérre menő harca következtében köztársasági elnökké kikiáltott személy „megválasztása” után arról regélhetett, hogy ő tulajdonképpen egy civil szervezet, az addig jóformán ismeretlen, és okkal jelentéktelen legitimitásúnak nevezhető Védegylet jelöltje lett volna, csak árnyalja azt a hazugságáradatot, amely fojtogatja jobb sorsra érdemes hazánkat. A Freedom House kísért?

 

            Az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc ötvenedik évfordulójára nagyon készült. Egy évvel korábban már kiadta visszaemlékező kötetét, Parázsló szándék címmel, plakátokat és évfordulós borítékokat nyomtatott, részletes, több hónapos felvezető programot szervezett.

            Élete mélypontját jelentette 2006. október 23-a, amikor a fennkölt megemlékezés helyett újból vér folyt Budapest utcáin. Rácz Sándor számára az sem jelenthetett vigaszt, hogy pár hónappal korábban, amikor jónéhány egykori ötvenhatos bajtársa elfogadni készült Gyurcsány Ferenc vacsorameghívását, ekként óvta őket: Egy percig se feledjétek, hogy holnap ezek ugyanúgy belénk lövetnek, mint tették őseik ötven évvel ezelőtt!

 

            Most, hetvenöt évesen Rácz Sándor saját pénzen vett hordozható számítógépén írja nap mint nap három, készülő új könyvét. Valamennyinek tárgya ugyanaz: a magyarság ügye.

 

            Kedves Sándor Bácsi!

 

            Adjon az Isten Neked még hosszú éveket! Adja, az Isten, hogy teljes körű életed, amely a hadiárvaságtól, a tehénpásztorkodáson, az ország politikai vezetésén és a börtönön át, a gyári munkás szerepét és a földet megmunkáló, állatot tenyésztő paraszti életet is évtizedeken keresztül vállaló, életre ítéltségen túl, a mai számítógépes szövegszerkesztésig ível – teljessé is váljék!

 

            Ahogyan soha nem alkudtál meg sem a kommunistákkal, és az őket váltó, és milliókat megtévesztő „rendszerváltókkal”, úgy ezután se alkudjál meg senkivel, aki nem az igazságot, és nem a magyar nép ügyét képviseli. Légy nehéz ember, mint voltál mindig. Légy jó gazda, mint mindig. És légy továbbra is leleményes és ötletgazdag, mint mindig. Légy kreatív a rejtett összefüggések feltárásában, mint mindig. Légy megfékezhetetlen az igazság kimondásában, mint mindig.

 

            Adja az Isten, hogy még sok olyan egyetemes, de rejtett igazságot megtalálj és kimondj, mint tetted az Marx Kommunista kiáltványával, amelyről Te rántottad le a leplet az egész emberiség számára, amikor kimondtad: A Kommunista kiáltvány nem más, mint eszme a rabláshoz! Mily pontos fogalmazás, és mennyi értelmezhetetlen ellentmondást old fel! Mily könnyű ennek a felismerésnek a birtokában kimondani azt, amit előtted senki sem tudott egyértelműen megtenni: A kommunizmus, amivel szemben vállalt harcra feltetted az életedet, nem más, mint az emberiség történelmének legnagyobb, százötven éven keresztül zajló, szervezett rablása.

 

            Adja az Isten, hogy a magyar nemzeted pusztulásának okait kereső munkád eredményes legyen, és nemzetünk kezébe adhasd a lámpást, amely kivezetheti a sötétségből.

 

            Adja az Isten, hogy szolgálhass, úgy ahogyan az egy életre ítélthez illik – az utolsó leheletig.

 

Patrubány Miklós

 

 

Elhangzott Budapesten, 2008. március 17-én, Rácz Sándor 75. születésnapján

Wass Albert könyveket kaptak ajándékba a tatai iskolások



Wass Albert erdélyi magyar író, költő regényeit és gyermekeknek szóló mesekönyveit adományozta a tatai oktatási intézményeknek Michl József polgármester.

A város vezetője polgármesteri keretéből több kötet könyvet vásárolt a húsvéti ünnepekre, melyet Robozné Schőnfeld Zsuzsanna alpolgármesterrel együtt - személyesen - adott át az iskolák vezetőinek és gyerekeknek. A polgármester elmondta: ősszel pedig Wass Albert emlékversenyt hirdetnek majd a diákoknak.


(fidesz.hu)

2008. március 19., szerda

Szűz Máriás Zászló




Ilyen díszítette Mindszenthy bíboros dolgozószobáját.

Felkérés

Kedves Kûzdõtársaim!

A következõkben szeretném a segítségeteket kérni:
Amit '56-ról mindenkinek tudnia kell, és az Amit az Árpádsávos zászlóról illik tudni könyv után szeretném: Amit szent madarunkról, a TURULról illik tudnunk c.ismeretterjesztõ könyvecskét is letenni a Nemzet asztalára. Szeretném, ha ez közös összefogás eredményeként születhetne meg.Ezért kérem, segítsenek a honlapok, a rádió és a barátok közremûködésével. Kérem, hogy a Kárpát-medence településein, valamint a világon bárhol megtalálható Turult ábrázoló szobrokról a településen készítsenek 1-2 lehetõleg digitális felvételt. Írják mellé: a település nevét, ki a szobor alkotója, mikor,állították fel, milyen alkalomból.Tudomásom szerint kb 1860 turulos emlékmûvünk van. Az összegyûjtött anyag a könyv második részét képezné, mint egy könyvtári gyûjtemény, amit utódainknak átörökítenénk. A fotókért nem tudok fizetni, de a fotókat készítõk nevét természetesen feltüntetném.A képeket az alábbi elektromos címre: orban_eva@t-online.hu, vagy Szent László Király Alapítvány a Szellemi és Erkölcsi megújulásért címére, 1102.Liget u.25/ 3/14 címre kellene eljuttatni.

Elõre is köszönöm a legkisebb segítséget is.
A nemzeti összefogás jegyében:
Orbán Éva az alapítvány kuratóriumi elnöke

2008. március 15., szombat

Wass Albert üzenete március 15-re

Wass Albert üzenete március 15-re

Fiatal véreim, határokon innen és túl, idegen föld elhagyatottságában, az otthoni kényszerűségek sivárságában, rabságban, elnyomatásban, ahol csak vagytok: hozzátok szólok. Súlyos idők nyomása nehezedik lelkemre s mondanivalómat hosszú esztendők gondja s tudása érlelte. Ti vagytok a nemzet jövendője. Veletek él vagy pusztul a magyar. Amit ehhez az egyszerű történelmi tényhez hozzáfűzni kívánok, azt fogadjátok szeretettel, mint ahogy szeretettel csordul a szivemből.

Életrevalók vagytok. Életrevalóbbak, mint mi voltunk a ti korotokban. Okosabbak is vagytok, óvatosabbak és mérsékletesebbek. Megértőbbek egymással és idegenajkú embertársaitokkal szemben. Az élet tanított meg erre. Látókörötök szélesebbre tágult a történelem viharverése folytán. Minden lehetőségtek megvan ahhoz, hogy egy okosabb, emberiebb és talán szebb világot építsetek föl magatok köré, mint amilyen a mienk volt. Adja az Úristen, hogy így legyen. Mindaz azonban azon múlik, hogy megtudjátok-e őrizni és hajlandók vagytok-e vállalni azt a magyar lelki és szellemi örökséget, amit mi vért izzadva átmentettünk valahogy a különböző "izmusok" özönvizén a ti számotokra, hogy ne legyetek lelki koldusok egy özönvíz-utáni új világban. Ez az örökség a tietek egyedül és senki másé nem lehet ezen a földön. Ha ti eldobjátok magatoktól, örökre elvész. És nem csak önmagatokat fosztjátok meg valamitől, ami pótolhatatlan, de nélküle szegényebb lesz az emberiség is.

Nekünk magyaroknak az Úristen különösen gazdag és színes nemzeti örökséget adott. Az egész világon egyedül ez a mienk. Senki nem veheti el tőlünk, mint ahogy mi sem vehetjük át senkitől azt, ami nem illet meg minket. Hiába beszélünk angolul, franciául, spanyolul, németül, attól még nem leszünk sem angolok, sem franciák, sem spanyolok, sem németek. Az ő örökségük nem a mienk s ha majmolni próbálnánk őket, könyökkel betörni közéjük, mindössze a magunk egyéniségét, a magunk örökségét veszíthetjük el, az övéket soha sem vehetjük át. Gyökértelen idegenek leszünk az emberi világban s lelkileg elpusztulunk benne, mint a gyökerét vesztett fa.

Véreim, fiatal magyarok, jól-rosszul, de valahogy átmentettük számotokra azt a nemzeti örökséget, ami Isten rendelése folytán a tietek. Átmentettük azt földrengésen, világégésen, nemzetpusztító, lélekgyilkoló nemzetköziség mesterséges tanainak szennyes özönvizén keresztül. Ha egyebet nem tudtunk értetek tenni, de ezt megtettük s becsülettel őrködünk fölötte, ameddig élünk. De a többi már a ti dolgotok és a ti felelősségetek. Egyet ne feledjetek el: amig magyarok vagytok s az ősi kultur-örökség erkölcsi alapján álltok, addig Isten által kijelölt helyetek és szerepetek van a világban. De ha eldobjátok magatoktól ezt az örökséget, ha magyarságotokból kivetkőztök, akkor senkik se lesztek, csupán egy halom szemét, amit ide-oda sodor a szél, míg végül is elmerültök a semmiben.

Én bízom bennetek. Áldjon meg mindannyiatokat az egy igaz Isten, kőszikla-örökségünk magyar Istene!

2008. március 13., csütörtök

Baranta Tradicionális Magyar Harcmûvészet - G-Portál

http://www.gportal.hu/gindex.php?prt=44389&pg=1568760&uid=199922&pmid=11814847

Wass Albert: A láthatatlan lobogó

Wass Albert: A láthatatlan lobogó
  2008.03.07. 10:06

„Olyan kevesen vagyunk, hogy a műveletlenség luxusát nem engedhetjük meg magunknak.” Kodály Zoltán

Úgy véljük hogy, aki nem ismeri Wass Albertet, sajnos, megengedte magának a tudatlanság ámítását. Minden magyarságunk halhatatlan zászlótartója pedig Wass Albert.

A verset az alábbi helyen megtalálhatjátok képes összeállítással:

Wass Albert 100. Születésnapjára Bonyhádon (more)

http://www.youtube.com/watch?v=gt0iWMuluqE&feature=related

Egy kis Barantás betéttel a Reményik vers:

http://www.youtube.com/watch?v=NoWeI7IXVCc&NR=1

http://video.google.com/videoplay?docid=5244725889369924368&q=wass+albert&total=76&start=0&num=10&so=0&type=search&plindex=9

 

Wass Albert: A láthatatlan lobogó

Konok hűséggel hordozom
az úttalan bozótokon.

Seb a vállam és seb a markom,
de fogom, viszem és megtartom!

S fogcsikorgatva hirdetem:
nem ért véget a küzdelem!

Mert valami még megmaradt.
Görcs zsibbasztja a markomat,

de markomban még itt a Szó:
a láthatatlan lobogó!

Ereklyém, Kincsem. Fegyverem.
Magasra tartom s lengetem!

És védem, foggal és körömmel!
Vad dühvel és őrült örömmel!

És mentem, mindenek által,
íntépő, végső akarással!

Dúlt otthonom rég összedőlt.
Kifordult alólam a föld.

Társaimat ár elsodorta.
Mögöttem ég a poklok pokla.

Előttem vad sziklák merednek.
De nekivágok a meredeknek!

Mert élek még! Ha törten is,
ha vérben is, ha görcsben is,

még ha utolsó is vagyok,
kit az özönvíz meghagyott,

de harcom végig harcolom
s a lobogót megmarkolom!

Megmarkolom és nem hagyom,
ha le is szakad a két karom,

ha két lábam térdig kopik:
de feljutok a csúcsokig!

S utolsó jussomat, a Szót,
ezt a szent, tépett lobogót

kitűzöm fent az ormokon
s a csillagoknak meglobogtatom!

 2. Magyar Író Amerika földjén
http://www.youtube.com/watch?v=Z1ncpNZWh10

3. Eridj, ha tudsz!
http://www.youtube.com/watch?v=EUK_gczzFno

4. Magyar álmok
http://www.youtube.com/watch?v=2bqdUdKwlV0&feature=related

5. részlet a Hagyaték című írásából
http://www.youtube.com/watch?v=x1hsfrgBTxU&feature=related

 Köszönettel Szőts Bélának!

Forrás:

http://www.gportal.hu/gindex.php?prt=44389&pg=1568760&uid=199922&pmid=11814847

 Baranta Tradicionális Magyar Harcművészet

2008. március 12., szerda

Magyarságtudományi tanulmányok ,Hungarian World Encyclopaedia

Atilla és Buda
Ajánlás
Magyarságtudományi tanulmányok elé

Az európai magyar keresztény állam ezredik évében, 2000-ben Buenos Airesbe utaztam, mert március idusán, nemzeti ünnepünkön tettük le egy magyar emlékhely, a Plaza Hungria alapkövét, ahol immár egy diadalmas székely kapu hirdeti, hogy a magyarság örök. Életemben ekkor beszéltem először Badiny Jós Ferenccel.
Ottlétemnek a magyar közösség körén kívül is híre ment, hisz ekkor már a Magyarok Világszövetségének elnökjelöltje voltam. Fogadott az országnyi lakosságú főváros főpolgármestere, a negyvennyolcas szabadságharcunk legfiatalabb tábornoka, Czetz János alapította, és földi maradványait őrző Argentin Katonai Akadémia parancsnoka, és találkozót kért az Argentin Barlangászati Társaság elnöke. Ez utóbbi találkozóra sohasem került sor. Hiába mentünk el a megbeszélt találkahelyre. Napokkal később kaptuk a hírt: az elnököt elütötte egy autó, és a helyszínen belehalt sérüléseibe. Pedig nagy titkot hordozott magában: egy könyv kiadását szerette volna a Magyarok Világszövetségére bízni. Annak az Ecuador-i barlangnak a leírását, amelybe Móricz János vezette be őt, és amelyben saját szemével látta azt a mintegy harmincezer aranylemezt, amelyen egy különleges írás ismeretlen idők üzenetét tárolta. Döbbenet és tanácstalanság kerített hatalmába.
A Vitézi Rend Dél-amerikai törzskapitánya v. Ladányi Domokos, aki gyermekkora óta ismerte Móricz Jánost, sietett segítségemre. Elmesélte, hogy Móricz János elsőként őt kérte meg: kísérje el Ecuadorba, mert ott egy vérmes, bennszülött törzs – magyar nyelve alapján – őt bizalmába fogadta, és megmutatták neki az általuk féltve őrzött barlangot. Az argentin főváros Móricz által megszólított magyarjai közül senki sem vállalta a veszélyes utat, egyedül a Barlangászati Társaság baszk származású elnöke, aki elkísérte őt, és mindennek szemtanújává vált. Móricz János a kilencvenes évek elején tűnt el nyomtalanul, a szemtanú pedig 2000 márciusában…

            Ez a megrázó élmény is hatott rám akkor, amikor hat éves szervezeti tusakodás árán, 2004 júniusában a Magyarok VI. Világkongresszusának egyik fő konferenciájává sikerült emelnünk A magyarság és a Kelet című őstörténeti konferenciát, Európa közepén – szívünkben Ázsia minden zsongásával! jelmondat alatt. Dr. Aradi Éva India-kutató professzor asszony vezetésével négy szekcióban kilencvenkét előadás hangzott el magyarul, angolul, oroszul – magyar, kazak, ujgur, baskír, csecsen, mongol, tatár, orosz, olasz, japán tudósoknak a magyarság múltjára, eredetére vonatkozó tudományos dolgozatai. A Régészet, írott források, történelem szekciót Dr. Erdélyi Mihály, az Élettudományok szekciót Dr. Béres Judit, a Nyelv, irodalom, kultúra, művészet szekciót Varga Csaba, a Hitvilág, mítoszok, legendák szekciót Molnár V. József vezette.
            E tudományos konferencia nyitóbeszédét a Magyarok VI. Világkongresszusának első napján a budapesti Kongresszusi Központban az olasz Dr. Mario Alinei professzor, az egyik legnevesebb európai nyelvész, számos nemzetközi tudományos társaság elnöke mondta, aki egy évvel korábban adta ki Etrusco: Una forma arcaica di ungherese /Az etruszk nyelv a magyar nyelv ősi változata/ című vaskos tudományos értekezését. 
Bocsássák meg lámpalázamat – mondta a legnagyobb tudósokra jellemző szerénységgel, ám szellemesen a professzor – de még sohasem beszéltem ezerötszáz etruszk előtt!

Hozzánk, magyarokhoz szólt…

            Európai keresztény magyarokhoz szólt, akiket hidegen hagy az a közlés, hogy az ősi orosz krónikák Magyar hegységnek nevezik a Kaukázust, ahol 1395-ig egy kettős – keresztény és muzulmán – vallású magyar állam virágzott. Magyarokhoz, akik nem akarnak tudni arról, hogy Krisztus urunk születését közel ezer évvel megelőzően a mai Szíria területén, Aleppótól északra, az Eufrates nyugati kanyarjának külső oldalán létezett egy Árpád nevű királyság. Magyarokhoz szólt, akik nem is hallottak arról, hogy a máltai nép neve latinul siculus, a máltaiak nyelvén pedig szekel.
Magyarokhoz szólt, akik nem tartják érdemesnek megjegyezni, hogy Alma Ata piacán az első világháború után odakerült magyar hadifoglyok magyarul beszélő és értő dinnyetermesztő helybéliekkel, alighanem az 1848-49-es szabadságharc elhurcoltjaival és azok leszármazottaival találkoztak. Pedig ezt egy szavahihető magyar katona, Dr. Gyárfás Ágnes édesapja jelentette az akkori magyar belügyminisztériumban, még Horthy Miklós kormányzósága idején.

A Világkongresszus zárónapján, 2004. június 5-én Tápiószentmártonban, az Atilla dombon megtartott konferencián a Babba Mária-hagyományt kutató páter Daczó Árpád OFM és a 95 éves Badiny Jós Ferenc mondta a záróbeszédet. Badiny Jós Ferenc felolvasta nagy gonddal előkészített dolgozatát, melyben rámutatott a magyar eredetkutatás eltévelyedésének gyökerére, a finnugrizmusra. A finnugrizmus nem tudomány: a finnugrizmus egy ideológia, melyet a magyarság elpusztítására találtak ki – vonta le végső következtetését az idős professzor.
Elérkezett az ideje, hogy erre a másfél évszázada tartó szellemi tévelygésre pontot tegyen a magyarságtudomány. A finnugrizmus áldozatait rehabilitálni kell, a harminc ázsiai nyelvet egyetemi tanári szinten ismerő nagy tudós, Szentkatolnai Bálint Gáborral kezdve, akit a tamil-magyar nyelvrokonságról írott könyve miatt a kor tudománypolitikusai valósággal száműztek az országból. Most, amikor a genetikai kutatások bebizonyították, hogy említésre érdemes finn-magyar genetikai rokonság nem létezik, nevükön kell nevezni a tévelygést tudatosan eltervezőket. Kezdve a közhatalmával megengedhetetlenül visszaélő Trefort Ágostonnal. E szándék valóra váltásának, egy elemző, igazságot szolgáltató konferencia útján, már van is kezdeményező szervezője Dr. Obrusánszky Borbála személyében.

Most, amikor kezemben tartom a Magyarságtudományi tanulmányok kötetét, mintha 2004-es konferenciánk válogatott és bővített előadásainak gyűjteményét látnám viszont. Ez annál nagyobb öröm számunkra, mert az MVSZ-re méltatlanul rákényszerített költségvetési vesztegzár miatt sajnos nem kerülhetett sor A magyarság és a Kelet őstörténeti konferencia anyagát tartalmazó kötet kiadására. E nagyszerű vállalásért köszönetet mondok a Amerikában székelő Magyarságtudományi Intézetnek és a HUN-idea Szellemi Hagyományőrző Műhelynek.

2008-ban, amikor ez a fontos könyv magyarul és angolul megjelenik, emlékezünk meg a Magyarok Világszövetsége alapításának 70. évfordulójáról, és rendezzük meg a Magyarok VII. Világkongresszusát. Ez utóbbi keretében második alkalommal kerül sor A magyarság és a Kelet őstörténeti konferenciára. E könyv és e konferencia talán együttesen elvégzi a magyarságtudomány elodázhatatlan paradigma-váltását.
Hogy ez sikerül-e, olyan „apróságokon” is felmérhető lesz, hogy a húszmilliónál nagyobb lélekszámú, de államisággal továbbra sem rendelkező kurdokat többé nem angol népnevük magyar olvasatával, hanem magyarul fogjuk megnevezni úgy, ahogy ők hívják magukat: kürt!
A paradigma-váltást jelzi majd az is, ha Attila helyett az ép magyar nyelvérzék által a kiejtésben máig megőrzött Atillát írunk, kiszabadítva ezáltal a finnugrizmus szorításából annak a nevét, aki először alapított államot a Sárga-tengertől az Atlanti-óceánig, és akit sokan a magyarok első királyának tartanak.
Felmérhető lesz a paradigma-váltás azon is, hogy magyar anyanyelvünkön nem írjuk és ejtjük többé felismerhetetlenné ferdítve a nagy keleti egyházalapító, a szkíta Buda nevét. A Buddha változatot ugyancsak az angol szóalak alapján honosították meg nálunk is, szűklátókörűen vagy épp eredet-ködösítő szándékkal.

Elképzelhető, hogy e munkában a legfőbb segítőink nem is magyarok lesznek. Hiszen a magyar nyelv ősiségét és nagyszerűségét sem magyarok mondták ki a legnagyobb nyomatékkal, hanem Jan Comenius, John Bowring vagy Mario Alinei. Tavaly, a magyar állam hivatalos ünnepét, Szent István napját köszöntötte egy olasz íráskutató, Michelangelo Naddeo. Budapesten mutatta be új, angolul írt könyvét: The Ugaritic abjad… a rovás alphabet /Az ugariti ábécé… rovás ábécé/, amelyben azt bizonygatja, hogy a székely-magyar rovásírás az emberiség legősibb írása. Mondanunk sem kell, hogy Magyarországot, a magyar közvéleményt ez a felfedezés sem hozta lázba. Egyelőre nincs foganatja a könyvbemutatót követő, a Duna televíziónak adott nyilatkozatának sem, amelyben így üzent minden magyarnak: Gyerünk, szedjétek össze magatokat, a legjobbak vagytok!

Idén, a Magyarok VII. Világkongresszusán minden bizonnyal velünk lesznek Kazakisztánban élő, másfélezer évvel ezelőtt „otthagyott” testvéreink, a torgaji madjarok is, akikről Dr. Bíró András genetikai kutatásai bizonyították be, hogy ennyi idő után is mi, a Kárpát-medencei, évezrede keveredő magyarok vagyunk a legközelebbi rokonaik, és nem azok a népek, amelyekkel azóta, rólunk leszakadva, általunk elhagyatva élniük kell! Tavaly a Magyarok Világszövetsége Kárpát-medencei régióelnöke, András Imre révén képviseltette magát torgaji testvéreink több száz éves szünet után újra megtartott törzsi ülésén, a kurultájon. Az ő kezdeményezésére 2007. 07. 07. napján, amikor keleten maradt testvéreink Madjar Babba nevű mecsetet szenteltek fel, a Szári özön /Sárga folyó/ partján, torgaji madjarok képviselőivel aláírták a háromszor hármas testvéri szerződést azért, hogy népeink többé soha ne feledjék el egymást. Történt ez azon a napon, amikor 1100. évfordulóját ünnepeltük az Árpád-vezette Kárpát-medencei honfoglalásunkat máig tartóan megszilárdító, győztes Pozsonyi csatának. Azon a napon, amikor 800 éve múlt, hogy Sárospatakon megszületett Árpádházi Szent Erzsébet, aki a szeretet erejével a keresztény világ talán legnépszerűbb szentje lett. Ez a háromszor hetes számú nap, amely évszázadonként csupán egyszer adódik, és amely számunkra ily jelképes, kerek évfordulókat hordoz, lehet az új magyar ébredés elindítója. Ez a nap, a magyar történelem hozzá társuló személyiségeinek életútjával programot ad a hazáját megvédeni, építeni kívánó nemzetnek: karddal, szeretettel, szövetséggel.

Az okozat itt van körülöttünk, de mindenre a múltban rejlik a magyarázat. A múltat kell értenie annak, aki a jövőt alapozza, de nem kerülhetjük meg a jelen, a közelmúlt gondjaival való szembesülést sem.
A magyarságtudománynak arra a kérdésre is meg kell találnia a választ, miként vált a magyarok 1956-os szabadságharca a világ minden népe által elismert, valóságos üdvtörténeti jelentőségű eseménnyé, minden idők legtisztább forradalmává?
Ennek lényegét a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke, Rácz Sándor a forradalom 50. évfordulójának évében tömören összefoglalta: szabadság-tisztesség-méltányosság. Mennyire több ez, mint a francia forradalom ugyancsak hármas, a világot máig tévútra terelő jelmondata: szabadság-egyenlőség-testvériség.
De a magyarságtudománynak meg kell találnia a magyarázatot arra a kérdésre is, miként kerülhetett egy év múlva több mint kétszáz nagy nevű magyar író aláírása – Illyés Gyulától Csoóri Sándorig – arra levélre, mely az 1956-os magyar forradalmat fasizmusnak nevezi, és köszönetet mond az alvó Budapest ellen népirtást elkövető szovjet csapatoknak?! Történt ez nyílván kényszer hatása alatt, de máig vissza nem vonva és máig meg nem követve a hősöket és áldozatokat.
Az emberiség egyik legősibb nyelvét birtokló, az Aranybullával 1222-ben a szárazföldi Európa első alkotmányát adó nemzetnek arra a kérdésre is meg kell keresnie a választ, miként veszthette el egyetlen puskadörrenés nélkül az Árpád-alapította, ezeréves Kárpát-medencei hazát, és miként válhatott mára a megmaradt, csonka része Augeiász istállójává?! Olyan országgá, amely 61 éve nem teljesíti a második világháborút lezáró Párizsi békében vállalt kötelességét: máig nem kárpótolva a benesi dekrétumok Felvidékről Magyarországra toloncolt százezer áldozatát!? Olyan országgá, amely 64 éve nem kér sem jóvátételt, sem magyarázatot arra, hogy Délvidéken miként mészárolhattak le negyvenezer ártatlan magyar polgárt!? Olyan országgá, amelynek államelnöke elfogadja, hogy ország-világ szeme láttára alkotmánysértő módon válasszák meg!? Olyan országgá, amelyet miniszterelnöke büntetlenül káromolhat a nagy nyilvánosság előtt, és amelynek legfőbb, megfellebbezhetetlen bírósága, az Alkotmánybíróság megalapításának napja óta, 18. éve folyamatosan törvénytelenül működik, miközben alkotmánybírónként évente elfogyaszt több mint százmillió forintot!? Olyan országgá, amelynek parlamenti képviselői – jelentéktelen számú kivételtől eltekintve – elolvasatlanul szavazzák meg az ország jövőjét döntően befolyásoló lisszaboni szerződést, miközben ugyancsak 18. éve nem jut eszükbe feltenni a kérdést, hogy Magyarország kinek, miért és meddig fizet évente ezermilliárd forintnyi kamatot, teljesen kifosztva állampolgárait!?  
A riasztó kérdések sora hosszan folytatható…

A magunk részéről szeretnénk tudatni, hogy évtizedes fáradságos munka árán ebben az évben kiadjuk az első angol nyelvű magyarság-lexikont. A Dr. Pungur József, a Magyarok Világszövetsége Kárpát-medencén kívüli régiójának elnöke főszerkesztésében megjelenő, háromkötetes Hungarian World Encyclopaedia az első ilyen jellegű kiadványa nyelvi elszigeteltségben, és ellenérdekelt média-áradatban élő nemzetünknek.

A Magyarok Világszövetsége nevében még egyszer gratulálok a Magyarságtudományi tanulmányok kötet szerzőinek elkötelezett és eredményes magyarság-szolgálatukhoz, a szerkesztőknek, kiadóknak pedig bátorságukhoz és elszántságukhoz.
A könyv magyar változatát, kiegészítő tankönyvként ajánlom minden magyar ajkú és magyar szívű tanárnak. Az angol változatot pedig ajánlom mindazoknak, akik más nemzetek soraiban – civil és hivatásos diplomatákként –nemzetünk igazi értékeit képviselik, jó hírnevét  öregbítik.
Aki ezeket a könyveket megveszi és olvassa, nem csak épül, hanem egyben épít is. Szellemi örökösévé válik Dr. Teleki Pálnak, a Magyarok Világszövetsége alapítójának, aki magyar népét különös lelkületű keleti népnek nevezte, és tömören így buzdított: Keletre magyar! Vajon, ez is hozzájárult Magyarország miniszterelnökének máig tisztázatlan halálához?

Budapest-Kolozsvár, 2008. január 22-én
                                                                                              Patrubány Miklós,
                                                                               a Magyarok Világszövetségének
                                                                                                      elnöke



 

Régóta adós a magyarságtudomány egy olyan kötet megjelentetésével, amely a kapcsolódó tudományágak legújabb kutatási eredményeit felhasználva, majd szintetizálva oszlatja el a kizárólag finnugrista (nyelvészeti) alapokon álló, több mint másfél évszázada tartó szellemi tévelygés ködét. E célt szolgálja a Magyarságtudományi tanulmányok, amely 29 – hazai és emigrációban élő – elismert tudósunk, neves kutatónk összefogásának eredményeként született meg.
A kötet 37 különálló, ám összefüggő tanulmányban mutatja be eleink, rokon népeink történelmét – az őstörténettől kezdve az ’56-os forradalomig –, a magyarság kultúráját – zenéjét, írását, nyelvét, népi hagyományait – és hitét, nem feledkezve meg legbecsesebb nemzeti ereklyénkről, a Szent Koronáról sem.
A kötet főszerkesztője, az USA-ban működő Magyarságtudományi Intézet elnöke, Botos László úgy válogatta össze az írásokat, hogy átfogó képet adjon arról a hatalmas területről, amit a magyarságtudomány képvisel. A témakörben járatlan olvasó számára is érthetően, világosan megfogalmazott tanulmányok nem csak elgondolkodtatóan érdekfeszítőek, de számos, eddig megválaszolatlan kérdést is fölvetnek. E kérdések alapos elemzése nélkül elképzelhetetlen, hogy a magyarság megtalálja végre a kiutat a Kárpát-medencét is mélyen érintő, XXI. századi gazdasági, morális és társadalmi (világ)válságból.


Egy életre szóló ajándék
Szerezzen családjának nagy örömet Húsvétkor!
Magyarságtudományi tanulmányok
Harminchét lebilincselő tanulmány 850 oldalon a világ legnevesebb magyar történészei, tudósai és egyetemi tanárai tollából, a HUN-idea kiadó gondozásában.

Legyen ott a könyv minden ballagó magyar diák tarisznyájában!

A könyv teljes ára 4990 Ft. Az első száz előfizető postaköltségét átvállaljuk!
Rendelje meg négy ismerősének a könyvet, az ötödiket így ajándékba küldjük Önnek!
A könyv megrendelhető a Magyarok Világszövetségénél munkaidőben a +36-1-267-4512/308-as melléken, a +36-1-485-4060-as fax számon, valamint a terjesztes@mvsz.hu elektronikus levélcímen.
A teljes bevétel a könyv angol nyelvű kiadását és a Magyarok VII. Világkongresszusát (2008. augusztus 16–20.) támogatja.

2008. március 4., kedd

Mészáros Sándor elhatárolódik

Subject: Mészáros Sándor elhatárolódik

Mészáros Sándor, az egykori Pannon Rádió főszerkesztője elhatárolódik névrokonától
2008-03-02. 20:39

Kijelentem, hogy nem vagyok azonos azzal a Mészáros Sándorral, aki az enyémmel azonos névvel, szerkesztői titulussal a minap többekkel együtt, sok fórumon publikálva tiltakozott Wass Albert Debrecenben felállítandó szobra ellen – áll ismertebb nevén Mészáros Sunyó közleményében, amit a Pannon Rádió egykori főszerkesztőjeként írt alá, ennek apropóján erről is kérdeztük. De előbb a közleménye:

Ugyanakkor kifejezetten támogatásomról biztosítok MINDEN Wass Albert melletti akciót, legyen szó szoborállításról, könyvkiadásról, előadásról – annál is inkább, mert korábban a Szabadság téri Hazatérés Templomának altemplomában megnyílt Szabó Dezső Színházban az én szerkesztésemben mutattunk be többször is (ha nem is elsőként, de az elsők között) egész estés Wass Albert-estet Angyal János, Balogh Márton, Csurka László, Dörner György, Hegedűs Zsuzsanna, ifj. Jászai László, Raksányi Gellért, Sárdy Barbara, Weisz Ildikó valamint jómagam közreműködésével – zeneszerző: Papp Gyula.

Sajnálatosan – nem lévén még internetes nemzeti lapok – akkoriban minderről csakis a Pannon Rádió és a Magyar Fórum számolt be (fizetett hirdetésként a Budapest Televízió is), ám sem a velünk szemben álló, sem a nemzetinek nevezett sajtó (mely utóbbi manapság már természetesen ünnepli a százéves írót) egy sort sem volt hajlandó írni rólunk, illetve az előadásról – sem előtte, sem utána.

Ma a tiltakozók hihetetlen támogatást kapnak – ennyit a médiaegyensúlyról.

Visszatérve a velem nem azonos Mészáros Sándor szerkesztőre: a sajtóetika nevében ezúton kérem, hogy a jövőben jelölje legalább egy, a nevébe betoldott betűvel azt, hogy ő a szerkesztők, írók között – de legalábbis a kortárs írók között – e szignóval a második, a fiatalabb. Mindezt természetesen az idősebb jogán kérem, hiszen én 1950-ban születtem, 1968 óta publikálok hivatásszerűen, ő pedig – az interneten olvasott adatok szerint – 1959-es születésű. Tekintettel arra, hogy világnézetünk a legcsekélyebb mértékben sem azonos, ráadásul e konkrét ügyben ugyancsak meghatározó esztétikai, de még inkább világnézeti összeütközésbe is kerültünk, az ügy megoldása sürgőssé vált: határolódjon el ekként ő is tőlem, miként most elhatárolódom én is tőle.

Wass Albert kedvelői természetesen a jövőben is számíthatnak rám, s adott esetben – ha sikerül megszereznem – az előadás videofelvételét is közkinccsé teszem.

Mészáros Sándor
azaz: Mészáros Sunyó, a Pannon és Kincsem Rádió egykori (fő)szerkesztője

2003, Szabó Dezsõ Színház, "A víz szalad, a kõ marad" c. Wass Albert est egy pillanata. A mikrofonnál Mészáros Sándor, a háttérben (balról jobbra) ifj. Jászai László, Hegedûs Zsuzsanna, Balogh Márton, Dörner György és Weisz Ildikó



Aláírása kapcsán azt kérdeztük tőle: Nem Csurka szeretője (Papolczyné Balla Gizella) volt a főszerkesztő?

– Gizinek természetesen semmiféle hivatalos funkciója nem volt a rádión belül, bár az operatív dolgok jó részét ő intézte. A hivatalos bejegyzés szerint Győrffy Bence (ez ugyan álnév, de ezt használta) volt a felelős szerkesztő. Engem (már nem emlékszem pontosan mikor, de természetesen nem az elején, hanem Gidóék kiválása után, amikor heti négy napon át voltam ügyeletes) a Magyar Fórum egy cikkén keresztül neveztek ki főszerkesztőnek, amit az adott heti értekezleten és valamelyik Hősök terei nagygyűlésen be is jelentettek. Ettől kezdve a tulajdonosi jogokat gyakorló Gizi rendszeresen felelősségre is vont ezért-azért, mondván, hogy nekem kell a részletekre ügyelnem, hisz én vagyok a főszerkesztő, aki nem sokkal később éppen ezért minden nap dolgoztam. Főszerkesztőségemet (mármint a kinevezést) „magammal vittem” a Kincsem Rádióhoz is, ahol azonban egy komolyabb konfliktus után lényegében leváltódtam. Nincs nagyzási mániám. De tudni kell, hogy a tisztségek elosztása a Pannonnál semmiben nem hasonlított semmilyen hagyományos médiafelálláshoz.

Pár hétig Sipos Zoltán is volt főszerkesztő. Egyébként a legelső felállás szerint minden napnak külön főszerkesztője volt + egy hírszerkesztője és egy hírolvasója. Természetesen ekkor Feró volt a főszerk., legalábbis kedden, a mi napunkon. Ekkoriban – szintén a szájhagyomány szerint – Győri Béla számított „szuperfőszerkesztőnek”.

A főszerkesztői kinevezéssel csak számonkérések jártak (mármint engem le lehetett szúrni), de én magam valójában nem tettem többet, mint hogy tudomásul vettem a kinevezést, ami – megjegyzem – előzetes megkérdezésem nélkül történt. A főszerkesztői jogokat csak magammal szemben gyakoroltam, de a kinevezés ténye igaz – akkoriban bejárta az internetet is, és mindenki meg volt győződve, hogy ettől a fizetésem is megváltozott. Pedig dehogy.

Mindenesetre ma is örülök, hogy az első nyilvános, magyar nemzeti radikális rádiónál főszerkesztő is lehettem. A sok nehézség ellenére nagyon szerettem ott dolgozni, s bár megvan a véleményem Giziről is, Csurkáról is, azért a Pannont (vagy éppen a Trianon-emlékműsort, a Rákóczi- és a Wass Albert-estet) mindenképp a javukra írom.
Forrás: https://kuruc.info/r/6/21835/
(Kuruc.info)

2008. március 2., vasárnap

Wass Albert alkotópályázat

Wass Albert alkotópályázat
 
A Bástya Egyesület
Wass Albert
írófejedelem
születésének 100.
illetve halálának 10. évfordulója alkalmából

alkotópályázatot hirdet

a Kárpát-medencében

élő magyarok számára, két kategóriában.

Felvidéki Polgár Info

A Bástya Egyesület Wass Albert írófejedelem születésének 100. illetve halálának 10. évfordulója alkalmából alkotópályázatot hirdet a Kárpát-medencében élő magyarok számára, két kategóriában.
A téma: Magyarságom, mely bennem él!
A fogalmazások, esszék terjedelme min. 2500 karakter max. 7500 karakter lehet, melyben a pályázónak ki kell fejtenie, hogy mit jelent számomra a magyarsága.
A pályázatok elbírálásánál előnyt jelent, ha Wass irodalmi munkásságán keresztül közelítenek a témához, esetleg idézetekkel is tarkítják írásukat.
 
Az alkotópályázat meghirdetésének napja: 2008. február 17., Wass Albert halálának 10. évfordulója;
beküldési határidő: 2008. április 30.;
Eredményhirdetés: 2008. május 25-én a rimaszombati Hősök Napi megemlékezésen.
Díjak ifjúsági és felnőtt kategóriákban:
1. 3000 Sk illetve 5000 Sk pénzjutalom;
2. Jutalomkirándulás a nagyvázsonyi cserkésztáborba illetve a csízi gyógyfürdőbe;
3. értékes könyv- illetve dvd-csomag.
A pályamunkákat a bastyaegyesulet@citromail.hu e-mail címre küldhetik.

2008. február 27., szerda

Bartis Ferenc - Wass Albertről

BARTIS FERENC emlékére


 

(Szárhegy 1936 július 4 – Budapest 2006 június 10)
2005 májusában felkerestem Bartis Ferenc írót a Czegei Wass Alapítvány nevében. Kérésünkre írt egy tanulmányt – rövid két hét alatt – és elküldte a géppel írt, végjegyzetekkel ellátott 26 oldalas kéziratot. Ez a kézirat még sehol nem jelent meg, ezt a Czegei Wass Alapítvány fogja történelmi kutatásokkal együtt kiadni. A tanulmányból az író készített egy változatot, amely baráti körben elterjedt, s melyet Bartis Ferenc a Céh nevű folyóiratában közölt. Itt közlöm a kéziratnak egy rövidebb változatát, amelyben Bartis Ferenc egy különös Wass Albert kutatásáról számol be: tanúvallomásokat gyűjtött össze Wass Albert ártatlanságának igazolására a „háborús bűnös” vád megcáfolására, valamint olyan rabtársai tanúvallomásait adja elő, akikkel a kolozsvári börtönévei alatt találkozott – többek között erdélyi magyar zsidókkal –, akik elmondták, hogy Gróf Wass Albert hogyan mentette meg az életüket a második világháború idején. Lukácsi Éva


WASS ALBERT ELJÖVETELE


Wass Albert eljött. Megérkezett. Könyvei hódítanak. Sokan támadják: azok a mindenkori nemzetellenes hatalmi csoportosulás fizetett zsoldosai. Még többen oltalmazzák, hirdetik: ők az örökös eszmei önkéntesek, újságokban, folyóiratokban, könyvekben, katedrákon, művelődési házakban, világgá terebélyesedő színpadokon.
Háború dúlna Wass Albert körül? Nem! Eszmei bűnözésről, büntetésről, elkárhoztatásról van szó. Kitagadni már nem lehet, hiszen akkor a nemzet egészével együtt és sok-sok idegen ajkú olvasójával együtt kellene kirekeszteni a magyar és egyetemes irodalmi kultúrából.
Hadd jegyezzem meg: ez a véres cirkusz, sajnos nem újdonság. A politikai banditizmus évszázadokon keresztül több tucatnyi magyar alkotót igyekezett – a maga sajátos, sátáni módszereivel! – kiirtani a magyar történelmi és kulturális tudatból, hogy az által is csorbuljon a magyarság nemzeti öntudata. Máskor pedig éppen a jóhiszemű? kortársak tévedtek elhamarkodott megítélésükben. Az indítékok közül az irigység sem iktatható ki.
Az említetteken túl viszont létezik néhány olyan megbélyegzés, amik „lemosása”, eltüntetése roppant nehéz, különösképpen, ha a megbélyegzést általánosítják, becsempészik a hivatalosított értékrendbe, ami eleve mesterséges, s így az annak alapján hozott értékítélet is megtévesztő, hazug. Minden nemzetre, s annak lányaira, fiaira az ellenség megtalálta a maga tréfásan ocsmány jelzőjét, jogtalanul általánosítva azt, aminek később ő is megitta a levét. De a könnyelmű megpecsételés, ami több a megbélyegzésnél, olyan következményekkel járhat adott történelmi érdek-kulturális vérengzésben, amelyekbe nemcsak természetes személyek, hanem jogi intézményrendszerek és emberi közösségek is belepusztulhatnak, pláne, ha minden eszközzel, kívülről-belülről pusztítják őket. Mindössze néhány ilyen jelzőt említenék: ázsiai jövevény, hazátlan, utolsó csatlós, antiszemita, háborús bűnös, kis ország – kis nép, „merjünk kicsik lenni”, világ-szégyene, marakodók, széthúzók, pápábbak a pápánál, „nem tudnak a saját lábukon megállni”, szolgalelkű népség, stb.
Ilyen esetben kötelességünk a Wass Albert személyén keresztül az egész nemzetnek dobott mocskos kesztyűt fölvennünk. Még akkor is, ha tudjuk: az védekezik, aki bűnös és azért nem védekezik, mert bűnös. Tehát: mindenképpen rányomják a bűvös bűnös jelzőt.
A megsemmisítésének több módozata és változata ismert. Rendszerint egyszerre nem az egész nemzetet törik kerékbe, mint pl. a magyarokat, a kurdokat, stb. – egy-egy békediktátummal - hanem lebontják kisebb-nagyobb közösségekre, azokat pedig személyekre. Nos, a magyarság esetében az utóbbi módszert is alkalmazták: deportálások, kivégzések, börtönök, a haza elhagyására való kényszerítés, a rágalmazás (dehonesztálás, diszkreditálás), stb.
Wass Albertet a következőképpen próbálták megsemmisíteni:
1./ Ráfogták, hogy háborús bűnös és halálra ítélték távollétében. Ennek a következő indítékai voltak: a./ -elkobozni a vagyonát, b./ -meggátolni a hazatérését, c./- megfosztani a magyarságot egyik fáklyavivőjétől, d./- eltávolítani a mindenkori román asszimilációs politika útjából, e./- diszkreditálni, hogy amit mond-ír, ne higgyék el az emberek, f./- így akarván a bűnözők megelőzni a leleplezésüket, g./- akikről Wass Albert rengeteg konkrétumot ismert, tudott.
2./ Ráfogták az összes járványbetegségek közül a legrettenetesebbet: - antiszemita. A valós ok nélküli antiszemitázás tulajdonképpen pszichózis, betegség, amely pubertás-korabeli kényszerképzet-társításokból, visszafojtott gyűlöletből, örökös kisebbségi érzésből, belenevelt félelemből, sértődöttségből, (bármennyire is furcsa!) rasszizmusból ered, s amit gyakran mesterségesen gerjesztenek, azzal sarkallva összefogásra a világ zsidóságát. Ilyen vonatkozásban a zsidóság és a magyarság sorsa között nagy a hasonlóság (üldöztetés, szétszórtság, hazátlanság, stb.) annyi különbséggel, hogy míg a zsidók Jézust feszítették keresztre, addig a magyarság önmagát szegezte a feszületre, s nem tud szabadulni tőle. Ismétlem: ráfogásról, ál-antiszemitizmusról van szó! A valós és tényleges antiszemitizmus viszont súlyos vétek, miként éppen annyira súlyos bűn a világ bármelyik népének vallási, faji, történelmi alapon való gyűlölete. Az emberiség még mindig nem tanult eleget, a politikusai pedig egyszerűen egyre önzőbbek és egyre butábbak lesznek: nem akarják felfogni, hogy ha a gyűlöletet nem irtjuk ki tövestől, akkor a gyűlölet irtja ki az emberiséget. Ennyire egyszerű ez a képlet. S ez Wass Albert esetében sokszorosan érvényes.
3./ Aki nem áll be bármilyen sorba, mindig is gyűlölni fogják az örökös sorban állók! S ez a tétel is az örökös bűnözőkre – akik természetüknél fogva sorban állók – ugyancsak sokszorosan érvényes.

A fenti latolgatás után, hadd említsem meg, hogy mikor és miként találkoztam Wass Alberttel. Először néhai Édesapámtól hallottam a nevét, aki katona-történetei fölelevenítésekor néhányszor fölemlítette Őt, megjegyezve, hogy „úgy írt magyarul, ahogy minden magyarnak beszélnie kellene…” Később, amikor a román politikai rendőrség nyomozói feltúrták a házunkat Gyergyószárhegyen, s számolatlanul, kimondottan nyelvi alapon dobálták föl a könyveket a terepjárójuk gyomrába. Még a magyar nyelvre fordított román, orosz, francia, német, latin szerzők műveit is elkobozták. Őket nem a szerző, nem is a könyv tartalma érdekelte, hanem a könyv nyelve…Ekkor előkerült egy nagy, vastag, könyv alakú füzetféle is. A Szüleim abba írták volt bele a könyvek szerzőit, címeit, stb. Kiderült, hogy a füzetben több könyv volt feltüntetve, mint amennyit ők találtak. Hol a többi? Lett ebből ribillió, házkutatás, istállókutatás, csűrkutatás, pincekutatás, de a padlásról megfeledkeztek. Így menekült meg, többek között, Wass Albert két könyve is, majdnem hasonló sorsú szerzők műveinek a társaságában. Ezek után nagyon izgatta a kíváncsiságomat Wass Albert és mindaz, amit írt és hozzáférhető volt.
Örömmel fölidézném Édesapám szavait, valamint olvasmány-élményeimet is. De nem teszem. Mert most és ebben az esetben nem az én gyermekkori lélekörvénylésem a fontos, hanem valami más: a „kívülállók” vélekedése, a tények. Így és ezért nem szólok arról sem, hogy miként találkoztam Wass Alberttel amerikai útjaim alkalmával (1987 és 1988), miket beszélgettünk, miként emlékezett vissza Édesapámra, a háborúra, milyen tanácsokkal látott el, stb. Még mindig nem jött el az ideje szavai, vélekedései hű közlésének. Aztán meg, akármelyik firkász jómadár odabökheti akármelyik szennylapban, hogy az egész mesét Bartis találta ki. Ismerem az ideológiailag génkezelt szörnyek várható megnyilvánulásait. Így őrzöm a jövőnek a Bözödi Gyurkával folytatott beszélgetésünk szalag-karikáit is. Amikor a halál már markolászta, megkért: akkor hozzam nyilvánosságra, amikor csorbítatlanul meg is lehet – írásban! – jelentetni… Soroljam még az írókat, a költőket, a közéleti embereket?
Ide kívánkozik megjegyeznem: amikor a „Rácsok között Romániában” című könyvem megjelent, az elmarasztaltan érintettek azonnal összefogtak és nekem estek, akadt olyan firkász is, aki tagadta, hogy szülőfalumban, Gyergyószárhegyen valaha is lázadás tört volna ki a román diktatúra ellen. Mások megkérdőjelezték még az önéletrajzomat is! Még azt sem tudták pontosan, hogy hányszor voltam letartóztatva és hány évet ültem román börtönökben, de összevissza firkáltak minden ocsmányságot ellenem. Később pedig, a rendszerváltásnak minősített, történelmi, előre eldöntött sakkjátszma után, reszketve, hogy leleplezem őket, rám fröcskölték a politikai trágyadomb levét, hogy – ha már nem is olyan voltam és vagyok, mint ők – legalább színben hasonlítsak rájuk. Ismét a sorban állás! Ha a Fennvaló éltet, majd megírom személyes élményeimet Wass Albertről és életművéről, de most vissza kell térnem az Őt ért becstelenség visszaveréséhez egy parlamentáris diktatúra kellős közepén, amikor és ahol épen a magyar kormányzat egyik legmeghittebb ellensége a magyarságnak tapsol az új rabszolgarendszer meghonosításához Magyarországon. (Ezt is előre megírtam volt a „Hány óra van, magyarok?” című könyvemben és zokon vették.)
Miért e kacskaringós elmélkedés, ez a gondolati kitérő? Azért, hogy megértsék, akik még nem tudják felfogni, hogy miért berzenkedtek sokan Tóth Ilona ’56-os mártír szobra ellen, miért nem engedték fölállítani Budapesten Teleki Pál szobrát, miért nem engedélyezi Budapest fölállítani a Széna-téren Wass Albert szobrát és most, amikor már a szobra elkészült, miért csinálnak ócska csirkefogót Mansfeld Péterből? Most már érthető az okfejtésem? Folyamatról, háttérpolitikáról, nemzetközi banditizmusról van szó, amikor a szerencsétlen erdélyieknek immár nemcsak Bukaresttel, de Budapesttel is birkózniuk kell…Lassan szűkítem a tért és az időt Wass Albert irányában.
Most pedig következzenek a „száraz” tények!
1940 őszén, mely időszakhoz Wass Albert háborús bűnösségét kötik, a Vádlott Ratosnyán (Rastolnita) tartózkodott. Ratosnya Marosvásárhely és Gyergyó között van, a Maros, az Országút és a Székely Körvasút völgyében és hegyoldalában, ahonnan hatalmas erdőségek iramodnak neki az égig érő hegyeknek. Nem 1940-ben, de még ma is, roppant körülményes innen „csak úgy” elvergődni Vasasszentgotthárdra! Az Erdészeti Hivatal, a Kerületi Erdészeti Főfelügyelőség akkori vendégkönyvében, naplójában bizonyára szerepel Wass Albert neve. Ha léteznek ma is, akkor azokat a Marosvásárhelyi Állami Levéltárban lehetne fölkutatni, amennyiben nem semmisítették meg. A megsemmisítés lehetősége fönnáll, hogy ne legyen ellenérvelés lehetőség, bizonyíték ara vonatkozóan, hogy az adott időben Wass Albert Ratosnyán és a környék erdeiben vendégeskedett. Tudtommal neki volt tiszteletbeli tisztsége is.
Túl a fentieken: Schobel Rudolf, az idecsi fürdő résztulajdonosa, aki Maroshévizen (Toplita), majd Régenben (Reghin) lakott családjával együtt, büszkén mesélte, hogy „együtt másztam a hegyeket gróf Wass Alberttel, aki csuda erős ember volt, szívós és úgy ismerte a havasokat, mint a saját tenyerét.”
Elmondása szerint, az említett időszakban több időt töltött Wass Albert társaságában, aki nemcsak Marosvécsen, de Idecsen is megfordult ratosnyai útjai alkalmával. Schobel Rudolf az időszakot a „magyarok bejövetele környékére” tette. Schobel önkéntesként jelentkezett katonának, hadifogságba került, évek múltán szabadult, aztán a román hatóságok letartóztatták, bebörtönözték. Ez idő alatt a családja nálunk, Szárhegyen, a szülőházamban lakott, s kiszabadulása után Rudolf bácsi is szintén, mivel az ő felesége az Édesapám húga volt. Schobel Rudolf minden információja igaznak bizonyult a későbbiek során is. (Címük: Schobel Rudolf, Reghin. Str. Fürdő u.2. Egyházi lakás.)
Az 1970-80-as években nagyon sokszor fölkeresett Marosvásárhelyen dr Solymár István művészettörténész, aki dr Pogány Ö. Gáborral együtt létesítette a Magyar Nemzeti Galériát. István látogatásának több indítéka is volt. Első sorban az, hogy nagyon szerettük és becsültük egymást. Mély, meghitt, magas szellemiségű barátság kötött minket össze. Több interjút készítettem véle, írtam a könyveiről, filozófiájáról, én éreztem megtiszteltetésnek, hogy legjobb és legbizalmasabb barátjának nevezett. Írtam róla és munkásságáról a Falvak Népében, a Vörös Zászlóban, a Művelődésben, az Új Életben, de a legalaposabb tanulmányomat a Korunk közölte volt („Hagyomány és lelemény a képzőművészetben”), amely megtalálható „Kényszerhelyzet művészete és a művészet kényszerhelyzete” című könyvemben a maga teljes terjedelmében.
A másik indíték pedig a munka volt: dr Solymár István akkor gyűjtötte az anyagot Nagy István (a székely Rembrandt) monográfiájához, s így számtalan ismerősömet kerestük föl, segítsenek föllelni Nagy István műveit. Ugyanis mindenki titkolta az állami hatóságok előtt a képzőművészeti értékeit, mert azonnal nyilvántartásba vették, s búcsút inthetett azoknak. Volt egy másik indíték is: Solymár István felesége, Magdolna (Magdi) közeli rokonságban volt anyai ágon az én Édesanyámmal, leánykori nevén Karda Erzsébettel Csíkszentdomokosról. Tehát a kapcsolatunk sokrétű volt.
Szóval, a „barangolásaink” alkalmával mindketten elanekdotáztuk egymásnak az egész életünket. Most kérem, jól figyelni! Dr Solymár István katonai szolgálatot teljesített Észak-Erdély visszatérése alkalmával és utána Erdélyben: Tölgyes, Holló, Gyergyó, Nagyvárad, vissza Kolozsvár, Torda, stb. Az Istvánnal egykorúakat, harcászatra föl nem készített fiúkat, többnyire a munkaszolgálatosokhoz, a hadkiegészítőkhöz, az adminisztrációhoz, az utánpótlást biztosítókhoz osztották be. Solymár István így került közvetlen kapcsolatba nagyon sok izraelita magyarral, erdélyi zsidóval. Jól tessék figyelni! Nagyon sok dél-erdélyi zsidó, vagy regáti, moldovai román zsidó szökött át a magyarokhoz, mivel Romániában már régóta üldözték szerencsétleneket. Solymár ekkor ismerkedett meg egy Alexandru Blau nevezetű zsidó emberrel, akit Wass Albert segített, amikor átköltözött Dél-Erdélyből. Blau egyébként bukaresti volt. Tudni kell, hogy a gyergyó-tölgyesi „lágerekből” és munkás századokból egyetlen embert sem vihettek el a német gestapósok! A zsidóságot a magyar-székely csapatcsendőrök (!!!) és a leventék óvták és mentették!
(E témához később visszatérek.)
Ahogy diskuráltunk, mondom Pistának, hogy milyen kicsi a világ, mert hát nekem volt egy börtöntársam Zsilaván (Jilava) a Bukarest melletti földalatti börtönben, Marin Moroiunak hívták, s azzal dicsekedett, hogy őt a „magyar gróf Wass mentette meg a fasiszták karmai közül.” Nagyon ellentmondásosan beszélt, állandóan szidta a román hatóságokat, de dicsérte Károly királyt, akinek valóban egy zsidó nő volt az élettársa (Lupeasca), ujjával térképet rajzolt a levegőben, mutatván, hogy hol, miként szökött volt át a határon, stb. Wass Albertről azt állította, hogy „nem volt való katonának, csak a származása miatt kapott rangot, állandóan méricskélte a parancsokat, holott az a jó katona, aki a parancsot végrehajtja, stb.”
Pista nagy érdeklődéssel hallgatta a mondókámat, hát folytattam, hogy Moroiu azzal dicsekedett, hogy személyesen gróf Wass Albert rejtegette őt több társával együtt. Aztán Wass a Gestapo-ügynökök kelepcéjébe esett, s többet nem is hallott róla semmit. Annyit még mondott volt, hogy „íróféle lehetett, mert állandóan jegyzetelt”.
Leírásom alapján Solymár István fölismerte Moroiut és azonosította is a helyzetet, ha nem is pontról-pontra, hiszen nehéz volt rekonstruálni. E kérdésnél mi többnyire azért időztünk oly sokat el Solymár Istvánnal, mert én akkortájt írogattam egy ifjúsági regényt, éppen arról, hogy a Székelyföldön és tovább, a Partiumban, s általában Erdélyben a magyarok, beleértve a katonaságot is, miként mentették a zsidókat. Tehát nagyon érdekelt Solymár minden szava. (Az említett regényem meg is született, s „Jóbarát” folytatásokban közölte volt, majd megjelent a „Kövek és fűszálak” című kötetemben is.)
Tehát nem azért érdeklődtem Pistától, hogy jó előre gondolva Wass Albert védelmében szót kérjek majd, ilyesmire még csak nem is gondoltam akkor, hanem valós adatokat gyűjtögettem a regényemhez. S most azokat próbálom rendszerezni. Két szárhegyi zsidó embert mentett meg Wass Albert, akik úgy lettek szárhegyiek, hogy ott telepedtek meg jóval a háború után, rokonságaik révén: Grünstein és Méth. Eredetileg valahol Kolozsvár környékiek voltak, nem székelyföldiek. Annak idején a megszabadulásukat, megmenekülésüket ők mesélték el nekem. Sajnos Méth Ferenc meghalt: a román politikai rendőrség vagy agyonverte, s azután fölakasztotta, vagy szegény ő lett öngyilkos a szekuritátétól (siguranta) való félelmében. Moroiut egyébként arany-ügyletben tartóztatták le és ítélték el, akkor az arany-ügy politikai ügynek számított, a hadbíróság (katonai Törvényszék) mondta ki az ítéletet és vitette a politikai foglyok börtönébe.
Szőts Zoltánnal szintén a börtönben ismerkedtem meg a tranzit-központban. Sokat beszélt, talán azért, mert éveken át egyedül volt egy cellában, s nem volt, akivel beszélgessen. Érdekes módon, ő is dicsekedve szólt Wass Albertről, hogy ismerte, sőt, szolgálta is a „gróf tisztet.” Wass Albert úgy került volt szóba, hogy én elmeséltem neki a házkutatásunkat, az elkobzott könyveket, Édesapám visszaemlékezéseit, stb. S ekkor kapaszkodott Wass Albert nevébe. Szőts valamilyen „lecsúszott” családnak lehetett a sarja, mert állandóan emlegette, hogy az ő nevét nem parasztosan, hanem „ts”- el írja. Emlékszem, volt egy ilyen megjegyzése: „ő volt az egyenruhás civil úr a hadban.” S amint mondotta, Wass több időt töltött a civilekkel, mint katonák között. „Neki lehetett, mert gróf volt…A munkaszolgálatosok közül ki-kiintett néhány embert, hogy az ő alakulatának szüksége van rájuk, s aztán ellátta őket megfelelő okmányokkal, s elengedte az egészet.” Kiszabadulásunk után Szőts Zoltánnal Kolozsváron találkoztam, a Szentegyház utcában (6 Martie) lakott, Tamás Károlyék udvarán.
Ismét Solymár Istvánt idézem, szinte szó szerint: „Ferikém, beleírhatod a könyvedbe, hogy Erdélyben a magyar katonaság és a magyar civilek védelmezték a zsidókat, vélük együtt a Romániából átmenekült zsidókat is.” Solymár István számára érthetetlen volt, hogy a román hatóság elítélte Wass Albertet, majd ügynökei révén rásütötte az antiszemitizmus pecsétjét.
Még mielőtt rátérnék egy megcáfolhatatlan tényre, hadd tegyem szóvá: Wass Albert halálra ítélése Kolozsváron 1946-ban valahol „sántít”. Az úgynevezett Népbíróság, amely egy rögtönítélő bírói hálózat volt, futószalagon hozta meg ítéleteit, kimondottan faji-nemzetiségi alapon! Ennek felülvizsgálatát állami szinten rég kérnie kellett volna az ENSZ-nek, a Hágai nemzetközi Bíróságnak, de legelőször Budapestnek, hiszen a „bűnözők” (!?) észak-erdélyiek voltak tettük elkövetésekor. Budapest erről is megfeledkezett. Tudtommal Romániában egyetlen román háborús bűnöst végeztek ki Antonescu marsall személyében, rajta kívül senki mást! Tehát, ha nem került sor a román halálra ítélt háborús bűnösök kivégzésére, akkor ez azt jelenti, hogy a népbíróságok ítéleteit vagy felfüggesztették, vagy hatályon kívül helyezték. Az már más lapra tartozik, hogy a szovjet hadi fogságból hazatért román és nem román hadifoglyokat a határon letartóztatták és Romániában elítélték. Több ilyen börtöntársam is volt. Senki sem értette, miként lehetséges, hogy a szovjetek szabadon engedték őket, s a románok letartóztatták és elítélték. Egyszerű a magyarázata: Romániában rengeteg embert tüntettek el, rengeteg okmányt semmisítettek meg, rengeteg hamis okmányt gyártottak és rengeteg embernek változtatták meg a személyiségét: más nevet kapott, más lakcímet, más foglalkozást, mások lettek a szülei, stb.
Wass Albert, s általában a székelyföldi, partiumi és bánsági magyarok magatartásának megértéséhez ismerni kell Erdély ( egy kalap alá véve = az összes, Romániához csatolt magyar terület) történelmét, s akkor eltűnnek a kérdőjelek, s érthetőbbé válik, hogy az erdélyi magyarság soha nem ismerte a szellemi és erkölcsi kannibalizmust. Persze sorolni lehetne és talán kellene is a Tordai Országgyűléstől egészen a székely székek fölszámolását dübörgő, bécsi-budapesti rendeletekig a törvények garmadáját, de ezennel bízunk az olvasók műveltségében, hiszen nincs tér a történelmi leltározásra.
A magyarságnak olyan volt a magatartása és életvitele, hogy a zsidók, az örmények, a lipovánok, a szászok, a cigányok, a bolgárok, a svábok, a szlovákok, a szerbek, a taliánok és a románok otthon érezhették magukat! Otthon is voltak. Akik ott maradtak, azok most is otthon vannak Erdélyben. Minden politikai részrehajlás nélkül, világosan meg kell fogalmaznom, hogy a nemzetek és nemzetiségek közötti ellentétet Bukarest szította. Ezzel tisztában kell lennie mindenkinek, aki egyáltalán érdeklődik „ilyesmik” iránt. Bukarest noszogatta állandóan a szászokat az erdélyi magyarság ellen. Volt, amikor a szászok bedőltek a pópáknak és a mosdatlan de púderes román szónokoknak, katonatiszteknek, mert vélük szemben fölényben voltak, míg a magyarság esetében ez nem mondható el. Tehát, a szászok többnyire háttal, vagy oldalvást álltak a magyarok felé, míg meg nem jött az eszük. Ugyanis a háború után Románia az összes szászokat és svábokat kiszolgáltatta a Szovjetuniónak, a még élve maradt zsidókat pedig pénzért exportálta Amerikának, Nyugat-Németországnak és Izraelnek, a többi kisebbséget bedarálta (volna!). Nagyon sok más nemzetiségű kisebbséghez tartozó személy, csoport menekült a legborzalmasabb kisebbségi sorsba lökött erdélyi magyarság ölébe. Érdekes és megszívlelendő metamorfózis.
Persze a visszatért szászokat, svábokat is, Románia szintén kiárusította pénzért, az ENSZ és a szent – vagy inkább álszent – Nyugat tudtával. Mindezt azért kell mondanom, hogy mélyebben és jobban megértsék, értelmezzék azt a tényt, hogy a zsidóknak más volt a helyzetük Erdélyben, mint a világ bármely más területén, beleértve a Csonka-Magyarországot is. Most a magam nemzedékéről beszélek. Minket nem érdekelt, hogy ki örmény, zsidó, talián, lipován, cigány, hiszen valamennyien nagyszerű erdélyi magyarok voltak! Részükről, az ő szemszögükből nézve az erdélyi magyarságot, hasonlóképpen vélekedhettek. és vélekedtek is.
A románokkal is békében lehetett volna élni, ha Bukarest nem szítja a gyűlöletet, s a magyarságot nem kiáltja ki a románok ellenségképévé, s nem építi rá erre mind a bel-, mind a külpolitikáját… Értsünk végre szót! Az antiszemitizmus a cári Oroszországból Csernovicon és általában Besszarábián át Romániába még a fejedelemségek korában beszivárgott, a Kárpátok – erődítmény gátolta meg, hogy hullámai átcsapjanak Erdélybe. A fejedelemségek egyesítése után, majd Erdélynek Romániához való csatolását követően, egységes és megideologizált gyűlölet-kampány vette kezdetét a magyarok, a zsidók, a többi nemzetiség ellen. A zsidókat többszörösen gyűlölték. Elsősorban azért, mert eleve zsidók, aztán meg azért, mert az erdélyi zsidóság mindig is a magyarság oldalán és vele együtt ált ki a gátra, szerves részét képezte-alkotta a magyar kultúrának.
Ezennel fokozott figyelmet kérek: a Magyar TV2 2004. április 17-én este a „Tudósklub” műsorában hosszú interjút készített és közvetített Randolph L. Braham úrral, a new-yorki Rosenthal Intézet vezetőjével, a nemzetközileg ismert holocaust-kutatóval. Gondolom, föltételezem (jóhiszeműen), hogy sokan hallgatták. Sajnálom, hogy amerikai útjaim alkalmával nem találkoztam Braham úrral, hiszen rengeteg mondanivalónk lett volna egymásnak. Végre egy Ember, aki tárgyilagosan, s mégis, a hajdani gyermek keservével, visszafojtott honvágyának melegével tárja föl – hitelesen! – az adott kor cserepekre zúzott tükrét. Braham úr világosan fogalmaz, amikor ezt mondja:
„ A románok állandóan arról beszéltek, hogy ők védték, mentették a zsidókat, a magyarok pedig millió számra pusztították őket…Mathias Carp megírta a román holocaust történetét, de a könyvét mindenütt fölvásárolták a románok és megsemmisítették…Hasonlóképpen Románia összes könyvtárában, levéltárában, minden holocaustra vonatkozó okmányt megsemmisítettek…Annak idején Ceaucescu kijelentette, hogy Romániában nem volt zsidóüldözés, holott több, mint 600.000 zsidót mészároltak le maguk a románok... A románok minket, zsidókat azért is nagyon gyűlöltek, mert mi, erdélyi zsidók, magyarul beszéltünk, magyar kultúránk volt, sőt, izraelita vallású magyaroknak tartották-vallották magukat sokan, s ezt a románok képtelenek voltak elviselni…Tudnunk kell és mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy Magyarországot Hitlerék 1944. március 19-én valósággal lehengerelték…Tehát, a magyarországi zsidók helyzetének elemzése e tény reális mérlegelése nélkül nem volna tárgyilagos…Magyarországon a németek diktáltak attól a naptól kezdve, de már előzetesen is…”
Braham úr kérdezője, beszélgetőtársa Gábor György filozófus volt. Nagyon örvendtem volna, ha az elhangzottakat a másnapi napilapok közölték volna, hogy minél többen elolvashassák. Dehát nem Braham úr szavait közölték! Braham úr erdélyi. Désen (Dej) született, ott gyerekeskedett, azon a környéken csöpörödött férfiúvá, lelkébe szívta Erdélyt, s majd amikor megtapasztalta munkaszolgálatosként a szovjetek felszabadító gyakorlatát, nagy kerülőkkel ismét visszatért szülőföldjére, ahol lepusztulás, nyomor és olyan éhínség fogadta, hogy még a munkaszolgálatos kosztolásra is vágyakozással gondolt vissza. Rokoni szálak kötötték Amerikához, Erdélyhez pedig ma is Erdély lelkisége, gyermekkora köti. Az utóbbi szálakat nem is akarja, s nem is lehet elszakítani soha.

 
2. oldal

Most pedig térjünk vissza időben Wass Alberthez. Eleve elképzelhetetlen, hogy egy magas szintű, humán műveltséggel rendelkező ember a fentiekben körvonalazott erdélyi helyzet próbatételes mezsgyéjén ártson románoknak, vagy zsidóknak, hiszen arra is alig jut ideje, hogy a saját nemzete sebeit kötözze – együtt éppen a románok és zsidók sebeivel. Egyáltalán, maga a föltételezés is, miszerint Wass Albert románokat küldött a halálba és antiszemita volt, olyan gyanúsítgatás, amihez foghatót csak a diktatúrák háza táján lehetett és lehet elképzelni. (Ma is diktatúrában élünk!) A gyanúsítgatás a gyanúsítgatókat minősíti.
Csodálkozom, hogy mindeddig a sajtóban fehér folt maradt Wass Albert emberségének, tiszta, nemzeti öntudatának, a más nemzeteket tisztelő-megbecsülő szándékának és tettének (!) egyik legmérvadóbb, konkrét bizonyítéka : a COT LA COT – „Vállvetve” – című, kétnyelvű antológia, amely 1936-ban jelent meg Marosvásárhelyen. Ott és akkor, ahol és amikor a fasiszta román civil és félkatonai alakulatok naponta végigvonultak a főtéren és az utcákon, kővel bezúzták a római katolikus és a református templom ablakait, valamint az Iskola utcai zsinagóga minden ablakát, s megrongálták alaposan az ajtókat és a falakat is. Olyan feszült volt a légkör, hogy a helybeli lakosság, mármint a magyarok és a zsidók közül sokan a mellékutcákban közlekedtek. S ilyen politikai körülmények közepette fogtak össze magyar, román és zsidó betűvetők, hogy közös antológiájukkal békességre bírják a vérengző, román fasisztákat. Máskülönben ez az állapot uralta volt az egész Romániát, amire ezennel nincs miért kitérnem.
Nos, nézzük az elején. Az antológia kétnyelvű. Az antológiára a pénzt Wass Albert adta, aki egyike volt az antológia szerzőinek (!). A szerkesztők: Gherasim Emil és Kertész Ákos, ugyanakkor szerzők is. Az Előszót Emil Dandea román polgármester és Antalffy Endre nyelvtudós írták, mint szerzők is egyben. A többiek: Morvay Zoltán, Tamásy György, Bartha István, Virgil Carianopol, Vasile Netea, Sasa Pana, Teodor Scarlat és mások. A könyv a népek közötti barátság megteremtésének óhaját tükrözi, nem jelszavakat pufogtat, hanem mély, lírai hangvételben szólítja meg a szeretetet és a békességet. Ez az antológia, abban az időben, talán az egyetlen ilyen „fegyvertény” volt az akkori Romániában. A történelem kutatóinak és az irodalomtörténészeknek a föladata megismertetni ama kort a mai olvasóval.
Nézzük csak közelebbről, kikkel társult, kikhez társult a gróf úr, Wass Albert? A személyek ismertetése előtt, hadd említsem meg, hogy a Pax nyomdát, mely kinyomta az antológiát, pozdorjává zúzták a román felvonulók. Az antológiát árusító könyvesboltokat szintén. Szerencsére nem az összes példányt „dobták piacra”, hanem tartalékoltak belőle „békésebb napokra” is.
Íme a szerők-szerkesztők:

• Gherasim Emil, római katolikus magyar költő. Távoli ősei feltehetően szlávok lehettek, a család egyik ága magyar, a másik ága pedig román. Volt újságíró, tisztviselő, színházi alkalmazott, 1942-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola pályázatán első díjat nyert. Verseit Baló Sándor zenésítette meg, portréját Márkos Lajos alkotta. Önálló kötetei, többek között: „Az élet hullámain”, „Anyám”, „Két nap”. (Sz.: 1904.05.26. Péterlakán.)
• Kertész Ákos a háború zivatarában a román és német fasizmusnak esett áldozatul. (Ne tessék ellentmondást keresni, amikor Marosvásárhely vonatkozásában román fasizmust is
emlegetek, mivel a mozgó frontvonal mögött és előtte nagyon sok ember eltűnt. Kertész Ákos sorsáról nem tudni jóformán semmit, azon kívül, hogy elmenekült és menekülés közben tűnt el. Még a lágerirodalom sem emlékezett meg róla és semmilyen nyilvántartásban nem szerepelt.) Az erdélyi irodalom, amennyiben földrajzilag el lehet különíteni az irodalmat, de ebben az esetben is szükséges, roppant gazdag vonulatokkal dicsekedhet: hadifogoly-irodalom, lágerirodalom, börtönirodalom, emigránsirodalom… De létezik katonafogoly- munkaszolgálatos-, láger- menekülés-, börtönfolklór is! A gyűjtés és számbavétel még várat magára.
• Bartha István (1889.dec.23. Marosvécs) népművelő, író, szerkesztő, katona, hadifogoly, stb. Munkatársa volt a Szibériai Újságnak, majd a Cimborának. Művei: „Holtak néznek” (versek), „Felmértem férfiúkoromat”, „Hadra keltem Erdélyből”, „Dón Están” és számos tanulmány és újságcikk. Sokat fordított román irodalomból is.
• Antalffy Endre (1877. febr. 3. Ratosnya) nyelvész, irodalomtörténész, műfordító. Az európai nyelvek mellett ismerte és tanította az arab, héber, perzsa, szír, török nyelveket is. Sok kötetet kitevő életművét hely szűke miatt nem sorolhatom föl, de megemlítem, hogy több nyelvből fordított magyarra, számtalan szakmai társaságnak volt a tagja, politizált és egyaránt írt verset, drámát, szépprózát, eszmét és művelte a történelmet. Kora nagy tekintélyű, poliglot tudósa volt.
• Emil Dandea Marosvásárhely polgármestere az antológia születésének időszakában. Értelmiségi román családból származott, környezete bámulta magyar – német – héber műveltségét és becsülték igazságossága révén. Mivel nem volt antiszemita és nem gyűlölte a magyarokat, a román történetírás teljesen megfeledkezett róla, az egyik legkiválóbb politikusáról. Annyit viszont tudok, hogy Kicsi Antal irodalomtörténész tanulmányából (1968) a cenzor kihúzta Emil Dandea nevét és érdekes módon a Wass Albert neve benne maradt az írásban! (A román napi politikában csak az Ortodox Egyház tudott eligazodni, még a politikusok sem.)
• Morvay Zoltán tősgyökeres „anyaországi” volt (Debrecen, 1875. nov. 28.) Rengeteget utazott, bejárta Európát, minden irodalmi műfajban otthonos volt, ő szervezte meg az Erdélyi Könyvbarátok Társaságát, a bérletes színházat, s mivel szerelmes lett Erdélybe, kikötött Marosvásárhelyen, mint a zsidó nemzetiségű magyar Révész Kiadó és Könyvkereskedés fő nyomdavezetője. Egy időben Rudnyánszky Gyulával közösen szerkesztette a debreceni „Csokonai Lapot”, majd a „Haladás”, a „Tükör” szerkesztője, végül „Ma” – címmel napilapot alapított (1925-1933). Nyomda –lap-irodalom - szeretetét nyomdész édesapja oltotta belé. Művei közül az alábbiakat kell megemlítenem: „Egy hatezer kilométeres séta története”, „Szürke történetek”, „Októberi fellegek”, „Babérosi balambér”, „Randevú”, stb. Az összeomlás után halt meg,1945-ben temették el Siófokon.

A többi szerző ismertetése talán fölösleges. Föltételezem a román igazságszolgáltatásról, hogy nagy költőit ismeri… Nekem megadatott, hogy személyesen megismerkedjem vélük és fordítsak a műveikből. Nehéz volna fontossági sorrendet fölállítani közöttük, de van egy közös vonásuk: valamennyiüket üldözték a román fasiszták, s majd üldözték a román kommunisták is! Valamennyien kiemelkedő egyéniségei a jelenkori román irodalomnak. Teodor Scarlat volt például a román avantgarde egyik úttörője, ezért akadt is baja bőven. Ezek a román írók-költők egytől-egyig nagy elismeréssel adóztak Wass Albertnek, s remélték, hogy majd egyszer hazatérhet Amerikából Erdélybe. Wass Albert román elismerői, hódolói között még meg kell említenem Vlasiu szobrászművészt, akinek Déda mellett volt az alkotóháza, valamint Ion Th. Ileat (költő, író) aki e sorok írójának és barátainak az „Amintirile unui anonim” (Egy névtelen emlékei) című könyvében egész fejezetet szentelt…
A rengeteg érv közül, ami Wass Albert ártatlansága és igazsága mellett szól, csupán néhányat soroltam föl. Lehetne sorjázni az adalékokat, az adatokat, de közben megszületik a kérdés: - bizonyítani kell-e azt is, hogy nem vagy gyilkos, hogy nem gyűlölsz? Akik Wass Albertet háborús bűnös váddal elítélték, akik antiszemitizmussal megbélyegezték, tulajdonképpen a román – magyar - zsidó – kapcsolatoknak, barátságnak ártottak és ártanak ma is. De mit várunk el a román hatalomtól, ha az anyaországi méltóságok is hitványul viszonyultak Wass Alberthez ? ( Az 1996-1997-es félelmetes és szégyellni való cirkuszra utalok.)

Bartis Ferenc