A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyartörténelem. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. május 4., szerda

Érettségi : - Töriérettségi feladatok megoldásokkal - II.rész - eduline.hu

http://www.eduline.hu/erettsegi/20110504_tortenelem_erettsegi_feladatok_megoldasok.aspx#utm_source=20110422_tortenelem_erettsegi_feladatlapok_megolda&utm_medium=Flyer&utm_campaign=eduline.hu

2011. április 25., hétfő

Jó Itt Site - MAGYARORSZÁG ÚJ ALKOTMÁNYA

MAGYARORSZÁG ÚJ ALKOTMÁNYA

"Bizakodjunk kellő alázattal, hogy ez a lelket felemelő ünnep most az új kezdet esélyét hozza el kivétel nélkül minden magyar ember számára. Legyen béke, szabadság és egyetértés. Adja Isten, hogy így legyen" - zárta szavait Schmitt Pál.

A televíziós közvetítés a Himnusz hangjaival ért véget.

A dokumentum

1956-Erdélyi Mártírok

Rating:	★★★★★
Category:	Books
Genre:	History
Author:	Erdélyi Gyülekezet

Erdélyi Gyülekezet > 1956-os Erdélyi Mártírok

1956-os Erdélyi Mártírok

"Köd van és statárium. A kivégzőosztag
tán el se látna az elítéltig.
Egy nemzet tüdőgyulladása fő a ködben.
S egy tüdőlövés, ha köhögni mersz, már a gőztől."

Lászlóffy Aladár: Ébresztő a forradalom első reggelén

Emlékhelyek

Ha általánosan nem is ismert, de talán vannak, akik hallottak már 1956 erdélyi visszhangjáról. Azt már kevesebben tudják, hogy 1956-nak Erdélyben is voltak mártírjai. Azt pedig már szinte senki, hogy kik voltak és mi történt velük. Ha pedig virágot szeretnénk letenni, vagy mécsest gyújtani az emlékükre valahol, bizony sokat kell keresgélnünk. Pedig már vannak ilyen helyek.

A kommunista diktatúra erdélyi mártírjaira emlékeztet például a nagyenyedi római katolikus plébánia udvarán 1998-ban felavatott, Vencel Árpád kolozsvári szobrászművész tervezte emlékmű.

Az 56-os erdélyi áldozatokra emlékezhetünk például a gyergyószentmiklósi temetőben, Csobotfalván, Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parkban található 56-os kopjafánál, Baróton, vagy Brassóban az 1956-ot követő meghurcoltatások súlya alatt összeroppanva tűzhalált vállaló fiatal mártír, Moyses Márton emlékét őrző kopjafánál. A Kézdivásárhelyen, a református temetőben levő kopjafán és a Kisborosnyón álló emlékművön csak háromszéki nevek szerepelnek. Összességében elmondható, hogy az emlékművek száma örvendetesen szaporodik, viszont az összes erdélyi mártír nevét egyik sem tartalmazza.

Budapesten, a Rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában 1999-ben készült el az első emlékmű. Fresch Ottó Anya és gyermeke című alkotásának hátoldalára került az Erdélyben kivégzettek vagy börtönben elhunytak neve. Később a könnyebb láthatóság érdekében egy szürkegránit tömbre külön is felvésték a 23 mártír nevét. Az erdélyi születésű Erdélyi Zoltán sírköves készítette alkotás felavatására 2003. június 16-án, Nagy Imre kivégzése évfordulóján került sor.

Ezt az igencsak rövid (bár valószínűleg nem teljes) listát szeretné folytatni a budapesti Erdélyi Gyülekezet, amikor elhatározta, hogy telephelyén, a Reménység Szigetén emléket állít nekik. Az ötletet azonnal felkarolta az 1956 Alapítvány és magára vállalta az emlékmű részét képező kopjafa erdélyi mesterek általi kifaragásának és ideszállításának költségeit. Az Erdélyi Gyülekezet készítteti el a mártírok neveit tartalmazó táblát és szervezi meg az avatóünnepséget.
Megtorlások

Magyarországon kívül a legnagyobb méretű megtorlásra Romániában került sor. Az itteni pártvezetés a forradalmat használta fel a magyar kisebbség megfélemlítésére oly módon is, hogy amit nem tehettek meg 1944-45-ben, azt 1956-ban bepótolták. Börtönbe vetettek ellenzéki román értelmiségieket is. Egy másik csoportba a közös román - magyar fellépés érintettjei tartoztak. Temesváron például többségében román diákok követeltek nagyobb egyetemi szabadságot. Mintegy háromezer hallgatót tartóztattak le, 31-et ítéltek hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre. A harmadik csoportba a magyar kisebbség, elsősorban az értelmiség tartozott.

A magyar forradalom vérbe fojtása után Romániában egyre-másra szervezték a kirakatpereket. Nemcsak az értelmiségi elit egy részét zárták börtönbe, hanem a hangadó munkásokat, a falvak legjobb gazdáit. Még tizenkét-tizennégy éves kisiskolásokat is börtönbe zártak a forradalommal való együttérzésük miatt.

A féktelen retorzió a romániai magyarságot számarányánál jóval nagyobb mértékben sújtotta.

Az erdélyi magyarok ellen négy nagy ún. "hazaárulási" per volt, ebből kettőben hoztak halálos ítéleteket. Az első a Szoboszlai Aladár (mindenki Szoboszlay-ként írja, holott ő minden saját dokumentumában, végső kegyelmi kérvényében is Szoboszlai Aladárként írta alá), római katolikus lelkész nevével jelzett kirakatper volt. Ebben kétszáz személyt tartóztattak le, majd a forradalommal való szimpátiájuk jelképeként ötvenhat személyt ítéltek el, közülük tizenegyet halálra! Tízet ki is végeztek! Az ötvenhat személy összbüntetése meghaladta az ezerháromszáz évet.

A másik a Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkész nevével jelzett harmincegy tagú érmihályfalvi csoport pere. Ez kizárólag a határmenti reformátusok ellen indult, amelyben három személyt ítéltek halálra. Később az egyik büntetését életfogytiglanira változtatták, de a másik kettőt kivégezték.

A harmadik a dr. Dobai István nevével fémjelzett "ENSZ-memorandum" per. A bűnük az volt, hogy az erdélyi magyarság jogsérelmeit el akarták juttatni az ENSZ-hez.

A negyedik a Fodor Pál csíkszeredai-csíksomlyói vasút-, híd-, útépítő mérnök vezette csoport elleni per. Ebben a perben ítélték 10 év börtönbüntetésre dr. Csiha Kálmán, 1990 utáni erdélyi református püspököt. Egyébként a per a katolikusok és a Ferenc-rendi szerzetesek ellen indult.

A kivégzések sajátos romániai tragédiájához az is hozzátartozik, hogy a családtagok ma sem tudják, hol nyugszanak szeretteik földi maradványai!

A Romániában kivégzettek névsora:

Szoboszlai Aladár római katolikus plébános	1925. január 18-án született Temesvár-Mehalán. Kivégezték 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében.
Ábrahám Árpád római katolikus plébános	1914. február 16-án született Sepsibükszádon. 1958. szeptember 1-jén végezték ki a Szekuritáté temesvári börtönében.
báró Huszár József földbirtokos	1913. március 9-én született Bécsújhelyen, Ausztriában. 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében kivégezték.
Dr. Fîntînaru Alexandru ügyvéd	1895. március 25-én született Szemlakon. 1958. szeptember 1-jén végezték ki a Szekuritáté temesvári börtönében.
Orbán Károly földbirtokos	1888. július 6-án született Mezőmadarason. 1958. szeptember 1-jén kivégezték a Szekuritáté temesvári börtönében.
Lukács István magyarpécskai kereskedelmi könyvelő	1920. február 20-án született Magyarpécskán. 1958. szeptember 1-jén kivégezték a Szekuritáté temesvári börtönében.
Orbán István tisztviselő, földműves	1900. augusztus 20-án született Csíkpálfalván. 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében kivégezték.
Tamás Dezső tisztviselő	1901. május 16-án született Alsóbarbatény-Iszkrony bányatelepen. 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében kivégezték.
Tamás Imre tanító	1907. szeptember 7-én született Csíkszeredában. 1958. szeptember 1-jén kivégezték a Szekuritáté temesvári börtönében.
Dr. Kónya István-Béla ügyvéd	1915. június 4-én született Gyergyószentmiklóson. 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében kivégezték.
Sass Kálmán református lelkész	1904. április 17-én született Gálospetriben. 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben kivégezték.
Dr. Hollós István volt hadbíró százados, latin-magyar-francia szakos tanár	1906. augusztus 8-án született Érmihályfalván. 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben kivégezték.
Szígyártó Domokos molnár	1933. április 25-én született a háromszéki Ozsdolán. 1959. április 20-án végezték ki a szamosújvári börtönben.
Moyses Márton egyetemi hallgató, költő	1941. április 20-án született Sepsiszentgyörgyön. 1970. február 13-án Brassó főterén benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta önmagát. Szörnyű szenvedések után 1970. május 15-én hunyt el.
Karácsonyi István minorita szerzetes	1908. július 10-én született Aradon. Luciu-Giurgeni-i megsemmisítő munkatáborban kukoricatörés közben hunyt el.
Pietsch Béla festőművész	1887. február 12-én született Aradon. A galaci börtönben halt meg 1958. november 26-án.
Szörcsey Elek gazdálkodó	1890. szeptember 17-én született Torján. Az 1958. május 30-i ítélethirdetés után nem sokkal a temesvári börtönben hunyt el.
Nagy József földbirtokos, falusbíró	1913. március 8-án született Ákoson (Szilágy megye). 1961 augusztusában hunyt el a dési börtönben.
Kertész Gábor ügyvéd gyakornok	1927. szeptember 3-án született Vajdakamaráson. 1963. február 23-án hunyt el a Văcăreşti-i börtönkórházban.
Bíró Károly munkás	1941. december 8-án született Csíkszenttamáson. 1963 nyarán a Luciu-Giurgeni-i megsemmisítő táborban Hadnagy Istvánnal együtt szökést kísérelt meg. Amikor elfogták őket, őt helyben agyonlőtték.

A névsort Tófalvi Zoltán állította össze

Ez a névsor az eddigi leghitelesebb és legteljesebb. Csak azok neve szerepel benne, akiket levéltári dokumentumokkal bizonyíthatóan halálra ítéltek, kivégeztek, vagy a börtönben agyonvertek.

Ugyanakkor feltétlenül meg kell emlékeznünk még egy csoportról, akiknek a helyzete még mindig tisztázatlan. Ez a Magyarországon kivégzett, de erdélyi származású mártírok ügye. A 225 elismert kivégzett közül ugyanis 8 erdélyi születésű! Az örmény-magyar származású Pongrácz-fivérek ugyancsak Erdélyből, Szamosújvárról telepedtek át Magyarországra. Egészen bizonyos az is, hogy még újabbakról is ki fog derülni, hogy erdélyiek. A Kádárék által elsőként kivégzettek is erdélyiek voltak: a marosvásárhelyi Dudás József és a krassó-szörényi Szabó János, a Széna tér legendás parancsnoka. Valóban ők is megérdemelnének egy külön emlékművet, legyen ez a következő feladat!

Eörsi Lászlónak a napokban megjelent kötete (1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő - Rubicon könyvek sorozat) szerint a 225 kivégzett közül bizonyíthatóan, az anyakönyvi adatok tanúsága szerint nyolcan voltak erdélyiek. Ez a kivégzettek közel négy százaléka. Ha mindehhez hozzászámítjuk a bírósági ítélet nélkül kivégzett tizenkét erdélyi magyart, a börtönben, a megsemmisítő táborokban agyonvertek, halálra kínzottak vagy éppen szökés közben agyonlőttek mindmáig nem pontos statisztikáját, akkor egyértelműen kijelenthetjük: az erdélyi magyarság számarányánál nagyobb véráldozatot hozott a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért!

A Budapesten és Magyarország különböző településein a forradalmi harcok élvonalában küzdő erdélyiekre azért is fokozott figyelmet kell fordítanunk, hogy pontosan érzékelhető legyen: csak egységes 1956-ról beszélhetünk!

A Magyarországon kivégzettek névsora:

Balla Pál fakitermelő	1919. január 5-én született Aradon. 1957. október 25-én végezték ki Budapesten.
Balogh László csatornatisztító	1925. június 9-én született Aradon. 1958. április 22-én végezték ki Budapesten.
Berecz György gépkocsivezető	1924. május 11-én született Kolozsváron. 1958. január 28-án végezték ki Budapesten.
Bokor János vasesztergályos	1919. október 5-én született Gyergyóújfaluban. 1958. november 6-án végezték ki Budapesten.
Dudás József technikus, mérnök	1912. szeptember 22-én született Marosvásárhelyen. 1957. január 19-én végezték ki Budapesten.
Preisz Zoltán szerszámlakatos	1925. szeptember 27-én született Marosvásárhelyen. 1957. május 7-én ítélték halálra.
Szabó János gépkocsivezető	1897. november 17-én született a Krassó-Szörény megyei Zaguzsénben. 1957. január 19-én végezték ki Budapesten.
Szabó János gépkocsivezető	1928. július 1-jén született Szamosardón. 1960. március 2-án végezték ki Budapesten.

A névsort Tófalvi Zoltán állította össze Eörsi László könyve alapján

A krónikás

Tófalvi Zoltán író és történész. Egyszemélyes intézmény Romániában. Az 1956-os romániai eseményeket kutatja immár több évtizede. Amikor a pályázati pénzek kevésnek bizonyultak, a saját vagyonát is rááldozta. Vaskos kötetekben adta ki eddigi kutatásainak eredményét. Ezekben arra tesz kísérletet, hogy az 1956-os magyar forradalomhoz kapcsolódó öt nagy romániai hazaárulási per teljes anyagát bemutatassa.

A "hazaárulási perek" (az idézőjel azért szerepel, mert a mai jogrend szerint ezek semmiképpen nem hazaárulási perek!) történetét négy kötetben dolgozta fel. Ebből megjelent három, 2009 végére kellene megjelenjen a negyedik kötet.

Az első kötet a tíz halálos ítélettel és azok végrehajtásával végződött Szoboszlai-pernek az eddig még nem közölt levéltári dokumentumokkal teljessé tett anyagát tartalmazza, amelyek révén ráláthatunk a kommunista megtorló gépezet ördögien megszervezett belső mechanizmusára.

Számunkra nem ismeretlen az a rendszer és módszerei, amellyel a proletárdiktatúra megpróbálta elnémítani, megsemmisíteni valódi és potenciális ellenzékét - bármi áron, bármilyen eszközzel. Mégis, a maguk teljességében olvasva ezeket a dokumentumokat, még rémítőbbek, még hátborzongatóbbak. A könyvben fény derül a vallatók, verőlegények idegőrlő kihallgatásainak minden embertelen módszerére, amelyeket mindaddig gyakoroltak, amíg a vallatott részéről megszületett a vádiratot igazoló beismerő vallomás.

A levéltári kutatás nem ment zökkenőmentesen, ugyanis csak tizenkét évi szakadatlan kérvényezés és kihallgatások egész sora után tanulmányozhatta át a periratokat. A kötetben a perek bemutatásánál egyrészt a kronológiai sorrend, másrészt a letartóztatottak, elítéltek száma, a per országos és nemzetközi mércével mérhető jelentősége az irányadó. A könyv lebilincselő, a kihallgatások teljes szövegét tartalmazza.

A második kötet a Sass Kálmán nevével jelzett érmihályfalvi csoport perét dolgozza fel.

A 2009 tavaszán megjelent harmadik kötet a Dobai-csoport pere. Ebben érintett Németh László, Tamási Áron, Kodolányi János, Ravasz László, Bibó István! Ez is kizárólag erdélyi reformátusok ellen indított per.

A még kiadásra váró ötödik kötet a túlélőkkel készített mélyinterjúkat tartalmazza. Ebben a szerző összeszikráztatta a hiteles levéltári dokumentumokat a véges emberi emlékezettel.

2011. január 17., hétfő

JÓ ITT SITE: Ávós történelem

Rating:	★★★★★
Category:	Other

http://anyusch.multiply.com/journal/item/5262/5262
Ávós történelem Jan 17, '11 1:06 PM
for everyone

Emberéletek, melyekkel a mai napig nem tudnak elszámolni

(Részletek egy tanulmányból)

Sztálin halála (1953. március 5) és Nagy Imre első kormányra kerülése (1953. július 4) után, amikor közkegyelmet hírdettek, feloszlatták az internálótáborokat, az ÁVH-t az egységes BM felügyelete alá helyezték, majd megkezdődött a koncepciós perek felülvizsgálata döbbenetes pánik lett urrá az egykori Államvédelmi Osztály és az Államvédelmi Hatóság felelős vezetői körében, mert a sürgetések ellenére sem tudtak elszámolni az általuk agyonvert, eltüntetett emberekkel, az ismeretlen helyen, anyakönyvezetlenül, jeltelenül elföldelt rabokkal, internáltakkal, munkatáborokba hurcoltakkal, letartóztatottakkal. Iszonyú hazudozás, félrevezetés, ködösítés kezdődött, a nyomok írásos eltüntetése. Ám mégis megmaradt néhány zárolt dokumentum, melyet mély hallgatás övez a mai napig, mert leleplezi a proletárdiktatúra szovjet mintára alkalmazott kegyetlen és gátlástalan módszereit. Előbb azonban rövid történelmi visszapillantás.

PRO, ÁVO, ÁVH, BM

1944 december végén az Ideiglenes Nemzeti Kormány Debrecenben elhatározza, hogy a BM-en belül (a miniszter: Erdei Ferenc) meg kell szervezni az államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályát.

Budapesten 1945 január 17-én (hivatalosan február 2-án) megalakul a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Politikai Rendészeti Osztálya (PRO) Péter Gábor vezetésével, akinek helyettese a szovjet Állambiztonsági Népbiztosság ezredese: Kovács János. A vidéki rendészetet a BM Politikai Nyomozó Osztálya irányítja, élén Tömpe Andrással. Január második felében a Városliget fasor 34-36 szám alatti épületbe beköltözött az NKGB, az első összekötő egy Orlov nevű civil ruhás tiszt volt tanácsosi rangban, majd márciusban megérkezett Fjodor Belkin államvédelmi tábornok, a kelet-európai szovjet elhárító főparancsnokság vezetője bádeni székhellyel.

1946 októberében jött létre a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (ÁVO), a belügyminiszter Rajk László felügyeletével.

1948 szeptember 10-én megalakul a BM Államvédelmi Hatósága, mely alá rendelik a külföldiek ellenőrzését, az útlevél osztályt, a határ-, a folyam- és légirendészetet. A belügyminiszter: Kádár János.

1949 december 28-án közvetlenül a Minisztertanács alá rendelik az Államvédelmi Hatóságot, ide kerül a HM Katonapolitikai Főcsoportfőnöksége (katonai hírszerzés és elhárítás) és a Honvéd Határőrség is.

A fegyveres testületek és a párt káderosztályának felügyeletét Farkas Mihály, a párt főtitkár-helyettese látta el, aki közvetlenül Rákosinak referált az államvédelem ügyeiben.

1953-ban, a párt júniusi központi vezetőségi ülésének határozata alapján összevonják a BM-et és az ÁVH-t egységes Belügyminisztériumként, amelyben egységes főosztályok látták el a rendőri, államvédelmi, büntetés-végrehajtási, tűzoltósági és légoltami feladatokat. Belügyminiszter: Gerő Ernő. Péter Gábor helyébe egyik helyettese, a határőrség parancsnoka: Piros László lép. Az ÁVH megszüntetéséről nem rendelkezett nyilvános jogszabály.

Itt álljunk meg, s lépjünk vissza 1950-be.

A csekista módszerek és következményeik

1950-ben az önállóvá vált ÁVH megerősödik és a párt ökleként korlátlan hatalomhoz jut. A "Börtönbe a félországot!" folyamat ekkor éri el csúcspontját. Az MKP, a PRO és az ÁVO már 1945-től a megmaradt nemzeti középosztály ellen fordult. Azok ellen, akik még szellemi és anyagi függetlenséggel, morális tartással rendelkeztek. Ők voltak a középparasztok (kulákok), a pártonkívüli értelmiségiek, diplomások, köztisztviselők, a dinasztikus családok tagjai. Arra a sztálini sugallatra, hogy a III. világháború a küszöbön áll, az MDP és az államvédelem rács mögé kényszeríti mindazokat a reakciós, osztályidegen, megbízhatatlan, népellenes elemeket, akik háború esetén a rendszer ellen fordulhatnak.

Korlátlanná válik a proletárdiktatúra jogi hatalma, a titkos utasítások alapján működő osztálybíráskodás, az eljárásjog likvidálása, helyén a végrehajtó szervek önkénye, az irgalom nélküli megtorlás, bosszú és félelemkeltés. Dr. Tímár István államvédelmi ezredes (Péter Gábor egyik helyettese), igazságügyi főtisztviselő 1950 november 20-án előterjesztést készít a párt politikai bizottságának, amely elfogadja a következő megállapítást: "...a proletárdiktatúrában előtérbe nyomulnak a büntetés - végrehajtásnak olyan funkciói, amelyek teljesítésére az Igazságügyi Minisztérium már nem alkalmas." És az ÁVH maga alá gyűri a börtönök, a gyűjtő-, szűrő-, internáló-, kitelepítő- és munkatáborok felügyeletét; hazahozzák a Szovjetúnióból Garasin Rudolfot, a kipróbált internacionalista szakembert, a polgárháború idején Cseka-parancsnokot, 1945-től NKGB-őrnagyot, hogy vezesse az Államvédelmi Hatóság VI. Jogi, Börtönügyi és Vizsgálati Főosztályát. Ő azt vallja, hogy a rabokat nem etetni, hanem dolgoztatni kell, bevezeti a kényszermunkát, azaz az elítéltek tervszerű népgazdasági foglalkoztatását a KÖMI (Közérdekű Munkák Igazgatósága) irányításával. Kiteljesedik az állambiztonsági börtönök, büntetés-végrehajtási intézetek és táborok zárt hálózata: budapesti gyűjtőfogház, Mosonyi utcai toloncosztály, Kistarcsa, Recsk, Hortobágy, Tiszalök, Kazinncbarcika, Bernátkút, Márianosztra, Dunabogdány, Megyer, Oroszlán, Inota, stb.

Az Államvédelmi Hatóság Kollégiumának határozatai minden eszközt szentesítnek az osztályellenség felkutatására, testi és lelki megtörésére; a Hatóság vezetői példás fegyelmi büntetésekkel ösztönzik az állományt az éberség fokozására, a besúgó hálózat kiterjesztésére, a politikai munkaverseny (!) vállalások túlteljesítésére. Például:

- Az 1951. július 25-i kollégiumi ülés elmarasztalja az I. Hálózati Főosztály 4. Szabotázselhárító Osztályát, mert nem sajátították el és nem alkalmazzák a csekista módszereket. (CSEKA, eredetileg VCSK: Vszerossziszkaja Csrezvicsajnaja Komisszija po porbe sz kontrrevoljucijeji szabotazsem: Összoroszországi Rendkívüli Bizottság az Ellenforradalom és a Szabotázs Elleni Harcra, a szocialista forradalom győzelme után 1917 december 20-án Félix Edmundovics Dzserzsinszkij vezetésével létre hozott államvédelmi bizottság, mely az osztályellenséggel szemben minden módszert megengedhetőnek tartott; későbbi elnevezései, utódszervezetei: GPU, OGPU,KGB, NKVD, NKGB, MGB. Tanácsadói a magyar államvédelem vezetői mellett dolgoztak.) A szabotázselhárító osztályon nem hajtották végre a Hatóság vezetőjének utasításait, ellenséges elemek vannak az osztályon, látszateredményekre törekedtek, félrevezették a Pártot. "A Párt az egyik legfontosabb feladattal, a szocialista állam alapjainak biztosításával bízta meg az I/4.osztályt, amely feladatát - a népgazdaság biztosítását - nem teljesítette." "Az őrizetbe vettek száma félév alatt 25 volt, ezek is jelentéktelen ügyekből kifolyólag lettek őrizetbe véve. Az osztály egész munkája során nem tudott komoly kártevő csoportot őrizetbe venni. Módszerükben szigorúan be kell tartani a csekistamunkamódszert. Meg kell változtatni az operatív beosztottak munkájának értékelését. Meg kell nézni, hány személy és csoport dossziét fektettek fel és ennek alapján kell értékelni őket." "Hiányzott a személyi állomány ellenőrzése. Az osztály beosztottainak szociális összetétele nem biztosítja, hogy a munkásosztály államának érdekeit maradéktalanul megvédjék. Sok olyan beosztott van az osztályon, akik nem valók az Államvédelmi Hatósághoz."

- 1951. december 6-án a Kollégium értékeli az ÁVH Csongrád megyei Osztályának tevékenységét. Megállapítja, hogy a hibák vannak túlsúlyban. Nem kielégítő a káder helyzet, az osztályt meg kell tisztítani a kispolgári és ellenséges elemektől. Komoly fegyelmi hiba, hogy családias légkört alakítottak ki (sic!):" Az osztályon a fegyelem laza. Önelégültség, elbizakodottság van. Az osztály vezetősége nem tartotta szem előtt a Hatóság vezetőjének 04-es parancsát, mely a katonai fegyelem megszilárdítását rendelte el. Családias légkört alakítottak ki, ami helytelen és a munka rovására ment. Ezt meg kell szüntetni..."

- 1952. január 4-én az Állambiztonsági Büntetőintézetben (Budapest, VI/2. osztály, III. alosztály) értékelték a 4 hónapos munkaterv végrehajtását: "Az elitéltek biztonságosabb őrzése érdekében 11 őrtornyot állítottunk fel. Bal csillag bejárati ajtóit jelző csengővel és zárral láttuk el... a kisfogház ablakaira a rácsokat felszereltük..." 1952. március 21: "Egészségügyi vonalon elért eredmények: ...Az elítéltek gyógyszer használatát 1 %-kal csökkentettük."

- 1953. május 27-én a kollégiumi ülés határozatában elmarasztalja a Somogy megyei osztályt az operatív-hálózati munka állapotáért. "... az osztály munkáját a lassúság, tespedtség és a hibák elkenése jellemzi. Nem folyik eredményes harc az ellenséges csoportok és személyek felderítése és felszámolása érdekében. Komoly mulasztások vannak az ügynöki bizalmas nyomozás terén. "

1953. június elsején Garasin Rudolf, az ÁVH illetékes főosztályvezetője jelenti Házi Árpádnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének, hogy a különböző büntetés-végrehajtási intézetekben 40. 734 elítélt, internált, letartóztatott tölti büntetését, közülük a dolgozó rabmunkások száma: 28.032. Házi Árpád a jelentést június 12-én megküldi Rákosi Mátyásnak, aki aznap utazik Moszkvába. Gondoljunk csak bele: 1914-ben, amikor Magyarország összlakossága 21 585 829 volt, mindössze 12 911 elítélt volt a börtönökben. S ekkor még nem szóltunk arról, hogy 1953-ban az állambiztonsági szervek csaknem 1.2 millió (!) embert figyeltek meg. 1950 márciusától 1953 júniusáig az ÁVH több mint egymillió büntetőeljárást kezdeményezett az ügyészségeknél, azok a bíróságokhoz 650 ezervádiratot nyújtottak be, melynek nyomán 390 ezer elmarasztaló ítélet született. 1951-től 1953 júniusáig kihágási ügyekben a rendőrség 850 ezer büntető határozatot hozott. Öt év alatt (1948-1953) csaknem 400 ezer parasztot ítéltek el kizárólag "közellátási bűntett" címén (kulákok). Kitelepítettek 13 ezer "osztályidegen" embert. Sokan bírósági ítélet nélkül tűntek el, egyesek a Szovjetúnióba hurcolva megsemmisítő táborokba kerültek. Akik ellen nem tudnak vádat emelni, azokat őrizetbe veszik és internálják. Ne feledjük: az 1953. augusztus 20-i amnesztiával nem ért véget az állambiztonsági táborok története. 1956 november 4-ével újra kezdődött az internálás intézménye, csak más lett a neve: közbiztonsági őrizet. Ideje 6 hónap volt, amit kétszer 6 hónappal meg lehetett hosszabbítani. Így nyílt meg újra előbb a budapesti, majd a kistarcsai és a tököli internálótábor. Mintegy 5-6 ezer embert tartottak őrizetben "ellenforradalmi magatartás" miatt. Csak 1960-ban szüntette meg ezt az önkényes jogintézményt az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete.

Ismeretlenül, álnéven, anyakönyvezetlenül, jeltelenül

Az Államvédelmi Hatóság vezetői Péter Gábor 1953 januári letartóztatása, majd Sztálin halála után megérzik a közeli politikai változások előszelét, s Nagy Imre miniszterelnökké választása előtt két héttel, 1953. június 17-én a kollégiumi ülés határozatában már feladatul adják valamennyi főosztálynak, hogy "Az államvédelmi munkában meg kell szilárdítani a törvényesség betartását, az ÁVH beosztottait Népköztársaságunk törvényeinek betartására kell nevelni."

Július 26-án a Minisztertanács határozatot hoz az internálás megszüntetéséről, a kitelepítések, kitiltások feloldásáról, a táborok feloszlatásáról október 31-i határidővel.

Július 31-én a szabadító bizottságok megjelennek a táborokban, büntetés - végrehajtási intézményekben. Máris szembesülnek azzal, hogy hiányos a fogva tartottak és elhunytak névjegyzéke, egészségi állapotuk dokumentálása, letétjeik (érték-és tárgyletét), csomagjaik, ruházatuk, használati eszközeik nyilvántartása.

Az augusztusi amnesztia kihirdetése után novemberben Gerő Ernő belügyminiszter és Czakó Kálmán legfőbb ügyész közös jelentést tesz a Minisztertanácsnak "A közkegyelem gyakorlásáról szóló törvényerejű rendelet és a rendőrhatósági őrizet alá helyezés intézményének megszüntetéséről, valamint a kitiltások feloldásáról szóló minisztertanácsi határozat végrehajtásáról." Ebben megállapítják, hogy: „A közkegyelmi rendelkezések közel 748.000. személyt érintettek. Ebben a számban a szabadságvesztés büntetésre ítélteken és az internáltakon kívül benne vannak a pénzbüntetésre ítéltek, az eljárási kegyelemben részesült személyek, valamint a kitiltottak és a rendőrhatósági felügyeletesek, továbbá a kihágási bíróságok adatai." "A közkegyelmi rendelkezések végrehajtását a börtönökben, a munkahelyeken, az internálótáborokban és a hortobágyi zárt táborokban bizottságok végezték az előre megadott ütemterv számszerű adatait is figyelembe véve. A szabadításokat október 31. napjáig befejezték. Jelentéktelen számban még előfordul olyan személyek szabadítása a börtönökből, akikre vonatkozóan a kegyelem hatálya még nem nyert megállapítást. Az államvédelmi szervek internálótáboraiban lévő egyes internáltak ügyében a bírósági eljárás még folyamatban van. 180 ügyet még másodfokon is tárgyalnak, 116 személy ügyében pedig a nyomozás kiegészítése és a tárgyalások elnapolása miatt ítélethozatalra csak később kerül sor. A hátralévő ügyeket november hónap folyamán befejezik. A tiszalöki táborban őrizetben lévő külföldi állampolgárok közül 940 személy átadása szintén folyamatban van."

Az igazi gondok azonban akkor kezdődnek, amikor kimutatásokat kell készíteni az elhunytakról, azok anyakönyvezéséről, temetési helyéről és módjáról.

November 7-én az Országos Börtön jelentéséből kiderül, hogy többeket is ismeretlenül temettek el. Pl. a jelentés szerint: "Más területről lett hozva, semmi egyéb intézkedést nem kaptunk, név nélkül lett eltemetve." "A kórházban halt meg, mint őrizetes, neve ismeretlen, volt detektív." "Ismeretlen, Várkonyi áv. örgy. elvtárs telefon utasítására számmal lett eltemetve." "Ismeretlen, Paulik szds. elvtárs, VI/6. oszt. utasítására monogrammal temetve."

1954. február 19-én a váci börtön parancsnoka: Kormány Mihály bv. őrnagy jelenti: " 1950-ben 3 holttestet, 1951 évben 13 holttestet, 1952 évben 3 holttestet hoztak különböző objektumokból felboncolás és eltemetés végett, de semmiféle személyi adataik nincsenek nyilvántartva."

Névsort közöl arról a több tucat elhunytról, akinek halála nem lett bejelentve a tanácsnál, ezért nincs halotti anyakönyvi kivonatuk, köztük van Hóman Bálint, Nagylaki Rácz Jenő, Keresztes Arthúr, Karácsony Ferenc, Mezőfi Károly, Hartai Rezső és mások.

Február 20-án a BM Büntetés -végrehajtási Parancsnoksága megküldi a Legfőbb Ügyészség Különleges Osztályának "...azon elítéltek kimutatását, akik a budapesti és a váci országos börtönben meghaltak, azonban anyakönyvezve csak részben vagy álnév alatt lettek."

Ám a parancsnokság illetékes osztályvezetője: S. Németh Lajos bv. alezredes panaszkodik is a változások miatt: "Az illetékes tanács az utólagos anyakönyv vezetéssel kapcsolatosan azt a felvilágosítást adta, hogy utólagosan csak az ügyészség utasítására lehet anyakönyveztetni azért, mert nem tudja, hogy az illető személy nem-e (sic!) bűntény áldozata volt."

Az első rendszerezett, összefoglaló jelentés már jobban megvilágítja a történteket: a budapesti Országos Börtön Nyilvántartó Irodája vezetőjének, Prekler György főhadnagynak a feljegyzéséből:

-"1951. július 31-től 1953. január 30-ig a bejelentések a kerületi tanácsnál álnéven történtek.

- 1953. január 30-tól a bejelentések mellőzve lettek és a temetések az erre a célra felfektetett nyilvántartó könyvbe lettek bejegyezve, melyet a börtönparancsnok helyettes elvtárs vezetett.

- 1953. október 6-tól a halálesetek a kerületi tanácsnál újból be vannak jelentve, azonban a kivégzések ténye helyett a haláleset okául más betegség (sic!) van megjelölve. Erre az utasítást a börtönparancsnoktól kaptuk szóbelileg és erről a Legfelsőbb Államügyészség Különleges Osztálya

is tud."

1954 február harmadik hetében kapja meg a LÜ Különleges Osztálya a Budapesti Országos Börtön parancsnokának: Tóth Ferenc bv. alezredesnek a kellőképp árnyalt és differenciált kimutatásait, melyek a ÁVH zárt irattárában fenn maradtak, s a mai napig a legjobban tükrözik a titokban tartott belső ügymenetet. Más börtön hasonló alaposságú jelentését nem ismerjük, az országos összesítés nem áll rendelkezésre, de az arányok sejtetik a nagyságrendeket. Budapesti helyzetkép:

(Szerk: a táblázatokat sajnos a levelezőrendszer nem jelenítettte meg)

I. "Kimutatás azokról a letartóztatottakról, akik kivégzés folytán haltak meg és a budapesti X. ker. új köztemetőben lettek eltemetve, anyakönyvezve pedig a X. ker. Tanácsnál." Felsorolva 62 név.

II. "Kimutatás azokról a letartóztatottakról, akik kivégzés folytán haltak meg és a budapesti X. kerületi új köztemetőben lettek eltemetve ,azonban anyakönyvezve nem lettek." Felsorolva 18 név.

III. "Kimutatás azokról a letartóztatottakról, akik kivégzés folytán haltak meg és más néven lettek anyakönyvezve." Felsorolva 7 név.

IV. "Kimutatás azokról a letartóztatottakról, akik betegség folytán haltak meg, de más néven lettek anyakönyvezve." Felsorolva 4 név.

V. "Kimutatás azokról a letartóztatottakról, akik betegség folytán haltak meg, anyakönyvezve a X. kerületi tanácsnál, eltemetve pedig a budapesti X. ker. új köztemetőben lettek." Felsorolva 4 név.

VI. "Kimutatás azokról a letartóztatottakról, akik betegség folytán haltak meg, anyakönyvezve nem voltak, eltemetve pedig a budapesti X. ker. új köztemetőben lettek." Felsorolva 30 név.

VII."Kimutatás azokról a letartóztatottakról, akik mint hullák temetés céljából lettek beszállítva. Eltemetve a Bp. X. kerületi új köztemetőben lettek. Anyakönyvezve pedig a X. kerületi Tanácsnál." Felsorolva 11 név.

VIII."Kimutatás azokról a letartóztatottakról, akik mint hullák temetés céljából lettek beszállítva, eltemetve a budapesti X. kerületi új köztemetőben, anyakönyvileg a Tanácsnál bejelentve nem lettek." Felsorolva 26 név

A börtönparancsnok hozzáteszi:

"Továbbá 1953. október 5-én Tiszalökről beszállítottak 4 letartóztatottat, mint hullát temetés céljából, akikről név nem áll rendelkezésünkre."

Az államvédelem átmentett hatalma

A Belügyminisztériumba betagolt ÁVH Gerő Ernő belügyminisztersége alatt eredményes utóvéd harcokat folytatott pozíciói megőrzéséért. A törvénytelenségek lassú felülvizsgálata, legfelső szinten néhány leváltás, a bűnösök, mint káderek megbocsátó áthelyezése a civil élet zsíros állásaiba (a verő csoport tagjainak - Princz Gyula, Réh Alajos, Faludi Ervin, Moravecz László, Kajli József, Kovács István - sorsa is megelégedésre alakult) még jellemzőbb lett akkor, amikor Gerő távozott az MDP KV Gazdaságpolitikai Bizottságának elnöki székébe, s 1954 június 6-tól addigi első helyettese: Piros László lett a belügyminiszter. Tartotta magát a belső iránymutatáshoz: a törvénysértéseket úgy kell rendezni, hogy "a pártvezetés és Rákosi elvtárs tekintélye ne csorbuljon." A minisztérium hét vezető poziciójából ötöt kipróbált államvédelmisek töltöttek be: Piros László, Bartos Antal, Dékán István, Fekete Károly, Hárs István. A 14 főosztályból 9-et vezettek ávéhások. 1956 elején a 20 megyei (fővárosi) rendőrfőkapitányból csak 4 volt rendőrtiszt, a többi ávéhás. Jelentős érdemeket szereztek abban, hogy a Gerő-Rákosi csoport ismét magához ragadta a hatalmat, Nagy Imrét 1955 tavaszán leváltották, s Gerő 1956 júliusától az MDP KV első titkára lett.

Itt most ugorjunk egyet, s lássuk 1956 után "a megszüntetve megőrzött államvédelmi hatóság" sorsa alakulásának kritikus pontjait. Nagy Imre 1956 október 28-i rádióbeszédében hiába jelentette be az ÁVH megszűnését, ez csak szándék volt és nem jogi aktus. A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány november 7-én még nem támogatja az államvédelmi szervek visszaállítását, sőt, amikor vidéken mégis újra akarják szervezni a Hatóságot (erős szovjet ösztönzésre), Münnich Ferenc miniszterelnök-helyettes, a fegyveres erők főparancsnoka ezt megtiltja 5003/1956.XI.7.B.M.sz. rendeletével.

Amikor november 8-án Szerov hadseregtábornok, a KGB főnöke beront Münnichhez és tiltakozik az intézkedés ellen, mondván: a megbízható volt ávéhások segítségére nagy szükségük van a tisztogató szovjet különítményeknek, Münnich nem enged, hanem a november 4-i kormány-nyilatkozatra hivatkozik, melyet Moszkvában jóvá hagytak, s melyben benne van az ÁVH megszüntetése. Bekapcsolódik a beszélgetésbe Kádár János is, akinél Szerov valamivel nagyobb megértésre talál.

Ám Pőcze Tibor miniszter-helyettes, országos rendőrfőkapitány és Mátyás László ezredes, a Politikai Nyomozó Főosztály vezetője továbbra is jól érzi: a kompromittálódott és gyűlölt szervezet tagjait nem szabad visszaengedni a rendőrség soraiba. Nagy nyomás nehezedik rájuk. Ávéhás szabadcsapatok gyülekeznek mindenütt, a BM József Attila utcai épületében 5-600 fő, akik Pőcze Tibortól élelmet és elszállásolást követeltek, de ő megtagadta azt. Budapest erőszakos megtisztítását az ávéhások Litvinov ezredessel egyeztetik, majd megkezdik az állomány felkutatását, az operatív anyagok biztonságba helyezését.

Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának november 11-i ülésén Münnich még támogatást kap, Kádár pedig még aznap rádióbeszédben jelenti be az ÁVH megszűnését, másnap pedig a Magyar Honvéd és a Népszabadság közölte a belügyminiszteri rendelet végrehajtási utasítását. Mégis ellentmondásos a helyzet. A megyék nem látnak tisztán, a volt ávéhások erőszakosak, élvezik a megszállók bizalmát, Zala megyében például a szovjet egységek szervezték meg a politikai nyomozó osztályt volt ávéhásokból igazolvánnyal is ellátva őket. A BM épület államvédelmi őrségét csak november 20 körül sikerült leváltani Mátyás ezredes utasítására.

1956. november 19-én Pőcze Tibor országos rendőrfőkapitány kiadja 14/1956 sz. utasítását az 5003-as sz. rendelet végrehajtására, ebben a rendőrség bűnügyi szerveit, osztályait kötelezi az államvédelmi feladatok ellátására. A Fegyveres erők miniszterének 20-952/1956.sz. utasítása alapján Mátyás László r. ezredes aláírásával megjelenik a végrehajtandó parancs: 1956. december 1-ig valamennyi államvédelmi beosztottat el kell bocsátani. Az elbocsátás oka: a szerv megszűnése!

Fordul a kocka az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának november 21-i ülésén. Felkészítetten jönnek a szerecsenmosdatók - köztük - Czinege Lajos, Földes László; Piros László volt belügyminiszter a tanácsadója Szerov hadseregtábornak, aki megvádolja Münnichet az államvédelmi munka szétzüllesztésével. Pőczét menesztik (utódja: Garamvölgyi Vilmos), Mátyás ezredesre csak 57 februárjában kerül sor. Decemberben a volt ávéhások levelet írnak Kádár Jánosnak és szemére hányják, hogy legfőbb támaszát akarták lejáratni, majd miután megállapították, hogy " a politikai nyomozó testület döntő többségében volt ÁVH-s beosztottakból áll" letették a hűségesküt az MSZMP és Kádár mellett.

December 28-án a belügyminiszter első helyettese: Tömpe István már így értékel: "... tény - és ezért még jobban meg kell becsülni az ÁVH harcosait -, hogy egyetlen egység állott bátran a harcokban végig, s ez az ÁVH volt, valamint a határőrség egyes szervei."

1957 januárjában megtörténik az ávéhás állomány felülvizsgálata Dögei Imre vezetésével. Az eredmény döbbenetes: 4986 ávéhás közül csak 15-öt találtak alkalmatlannak a további a munkára! Mindenki más elfoglalhatta helyét az új rendőri és a hamarosan újra építkező állambiztonsági struktúrában. Kádár azonban kissé elégedetlen. 1957. február 26-án, az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának ülésén szóvá teszi: "... állandóan nekünk kell szólnunk a politikai rendőrségnek, hogy valakit itt vagy ott le kell tartóztatni. Ijesztő lehet - elvtársak - a megállapítás, de az a rendőrség a normális, amely mindenkit le akar tartóztatni. Ez egy hivatásérzet és tudat." Kádár János a kegyvesztett Mátyás László ezredes bűnei közé sorolja, hogy beszélgető viszonyban van az írókkal, s telefonon biztosította őket, hogy csak törvényes eszközökkel fognak velük bánni; ha lesz valami ellenük, akkor bíróság elé fognak állni, ha nem, kiengedik őket. (Mátyást februárban kénytelen felmenteni Münnich, pedig jó barátok voltak, együtt harcoltak a spanyol polgárháborúban. Mátyás 15 évet kapott a Rajk perben, 5 évet ült összeesküvésért, majd a Legfelsőbb Bíróság bűncselekmény hiányában 1954-ben felmentette, ezredesi rendfokozatát 56 nyarán kapta vissza.)

A megszüntetve megőrzött és átmentett Államvédelmi Hatóság állománya 1957-től ismét rátelepedett a belügyi munka minden területére, módszereik, szellemi örökségük 1990-ig kísérte az egypárti diktatúrát.

Dr. Ilkei Csaba
tudományos kutató

2011. január 1., szombat

http://csmia.multiply.com/journal/item/168/168

Rating:	★★★★★
Category:	Movies
Genre:	Other

Violant d'Hongria - Árpádházi Jolanta, II. András király leánya, Árpádházi Szent Erzsébet és IV. Béla húga

Katt ide>> Castellón de la Plana JOLÁNTA.pps