Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jegyzetek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jegyzetek. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. február 9., kedd

Prof. Dr Bokor Imre: A KONSPIRÁCIÓ ÉS GYÖKEREI

A Hírháló Kárpát-medence rovata
http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=public&iro=almenu1

AKTUÁLIS, IGAZ, KÖZÉRDEKŰ.

MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG LEVELESLÁDÁJA

  VÁLASZTÁSI SEGÉDANYAG

A KONSPIRÁCIÓ ÉS GYÖKEREI

Gazdasági (pénzügyi) helyzetünk hiteles (valós) adatait (a Rákosi-Kádár korszaktól kezdve, a Gyurcsány–Bajnai korszakig bezárólag) sohasem közölték a magyar közvéleménnyel és a külföldi illetékes (gazdasági, pénzügyi vagy statisztikai) szervezetekkel!

A Gyurcsány-Kóka „dübörgő” gazdaságunkra utaló hazugsága nem más, mint a Kádár korszak évi (feltupírozott) KSH jelentéseinek plagizálása.

Kádár rendszeresen "felhizlaltatta" az évek során egyre csökkenő tendenciát mutató tervgazdasági mutatókat. Ebben készséges segítőtársa volt Havasi Ferenc, miniszterelnök helyettes, és Nyitrai Ferencné a KSH elnöke, de a csalók brancsában ott találjuk a „KGB ellen harcoló” Medgyessy Pétert is (!), aki pénzügyminiszteri és miniszterelnök helyettesi beosztásában tisztában volt a valós gazdasági helyzetünkkel.

Nyitrainé 10 évig mérhetetlen szorgalommal „dolgozott”, „érdemei” elismeréseként (1985-89-ben) a brit Királyi Statisztikai Társaság tiszteletbeli tagjává, (1984-89-ben) az Európai Statisztikusok Konferenciája alelnökévé, majd a rendszerváltozást követően a JPTE és a Miskolci Egyetem díszdoktorává, 1991-ben az MTA Statisztikai Bizottság tagjává választották. 1988-ban Állami Díjjal, 1994-ben Fényes Elek és Keleti Károly emlékérmekkel ismerték el „eredményes” munkáját.

Elképzelhető, hogy a valóságtól gyökeresen eltérő, valótlan (DÜBÖRGŐ) gazdasági mutatókkal való "bűvészkedést",- Gyurcsány és Kóka elvtársak Kádártól, Havasitól, Medgyessytől vagy Nyitrainétől vették át, felismerve, hogy a nyilvánosság előtt elkövetett (gátlástalan) hazugságokat, számos hazai vagy külföldi intézmények is honorálják.

A konspirációt, a csalást, a hazugságot és a „csúsztatást” tehát örökölték jelenlegi főguruink, és feltételezik, hogy ezekkel a „fogásokkal” tovább folytathatják kisded játékaikat. Tévednek! Elegünk volt belőlük! Ki lesznek söpörve a hatalomból és „megfizetnek” a nemzet elleni (anyagi, erkölcsi, etikai) vétkeik sokaságáért!

L a s a n í r o m, hogy Lendvai Ildikó is megértse: M E G - F I Z E T - N E K !

MESTERHÁZY ATTILA NE KÉRJEN BOCSÁNATOT

A hordószónokká felcseperedett miniszterelnök-jelölt, túlkoros ortodox (vörös) hallgatósága előtt „megpengette” elődjei jól bevált „húrjait” és kijelentette, hogy nem akar olyan országban élni, ahol az orvosok a betegeket politikai hovatartozásuk alapján kezelik.

Alattomos és kitalált vádaskodására egyetlenegy példa sem található, hacsak nem arra gondolt, hogy egykori (balos) egészségügyi miniszterünk (Molnár Lajos) egy betegének az egészséges jobb fülét műtötte meg a bal helyett, de az sem politikai okok miatt történt, hanem szakmai fogyatékosságának (vagy illuminált állapotának) a következménye volt.

Ha viszont Mesterházy édesapja pszichiátriai kezelésre szorulna, akkor valóban jobb lenne, ha nem ebben az országban folytatnák az életüket, mert az alulképzett, „balos” Horváth Ágnes úgy szétverte az egészségügyet, hogy (többek között) a jobb vagy baloldali, illetve ideológiailag semleges elmebetegek zöme az utcákon, tereken és az aluljárókban ténfereg. A minap gázoltak halálra egy kóborló (szabálytalanul közlekedő) elmebeteget, de nem ő az első áldozat, akinek a halála H. G. lelkiismeretétén szárad (ha van ennek a perszónának lelkiismerete).

Az Orvosi Kamara Elnöke elítélte Mesterházy vádaskodását és felszólította, hogy kérjen bocsánatot az orvosoktól. Véleményünk szerint egy notórius hazug bocsánatkérését nem kell szorgalmazni, hiszen naponta kérhetné a bocsánatot, mert igaz érvek vagy állítások még nyelvbotlásként sem hagyják el a hangképző szerveit.

BUDAPESTETRE MÉRT „ATOMCSAPÁS”

Hirosima és Nagaszaki a második világháború végén elszenvedett nukleáris csapást követően - mintegy 20 év elteltével -, a legkorszerűbb világvárosok soraiba zárkózott fel.

Budapest pedig,- Demszky Gábor „főpolgár” csapásai következtében, 20 év alatt semmit sem fejlődött, gazdátlanná vált, útvonalai és terei elhanyagoltak (kátyúk ezreivel tarkítottak), a portálok kopottak, piszkosak, az ebtartás rendezetlen, a közbiztonság „chicagói”, a koldusok, hajléktalanok és illegális árusok tömegei lepik el a várost. mikroszkóppal sem található olyan létesítmény, amely Demszkyhez kötődne, tehát a „teljesítménye” felér egy „képletes” atomcsapással!

Helyettesek, fő-és „altanácsadók” tömegével „dolgozott”, de azokat képtelen volt irányítani (ellenőrizni vagy „kordában” tartani). Most pedig - Pilátushoz hasonlóan -, mossa kezeit Hagyó Miklós miatt, szóban és írásban is kész igazolni, hogy többször is figyelmeztette kilengéseire, sőt a nyomaték kedvéért a fejét is csóválgatta, csupán azt nem tette, amit egy vezető beosztású személynek tenni kellett volna…!

Ennyi „tellett” ettől a senkiházi hazugtól, erre hivatkozik most undorító és primitív védekezésként, hogy mentse az „irháját”, és tovább uralkodjon néhány hónapig. De talán addig sem, merthogy: Mesterházy Ernő főtanácsadója „belépőjével” kezdetét vette a „Fővárosi Főpolgármesteri Nagycirkusz” műsora, Horváth Éva „életművésznő” és más „statiszták” fellépésével.

Demszkynek halvány fogalma sincs arról, hogy mit jelent vezetni, irányítani, tervezni, ellenőrizni. hacsak nem a horvát tengerparti objektumának létrehozásáról van szó.

Az elfogulatlanság és az igazság szellemében azért meg kell említeni, hogy Demszkynek voltak önálló ötletei és a fővárost érintő döntései is. Keresztül vitte az EXPO megtorpedózását, a Teleki szobor felállításának megtiltását, Sztalin díszpolgársági címkéjének megtartását, a polgármesteri hivatal körüli utcák „műveleti területté” való nyilvánítását és fokozott (állandó) rendőrségi ellenőrzését, valamint új (traktorokkal behajtani tilos) KRESZ táblák kihelyezését.

Nem végzett rossz munkát a horvát tengerparti objektumának létrehozásával sem, az ellenőrzést és az irányítást sem mulasztotta el, bár a rossz nyelvek szerint „fekete” fuvarokkal és üzemanyaggal ingázott Budapest és Isztria (Kusari) között.

Rengeteget utazott külföldre tapasztalatszerzés céljából, még a dél-afrikai haditengerészeti bázishoz is elfáradt, hátha szüksége lesz honi flottillánknak hasznos tanácsaira. Nem tehetett róla, hogy a HM egy tollvonással felszámolta ezt a törpe haderőnemet.

Demszky szerint,- külföldön sokan elismerik az itteni tevékenységét. Fel kell tételeznünk, hogy ott is hazudott annyit, mint itthon (számtalan esetben), különös tekintettel a Magyar Hírlapban közétett fizetett hirdetésében 1990-ben.

Ha a parlamenti választásokat követően lerendeztetik vele itthoni „számláját”, akkor ragadja meg a lehetőséget és távozzon külföldre, kevesen fognak könnyeket hullajtani érte…

TANÁCSADÓK ÉS MÁS HERÉK

Mindent tisztelet a kevés kivételnek, de rovatunkban már évek óta emlegetjük, hogy a (fő, helyettes-és „közönséges”) tanácsadók, a szóvivők, a túlméretezett létszámú képviselők, valamit az állás, illetve funkció-halmozók nélkül, kicsiny hazánk nem lenne sereghajtó az EU tagállamok listáján.

Talán - de nem biztos -, hogy Medgyessy Péter nyitotta meg a tanácsadók hosszú sorát, amikor több tíz millió HUF-ot markolt fel a Paksi Atomerőműtől hasznos SZÓBELI(!!!) tanácsaiért, de büntetőjogi felelősségem teljes tudatában állítom, hogy tanácsainak értéke annyit sem ért, mint Lamperth Mónika ígérethalmaza.

Mint utazó nagykövet is „bekaszált” néhány tízmilliót, de szorgos és hasznos munkájáról szerényen hallgattak az ILLETÉKESEK és a médiák.

A nemrégen elhunyt Király Béla (hazánk és a nagyvilág legügyesebben hazudozó szélhámosa, háromszoros dezertőrje és tábornok bajtársait bitófára segítő besúgója), szinte egyetlen kormányfőt sem hagyott tanácstalanságban szenvedni, de nagy valószínűséggel „leverte volna a lécet” egy tiszthelyettesi vizsga letételének megkísérlésekor.

Országos szinten sokba kerülhetett az adófizetőknek az egyes minisztériumok, főhatóságok és ad hoc bizottságok főguruinak (és holdudvaruknak) a dotálása. A Magyar Honvédségnél például soha nem volt annyi dandártábornok vagy vezérezredes, mint a kis operett hadsereggé „karcsúsított” haderőnkben, amely költségvetését szépen „megcsapolták” a különféle tanácsadói (szakértői) díjakra, külföldi utazásokra és szeszesitalokra fordított summák.

A JÉGHEGY CSÚCSA

A BKV-nál kipattant végkielégítési botrány csupán a jéghegy kicsiny csúcsát jelenti, és figyelemelterelő manővernek minősül, a közpénz mértéktelen (jogtalan és arcátlan) herdálásáról, mert nagyon kevés kivétellel minden minisztériumban, háttérintézményeinél, vállalatoknál és különféle szervezeteknél hasonló példák tömegei találhatók.

Célszerű lenne alapos vizsgálatot végrehajtani a MALÉVNÁL (visszamenőleg), a MÁV-nál, a közszolgálati televízióknál és a rádióknál, a Magyar Postánál, a közterületi parkoló szerveknél, ahonnan szintén „talicskával” hordják szét az adófizetők pénzét.

A több (tíz) milliárdos adósságokat felhalmozóknál változatlan (nagyságrendben) folyt és folyik a jutalmak, prémiumok, végkielégítések, sikerdíjak, étkezési hozzájárulások, ruhapénzek, „repi” juttatások, taxi díjak, mobiltelefonok és számlák kifizetése, gépjárművek, irodabútorok, technikai eszközök cseréje, tömeges külföldi „kiruccanások” finanszírozása, miközben egyre növekszik az államadósság, a munkanélküliek-és a létminimum alatt vagy annak a környékén élők száma.

Ha egyes vezetők illetményét a nyugati világ hasonló beosztású személyeihez igazítják, akkor felvetődik a kérdés, hogy a „pórnép” miért marad ki ebből a és milyen vastag arcbőrt viselnek azok, akik a minimálbér ötvenszeresét vagy százszorosát vágják zsebre (havonta)? Akik ezerszeres végkielégítéssel vonulnak nyugdíjba úgy, hogy ismét „munkába” állnak havi néhány „rongyos” millióért (lásd: Szilágyiné Szalai Eleonóra elvtársnő tanulságos történetét, vagy Kuncze által pátyolgatott, majd kiemelt nyugdíjjal távozott Császárnét, aki hivatalos BM ügydarabbal igazolta az ausztráliai bíróságnak, hogy az ÁVH-sok soha sem alkalmaztak testi fenyítést)?

A jéghegy teljes bemutatásához egy több ezer oldalas, többkötetes kiadványt kellene készíteni, amely híven tükrözné, hogy kikhez, mennyi, mikor és milyen címen folyt el a tízezer milliárdos nagyságrendű HUF Rákositól kezdve, Kádáron át Gyurcsányig és Bajnaiig bezárólag!

MSZP-S NYUGDÍJASOK AGYMOSÁSA

Most szólj hozzá!                    Válaszok itt

2010. február 8., hétfő

Lajdi Péter - KERESZTESHADJÁRAT A MAGYAR IGAZSÁG ELLEN

Köszönet érte Bedefy - nek

    Várható és előre látható volt, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Kar által megfogalmazott,  2009 szeptemberi körlevél csak az első lépés volt a klérus által „újpogány”-nak nevezett igazságkereső, tisztességes magyar emberek ellen.

    Néhány fölhevült kedélyállapotú klérikus morc fegyvercsörgetés közepette nekibuzdult, hogy országos körút keretében ellenpropagandát fejtsen ki a zsidókeresztény körökben egyre nagyobb nyugtalanságot keltő történelmi és vallástörténeti tárgyú igazságok terjedése ellen. Dr. O. Zoltán, a Keresztény Értelmiségi Szövetség (KÉSZ) elnöke, az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél álló kéttornyú pesti Belvárosi Főplébánia Templom plébánosa állt a kardcsörtetők élére. A jólfizető, kényelmes egyházi hivatalok és az önelégültségből fakadó, emberek fölötti lelki hatalom megőrzése érdekében indított keresztes hadjárat nyitánya 2010. február 6-án, egy Erdő Péter elnöklete alatt tartott gyűléssel és néhány előadás megtartásával kezdődött.

    O. Zoltánéknak minden jel szerint körmére égett a demokrácia. A mózeshitű egyház mindig is hadilábon állt a saját nézeteitől eltérő véleményekkel és ezek hirdetőivel. Úgy is fogalmazhatnék, hogy az elmúlt kétezer év a sauli kívülálló egyház gyilkos intoleranciájának jegyében telt el, s hogy ez nem folytatódhatott, annak csupán az vetett gátat, hogy az emberiség kicsavarta a klérus kezéből a kínzószerszámokat és a kivégzőeszközöket, ám a kizárólagosságra való törekvés, az átkozódás minden más felfogást valló személy ellen és a kiátkozás ódiumának mentalitásbéli jelenléte mindmáig tovább él e vallási formációban.

    Amíg a világi jellegű hatalmakkal szoros összefonódásban álltak, addig szemrebbenés nélkül halomra gyilkoltatták a más hittételeket valló (nesztoriánusok, ariánusok, bogomilok, patarénusok, katharrok, albigensek, magyar szkíta keresztények táltos-máguspapjai, stb.) és ezek szerint élni óhajtó embereket és felekezeteket, így a jézusi-péteri alapítású, zsidó befolyástól mentes és tiszta tanokat valló szkíta kereszténység valamennyi ágának képviselőit is. Azért használtam a gyilkolni ige műveltető értelmű alakját („gyilkoltatták”), mert régi jól bevált szokás Jézus Urunk meggyilkoltatása óta, hogy a „szent atyák” a piszkos munkát mindig másokkal végeztetik el. Magyar eleink már a Kr. u. II. század óta a kereszténységnek ezt az apostoli és egyetemes érvényű válfaját képviselték, mely mentes volt a kirekesztés szellemétől és melyet a keleti uralkodókra és népekre jellemző vallási türelmesség jellemzett.

    Egy pillanatig sem mardos a kétely afelől, hogyha csak 400 évvel ezelőtt hirdettem volna ugyanazt, mint amit ma hirdetek, hidegvérrel és szadista módon meggyilkoltattak volna már rég sok más értékes magyar emberrel együtt egyházi parancsra engem is. Bár ez, ha nemis oly nyíltan, de ma sem elképzelhetetlen. 

    Kíváncsi lennék, hogy az O. Zoltán-K...cs Gábor-féle kommandó mivel magyarázza a következőket:

    - Miért nevezi a rabbinikus irodalom Jézus tanítását „jézusi szkítizmus”-nak, és miért tiltakozott ugyanez a hagyomány a korábbi időkben Jézus zsidóként történő elismerése ellen oly hevesen?

    - Miért nem szerepel Szűz Mária, Üdvözítőnk Anyja családfája az evangéliumokban, melyen pedig, ha benne lenne, nyomon lehetne követni Jézus, a Második Isteni Személy földi, testi származását? Miért csak József, a nevelőapa genealógiáját tünteti föl a Máté és Lukács szerinti evangélium, egy olyan férfiét, akinek Jézus fogantatásához az égvilágon semmi köze nem volt? És miért tér el a két József-féle leszármazási vonal több ponton egymástól?

    - Jézusnak Péter apostollal együtt miért kellett befizetnie a prozelitákra, a vérségileg nem zsidó származású, de zsidó hitre tért (rendszerint erőszakkal áttérített) emberek templomadóját (Mt. 17./ 24-27.)? Ezen evangéliumi szakaszban Jézus félreérthetetlenül nem tekinti magát Izrael fiai közül valónak! „A fiak tehát mentesek.” – mondja. Mentesek, mármint ezen adónem befizetése alól. Ő, mivel nem tartozott vérségileg a zsidóságoz a „fiak”-hoz, nem mentesült a kettősdrachma befizetésétől.

    - Hogyhogy az első Pünkösd napján az apostolok körül nagy számban elsősorban „pártusok, médek és elamiták” gyülekeztek?

    - Jézus valódi apostolait miért az Euphrátesztől keletre, északra és délre küldte  hirdetni az Örömhírt? Saul miért választotta velük ellentétben a homlokegyenesen másik útirányt, a nyugatit?

    - Jézust miért nevezték minden időben „a Galileai”-nak, és miért nem „a Zsidó”-nak, vagy „a Júdeai”-nak? Még Julianus Apostata, Nagy Konstantin császár közvetlen utódja, aki vissza akarta állítani a régi római istenek kultuszát, így kiáltott föl halálos ágyán: „Győztél, Galileai”!

    - A János apostol által írott evangélium miért tesz következetesen különbséget a galileai Jézus, a szintén galileai származású tanítványok (Júdás és Máté, de lehet, hogy Bertalan, alias Náthánáél is a kivételek közé tartozik) és „a zsidók” között? (Jn. 3./25.; Jn. 6./41.; Jn. 5./16., 18.; Jn. 7./1-2.; Jn. 11./8-9.; Jn. 11./53-54.; Jn. 13./33.; Jn. 20./19. stb., stb. Ez a különbségtétel, ha kevésbé hangsúlyozottan is, de a szinoptikus evangéliumokban is jelen van.

    - Végül Szent Pió testvér egyik látomásában Jézus, miután a világ legkülönbözőbb tájain éppen miséző papokat mutatott a szentéletű kapucinus szerzetesnek, arcába nézve elborzadt ábrázattal miért mondta neki ezt az egyetlen szót: „Mészárosok!”? Stb., stb. 
 

    Zavarja talán a klérus egyes köreit, hogy a megfélemlítés régebben oly jól bevált módszerei csődöt mondtak, s az agymosás egykor olajozottan forgó masinériájának fogaskerekei közé acélrudakat dugott az igazság? Képtelenek talán megszabadulni a berögződött, ócska  és régi reflexektől, melyek alapján mindent és mindenkit lepogányoznak, pejoratív értelemben használva e szót,  nem is ismerve e fogalom eredeti jelentését (paganus = vidéki, népi), csak mert más szemszögből közelíti meg valaki a teológiai, vallástörténeti tényeket, azaz elfogulatlanul, lefizetetlenül, politikamentesen, a hatalmi játszmáktól távol és az igazság utáni kutatás önzetlen szenvedélyétől hajtva? Az újpogány jelzőt ezennel mind a magam, mind minden igazságszerető, magyar ember nevében a leghatározottabban és a leghevesebben visszautasítom és kikérem magunknak!!

    Ha jól belegondolunk, nem történtek pedig világrengető, látványos dolgok, de hát az igazán fontos és jelentős dolgok, változások mindig szinte észrevétlenül és csöndben történnek. Az Isten stílusa már csak ilyen. Nem szereti a csindaddrattát. A kardcsörtetést egyébként még kevésbé.

    Mi is történt valójában? Csupán vette néhány hazáját szerető, önálló gondolkodásra képes, nem megfélemlített, intelligens és művelt ember a fáradságot (Prof. Badinyi Jós Ferenc, Pap Gábor, Szántai Lajos, Molnár V. József stb., stb.), és utánanéztek a krónika- és gestairodalomban, néphagyományainkban sok, az ellentábor által agyonhallgatott és elferdített tartalmú kül- és belföldi írott forrásban fontos dolgoknak, és szaván fogták a valódi történelmet, melyet ellenségeink már évszázadok óta folyamatosan és kitartóan, tendenciózusan meghamisítanak.

    Az így felismert igazságok szabaddá tevő erejének birtokában pedig elkezdték azt hirdetni is az emberek, a magyar emberek között. De hiszen maga Jézus adta tudomásunkra, hogy nincsen olyan rejtett titok, mely ki ne tudódnék.

    A hivatalos egyházak és egyéb zsidózó szekták egyes képviselői az örök tegnapiak módjára hatalmukat és pozícióikat féltve hol merevgörcsbe, hol pánikba esve kétségbeesett cselekedetekre és akciókra ragadtatják magukat. Ez a mostani sem különbözik ezektől.

    O. Zoltán jó pártkatonának bizonyult. Nagy elszántsággal és egy megszállott inkvizítor eltökéltségével és vérszomjjával keresztes hadjáratot indított a magyarság ügye és az egyetemes igazság ellen. Ám túl későn ébredt föl a „tisztelendő” úr. Az igazság szelleme máris visszatuszkolhatatlanul kiszállt a hazugság börtön-palackjából. A zenitre hágó nap egyre szélesedő fénynyalábja elárasztja a félhomályhoz és áporodott bűzhöz szokott denevérek barlangját. A bőregér kedvenc közege, mint tudjuk, az éjszakai sötétség. Ebben a közegben érzi jól magát. Ne csodálkozzunk tehát, hogy az igazság napjának fénye bántja a denevérek homályhoz és fényhiányhoz szokott szemeit. Én nem mondom azt, hogy ne mozogjon mindenki szabadon a saját maga közegében, ám ezt lehetőleg úgy tegye, hogy ne tegyen kárt a máshoz szokottak testi és lelki épségében. Ezt üzenem a KÉSZ vezetőinek és valamennyi, mindenre elszánt tagjának, és még azt is, hogy legyenek Jézus tanítása szerint, azaz csak az Újszövetség és az isteni kegyelem időszakának szellemében végre először keresztények. Mert akik Jézus előtt jöttek, azok bizony „mind tolvajok és rablók”, és „nem halgattak rájuk a juhok”, ma is itt vannak köztünk és „nem álltak meg az igazságban, mert nem volt igazság bennük”, hazugok és embergyilkosok ők kezdetektől fogva és a hazugság atyjai. Mindezt Jézus mondta, ne feledjük! 
 

2010. február 7., vasárnap

Ki a "világ legrosszabb költője" ?

Rating:★★★★★
Category:Other
Köszönet Anyusch - nak a felfedezésért.

Zas (Szász) Lórántról
, Wass Albert műveinek kiadójáról szóló hosszú írásra Szeszák Gyula oldalán bukkantam. S hogy ki is ez a tőlem "a világ legrosszabb költője" címet kiérdemelt fickó, megtudhatja,
ha rákattint az

2010. január 8., péntek

Jó itt Site - Vámos György Mindjárt itt van az ítélet napja!

Link

Idézetek a cikkből:

"Ha akkor kiragadjuk Marjaiék kezéből a karmesteri pálcát, elszámoltatjuk Fekete János bankelnököt, akkor ma máshol tartanánk. Ez volt a magyar gazdaság egyik legnagyobb tragédiája..."
"Eddig kétszer szalasztottuk el a lehetőséget. Először ’90 és ’94, majd pedig ’98 és 2002 között. Mindkét időszakban megtehettük volna, hogy leszámolunk a nyakunkon ülő oligarchákkal, a kommunista múlttal és a mindent átszövő és átfonó ávós gyökerekkel, illetve annak késői változataival, amelyek befurakodtak napjaink titkosszolgálatába."
"Tényleg, hova lett az ország aranykészlete? Kérdezem csak úgy Surányitól. A számonkérésben és az elszámoltatásban nem elégedhetünk meg a tettesek megnevezésével, elő kell adniuk az elrabolt nemzeti vagyont is. Sőt! (...) Mondjuk ki végre, hogy fizessék meg azok ezt az adósságot, akik csinálták! Képzeljék el honfitársaim, mi lenne, ha az eltékozolt Andrássy úti paloták előtt egy-egy fára felhúzva, mint a középkorban, szégyenkosárban himbálóznának az ország kirablói? Gyurcsányok, Draskovicsok, Veressek, Oszkók, Simorok, Székely-gáborok, Hunvaldok, Bajnaik, Dem­szkyk…"
"Csak egyetlen kérdés nem hagy nyugodni: miért vártunk húsz évet, amikor kezdettől fogva tudtuk, hogy ezek a gonosztevők beépültek közénk? Itt két évtizeden át viseltek hadat ellenünk, látszólag fegyverek nélkül. De a megszülető magyar jogállam ellentámadást indít!Nem is akármilyet!"

2010. január 1., péntek

Embertárolás-A hajléktalanellátás húsz évéről

Írta: Virág Tamás 2009. október 02. péntek, 09:51
Forrás:  http://diszpecserportal.hu/hirek/52-pest-megye-budapest



Fotó: Buzás EndreHúsz éve jutottunk el a felismerésig: a szegény, fedél nélkül élő embereket nem a városból való kihajtással vagy börtönbe zárással támogatjuk, hanem épületeket és pénzt biztosítunk az ellátásuk megszervezésére. Azóta kiépült ennek az intézményrendszere: lehet aludni éjjeli menedékhelyen, átmeneti szállóban, pihenni nappali melegedőben, és utcai szociális munkások is dolgoznak. A rendszer finanszírozása belesimult a költségvetés struktúrájába, az őskorszak pályázati forrásaihoz képest ma az állam legalább részben állja a működést. Nem túl sokkal. A friss tervek szerint szállásnyújtásnál ágyanként 1300, melegedőnél látogatónként 800 forint jár, az utcai munka pedig szolgálatonként 4,5 millió forintot ér jövőre. A források az utóbbi években abszolút értékben is csökkennek – mégsem jelentene megoldást, ha a szakma megnyerné az ötöst a lottón.

 Lehetne ez a húsz év akár sikertörténet is, de nem az. Akkor még gondolhattuk, hogy bár a kezdet szokatlan – az ideiglenesen szolgálatba állított épületekbe beengedett emberekhez kerestek utólag segítőket –, egyszer utoléri magát a szakma, és lehet majd évekre előre szolgáltatásokat tervezni; azon töprengeni, hogyan kerülhetnének kevesebben a megalázó hajléktalanlétbe, egyénre szabott utakban gondolkodni az utcai életet megelőző és az azt követő időszakban. Sőt, még azt is hihettük, hogy mindez több néhány filantróp megmosolyogtató mániájánál. Tudtuk, hogy mit nem szeretnénk – faluszéli kastélyban tömegellátást, mint a gyermekotthonok, nagy intézményeket, mint a szociális otthonok. Nem rajongtunk a munkásszállóként működő, szociális forrásból finanszírozott hajléktalan-szállókért sem. Inkább kevés férőhelyes, viszont az élőmunkára, a segítő szakember személyre szóló odafigyelésére, a felek együttműködésére épülő intézményeket tervezgettünk. Kicsiket, de sokat, olyanokat, melyekben lesz idő és energia a „megnyugvásra”, lehetőség a fedél nélkül élő ember erőforrásainak aktivizálására.

Ám hiába lett mára sok ezer szálláshely, melyek zöme tele is van, egy néhány éves felmérés szerint csak a fővárosban majdnem háromezer hajléktalan polgártársunk ezeken kívül tölti éjszakáit. Rengeteg a nagy intézmény, ahol egy épületben akár több száz ágy áll, részben önálló, egymástól eltérő szabályokat alkalmazó részlegekben. E hajléktalanplázák híján vannak minden emberségnek. A nagy szállók egy része szinte sosincs tele, míg máshol rendszeres a zsúfoltság. Ingatag az az érv, miszerint a hajléktalan ember úgyis bemegy az intézménybe, ha nincs más lehetősége: a tapasztalat szerint inkább mérlegel, és a passzivitásával dönt. De bárki érdeklődő bekéredzkedhet egy szállóra, és eldöntheti, mennyire kellene rászorultnak lennie, hogy – alkalmilag vagy rendszeresen – ott próbáljon otthonra lelni.

A szakmában és gyakran a nyilvánosságban is éveken keresztül zajlott a „minőség kontra mennyiség” vita: vajon összpontosítsuk az erőforrásokat, és személyre szabott segítséget nyújtsunk, avagy fedélt mindenki számára? E vita két vezéralakja Győri Péter és Iványi Gábor volt.
Győri 1990 és 2002 között a Fővárosi Önkormányzat Szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottságának elnöke volt, azóta az önkormányzat fenntartásában működő Budapesti Módszertani Központ és Intézményei (BMSZKI) szakmai vezetője; 1990 óta a Menhely Alapítvány kuratóriumi elnöke, emellett a szakterület regionális módszertani intézményének irányítója.
Iványi korábban liberális parlamenti képviselő volt, jelenleg az Oltalom Karitatív Egyesület vezetője.
A nézetkülönbség végül Iványi BMSZKI igazgatói posztjába került. Akkoriban Győri túlzottnak tartotta a szervezet növekedését, és a szükségletek oldaláról sem látta indokoltnak a fejlesztési törekvéseket. Később a BMSZKI az ő szakmai vezetése alatt is folyamatosan „kisgömböcösödött”, így a fővárosban az a különös helyzet alakult ki, hogy ugyanazok fejlesztik elképesztő tempóban intézményeiket, akik korábban hangosan vitatták a minőség kárára erőltetett növekedést. Ez tulajdonképpen érthető is. Az alulfinanszírozott intézmények számára a bővülés pluszforrása a túlélést is jelenti, hiszen rövid távon ezzel újabb céltámogatások segítik a működést. És ha nagy épületekben sok férőhelyet alakítanak ki, a fenntartás is könnyebb lesz, hisz így az egy főre jutó költségek csökkennek; a jogszabályi előírásoknak (hogy ti. legyen elegendő szociális munkás) leginkább papíron kell megfelelni, és az élő munkán sokat lehet spórolni. És minden rendben lévőnek látszik: szállón laknak az emberek. Csak éppen innen sehová nem vezet út.

De nem ez az egyetlen baj.

Az állam a finanszírozásért cserébe jogszabálytengert teremt, ráadásul a fenntartók között a mai napig megkülönböztet. Elismeri ugyan, hogy nem biztosít elegendő forrást a működtetésre, a hiány kompenzálására pedig megfejeli az egyházi intézmények büdzséjét – de az már nem érdekli, hogy a civil fenntartók vagy akár az önkormányzatok honnan teremtik elő a hiányzó pénzt. Emiatt aztán – pusztán gazdasági okokból – elszaporodtak az egyházi intézmények. A működtetők zöme nem képes a gyors növekedésre: nincs ingatlanjuk, tőkeerős tulajdonosuk. Így lassan legatyásodnak, és minden erőfeszítésük csupán az ellehetetlenülésüket lassítja.

Az önkormányzatok szerepe speciális. Például a budapesti sem csupán fenntartó, hanem az ellátás tervezéséért, szervezéséért felelős szerv is. Tevékenysége során sokféle érdek ütközik. Ezek koordinációját rendszerint belügynek tartja, miközben a következmények az összes ügyfelet és intézményt érintik: például a BMSZKI-hoz hozzácsapnak pár megüresedő épületet úgy, hogy a tervezett szakmai programról a többi szervezet mit sem tud. A városháza nem egyeztet, az évekkel ezelőtt létrehozott Hajléktalanügyi Konzultatív Tanácsban saját vállalását – a tervezés és a szervezés az ellátókkal közösen történik – sem tartja be. A tanács az ülésein jobbára saját szándékait igyekszik legitimálni, legutóbb például a téli operatív intézkedési terv kapcsán hosszan sorolták, mely szervezet milyen ellátásokat tervez, de pluszforrást csak a BMSZKI intézményeinek adtak.

*

Az önkormányzatoknak versenyeztetniük kellene a szolgáltatókat – pontosan meghatározni, hogy mit várnak el tőlük, engedni, hogy az ellátók saját programokkal pályázzanak, és kikényszeríteni, hogy a költségek és a hatékonyság összehasonlítható legyen. A fővárosnak a szolgáltatások finanszírozásában kellene szerepet vállalni, mintsem a mamutintézmény fenntartójaként. Ezzel csökkenne az állami szervezés és finanszírozás ellátást torzító hatása is, és nem fordulna elő, hogy míg egyes szolgáltatások papíron gomba módra szaporodnak, máshol tartós ellátási hiány van. Az előbbire jó példa az utcai szolgálatok helyzete: ezekből elvileg egyre több működik, mert engedélyezésük kaotikus, ellenőrzésük pedig szinte csak papírmunkát igényel, míg a tényleges munka a szolgáltatók lelkiismeretére van bízva. A szervezetek persze nem öncélúan ügyeskednek, csupán megélni próbálnak, és ebben partnerük az állam is, amikor fenntartja a „nem létező” szolgáltatások támogatását, miközben ellenőrzésüket szintén állami pénzből élő apparátus végzi. Vonzó intézmény a viszonylag bőkezűen pénzelt nappali melegedő is, ahol a szálló közös helyiségében délelőtt tévéző lakók is belecsúszhatnak a létszámba. Mindez lehet akár teljesen jogszerű is, csak éppen az ellátás a pénz, és nem az igények függvényében szerveződik. A szociális otthonokhoz hasonlítható hajléktalanotthont – lenne bár mégoly szükséges is – e forma alulfinanszírozottsága miatt alig valaki tart fenn.

*

Mindig is átpolitizált szakma volt ez, mondják sokan, és sajnos igazuk van. Itt is vannak „ejtőernyősök”, akik politizáltak, amíg tudtak vagy akartak, aztán a szakmai oldalra álltak. E helyzetek rendszerint tisztázatlanságot szülnek, hát még akkor, ha mindezt átszövik a korábbi nézeteltérések, ha fontosabb a ki csinálja annál, hogy mit csinál. Túl sok mindennel kell megküzdeni:
  • a szakmai szereplők eltérő politikai lobbiképességével,
  • a hol kihasznált, hol figyelmen kívül hagyott érdekegyeztetéssel,
  • azzal, hogy semmilyen folyamatnak nincs kidolgozott és működő forgatókönyve.
  • Néhány vezető egyszerre több funkciót tölt be, így gyakran önmagával egyeztet (és többnyire egyetért saját ötleteivel).

Pedig annyira nem szűk ez a szakma, hogy az efféle összeférhetetlenségek nélkül ne tudna működni. Mindebből nem kerekedik ki valamely összefüggő rendszer, s a pillanat diktálta érdekek kiszorítják a hosszabb tervezést. Ugyanazon szereplők készítenek – egyébként akár remek – tanulmányokat, akik az intézményeket merőben más elvek vagy kényszerek szerint működtetik. És baj van a szakmán belüli, a segítők közötti stílussal is – márpedig a megfélemlített, önmagát a munkahelyén rosszul érző szakember rossz hangulatát az ügyfelei felé továbbítja.

Akik valahogy megpróbálnak túlélni ebben az abszurd rendszerben. Az intézmények zöme tárolási lehetőséget biztosít számukra: mehetnek a tömegszállásokra, sőt a törvény télen már sátorszállást is enged – szerencse, hogy ilyet eddig még senki nem vert fel. A szociális szakma külön szegény-egészségügyi rendszert működtet a számukra.

Ők pedig nem hálások, hanem bizalmatlanok. Teljes joggal.
Gyakran elhangzik, hogy a fedél nélküliek nélkül félnek bemenni a szállásokra, miközben erre nincs is okuk. Érdemes a szállólátogatások után eltűnődni – vajon tényleg csak a széplelkűségük tartja távol őket, vagy valami más? Azoknak, aki évek óta ebben a rendszerben mozognak, ezt látják át és ezt használják, kevés esélyük van, hogy ebből a világból „reintegrálódjanak a társadalomba”. Ehelyett sokféle stratégiát választanak. Akad, aki pontosan tudja, mit lehet „lenyúlni”, akadnak állandó szégyenérzettől kínzott alkalmi használók – de sajnos egyre többen helyezkednek az intézményeken kívüli hajléktalan létbe, s válnak így szinte teljesen láthatatlanná.

Rengeteg szociális munkás dolgozik a területen, de arra, hogy valóban azzal foglalkozzanak, amire az egyetemen felkészültek, csak munkaidejük töredékében nyílik lehetőségük.
A hajléktalanok idejének zömét a sorban állás emészti fel, a hozzáférés azon szolgáltatásokhoz, amelyek puszta fizikai szükségletekeit elégítik ki.

A szociális munkások pedig rendszerint ételt, italt, mosóport biztosítanak. Ez jó belépő lenne a kapcsolatteremtéshez – csakhogy a tényleges, személyre szabott segítségnyújtásig rendszerint nem jutunk el, mert arra már nincs kapacitás, mert nem arra szerveződnek a szolgáltatások. És egy idő után már mindkét fél arra használja a másikat, amire tudja, és amire megszokta: a tengődés kölcsönös biztosítására.
A hajlék nélkül élő ételt és italt kap, az ételt és italt osztó a hasznosság látszatát – s ez mindkettőjüknek elégséges motiváció. Ha csak a holnapi napot látjuk, minden rendben lévőnek is tűnik. Meglévő igényeket adekvát módon kielégítő szolgáltatások működnek – de az egészet satuba fogja a rossz alku, mely szerint a jövővel egyikünk sem foglalkozik. Persze, minden segítőnek megvan a maga sikersztorija, de összességében nagyon kevés az ilyen, s azok is sok-sok évesek.

A bajok egy részét viszonylag könnyű lenne orvosolni, sem számottevő különpénz, sem jogszabályi változtatás nem kellene. Elegendő lenne a szereplők helyének és helyzetének tisztázása, a „szuperhatalmak” korlátozása, és néhány olyan elv komolyan vétele, melyekről mindig sok szó esik. Egyenesen innen nincs út tovább. Változtatni kell, ezer dologról sokaknak, hosszasan beszélgetni, félelem nélkül. És az sem ártana, ha a jelenlegi főszereplők beengednének másokat, hátha ők többre mennek.


A szerző a Léthatáron Alapítvány igazgatóhelyettese
(amelnynek hivatkozására kattintva a Twist Olivér
Alapítvány weboldala jelent meg.)

Adhat.hu - Léthatáron Alapítvány:
http://www.adhat.hu/szerv/egyszerv/67444

(???)


Kapcsolódó:  http://olevendula.multiply.com/journal/item/1129/1129


2009. december 6., vasárnap

Termőföld kárpótlási jegyért a munkaszolgálatosoknak


 1.
Audie 2009.12.04. 21:51 Szabad Riport

Nos, először is nem volt egyértelmű, hogy kit is kell érteni jogosult munkaszolgálatoson, valamint, hogy ki értendő a jogosult kárpótlási hatóságon. A 2006-os törvény ugyanis egy be nem azonosított kárpótlási hatóságról beszél, visszautalva az 1992-es törvényre, mely törvény viszont hivatkozik az 1991-es törvényre. Amiből természetesen szintén nem derül ki konkrétan, kit is kell érteni a titoktzatos kárpótlási hatóságon. - mondhatnánk ügyes! Végül a választ mégsem a múltban, hanem a közelmúltban kell keresnünk. Ugyanis 2006-ig kellett várni, hogy végre megnevezzenek egy hivatalt, mely a kárpótlási hatóság szerepét eljátsza. A dolog szépség hibája, hogy az ominózus megnevezést nem törvény(!) tartalmazza, hanem mindössze egy kormányrendelet. Ha jól számolok röpke 15 évvel korábban már előkészítették a törvényi hátteret az ügylethez. Majd egy kormányrendelettel magyarázták meg. Az alapító okiratból sem tűnt ki, hogy 1992-ben volt-e híre hamva a IH-nak.

Termőföld kárpótlási jegyért a munkaszolgálatosoknak

Az évek óta (illegitim módon) regnáló szoclib kormányzás, cion gazdáik az kézi vezérlése mellett az ellentétek szításával sikeresen mételyezte meg a nemzetet.

Rászabadították a magyarokra a cigányok bűnöző hordáit, a zsidók cion kufárait, a szlovákok fasiszta csürhéjét. Ehhez a demoralizáláshoz nem válogattak az eszközeikben. A neobolsevik ideológia mellé magukba olvasztották a neo-liberarizmust, melyek így kitűnően megférnek az alapvető cionista habitusukkal.

Ennek az lett az eredménye, hogy soha nem látott mértékben fosztották ki az országot, tették tönkre az embereket, úgy gazdaságilag, mint erkölcsileg.

Jónak hazudva a rosszat, tisztességesnek az erkölcstelent és természetesnek a deviánst.
Mindeközben jól megszervezetten folyik a nép teljes elhülyítése, és leamortizálása, kiírtása.

S mivel az idejük fogytán, hát nem riadnak vissza egy polgárháború szításától sem. Az ebtartó "cion bölcsek", akik a pénzvilág tetejéről osztják a feladatokat, kitűnő stratégiával, tanáccsal és eszközökkel látják el e feladathoz őket. No és persze, rengeteg pénzzel. Amit igen jól kitervelten véletlenül sem a sajátjukból adtak, hanem megtanították nekik, hogyan szerezzék meg azt a saját népüktől. Ezen a "bolton" ők és kenyéradó gazdáik csakis nyerhetnek. Az árat pedig velünk fizettetik meg. (minden módon)

De most maradjunk csak az "oszd meg és uralkodj!" elvénél. Itt csak egy példával szemléltetjük, ennek az aljas stratégiának - ha tetszik eltervezett összeesküvésnek-, egyik elemét. Ami szintén része a jól előkészített kifosztásunknak.

Ez, a termőföld átjátszása idegen kézbe.

Dr. Szathmáry Géza a Nemzeti Jogvédő Szolgálattól a minap számolt be részletesen is egy ilyen aljas, ám jól előkészített panamáról, (lásd fenti video) az Echo Tv Pörzsölő című műsorában. - megjegyezzük, Pörzse Sándor azóta már nincs az Echo Tv-nél. (Pörzse Sándor otthagyta az ECHO TV-t!-) Az üggyel azóta a Szent Korona tévében Toroczkai Lászlóék is foglalkoztak.

Miről is van szó?

Az ügyben van három törvény, egy kormány rendelet és három közlemény.
Nevezetesen egy 1991-es törvény, az 1992. évi XXXII-es, a 2006. évi XLVII-es törvény, van egy 2006-os kormány rendelet, valamint két, 2008. Július 4-én és 2006 november 15-én kiadott közlemény. Ez utóbbiakat nem más bocsájtotta ki, mint a szorgos Igazságügyi Hivatal, melynek felügyeleti szerve az e hét elejéig még Draskovics vezette Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium)

A témájuk két lényeges fogalom körül fogalmazható meg
Új kárpótlási jegyeket kaphatnak a jogosult munkaszolgálatosok részére melyet a jogosult kárpótlási hatóság adhat ki.

Mi ezzel a gond?

Nos,először is nem volt egyértelmű, hogy kit is kell érteni jogosult munkaszolgálatoson, valamint, hogy ki értendő a jogos kárpótlási hatóságon.


1. Az Igazságügyi Hivatal alapító okiratát az utasítás mellékletében meghatározottak szerint kiadom.

2. Ez az utasítás 2008. január 1-jén lép hatályba. Az utasítás hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti az Igazságügyi Hivatal alapító okiratának kiadásáról szóló 5/2007. (IK 4.) IRM utasítás.


Legalább ilyen "érdekes", - hogy kevésbé hízelgő jelzőt ne használjunk- , a jogosult munkaszolgálatos meghatározása.

Ismét vissza a törvényekhez.
A legkorábbi törvény, mely meghatározza, kit kell munkaszolgálatosnak tekinteni, az 1992. Évi XXXIII-es (melyre a 2006. Évi XLVII-es is visszahivatkozik) négy pontban foglalja össze:
- Akit politikai indíttatású önkény sújtott,
- Akit deportáltak,
- Akit a szovjet szervek kényszermunkára vittek el,
- Akiket a II. Világ Háború alatt munkaszolgálati kötelezettség sújtott.

Vagyis ekkor még még szinte mindenki beletartozott a munkaszolgálatos kategóriába, akit valóban kényszermunkára hurcoltak. S mint tudjuk, 1945 után még jó sokáig tartott az az időszak, amikor magyarokat elhurcoltak munkaszolgálatra, kényszermunkára. Tán még sokak számára ismerősen cseng a "malenykij robot" kifejezés.

Igen ám, de ebbe a kategóriába túl sokan beletartoztak, és hát ennyi embert, hogyan is lehetne kárpótolni gondolhatták hazaszerető népbarát (sic!) vezetőink. Nosza, kiötlötték a megoldást! Az Igazságügyi Hivatal 2006. november 15-i közleményében felülírja a törvényt!

Hogyan lehetséges, hogy ez a jogi bukfenc nem tűnt fel sem egyetlen alkotmányjogásznak, sem senki másnak, (vagy ha feltűnt ugyan miért hallgatott?) Mindenesetre egy közleménnyel a héber nyelv nagy barátja, az Igazságügyi Hivatal leszűkítette a munkaszolgálatos fogalmát imigyen: ők az 1992 -es törvényből, csak 4. meghatározásában szereplő kitétel alapján ismerik el jogosultnak a volt munkaszolgálatosokat. (Nyilván úgy gondolták, a többi meg, kit érdekel! - a szerk.)
Nos, ez azon túlmenően, hogy jogilag sem korrekt, ráadásul olyan mintha az ember fogalmát leszűkítenék a zsidó vallásúakra.
S hogy mennyire nem véletlen a hasonlat, emlékeztetnünk kell arra, hogy a II. Világ Háborúban elhurcoltak többsége zsidó és jóval kisebb létszámú cigány volt. Ezért is számít külön érdekességnek, hogy ennek a hamisan csengő nevű, de legutóbbi legfelsőbb felelősének közkeletű nevén Drazsénak méltó kiszolgálója odáig merészkedett, hogy  a 2006-os közleményét kizárólag héber nyelvű melléklettel (mintegy 2 és negyed oldal) bocsájtotta ki.  (???)

Úgy érezzük a tények önmagukért beszélnek, és a közreműködők is kivívták az ellenszenvet és megvetést maguk ellen. Reméljük a "jutalmuk" sem marad el.

De végül is mi volt a célja mindennek a sok jogi disznóságnak?

Igen egyszerű, mint a bejátszásból is kiderül, termőföldet "adtak" el melyeket kizárólag ezekkel a kárpótlási jegyekkel lehetett megvásárolni.
Persze ez sem megy ilyen egyszerűen. Mert vannak ugyan árverések ahol mint azóta kiderült messze a piaci ár alatt lehetett földhöz jutni, ám ezek az árverések titkosak. Meghívásra lehet részt venni rajtuk.
Az IH honlapján ugyan fel van tüntetve egy menüpont alatt a még hátralévő árverések azonban ott csak az árverezésre szánt területek legfontosabb adatai láthatók. A megtekinthető pdf file-ban az árverés helyszínéről, és időpontjáról nincs tájékoztatás. (de már meg sem lepődünk) egy példa:

Békés megye
       
Sorszám/A halsztás oka/Az árverés tipusa/Gazdálkodó szervezet/Árverés helye/A meghírde- tendő AK érték(aranykorona érték)/A meghírde- tendő terület ha

1 - 4 - II/1 - Csabatáj Mg. Szöv. - Békéscsaba - 176,31 - 5,0664
2 - 5 - II/1 - Május 1 Mg. Szöv. - Békéscsaba - 8 035,20 - 259,2000
3 - 4 - II/1 - Megyer-Béke Mg. Szöv. Békéscsaba - 2 438,40 - 68,0000
4 - 4 - II/1 - Szabadság Mg. Szöv. - Békéscsaba - 2 305,26 - 104,0000
Összesen: 8 db - 16 186,55 - 658,9197

A többi megtekinthető itt: http://www.kih.gov.hu/alaptev/karpotlas/termofold
http://www.kih.gov.hu/data/cms18707/hatralevo_arveresek.pdf

Audie Rácz Era

2009. november 8., vasárnap

Mégsem hamisítvány Lee Harvey Oswald puskás fotója?

Inforadio.hu

A hírhedt fotót, amelyen a Kennedy elnök gyilkosának tartott Lee Harvey Oswald kezében puskával egy udvarban látható, csaknem lehetetlen lett volna hamisítani - mutatta ki a Dartmouth College egyik tanárának új elemzése.


Oswald, akit - alig néhány nappal azután, hogy őt vádolták meg 1963 novemberében John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök meggyilkolásával - szintén lelőttek, előzőleg azt állította, hogy a felvétel, amelyen egyik kezében a puskát, a másikban marxista újságot tart, hamisítás. Az évek során többen is ugyancsak ezt hangoztatták, arra hivatkozva, hogy képen látható fények és árnyékok természetellenesek.

Legújabban azonban Hany Farid, a dartmouthi Neukom Institute for Computational Science nevű számítástudományi intézet igazgatója kimutatta, hogy az árnyékok pontosan ott láthatók, ahol lenniük kell. "Egy képről sohasem lehet teljes bizonyossággal állítani, hogy valóságos, de azok a bizonyítékok, amelyek alapján azt állították, hogy a fotó hamisított, nem helytállóak" - jelentette ki a tudós csütörtökön. "Mint akadémikus és tudós, nem szeretem az olyan kijelentéseket, hogy valami abszolút hiteles, de rendkívül valószínűtlen, hogy a kép manipulált lenne."

Farid, akinek az a munkája, hogy a bűnügyi szakértők által is alkalmazott digitális eszközökkel képeket elemezzen, elmondta, hogy sok kérést kapott a vitatott feltétel megvizsgálására olyanoktól, akik úgy vélték, hogy Kennedy elnök összeesküvés áldozata volt (tehát Oswald nem volt magányos gyilkos, mint ahogy a hivatalos Warren-jelentés állította). A munkát azonban mindaddig elhalasztotta, amíg nem rendelkezett megfelelő szoftverrel ahhoz, hogy három dimenzióban modellezze Oswald fejét és környezetét.

Ezzel a számítógépes programmal viszont bizonyítani tudta, hogy ugyanaz a fényforrás képes volt egyszerre kialakítani az Oswald mögött és a tőle jobbra, valamint az orra alatt látható árnyékot. Farid elmondta, ezt maga sem hitte korábban. "Amikor ránéztem a felvételre, nem értettem, hogyan lehetnek rajta ilyen árnyékok" - ismerte el.                                                                                                                 (Jack Ruby)


Legújabb felfedezése azonban, amelyet a Perception című lapban fognak közzétenni, egybevág korábbi megfigyelésével, amelyek szerint az emberi látás kevéssé alkalmas annak megítélésére, hogy a tárgyak által vetett árnyékok reálisak-e. (?)"Noha remekül látunk, az árnyékok megítélésében igen gyengék vagyunk."

Farid csaknem két hónapon át ismételten visszatért az Oswald-fotó elemzéséhez. "Azért foglalkoztam vele ilyen alaposan, mert igazán pontos választ akartam adni, elvégre a Kennedy-gyilkosságról, a történelemről van szó" - fejtette ki. "Semmiképpen sem szerettem volna hibázni egy ilyen fontos kérdésben."

2009. október 27., kedd

Titán a bauxitban

A Budapest TV műsorán, Dr. Ilkei Csaba 2008. december 10.-én, szerdán este 20 órakor kezdődött "Különös" című műsorának vendége: Dr. Balogh Zoltán, a Hévízi Kórház egykori főigazgatója volt, akivel felidézték a hévízi gyógyfürdő kálváriáját, azt, hogy miként akarták a rendszerváltás előtt egyes vezetők feláldozni nemzeti kincsünket a magyar-szovjet bauxit-timföld és alumínium egyezmény, valamint a hadiipari együttműködés oltárán.
A műsorvezető: Dr. Ilkei Csaba.

Összefoglalva az adásban elhangzottakat, mert sajnos a BTTV honlapján nem lehet megnézni.

Az "akcióban" többek között közreműködött Apró Antal - 1951. évben, Medgyesi Péter - akkor D-209-es, mint később kiderült, aki saját elmondása szerint akkor a magyar nemzeti érdekeket védte a KGB-vel szemben, a nyolcvanas évek közepén az ipari miniszter, Kapolyi László, aki most az áramot importálja Oroszországból stb., akik mind a nyírádi bánya további fenntartása érdekében és a hévízi tó öt évre történő bezárása érdekében lobbizott.


Dr Balogh Zoltán elmondta az adásban, hogy a magyar bauxitot ki kellett vinni a Szovjetunióba, majd az ottani feldolgozás után alumínium tömböket kaptunk vissza - pénzért!!! Természetesen az elvtársak a bauxitért nem fizettek.

A riport vége fele derült ki, hogy a feldolgozás után maradt iszapban titán volt. Ezért kellett kivinni a bauxitot, és nem Magyarországon feldolgozni. Erről még a bányász sem tudott akkoriban! Most jön a legszebb.

A kész, feldolgozott titán értéke akkori árakon számolva - összesen, amit kivittek a SZU-ba - 40. 000. 000. 000.-$, azaz NEGYVENMILLIÁRD DOLLÁR.

Összehasonlító adat: 1989 végén, a legmagasabb magyar állami adósság összege csak húszmilliárd dollár volt. Ma ennek a többszöröse.

A történet vége, ez már nem volt benne a riportban: Apró Piroska szerepet kap az Magyar Alumíniumipari Trösztben, majd Gyurcsány Ferenc (vo) privatizálja az alumíniumiparhoz tartozó cégek egy részét.

Ha ezek az "urak és hölgyek" nem lettek volna - és nem lennének - a nyakunkon, akkor Magyarország egy tejjel, mézzel folyó gyönyörű és gazdag - lelkiekben is gazdag - lehetne

Szívből gratulálunk dr Balogh Zoltán főorvos úrnak, hogy volt ereje és kitartása ehhez az iszonyú küzdelemhez, túlélte, és megmentette a hévízi tavat. Köszönjük! Áldja meg és adjon neki a magyarok Istene erőt és egészséget, még nagyon sokáig!

Közreadta:
Dr. Kollár Lajos, jogász, Budapest

A tv adast itt megnezheted!ha bemasolod a keresodbe.
http://tdyweb2.wbteam.com/Film/Kulonos_20081210.wmv

Kapcsolódó>> Csak az utóbbi 20 évben 1 tételnél 455 billió Ft-tal lopták meg a Magyar Nemzet vagyonát a hazaárulók




Kimondom a teljes igazságot... sajnos, 1oo év múlva eltűnik a magyarság !!! (???)

(olvasói körlevélből)

Kimondom a teljes igazságot - interjú Szepessy Zsolttal


Az alábbi cikkre a "Hírhozó" című nyugdíjasoknak szóló hetilapban bukkantam rá, amelyben az újságíró Szepessy Zsolttal, Monok polgármesterével készített interjút.

A riport elég terjedelmes formában, két részben jelent meg "Kimondom a teljes igazságot" címen. A sok hasznos mondanivalón túlmenően én a cigánysággal foglalkozó részt emelem ki a riportból, amely azt bizonyítja, hogy vannak még hazánkban közszereplők, akik nem csak néznek, hanem látnak is. Az alábbiakban betű szerint másolom ki az idevonatkozó részt a riportból:

- Nem hallgathatjuk el a vidék egy másik akut problémáját, a cigányság helyzetét sem.

- Az emberekben óriási feszültséget generál, hogy a cigány lakosság - ki kell végre mondani - népszaporulata olyan mértékű, hogy vidéken már szinte mindenütt több cigánygyermek születik, mint magyar. Nálunk az első osztályban két magyar gyermek tanul. Jövőre Kossuth Lajos szülőfalujában viszont nem lesz az első osztályban magyar tanuló, csak cigány.
Az iskolánkban a gyerekek hatvan százaléka cigány, az óvodában ez a szám még magasabb.
Míg mi fogyunk, a cigányság szaporodik...
Ez az ország az én őseim országa, ezt az országot megörököltem a dédapámtól, és az a feladatom, hogy továbbörökítsem az unokámnak, de félek tőle, hogy hasonló népességi mutatók mellett nem tudom megtenni. Borzasztó belegondolni, hogy több ezer éves kultúrával és tudással rendelkező nemzet azért fog megszűnni vagy háttérbe szorulni a saját országában, mert van egy olyan kisebbség, amelyet olyan helyzetbe hoztunk, hogy a szaporodásával túltegyen rajtunk.

- Ezért a kijelentéséért meg fogják kövezni. Lényegében azt állítja, hogy a cigányság egy magyarul beszélő más nemzet. Odáig még senki nem ment, hogy a cigányság népszaporulatát okolja a bajokért.

- Engem megkövezhetnek, ki fogom mondani az összes igazságot. Nem bántón, sértőn vagy hazudva, de öntsünk végre tiszta vizet a pohárba. A rendszerváltástól kezdve azért jutottunk idáig, mert hazudtunk egymásnak mindenről, és a hazugságnak ez az ára, hogy az ország óriási katasztrófa felé sodródik. A mai szociális ellátórendszer ugyanis egy számonkérés és követelmény megszabása nélküli rendszer. Csak egy példa: amikor az iskolánkban a tanárnő a rendetlenkedő cigánygyerekhez odafordult és megkérdezte, te mi akarsz lenni, az csak annyit mondott: "segélyes". A fiúk általában pénzbehajtók, autó- vagy vaskereskedők akarnak lenni, a lányok pedig egy ősi mesterséget favorizálnak. A polgári foglalkozás meg sem fordul a fejükben. Ez döbbenetes.

- Nyilván nem igaz ez mindenkire.

- Persze hogy nem, de amíg az átlag magyar polgár dolgozik, adót fizet, áldozatot hoz, addig vannak olyan emberek, akik hagyják gyermekeiket korán teherbe esni, a születendő gyerekekre pedig nem fordítanak semmi gondot, tehát újra a mi vállunkra raknak terheket. Ki kell végre mondani: ezek az emberek azért vállalnak gyermekeket, mert a gyerek a család megélhetésének alapja. Ha ezeket a problémákat nem tudjuk kezelni, borzasztó nagy bajba kerülünk.

- Mire gondol?

- Ha a jelenlegi tendenciák maradnak, húsz év múlva a Magyarországon élő magyar és cigány lakosság aránya egyforma lesz, esetleg a romák aránya meg is haladja a magyarokét. És nézzük meg, mi történt Szerbiában Koszovóval: az albánok egyszerűen kiszorították a szerbeket a saját országukból, ősi földjükről. Az országunk egy második Trianonba szaladhat bele, mert könnyen megeshet, hogy a cigányság lecsatol egy részt az országból, megalakít egy saját önálló államot, amihez az unió tapsol, hogy ez a demokrácia csodája, ismét egy új állam született.

- Ezzel a kijelentésével végtelen terhet vesz nyakába. Nyilván bal és jobboldalon is akad majd, aki elítéli az okfejtését. Nem fél?

- Mondhatják, hogy egy vidéki polgármester vizionál, de én látok tendenciákat, ismerek olyan falvakat, ahol a cigányság aránya már ma is 50-60 százalék, és ez nem fog megállni.

- Abban azért szinte mindenki egyetért, hogy célként a cigányság integrálását kellene kitűznünk.

- De ez az eddigi módszerekkel nem megy. Meg kell változtatni a rendszert, lehetőséget kell biztosítani a magyar családoknak arra, hogy ne egy-két gyermeket vállaljanak, mert azzal a mi nemzetünk ki fog halni. Magyarország nem szegény, hiába sugallják ezt sokan, ez az ország az itt élő embereket bőséggel és gazdagon el tudná tartani. Úgy gondolom, hogy minket szándékosan tartanak mélyszegénységben, de ezt a faggyút fel kell olvasztani, a gazdaságunkat fel kell fűteni, és olyan közgondolkodást kell terjeszteni, hogy egy magyar család bátran vállaljon gyermeket. A magyar dolgos nép, de látni kell: a huszonnegyedik óra előtt járunk pár másodperccel.

Eddig a riport. Mindenki értékelje úgy ahogy akarja, de azt tudomásul kell venni, hogy a polgármester a mai magyar valóságról beszélt akár tetszik, akár nem.

Add tovább minden magyarnak, hátha még nem késő

2009. október 24., szombat

Bayer Zsolt: Időutazás...

Rating:★★★★★
Category:Other
Bayer Zsolt: Időutazás a határokon túlra
Oct 24, '09 12:19 AM
Egy régi archív cikkecske, mely 2003. feburár 11.-én íródott
Gergely István és Szász Jenő barátomnak


2009. október 20., kedd

Dr. Csath Magdolna : Miről is szól valójában az IMF-el kötött megállapodás?

A parlamentben és a sajtóban is sokszor elhangzott, hogy egy jelentős hitelfelvétel nem egy szűk kör - a kormány - magánügye, hanem nemzeti ügy. Az új hitelt ugyanis - éppen úgy, mint a korábbiakat - nekünk mindannyiunknak kell majd visszafizetnünk. A kormány azonban, az ellenzék ismétlődő kérésére sem avatta be sem az ellenzéket, sem pedig az állampolgárokat az IMF-el kötött megállapodás részleteibe. Sőt, mintha tudatosan összemosott volna dolgokat: először, a válságra hivatkozva vetette fel a további megszorítások, bér-, nyugdíj- és családi pótlék befagyasztások szükségességét, majd később ezeket, mint az IMF-el kötött hitel megállapodás feltételeit emlegette. Azonban a mai napig nem ismertek a megállapodás további részletei. Közben már mintha az ellenzék is felhagyott volna azzal, hogy teljes képet kapjon a helyzetről. Pedig nem kellene! A megállapodások legfontosabb dokumentumai ugyanis megtalálhatók az IMF honlapján. A dokumentumok közül a legérdekesebbek a 2008. novemberi országtanulmány (IMF Country Report No 08/361, 39. oldal) és az ezt kiegészítő "szándéklevél" (Attachment I. Hungary: Letter of Intent, 15 oldal), valamint az ezeket kiegészítő elemzések. (Request for Stand-By Arrangement - Informational Annex, és Hungary - Assessment of the Risks to the Fund and the Fund's Liquidity Position. 18. oldal.)

Nézzük először, hogy melyek a "szándéklevél" főbb gondolatai! A levél dátuma 2008. november 4. Címzettje Dominique Strauss-Kqhn, az IMF vezérigazgatója. A szándéklevél aláírói: Veres János pénzügyminiszter és Simor András MNB elnök. Nézzük, mit kértek és mit ígértek az IMF-nek!

Idézetek a levélből: "a pénzügyi válság kezelésére a kormány és az MNB programot dolgozott ki. Ennek pénzügyi támogatására kéri, hogy az IMF nyújtson készenléti hitelt egy 17 hónapos időtartamra, 12,5 md euro értékben. Ez és a további 6,5 md euro EU-s segitség azt mutatja majd, hogy a nemzetközi közösség támogatja a magyar kormány politikáját.

Fő céljaink a bankok megerősítése, a kormány finanszírozási szükségleteinek csökkentése, a pénzpiac likviditásának megőrzése és a befektetők bizalmának visszaszerzése.

A program teljesítését folyamatosan mérjük. Az IMF negyedévente ellenőrzi a program végrehajtását. Az első ellenőrzés 2009. február 15-ig, a második május 16-ig fog megtörténni. A kormány úgy gondolja, hogy a tervezett megszorítások elegendők lesznek a célok eléréséhez. De ha nem, akkor kész újabb megszorításokra a célok elérése érdekében.

A 2009-es év nagyon bizonytalan. Csökkenni fog a tőkebeáramlás, és romlanak a hitelfelvételi lehetőségek. A megszorítások miatt csökkeni fog a hazai kereslet, a külpiaci recesszió miatt pedig az export fog visszaesni.

2009-ben összességében 20 milliárd euro külső finanszírozási forrásra lesz szükség, amelyet biztosítani fog az IMF, az EU és a Világbank együttes támogatása.

A 2009. évi költségvetést módosítja a kormány, tovább csökkentve a kiadásokat. 2009-ben adócsökkentés nem lesz, és olyan adórendszer változás sem, amely csökkentené az állami bevételeket.

A megtakarításokat a kiadási oldalon kell elérni. 2008-hoz mérve 2009-re a kormány kiadásait 2 %-al kell csökkenteni. Ezt bérbefagyasztással, a 13. havi fizetés eltörlésével a közszférában, a megtakarított 13. havi nyugdíjakkal, a szociális kiadások csökkentésével és valamennyi minisztérium kiadásainak mérséklésével lehet elérni. Viszont nem lesz megtakarítás az EU programokhoz szükséges önrészek biztosításánál.

A kormány 2010-ben is - ahogy arról az IMF-el megállapodott - folytatni fogja a költségvetési kiadások csökkentését, hogy ezzel is visszanyerje a beruházók bizalmát. Ez újabb konvergencia programot jelent majd.


A kormány mindent megtesz a bankrendszer stabilitásának megőrzéséért is. Ennek keretében megoldást keres a lakosság eladósodásának kezelésére is. Az IMF-el együtt kidolgozott, csak a bankok egy részére kiterjedő bank megmentő csomag készen áll a felmerülő problémák kezelésére."

A levélrészletekből nyilvánvaló, hogy már jóval a megállapodás előtt megindultak a kormány és az IMF közötti egyeztetések, amelyekben a két fél között teljes volt az egyetértés abban, hogy a pénzvilág biztonságát minden áron és minden feltételek mellett biztosítani kell. A legmegdöbbentőbb azonban az, hogy jóval azelőtt, hogy ezekről a témákról a parlament szavazhatott volna - hiszen a szavazás ezekről a témákról december 15-én volt - a kormány nevében a pénzügyminiszter és az MBN elnök már beígérte az IMF-nek a bér és nyugdíjcsökkentő megszorításokat, tovább azt, hogy adócsökkentés és adórendszer átalakítás nem lesz.

Megígérte továbbá azt is, hogy bár mindenhol lesz megszorítás, az EU-s projektek továbbviteléhez szükséges önrészt a kormány biztosítani fogja. Ez pedig arra utal, hogy azok a nagy - többnyire infrastruktúrális beruházások - folytatódhatnak, amelyek nyertesei elsősorban a külföldi nagyvállalatok.

A hazai kis- és közepes cégek, amelyek viszont munkahelyeket teremthetnének, és dinamizálhatnák a gazdaságot, semmire nem számíthatnak.

Mindezeket az ígéreteket a kormány az ellenzékkel és a társadalommal való egyeztetés nélkül, érdemi parlamenti vita nélkül november 4-én tette az IMF-nek.

A parlament elé pedig szavazásra a már beígért ügyek több, mint egy hónappal később, december 15-én kerültek. Ezek szerint a parlamenti vita szinjátéknak tekinthető!

A szándéklevél alapján készült el az a tanulmány, amelyben a hitel feltételeit az IMF rögzítette. (IMF Country Report No. 08/361, 2008. november).

Ebben olvasható, hogy a kormány és az IMF közötti előzetes tárgyalások 2008. október 13-30 között zajlottak. A tárgyalásokon, többek között, Bajnai Gordon, Veres János, Simor András és pénzintézeti vezetők vettek részt.
A terjedelmes anyag tökéletes összhangban van a pénzügyminiszter és a bankelnök által aláírt szándéklevéllel azt érzékeltetve, hogy a szándéklevél tartalmát előzetesen egyeztették.

Ezen túl a tanulmány elemzi a magyar gazdaság helyzetét és a várható kilátásokat. Az elemzéseknél azonban egy szóval sem utal arra, hogy az ország bajba kerülése elsősorban a rossz kormánypolitikának, a pocsékolásnak és a korrupciónak köszönheti. Ehelyett ugyanazt mondja, mint a kormány: nevezetesen, hogy elsősorban a külső válság miatt került a gazdaság bajba. Ez is az összejátszás árulkodó jele.

Emeljünk ki néhány gondolatot az elemzésből!

"Az állandóság az EU-hoz csatlakozott 10 ország közül nálunk a legmagasabb. 2007 végén a GDP 66 %-ka volt. A költségvetési hiány 2002 és 2006 között átlagosan magasabb volt, mint a nemzeti jövedelem - a GDP - 8 %-ka. Azt a kérdést azonban nem teszi fel, hogy ennek mi lehetett az oka. Pedig indokolt lett volna feltenni, ugyanis 2002 és 2006 között még nem volt külső válság, ezért a hiányt nyilvánvalóan a kormány rossz munkája okozta. Az összes külső adósság 2007 végére elérte a nemzeti jövedelem 97 %-át. 2009-re ez az érték 115,8 %-kra fog nőni, az államadósság pedig eléri a nemzeti jövedelem 70,1 %-át. Ezzel egyidőben a gazdaság 2009-ben zsugorodni fog. Csökkennek a beruházások és 2009-ben drámaian, 3,9 %-al csökken majd a fogyasztás. A gazdaság összehúzódása miatt 2009-ben a munkanélküliség 8,5 % lesz. 2009-ben csökken és drágább lesz a cégek rendelkezésére álló hitel.

Gyengülhet továbbá a forint, ami növeli az ország adósságterheit. Ezeket azonban változatlanul törleszteni kell. A pénzügyi célok elérése érdekében szükség van a jelentős megszorításokra, amelyek között a tanulmány felsorolja pontosan azokat - bérbefagyasztás - stb. -, amelyeket a szándéklevél tartalmaz. Ugyancsak megerősíti, hogy adócsökkentésről nem lehet szó. Sőt, semmilyen más gazdaságösztönzésre sem lesz lehetőség. Az IMF folyamatosan elemzi a helyzetet, és szükség esetén újabb megszorításokra tesz javaslatot.

Az általános megszorítás csak két tételt nem érinthet: az EU-s projektek önrészét és az adósságtörlesztést.
2010-re az ország adóssága - figyelembe véve az IMF-es és a többi hitelt is - rendkívül magas lesz. Azonban az IMF nem tart attól, hogy Magyarország ne fizetné szabályosan és rendszeresen a tartozását, hiszen mindig is ezt tette. Különben is megvan rá a politikai akarat, mivel a kormány biztosította a megfelelő számú ellenzéki támogatást is. Azonban ennek ellenére a politikai kockázat nem jelentéktelen, vagyis a megkötött megállapodás az IMF számára is jelentős kockázattal járhat. Ennek ellenére a tanulmány befejező mondata az, hogy a kormánnyal egyeztetett programban bízik az IMF szakértői stábja és ezért a 17 hónapra szóló igényelt hitelt megítéli a kormány számára."

A már a szándéklevélben is említett módon az IMF folyamatos ellenőrzés alatt tartja az országot, amelynek keretében az MNB-t is átvilágítja.

Az országtanulmányból világossá válik, hogy Magyarországot az IMF gyámság alá helyezte, és csődbiztosként jár el velünk szemben.


Az is egyértelmű, hogy a pénzügyi csomag legfontosabb célja a pénzvilág bevételeinek folyamatos és bármilyen áron - akár a gazdaság jelentős recesszióba taszítása, és az emberek életszínvonalának drámai lerontása árán is - történő biztosítása.

Ezt a csomagot, - az anyagokból egyértelműen kiolvasható módon -, a kormány az IMF-el együtt, a nemzet és az ellenzék háta mögött, teljes szándékazonossággal dolgozta ki. Ezt bizonyítja az is, hogy a hitelt 2010 március végéig lehet felhasználni. Azaz eddig lehet tovább eladósítani az országot, azután pedig a visszafizetés terheit esetleg másokra hagyni.

Az természetesen érdekes kérdés, hogy az ellenzék, illetve a mögötte lévő szakértői gárda miért nem keresett rá a tárgyalások anyagaira az IMF honlapján, illetve, hogy a mai napig miért nem beszél sokkal határozottabban az IMF megállapodás várható negatív hatásairól? Miért nem tájékoztatja az embereket a megállapodás további, még nem ismert részleteiről?

Ez azért is nagyon indokolt lenne, mert az ország eladósodottsága 2010-re elviselhetetlen méretet ölt. Az IMF további anyagai pedig arra utalnak, hogy "bármilyen helyzetbe is kerüljön az ország, az IMF elvárja, hogy a mindenkori kormány tudja majd a kötelességét, és akár újabb megszorításokkal is biztosítsa a hitelek visszafizetését, csökkentve ezzel az IMF kockázatát és védve az IMF pénzét". (Idézet az IMF anyagból).

De hogyan lesz ez megvalósítható a leépülő, összeszűkülő gazdasággal, az oktatásból és az egészségügyből kivont pénzek miatt elkopó tudású és egészségű emberekkel? Miből és mivel fogunk így fizetni az IMF-nek? És a többi hitelezőnek? Esetleg a maradék állami és családi vagyonnal? A földdel, vízzel, középületekkel, családi házakkal?

A legfrissebb hírek szerint, a szakszervezetek nyomására a kormány picit enged, és a közszféra 13-dik havi fizetéséből valamennyit hajlandó kifizetni. Ennek azonban ára lesz. Már az is elhangzott, hogy hamarosan újabb megszorításokra kerül sor. Ez is azt bizonyítja, hogy a kormány csak a meglévő és folyamatosan csökkenő nemzeti jövedelem újraelosztásáról hajlandó tárgyalni, a gazdaság élénkítéséről viszont, ami a nemzeti jövedelmet növelné, nem. Ezért amit most odaad a közalkalmazottaknak, azt másoktól fogja elvenni. Újabb megszorítások formájában.

Nem lenne itt az ideje annak, hogy az országot hozzáértő és az ország érdekeit képviselő, a társadalommal szóba álló szakemberek vezessék?

Dr. Csath Magdolna
közgazdász egyetemi tanár

2009. október 11., vasárnap

Kilátók és kilátások

 
2009. október 9. 00:01

Gyanúm szerint a szakirodalom még nem határozta meg, hogy egy mesterséges magaslat hány centiméterig számít dobogónak, s mikortól kilátónak. A János-hegyi Erzsébet-kilátó például 23,5 méter magas, s szép időben akár a Bakonyig is ellátni a tetejéről, de neki könnyű, mert van alatta 527 méternyi hegy is.

Bodrogkeresztúron közel sem ilyen egyszerű egy kilátó helyzete. A Zempléni-hegység amúgy is látható a faluból, s mondjuk Abaújszántó esetleges látványa nem biztos, hogy megér egy felhőkarcolót. Bodrogkeresztúron csak negyven centiméter magas a kilátó, de oda ennyi is bőven elég. A hajdan a közelben élt olaszliszkai csodarabbi erről is ellátott volna Debrecenig, sőt Szegedig vagy Pécsig akár, még behunyt szemmel is.

Egyébként is, kilátót építeni drága mulatság. Egy centiméter egymillió forint, de ha ügyesen írják ki a közbeszerzési pályázatot, felmehet kettőre is. Ám az egymillió is sok, fajlagosan talán még a kormányzati negyed előállításánál is költségesebb. Mindenesetre egymillióból húsz centi autópályát lehet építeni, így a bodrogkeresztúriak az elnyert negyvenmillióból nyolc méter autópályát is készíthettek volna, de ők inkább egy takaros kilátó mellett döntöttek. Megvan annak is az előnye, nem kell állandóan kátyúzni, és autópálya-matrica nélkül is használható. Különben is, alaposan meg kellett fontolniuk, mire kérjenek pénzt, mert a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nem ad ám akármire. Iskolára, kórházra s hasonló felesleges presztízsberuházásokra biztosan nem. Olyanokkal érdemes pályázni, mint hat centiméteres mellvéd a toronyház tetejére, vagy másfél méteres küszöb a kultúrház bejárata elé, s más hasonló hasznos és épületes projektek. Az ilyenek szolgálják a haza üdvét, nem az ártatlan gyermekek lelkét mindenféle kötelességtudattal meg fegyelemmel megnyomorító iskolák, nem is szólva a kórházakról, ahol eleve egy csomó beteg van.

A negyvencentis kilátó ideális építménynek bizonyult, magasabb, mint egy sámli, de alacsonyabb, mint egy hokedli, nem túl hivalkodó, s nem nagyon veszélyes, ha valaki leszédülne róla, nem zuhan emeleteket, maximum puffan egyet, de nem loccsan. A feltáruló panorámát csak az egyik irányban zavarja meg a vízmű dombja, mert az magasabban fekszik, de örüljünk, hogy az egész objektumot nem egy gödör aljára vagy egy katlan mélyére tervezték, pedig a magyar jövendő onnan lett volna igazán látható. Így a világ legpesszimistább népe címre jó eséllyel pályázó honfitársainknak lehetőségük van lépni egyet felfelé, de nyugodtan merhetnek továbbra is kicsik lenni. Onnan, negyven centi magasból bontakozik ki a biztató holnap, amikor állítólag beérnek a megszorítások gyümölcsei, s – szintén állítólag – értelmet nyernek az elmúlt nyolc év erőfeszítései. Ehhez a negyvencentis horizonthoz negyvencentis „szédítő” magasság illik, mert minden látvány legmagasabbika önmagunk valósághű észlelése. Ha térben és időben körbetekintünk magunk körül, borúlátók vagyunk, hogy ebből a testet-lelket lebénító állapotból kiléphessünk, mindenekelőtt mélyen magunkba kell néznünk.

Ezúton hívnánk fel őstörténetünk elhivatott kutatóinak becses figyelmét: a Bábel tornya nem a Bodrog mentén épült.


Előzmény:

Negyven centis "kilátó" negyvenmilliós EU-támogatásból
Nem kell korlát a bodrogkeresztúri kilátó köré, mert az építmény csupán negyven centiméter magas, így ha valaki leesik róla, akkor sem ütheti meg magát túlságosan. A kilátóra negyvenmillió forintot költöttek.

http://hvg.hu/itthon/20091005_bodrogkeresztur_kilato_negyvenmillio.aspx