Blogarchívum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csurkaistván. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csurkaistván. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. december 8., csütörtök

Csurka István: Történelemhamisítás - Az idő összetorlasztása

Link
Csurka István: Történelemhamisítás

Az idő összetorlasztása 

Most, Magyarország térdre kényszerítésének drámai fordulataiban különösen nagy jelentősége van ennek az eseményfeltorlasztó manipulációnak. Amikor a kormány szembesült a nemzetközi büntető-buktató tőke szándékaival és túlerejével és magára hívta, beismerve vereségét, az IMF-et, a közvélemény még fel sem ocsúdott és már jött a leminősítés, és azóta is zuhannak ránk az újabb intések, fegyelmezések. November 28-án Barroso EU-főember közölte, hogy Magyarország 2012- ben húsz százalékkal kevesebb EU forrást kap, mint kapott még 2011-ben. Vagyis az EU bizottsága nyíltan felzárkózott tönkretevőinkhez. Nem támogatja a bajba jutott országot, hanem nehezíti a helyzetét, nyilván az IMF-el egyeztetve. De még ugyanezen a napon előkerült egy zavaros elképzelés a Népszabadságban, majd este az ATV sajtóklubjában, a négy jól informált liberál-bolsi fejtegetéseiben egy 2012 elején tartandó előrehozott választásról. Erre, ahogy ők mondják, azért volna szükség, hogy erősítse meg vagy vesse el a spekulációs tőke által – nyilvánvalóan a Soros György pénzeiről van szó – megvert Orbán-kormányt. Erről a tavaszi választásról mint elkerülhetetlenről beszélnek. Mi van a háttérben? Az IMF valószínűleg bele fog egyezni abba az ernyőkénti visszatérésbe, amit a kormány hangoztat, de ezt az előrehozott választást ki akarja kényszeríteni. Ezzel jön ide. Még megegyezés sincs, de feltétel már van. Ez az előrehozott választás a kétharmados többség felszámolását jelenti. A kétharmados többség 2014-ig szóló kormányzást és az új alkotmány 2012. január elsején való életbe léptetését jelenti. Ha ehhez képest márciusban előrehozott választást tartanak, az az alkotmány elvetését, felülírását és egy új IMF Soros diktálta rendszer életbe lépését hozza el, akármilyen eredménye lesz is ennek az előrehozott választásnak. Az IMF még el sem kezdte itt a tárgyalást, ezt a feltételt már közölte.

2011. október 11., kedd

Megszólalt Dörner: "Eszemben sincs visszalépni"

http://www.hirado.hu/Hirek/2011/10/11/16/Megszolalt_Dorner__Eszemben_sincs_visszalepni_.aspx

Színészközpontú színházat szeretne csinálni az Új Színház jövő február elsejével kinevezett igazgatója.

Színészközpontú, a hagyományos értékeket képviselő színházat és a világ problémáit magyar szemszögből vizsgáló előadásokat szeretne Dörner György, az Új Színház jövő február elsejével kinevezett igazgatója, aki nem tett le a névváltoztatásról sem: ha nem is Hátország Színháznak, de esetleg Németh László Színháznak keresztelné át a teátrumot.

Mint az MTI-nek adott interjúban elmondta, a kinevezése által keltett erőteljes negatív visszhang - a tiltakozások, az aláírásgyűjtés, a meghirdetett demonstráció - nem bizonytalanította el, eszében sincs visszalépni. "Elgondolkodtatni elgondolkodtatott, elbizonytalanítani semmiképpen sem" - fogalmazott Dörner György, megjegyezve: jogukban áll tiltakozni ellene, ő is számtalanszor protestált már, de attól még nem biztos, hogy az ellenzett koncepció rossz.

Dörner György rendező figyeli a Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné  cimű zenés bohózat próbáját - MTI Fotó: Nagy Lajos

Arra a kérdésre, hogy - a szakmai ajánlás ellenében - vajon miért az ő pályázatát választotta a főpolgármester, úgy vélekedett: a főváros kulturális koncepciójába jobban beleillik az ő pályázata, mint Márta Istváné. Utalt arra is, hogy véleménye szerint a szakmai bizottság a személye miatt nem ítélte meg pozitívan pályázatát, amelyről egyébként úgy tartja, nem tartalmaz erős negatív indulatokat, pusztán a tények néven nevezése tűnhet annak.

Ez a színház merőben más lesz, mint ami Budapesten jellemző

Ez a színház merőben más lesz, mint ami Budapesten jellemző - hangsúlyozta Dörner György, hozzátéve: reméli, hogy ez a másság vonzani fogja a nézőket mindenféle politikai, neveltetési, származási hátország nélkül is.

"A színház lényege is a politizálás, ha más nem, a kultúrpolitizálás"

"A színház lényege az, hogy érdekes legyen. Magyarországon pedig az a legérdekesebb, ami a mi sorsunkat érinti" - mutatott rá, hozzátéve: "nekünk, magyaroknak a világ problémáit elsősorban a saját szemüvegünkön át kell nézni".

Arra a kérdésre választ adva, hogy mennyiben tervez politikai színházat, kiemelte: az ember a létével politizál, már azzal, hogy hova, milyen családba születik. "A színház lényege is a politizálás, ha más nem, a kultúrpolitizálás" - fogalmazott, hangsúlyozva: "a kultúra eszközeivel egy területnek szeretnék helyet adni a fővárosban, amely nem talál hazára".

Pályázata kapcsán beszélt arról is, hogy bár egy személyben pályázott, a pályamunka egy "kollektív szülemény". "Igyekeztem a legmegfelelőbb, a legjobb partnert választani, ezt Csurka Istvánban találtam meg, hiszen ő a legjobb magyar drámaíró" - mondta Dörner György. Arra a felvetésre, hogy a tiltakozók egy része pont a MIÉP-elnök Csurka István intendánsi szerepét kifogásolja, a leendő igazgató úgy fogalmazott: "nem érdekel senkinek a politikai nézete, mint ahogy nem érdekel a tiltakozók politikai nézete sem". Itt elsősorban színházról, művészetről, művészi eszközökről van szó - hangsúlyozta.

Új SZínház

Pozsgai Zsoltról, akinek a neve főrendezőként merült fel, elmondta: azt, hogy a titulusa pontosan mi lesz, még nem tudják, de a drámaíró-rendező jelen lesz a színházban több darabjával is. Arról, hogy pályázatában kevesebb a konkrétum és nem csatolt az együttműködésekről szóló szándéknyilatkozatokat, nem is egyeztetett a pályázatban megjelölt művészek egy részével, Dörner György úgy nyilatkozott: leendő munkatársait meg akarta kímélni ettől, a most körülötte zajló, "ordenáré, nemtelen támadássorozattól". Mint mondta, Pataki András, Pozsgai Zsolt, Bodolay Géza, Csurka István azok a művészek, akikkel előre egyeztetett a közös munkáról.

Dörner: "én a színészek mellett vagyok"

Dörner György hangsúlyozta: maga is színész, megélt már sok színházvezető-váltást, a színészek jelenlegi helyzetét tökéletesen átérezve elsősorban nekik akar kedvezni. "Én a színészek mellett vagyok" - hangoztatta, hozzáfűzve, hogy a színházban mindig a színész az első, a színészekhez keres szerzőt és rendezőt, a társulatot a későbbiekben pedig csak erősíteni szeretné. "Azt hiszem, hogy ennél jobb ajánlatot talán magyar színházban színészek nem kapnak" - jegyezte meg.

Elárulta: azt tervezi, levelet küld az Új Színháznak, amelyben arra kéri a társulatot, ne alkossanak véleményt, míg meg nem hallgatják, várják meg a találkozást, amikor személyesen mondja el, mit szeretne. "Mindenki nyugodjon meg, az Új Színházban folytatódik a munka. Csupán annyi történik, hogy más drámákat más rendezőkkel fognak a színészek ugyanolyan magas színvonalon eljátszani" - mondta.

„Borzasztó nehéz akkor tervezni, amikor valamit nem ismer az ember eléggé”

Arra a kérdésre válaszolva, hogy műsortervét miért rövidebb időszakra nyújtotta be, úgy fogalmazott: borzasztó nehéz akkor tervezni, amikor valamit nem ismer az ember eléggé. Mint rámutatott, éppen az lett volna a blöff, ha öt évre előre tervez.

Beszámolt arról, hogy az évad második felében két bemutató szerepel a tervei között: egy Csurka István-darabot - A hatodik koporsót vagy az Írószövetségek harcát - és egy magyar szerző álnéven írt, Mert a mamának így jó című vígjátékát viszik színre. Mint megjegyezte, hosszabb távon a műsorszerkezetet sok minden befolyásolja, de mindenképpen sok gyerekeknek szóló zenés előadást tervez, mivel kiemelt célja színházjáró nemzedéket nevelni.

Dörner György feladatának tartja azt is, hogy visszahozza a köztudatba a hagyományos értékeket, köztük a kereszténységet, amelyet örök európai értéknek tekint. "Én mélyen vallom ezeket az európai értékeket és a színházon keresztül hirdetni is szeretném, természetesen a művészet eszközeivel" - hangsúlyozta. Elmondta azt is, hogy bár Tarlós István úgy nyilatkozott, nem támogatja az Új Színház nevének megváltoztatását, azért nem tett még le a névváltoztatásról. Természetesen a színház tulajdonosainak a szava a döntő, de azért szeretne még tárgyalni erről: ha nem is Hátország Színháznak, de esetleg Németh László Színháznak nevezné át az intézményt.



2011. október 8., szombat

Tarlós István lezárta a Dörner-ügyet

Tarlós István: agresszív a színházigazgatók hozzáállása

A főpolgármester lezártnak tekinti "a fővárosi színházigazgatók kinevezése körül kialakult vitát".

2011.10.08 16:36MTI

Szűcs Somlyó Mária, a fővárosi önkormányzat kommunikációs igazgatója elmondta: a városvezetés azt tartja elfogadhatatlannak, hogy a "legkisebb változás is ilyen agresszív hozzáállást vált ki a színházigazgatókból". A kommunikációs igazgató arra a nyílt levélre reagált, amelyet kilenc fővárosi színházigazgató írt a főpolgármesternek.

A színidirektorok azután írtak levelet, hogy Dörner György színművész lett az Új Színház igazgatója, az intézmény élén 13 évig álló Márta István helyett.

A levél aláírói úgy fogalmaznak: "megismerve a győztes pályázatot, az a véleményünk, hogy az szakmai program helyett szélsőségesen radikális manifesztum, amelynek felháborító tartalma 2011-ben Európában elfogadhatatlan".

A színházigazgatók szerint a fővárosi színházi élet az elmúlt évtizedekben, több mély társadalmi változás közepette "őrizte meg nézőit, minőségét és nemzeti elkötelezettségét", ennek oka mindvégig a megalapozott szakmaiság volt. "Nézőink és színházi műhelyeink megtartása közös felelősségünk" - zárják a levelet, amelyet Bálint András (Radnóti Színház), Eszenyi Enikő (Vígszínház), Mácsai Pál (Örkény Színház), Máté Gábor (Katona József Színház), Meczner János ( Budapesti Bábszínház), Puskás Tamás (Centrál Színház), Szabó György (Trafó - Kortárs Művészetek Háza), Szirtes Tamás (Madách Színház) és Zimányi Zsófia (Thália Színház)írt alá.

A Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön tájékoztatta az MTI-t, hogy Dörner György színművész lett az Új Színház igazgatója, míg a Madách Színházat továbbra is Szirtes Tamás vezetheti.

Kapcsolódó írások:


Gyurcsányról is darabot íratna a Hátország Színház

A magyar drámákra helyezné hangsúlyt Csurka István író, dramaturg, a Hátország Színház leendő intendánsa, aki együtt írta Dörner Györggyel az Új Színház igazgatói posztjára beadott győztes pályázatot. A Magyar Színházi Társaság tiltakozó levelet írt a főpolgármesternek, amiért a Fővárosi Önkormányzat a többségi szakmai javaslat ellenére döntött az Új Színház igazgatói kinevezése ügyében.

"Magyar drámákat akarunk játszani, magyar drámákat szeretnénk íratni" - foglalta össze Csurka István Dörner Györggyel közös célkitűzéseiket. Mint fogalmazott, természetesen a saját műveit is szeretné műsorra tűzni, amelyeket egy kivétellel egyetlen színházban sem játszanak. "Méltatlan helyzetben van a magyar dráma" - szögezte le.

Mint kiemelte: aktuális témákra írnának ki drámapályázatot, példaként Gyurcsány Ferenc miniszterelnök történetét, valamint a privatizáció történetét említette. "Függetlenül attól, hogy mi lesz az igazságügyi elemzése a dolognak, a magyar irodalomnak, művészetnek is el kell rendezni ezt a szélhámosságot" - tette hozzá.

Arra kérdésre, hogy ezek szerint sokkal politikusabb színházat szeretnének-e, Csurka István azt válaszolta, hogy a színház nem lehet meg író, az irodalom és politika nélkül. A társulat sorsáról egyelőre nem kívánt nyilatkozni. "Februárig a mostani társulat működik, nyilvánvaló, hogy mindenfélét meg fognak majd próbálni. De ez engem egyáltalán nem érdekel" - fogalmazott, hozzátéve, jelenleg az alkalmas írókat keresik az új darabokhoz.

Saját szerepéről elmondta: 77 éves jelenleg, ezért nem kíván aktívan részt venni a színház munkájában. "Megírtam két drámát, amelyek azt hiszem nagy feltűnést fognak kelteni, ha valaki be meri mutatni. Eddig senki nem jelentkezett" - vélekedett. Elmondta: A hatodik koporsó című műve Trianonról, az Írószövetségek harca pedig az értelmiség mai állapotáról szól. A két dráma az idei könyvhétre jelent meg.

Dörner a liberális pesti vicchullám és pénzcsinálás ellen

Dörner György pályázatban, amely alapján a színház vezetőjének nevezték ki, úgy fogalmaz: "az Új Színházra adom be a pályázatom, mert ez van kiírva, de a színház nevét is megváltoztatnám, mert most hamis képzeteket kelt. Azt üzeni, hogy ami új, az mindjárt érték is. Ez pedig nem igaz. Ami csak azért új, hogy ezt hirdethesse magáról, az attól, különösen az elfajzott, beteges liberális hegemóniában lehet retrográd is, vagy talmi. A fenntartó hozzájárulásával Hátország Színházra szeretném változtatni a firmát".

"A Hátország a szociálliberális iga alatt nyögő magyarságot jelképezi. Egy, az egész nemzet számára életbe vágóan fontos visszafoglalási igényt jelent be. Ennek a visszafoglalásnak egyik első, kicsi, de nem jelentéktelen ütközete lehet ez a színház. A magyarság a hátországból, az elnyomott, háttérbe szorított, elhallgatott, félreszorított nemzeti értékeivel, Bornemisszáival. Csokonaijaival, de Németh Lászlóval és Illyés Gyulával, fel egészen a mai követőkig megindítja a visszafoglalást a liberális, pesti vicchullám, pénzcsinálás és újabban a szórakoztató liberális állam sokszor a bordélyházak szintjére süllyedt csomópontjai ellen".

Ebben az évadban két új bemutatót tervez, Németh László VII. Gergely című művét a mártír pápáról, illetve egy vígjátékot, amelyet egy magyar szerző írt álnéven. A pályázatban ismerteti azon művek listáját, amelyekből válogatva állítja össze a következő két évad bemutatóit. Mint írja, a jelenlegi társulati tagokra építene, kibővítve a csapatot. "Ez a szakmai program csak olyan tehetségű alkotókkal képzelhető el, akik ma is adják az Új Színház gerincét" - fogalmaz.

Mint írja, a műsorterv összeállításánál arra törekedett, hogy az ifjúsági korosztály felé nyisson a színház. Azok között a rendezők között, akikkel szívesen dolgozna megtalálható Jirzi Menzel, Bodolay Géza, Nagy Viktor, Vidnyánszky Attila és Csiszár Imre is.

Tovább>>
http://www.metropol.hu/kultura/cikk/790449





2011. szeptember 10., szombat

Csurka István: A koncepciós hadbíró és a többiek


Csurka István: Történelemhamisítás - A koncepciós hadbíró és a többiek

Nyomtatás

Megrázkódott és libabőrös lett a gyönyörtől a politikai élet, amióta a három titkosszolgálati főembert, a három Gyurcsányista kommunistát hazaárulás vádjával, bilincsben elővezették, letartóztatták. Végre elkezdődik az, gondolták egyesek, amire harminc év óta várnak. Majd néhány nap múlva döbbenet és félelem hullámzott végig az előbb még örvendező társadalmon, amikor egy hadbíró, – aki egyébként lehetne a Disznófejű Nagyúr című Ady- vers illusztrációja, amennyiben a disznófejűt zsidó típusú arcnak képzelné az illusztrátor, – kiengedte mindhárom gyanúsítottat a letartóztatásból.

 A társadalom kezdte nem érteni a világot, amelyben él. Van olyan hazaárulás, kémkedés, azaz főbenjáró bűn, amelynek gyanúsítottjai szabadlábon is védekezhetnek, különösen akkor, amikor összetételük félreismerhetetlenül mutatja a bűnszövetségben történt elkövetést? Hiszen egy brancsban követték el a bűnt, magas állásban, kötelességüket, esküjüket megszegve. Vagy valahol, valakik, netán Oroszországból, Amerikából, Izraelből megint figyelmeztették a letartóztató ügyészséget, rajta keresztül a kormányt? Gáncsot vetettek a kétharmados igazságkereső hatalomnak és az behúzta a farkát? Mert most ez a látszat.

Maga a botrány egy államszervezet végtelen romlottságát mutatja. Függetlenül attól, hogy érintve a szociálliberális koalíció alatti titkosszolgálati vezetők és felügyelő miniszterük van, az eset példátlan, szinte kétségbeejtő. Cinikus és aljas, botránynak példaértékű. Magyarország olyan politikai-erkölcsi segélyre szorul, mint Görögország pénzügyire. De ha továbbmegyünk, még elképesztőbb. Ugyanis mind a hárman hierarchikusan és ugyancsak brancsbelileg is közös főnöküknek Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek tartoztak elszámolni, s az ő emberei voltak, s Gyurcsány még csak kiadva sincs más, ugyancsak hazaárulásgyanús ügyben, s szeptemberig már nem is lesz. A szabadlábra helyezettek így akár tarthatnak is brigádértekezletet, most már négyesben, és megbeszélhetik további hazaárulási dolgaikat. Esetleg csatlakozik hozzájuk ötödikként a koncepciós hadbíró, aki a három hazaárulással gyanúsítottat szabadlábra helyezte.

Mert ő most a kulcsfigura.

Varga Béla hadbírót a Képíró-perben volt szerencsénk látni legutóbb. Képíró Sándor hatvankilenc évvel ezelőtt katonatisztként szolgált a magyar hadsereg újvidéki bevonulásakor és az ismert, a partizántámadás miatti megtorló akcióban is tevékenyen részt vett, zsidó embereket ölt meg – állítólag. Az ügyet már akkor Horthy is kivizsgáltatta és büntetett is. Az akciónak magyar irodalma van: Cseres Tibor: „Hideg napok” Képíró sehol nem szerepel. Most a nemzetközi Wiesenthal központ nyomozása találta meg a majdnem százéves aggastyánt, állítván, hogy zsidókat ölt és öletett meg Újvidéken. A Wiesenthal központ most az utolsó magyar fasisztát, nácit produkálja Képíró Sándorban és tálalja a magyarság elé: lám, ilyenek vagytok, de mi itt vagyunk és büntetünk, kíméletlenül. Hosszú ausztráliai huzavona után a magyar hadbíróság elé áll tehát az egykori katona, hogy kétségbe vonható tanúskodások alapján ítéltessen el. És a bíró, talán a Wiesenthal központ kérésére – Varga Béla hadbíró. Feladata, hogy ne engedje futni a bűnös öregembert. Perével és ítéletével a mai magyar társadalmat kell figyelmeztetnie, hogy a Wiesenthal központ nem ismer tréfát, nem bocsát meg, hogy ő az úr a világon, és hetedíziglen is üldözi azokat a nemzeteket, amelyek szerinte valamikor bűnbe keveredtek és most esetleg saját lábukra akarnak állni. Varga Béla elvállalta ezt az ügyet, nem tudom hol tart most a dolog.

Ezt megelőzően három MSZP-vezető biztonsági kérdéseket is érintő perében hallhattunk róla, de csak most derült ki, hogy azt a pert úgy vezette, hogy amikor a vádlottak – talán párttársai, mindenképpen elvbarátai – kihallgatására került sor, szünetet rendelt el és fent a szobájában megbeszélést tartott a vádoltakkal. Kialakították a koncepciót. Nem úgy, mint régen, amikor Rákosi Mátyástól – vagy Apró Antaltól érkezett a koncepció és a halált tartalmazta, most az irodában kell együtt kialakítani a felmentő, mentesítő koncepciót, az egyirányú vallomásokat. Nos, ez volna a Halmai Gábor–Kis János-féle, jogállam. A Népszabadság szép jogállama. Most ez a koncepció.

Varga Béla hadbíró ezredes eme furcsaságok ellenére szilárdan ül székében a hadbíróságon és a legérdekesebb ügyekben, dönt. Zavartalanul, magától értetődéssel, hatalomként. Holott egy eset, egy balítélet is elegendő kellett volna legyen, hogy kitiltsák az igazságszolgáltatás kétszáz kilométeres sugarú köréből: a magyar bíróság minden fajtájából. Most viszont eléje került, véletlenül, a három hazaárulással gyanúsított titkosszolgálati vezető előzetes letartóztatásban tartásának ügye és ő kapásból kiengedte őket.

Ki és mi van hatalmon ebben az országban? Ki packázik kivel? A vereség ízét egyelőre a kormánytábornak és a kétharmadosságnak kell éreznie, mert vele packáznak, és akivel lehet packázni, az nincs formában. Mit ér az a hatalom, amelyik egy nyilvánvalóan koncepciós hadbírótól nem tud megszabadulni?

Az ügy maga zavaros. Még azok uralma, funkcióban mozgása idején keletkezett, akik most gyanúsítva vannak. A legújabb verzió szerint egy külhatalom, s mögötte egy külföldön élő magyar személy úgynevezett poligráfos személyiségvizsgálatokat végeztetett a titkosszolgálat berkeiben, s állítólag ezt végezte el a titokzatos P. László által vezetett orosz tulajdonú cég. Az ügyet már akkor titkosították, ugyanazok, akik most gyanúsítva vannak és akik akkor eltűrték.

A poligráfos személyiségvizsgálat tulajdonképpen pszichológiai kutatás, ez a tudományág ma Magyarországon majdnem kizárólag liberális kézben van – mióta szegény Gyurkovics Tibor meghalt. Az alapkérdés az, hogy milyen kérdések vannak feltéve a vizsgált személynek, miközben mérik a reakcióit. Ha a Nyitott Társadalom főmágusa az a külföldön élő magyar személy, aki vizsgálatok hátterében áll, mint finanszírozó, akkor a rasszizmusra, a holokausztra vonatkoznak a kérdések és egy bizonyos megbízhatóságot vizsgálnak. Ha oroszok a vizsgálók, ezek módosulhatnak Lenin irányába. De hát tudjuk, hogy milyen oroszokról van szó. Nem éppen az a nagy etetés, hogy elterelik orosz irányba a dolgot, holott a cég orosz is, meg nem is, tekintve, hogy lehetnek ők orosz zsidók is, akik Palesztinába indultak, de itt landoltak, mert itt kiesebbnek találták a vidéket. És akkor egészen más a leányzó fekvése.

Nem tudunk semmit, találgatunk, mert ide van dobva a dolog, hogy találgassunk. Egy bizonyos, úgy, ahogy előadják, nem történhetett. Mert az, hogy milyen személyiségjegyei vannak a titkosszolgálat embereinek –és esetleg másoknak is, akik számítanak –, az azokat érdekli, akik meg akarják szállni az országot, kaszinóvárosokat akarnak építeni, biztonságos lakóparkokban akarnak letelepíteni sok embert, akik kedvesek nekik. Ide most sok orosz érkezik. Hoznak magukkal pénzt, de szabályos útvonalon, magyar vámellenőrzés mellett érkeznek. Hacsak nem az izraeli vonalon közlekednek, amely nincs a magyar vámhatóság és ellenőrzés kezében, és senki nem tudja hányan jöttek, milyen céllal, s meddig maradnak. Nemrégiben az egyiknél véletlenül fegyvert találtak. Nem lett belőle nagy ügy.

Varga Béla hadbíró nem egy ilyen koncepciós áteresztőhely, magyar fennhatóságon kívüli Wiesenthal vagy Nyitott társadalom központ?

A hazaárulással gyanúsítottak most összebeszélhetnek, további hazaárulásokat követhetnek el, és folytathatják azt addig, amíg az ezáltal is lefékezett bírósági eljárás el nem jut a végleges ítéletig. Mert mindez lehetséges abban a jogállamban, amelyért ma oly sok gajdolás hallható liberális körökben. Rendszerváltás? Magyar út? Nemzeti függetlenség? Alig hiszem, hogy ilyen képtelenségű botrány előfordult volna akárhol is. Egy-egy titkosszolga mindig kiugrik, átáll, lebukik, de rendszer talán még sehol nem épült fel belőlük, csak itt, a liberális Magyarországon. Pacepa Romániából, Mitrohin a SZU-ból emlékezetes esetek. Ez a miénk azonban egy önálló szervezet, örökíti magát, átszerveződik, több kormányba beleférkőzik, hálózatot alkot. Mindig demokratikus, mindig jogállami, mindig meg van sértve, ha ebbéli tulajdonságát megkérdőjelezik – és mindig magyarellenes. Kétség sem fér hozzá, hogy ellene szerveződik annak, aminek a szolgálatában kellene álljon. Nem a rendszerváltásért küzd, mint még a szociálliberális kormányai is névlegesen, hanem ellene. Vissza akarja forgatni az idő kerekét.

Ez a botrány nem egy ügyet jelent, hanem egy hálózatot. Egy komoly kiterjedésű szervezet ez, amely ellenáll a nemzet különböző eredményű választásokban egyaránt kifejezett döntéseivel szemben, hogy tudniillik akármilyen oldali pártok kormányai alatt korszerűsítő rendszerváltást hajt végre Magyarországon. Ez a szervezet sosem akart rendszerváltást, de mindig akarta a hatalmat. Csalárd és hiteltelen volt ugyan az MSZMP demokratikus MSZP-vé átvedlése, de senki nem tett többet azért, senki nem szervezett maga mellé nagyobb sajtótámogatást és nemzetközi ajánlást, mint maga ez az MSZP, hogy fogadtassék el demokrata és rendszerváltó mivolta. Tehát minden reá adott és csalással szerzett szavazat is akár tetszik, akár nem, még a pörköltön vett cigány szavazatok is rendszerváltó szavazatok voltak. A három titkosszolga és a negyedik, a főnök ezt is elárulta.

Külföldi megbízásból, hazát árulva, szabotálva. Szinte mellékes, hogy milyen állambeli a megbízó.

Ezeket az alakokat már 1989-90 óta építik be valakik a rendszerváltás pártjaiba, intézményeibe, kormányaiba. Szilvásy helyettes államtitkárságig vitte az Antall-kormányban, mint nélkülözhetetlen szakember és elég nagy hatásköre volt. Előzőleg KISZ-vezető volt. Haverját, Gyurcsányt, a másik KISZ-vezetőt ő juttatta mesés vagyonhoz. Más KISZ- vezetőből lett vállalattulajdonosokat más beépültek vettek hónuk alá. Gyurcsány még alig politizált, amikor benősült az Apró-klánba, s ezzel a szájába kapta a legbővebben tejelő csecset, az Apró-Klein Antal, – Apró Piroska – bolgár titkosszolgálat, majd bank és nemzetközi titkosszolgálati hálózat végtelen pénzeinek és hatalom elosztásainak outputjait. Így lett milliárdos és miniszterelnök, egy Leisztinger segítségével, pártja ellenében.

Ez a három titkosszolgálati figura és a negyedik, a mentelmi jogát élvező vagy maga alá gyűrte a Kis János, Bauer Tamás, Haraszti Miklós, Demszky Gábor vezetésű inkább amerikás és inkább izraeli kötődésű „demokratikus” ellenzéket, vagy szövetséget kötött velük, tény az, hogy most már elválaszthatatlanok. Végül is ugyanannak a magyarellenes szervezetnek az emberei. Bauer apja a körömletépő volt. Az Eörsi and Partners ügyvédi iroda oszlopos tagja, Eörsi most is valami funkcionárius Nyugaton, járja a világot, Haraszti EBESZ tisztviselő, Demszky szigettulajdonos az Adrián. Kis János filozófus, mint Heller Ágnes. Megszámlálhatatlan cég tulajdonosai, nagy nemzetközi cégek igazgatótanácsának tagjai, emberük a Nemzeti Bank elnöke, az ő embere az SZDSZ volt kampányfőnöke, most nyilván Moszad-ellenőr az MNB-ben havi kétmillióért. És a neje is.

Az egész országot behálózza ez a maffia, amelynek keresztapái most szabadlábon védekeznek. Valójában támadnak. Mi évtizedek óta folytatjuk itt, ebben a lapban a harcot ellenük, számtalan összefüggésüket feltártuk, de most már csak azt kérjük, javasoljuk, legyen végre vége a az önemésztő toleranciáskodás korszakának. Oda kell csapni. De a velük való teljes leszámolás szükségessége és elengedhetetlensége sajnos még nem érett meg a kétharmados táborban sem. Még mindig vannak, akik mentségeket keresnek ezeknek a gazembereknek. Türelmesnek a megtévedt emberrel kell lenni, de ezek nem megtévedtek, ezek megrögzött bűnözők. Nemcsak a három plusz egy díszvirág, hanem az egész liberálbolse-vik tábor. Ezeknek nem „koki” és „saller” jár, mint amit Orbán Viktor helyezett kilátásba vagy osztott ki nekik, hanem Lúdas Matyi-féle kemény botütések. Mert ezek lőttek, egyelőre, nagy önmérséklettel csak gumilövedékekkel, szemet ki, maradandó sérüléseket okozva, de képesek éles töltény, Uzi géppisztoly használatára is. És ha most nem számol le velük a kétharmados többség, könnyen úgy járhat, mint Antall József, hogy kormányon volt és hozta a törvényeket a parlamentben, de a hatalma nem terjedt túl a Kossuth Lajos téren. Ott pedig nem folyt privatizáció.

Varga Béla hadbíró nem egy független magyar bíró, hanem egy kommunista összeesküvő, az MNB elnöke nem egy jegybankár, ahogy ő méltóztatik nevezni magát, hanem egy olcsó, megbízott offshore lovag, aki minden Surányi Györgytől ellesett eszközével a hazaárulással vádolt maffiás tábor kezére játszik. Dominick Strauss Kahn magyarországi embere, de vigyázzon, mert ha főnöke gerjedelme netán más irányt vesz, ugyanezzel a hévvel az ő alfelében fog turkálni.

Borzasztó erejű rengés, világválság előtt állunk. A pénz hatalmasai nemcsak az euró és nemcsak egyes országok bedöntésére készülnek, hanem mindennek a megdöntésére, ami nemzeti. Az értéktelen pénzeket ingatlanra és aranyra akarják váltani, megszerezni minden földet, amit csak lehet. Ez nem a habozás ideje a magyarság számára. Nemcsak Szurgut-nyeftegaz részvényeket kell visszavásárolni – ez nagyon helyes lépés volt, hanem földet, ingatlant kell venni, aranyat visszaszedni és földet magyar családok tulajdonába kell adni. Más útja aligha van a megmaradásnak. De ehhez is az kell, hogy amit nem lehet tovább tűrni, azt ne tűrjük tovább.

 

Kapcsolódó hír:

Megjelent a Magyar Fórum XXIII. évfolyamának 36. száma!


A tartalomból:

Csurka István: Történelemhamisítás

A túlértékelt talmudista akciózik (2.oldal)  


Amikor világossá vált előttem, hogy hozzá kell szólnom Kertész Ákos Gyurcsány-mentő akciózásához, amely az Amerikai Magyar Népszavában jelent meg, és a hazai sajtóban vert visszhangot, azonnal a Talmudért nyúltam. Ott van az a passzus: „Dehiszen vannak, akik szépkülsejűek – és mégis tudósak?! – kérdi a Talmud. – Ha csúnyák volnának, még tudósabbak lennének. – Hangzik a felelet.” Nos, Kertész Ákos nagyon csúnya. Ezzel a nyilatkozatával képes elfedni – gondolja – a kevésbé csúnya és kevésbé tudós Gyurcsányt. Éppen a közelgő kiadatási eljárás előtt. Erre figyeljenek a szolgalelkű magyarok, és ne merjék felfüggeszteni mentelmi jogát. Csak egy talmudista képes így segítségére sietni annak, aki nem zsidó, de minden kötelék oda fűzi, s ott van alkalmazásban, s akinek most Kertész egy szélesebb kör megbízásából a segítségére akar sietni. A túlértékelt talmudista sokat köszönhet Gyurcsánynak és Demszkynek. Az „AMN”- ben kirobbantott botrány háttere ez. Megbízásból, kiszámítottan cselekszik Kertész is, Bartus is, a főszerkesztő. A felháborodással, amely ezt a levelet kísérheti, antiszemitizmust, antiszemita megnyilvánulásokat akarnak kiprovokálni, amelyekben nehezebb megtárgyalni a Sukoró-kérdést, amelyben nemcsak Gyurcsány érintett, hanem a globalokrata zsidóság is, Joav Blum, sőt St. Lauder, a Zsidó Világszövetség jelenlegi elnöke is. Tel-Aviv sem szűz, a zsidó telepesek kérdése is benne izzik a kaszinóberuházásban, a Gázai övezetben folyó folyamatos népirtás és az egész zsidó állam és a környező államok zűrzavara is. Nem gondolhatja senki komolyan, hogy egy ilyen kicsinek látszó ügy a facebook-forradalmak korában merő véletlen és csak egyéni szeszély. Szervezett akció ez a magyarság ellen.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Bővebben...  


2011. július 4., hétfő

Csurka István: – Az első válság (III. rész) - A megoldás

LINK>>  http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=42753

2011. július 03. 18:50
Hunhír.info

Azt gondoljuk, az idő ebben az esetben beforraszthatja a régi sebeket. Felületi kezelést mindenképpen adhat, még úgy is, ha az elment hajót már akkor sem lehetne visszafordítani, ha a nemzet egy emberként akarná. Csurka István, a gondolkodó, s nem a pártvezér viszont van akkora értéke a magyarságnak, hogy ne hagyjuk szavait, meglátásait csak egy szűk körben visszhangozni. Csurka gondolatébresztő. Lehet vele vitatkozni, elfogadni vagy elvetni, de van egy zseniális tulajdonsága: szöget tud ütni az emberek fejébe. Az ő sorait közöljük alább.


Az előző két fejezetben a válság két megjelenési formáját írtuk le. Az egyik az ellenség iránti hiszékenységben és gyanútlanságban, ellenséges szándékainak fel nem ismerésében, a másik a beszivárgás és a médiatúlsúly és a médiarombolás tűrésében áll. Mindkettő a liberális piacgazdaság és demokrácia felfogás belső, tudatmélyi elismerésében gyökerezik. Az állampolgárok óriási többsége, benne kormánytényezőkkel is, tapasztalta a liberális piacgazdaság önmagát túlélt voltát, hamisságát, a liberális demokrácia igazságtalan kivételezéseit, nem valódi demokrácia voltát, mégis elfogadja a liberális piacgazdaság és demokrácia nemcsak idejétmúlt, hanem hazugsággá is vált normáit. Mert olyan régen fennállnak, mert annyiszor megkísérelte a nemzeti érzelmű polgár a változtatást, forradalmi úton vagy reformokkal, és sose sikerült. A liberális demokrácia haszonélvezői, az államellenes elit, a pénzügyi kulturális vezetőréteg, a törpe kisebbség pedig éppen ebbe a bizonytalanságba kapaszkodik bele, és teli pofával kéri számon a kormányon a liberális demokrácia normáit. Azt, ami már érvénytelen, mert a történelem átlépett rajta.

Ez a Demszky-banda félelmetes taktikai fegyvere. Veszélyessége abban áll, hogy vakít. A magyarellenes törpe kisebbség ezzel el tudja hitetni, hogy a kormány és az általa megteremteni kívánt rendszer soha nem lesz Európában legalizált, a nagyhatalmak által elfogadott, hogy nincs tartós fennmaradási engedélye, és egyszer csak vissza fog térni teljes pompájában a liberális piacgazdaság. A magyar szereti a hibát, a bajok okát mindig a saját kormányában látni. Mi több, szereti néha ráncba szedni azt, amit ő választott. Senki előzékenyebb az idegen iránt nem lehet a magyarnál.

Az ellenség részéről azonban ez még csak taktikai fogás. Az a baj, hogy mi már az ellenség taktikájának bedőlünk, azt pedig, hogy stratégiája is létezik, végső célja – a magyar endlősung, pedig nem is hisszük el. Ezért nyilván saját stratégiát sem készítünk. Pedig, aki élve akar maradni ebben a világban, annak mindent el kell követnie ellensége stratégiájának felderítésére és a sajátja érvényesítésére. A britek semmire sem fordítottak nagyobb gondot, mint a német stratégia felderítésére az első és a második világháborúban. Megfejtették a kódot, a legfontosabb helyeken kémeik dolgoztak, az első világháborút pedig többek közt, de nem utolsósorban a belső bomlasztással nyerték meg. A belső bomlasztást pedig az általuk támogatott belső erők végezték. Magyarországon Károlyi Mihály és a polgári radikális, Jászi Oszkár vezetésű társulata és aztán egyenesági folytatásuk, Kun Béla, akit szovjetek támogattak, a szovjet bolsevikokat viszont Amerika pénzelte közéletünk ma is jelenlévő tengelye. Jelenlétüket, mai rombolásaikat az teszi lehetővé, hogy a liberális stratégia magyar változata le sincs írva. Ezért most meg kell kísérelnünk leírni ezt a liberális stratégiát.

Mindenekelőtt azt kell tisztáznunk, hogy van-e ellensége ma a magyarságnak, a magyar kibontakozásnak, az új rend megteremtésének, vagy csak ellenfelei vannak, ellenzéke és sportszerű, a demokráciát másként akaró ellenfelei. Ez ugyanis az első liberális állítás: ellenséget csak a szélsőséges jobboldal lát és a liberális demokráciában csak a szélsőjobb lehet ellenség. A liberális állítás az, hogy csak ellenfél van, másként gondolkozó, ellenség nincs. Aki ellenséget lát, az szélsőséges, ezért a szélsőség nem demokrata, következésképpen, kivetnivaló. Nos, ez nem igaz. A magyarságnak ma ellenségei vannak. A magyarság egész léte azon függ most, hogy felismeri-e, hogy ellenségek közt él. Az ellenségek közül a belső ellenség a létére nézve legveszélyesebb, a külső kisantant gyűrű csak ezután következik.

Amikor a liberális demokrácia a szélsőségesnek nyilvánított erőket, elsősorban a szélsőjobbnak kinevezett pártokat és tömörüléseket elfogadhatatlannak ítéli, egyszersmind a saját demokrata voltát bizonyítja. Ezért, ha nincsenek valódi szélsőjobb erők, maga hoz létre ilyeneket. Például a Jobbik. Ez nagyon ravasz módszer. Voltaképpen ezzel van megkerülve ennek a liberális demokráciának roppant igazságtalansága, amely egy törpe kisebbség roppant túlhatalmából és a felső tízezer óriási anyagi fölényéből, a nemzeti jövedelem aránytalanul nagy részének a birtoklásából áll.

Ez így természetesen mindenestül egy megvezetésre, az uralom fenntartására irányuló mesterséges szerkezet. Azt fedi el, hogy ezen a réven a liberális elit, a törpe kisebbség korlátlan hatalomra tesz szert a nemzet fölött. Állam fölött és egyház fölött.

Az állam legyen gyenge és véletlenül se legyen nemzetállam, szolgálja ki az elitet maradéktalanul. Az egyház pedig legyen megtört szolga.

Alig néhány hete jelent meg egy roppant érdekes könyv, egy szemfelnyitó mű, amelyik segít eligazodni ellenség és ellenfél, magyarság és liberalizmus között. A Püski kiadó adta ki 2011-ben, Szabó Gyula: A PÁPAI MA-GYAR INTÉZET MINT A MAGYAR HÍRSZERZÉS ELŐRETOLT BÁSTYÁJA – 1963–1989 című könyvét, amiből nem kevesebb derül ki, minthogy a belügyi szervek az 1960-as években, Mindszenty hercegprímás amerikai követségen töltött menedékévei alatt, az ismert kivételektől eltekintve, a magyar katolikus püspöki kar jelentős részét a szó szoros értelmében beszervezték. Valamint, hogy ennek a beszervezésnek a római kémközpontja a Pápai Magyar Intézet volt, amelynek több vezetője és kint tanuló papja is be volt szervezve. Nemegyszer a kiküldés feltétele is a beszervezés volt, holott formálisan a püspökségek adták áldásukat egy-egy kint tanulásra. Mindezt dokumentumok igazolják. Tartott ez 1987-ig, amikor Erdő Péter lett az igazgatója a PMI-nek, aki ellen a kötet nem hoz fel adatokat.

A kép, ami a kötetből feltárul, pokoli. Minden püspök, két kivételtől eltekintve, minden PMI igazgató, az első két még emigráns pap kivételével és a jezsuita igazgatótól eltekintve, gyanúba keverve minden kint tanuló, kiküldött pap, mai főszereplő, a megbecsült magas rangúakkal együtt? A kép óhatatlanul a mai katolikus egyházra vetül. Érezzük, hogy minden stimmel és valami mégsem igaz. Valahol az igazi felelősök kimaradnak.

A könyvet papok írták. Igazságkeresők, tiszta szándékúak – katolikusok – egyházuk hierarchiájához kötött emberek. Akármilyen is a véleményük az egyes pápákról és az általuk kiépített vatikáni intézményrendszerről, nem alkothatnak róla véleményt. Ezért a romlás fő forrásáról említést sem tehetnek. Márpedig a romlás fő forrása mégiscsak az a fordulat az egyház életében, amelyet a II. Vatikáni Zsinat hozott, VI. Pál pápa vezetésével. A katolikus egyház ekkor adott fel, áldozott fel a nemzetközi politikai enyhülés oltárán olyan alapelveket, sajátosságokat, akkor nyitott ki a liberalizmus beáramlása előtt olyan zsilipeket, amelyek a PMI megszállásához vezettek – Casaroli érsek kétes szerepéhez vezettek. Ezt eddig csak a katolikus filozófus, de nem pap Molnár Tamás merte feltárni. Mi neki hiszünk.

Most természetesen más a katolikus egyház állapota, államhoz való viszonya és ha vannak is még benne Casarolis, Paskais elemek, ha vannak még a Pápai Magyar Intézetben beszervezett papjai, furcsa elemei, az egész szervezetre ma már a könyv ítélete nem lehet érvényes – de a gyanú mindenkire rávetülhet. Igen, a rendszerváltás után még sokáig Paskai László volt a bíboros érsek, előtte pedig Lékai. S azok az elvtársi elemek, amelyek ezeket a papokat és főpapokat beszervezték, valamiképpen ma is működhetnek. A többi keresztyén egyházról még nincs ilyen leírás, dokumentáció, de egy Péter János lelkészi múltja önmagáért beszél. Akik pedig kiszámított kegyetlenséggel tönkretették, máig hajuk szála sem görbült. Azok összesen tizenkét éven át koalícióban kormányozták az országot. Azok a politikusok, akik az egyházügyi beszervezők fölött álltak, akik nekik a feladatot kiadták. És ezenközben demokráciát játszottak azzal az SZDSZ-szel, amelynek magyarellenessége, keresztényellenessége hamar nyilvánvalóvá vált. Itt élnek köztünk, mint Marci Hevesen. Ezek az ellenségek. A kötet tehát fontos, szemfelnyitó, de mert nem ás le a bajok gyökeréig, veszélyes is.

De a magyarságra veszélyes liberalizmus gyökerei még mélyebbre is lenyúlnak. 1902-ben, a Jászi Oszkár-féle Társadalomtudományi Társaság alelnöke, dr. Somló Bódog jogászprofesszor kiadott egy könyvet „Állami beavatkozás” címen. Ennek a könyvnek egyik fontos részlete azonnali válasz Bartha Miklós híres alapművére, az 1901-ben megjelent és 1945-ben elsőként betiltott „Kazárföldön”-jére. Bartha ebben a megrázó, példa értékű, zseniális szociográfiában kimutatja, hogyan kényszeríti a nagybirtok és a bevándorolt kazár, a galíciai zsidó, éhenhalásra és az éhenhalás elől kivándorlásra a szerencsétlen ruszin parasztot. Leírja a furfangos és kiszámított kizsákmányolást, a pálinkauzsorát, az utolsó életerő kiszívását a szegény ruszin nép testéből. A művet természetesen antiszemita műként kezelték a kommunizmus minden idejében. 1945-ben elsőként tették a tiltott könyvek listájára és máglyára.

Dr. Somló Bódog azonban – akit 1918-ban a Károlyi-kormány alatt, nyilvánvalóan e kormány tagjának, Jászi Jakubovics Oszkárnak a javaslatára neveztek ki egyetemi tanárnak Budapestre – így ír 1902-ben ugyanerről a kérdésről.

„A természetes kiválasztásnak a mai társadalmon belül való érvényesülésének egy ékesen szóló példája a fajok eltolódásának az a drámája, amely Magyarország északkeleti részében szemeink előtt játszódik le. Ez országrész lakóinak egyik része az adott környezetben nem tud megélni és ezerszámra pusztul el közvetlenül és közvetve. A rutének ezrével kivándorolnak és az északkeleti megyék elnéptelenednek. Ugyanekkor ezrével jön be ugyanezekbe az országrészekbe egy másik faj, amely az ott adott környezethez megtalálja a létezésének a feltételeit.”

Nincs itt semmi turpisság! A népvándorlás természetes folyamat. A gyenge elmenekül, az életerős helyére lép és megköt. Csak egy kis időbeli elcsúsztatás kell hozzá. Meg az ok és az okozat kérdésének figyelmen kívül hagyása. Mert a dolog úgy történt, hogy előbb bejöttek a kazárok, kifosztották, kiéheztették a ruszinokat, aztán ennek következtében azok kivándoroltak. A liberális fejtegetésekből ma is következetesen hiányzik az ok és okozat.

Hogyan hangzik ez ma? Mit állít az ellenzéki és ellenséges, Jászi-Jakubovics –Somló-Bódog-sajtó, rádió, televízió és mit sutyorog a szájpropagandája? Azt állítja, hogy minden nyomorúság most, a kormány hibájából, ok nélkül történik, mert a kormány, bár tagadja, megszorításokat alkalmaz. Mindenért az éhes, gyenge életképtelen mai, kétharmados ruszinok a felelősek és az életképes, ártatlan kazárok magától értetődően foglalják el az életterüket. Azt állítja, hogy a mai kormány a felelős azért, hogy semmire sincs pénz.

Ez a globális liberalizmus legfőbb stratégiai fegyvere: nincs ok, nincs okozó.

Semminek sincs előzménye – már ők voltanak az előzmény. A szenvtelen leírás csak azt fedi el, hogy a folyamatos kazár beáramlás, az évtizedek óta tartó kiuzsorázás az oka a ruszin kivándorlásnak, ma pedig azt, hogy a folyamatos, tudatos — és szintén kazár – kizsákmányolás és eladósítás, a tegnapi mezítlábra vetkőztetés az oka a nehézségeknek.

Ez a stratégia alapja. Felejtsd el, illetve, hass oda, hogy a szenvedő alany felejtse el, hogy ki okozta a romlást. Csak a jelent láttasd, a múltat pedig, ha a múlt bűnét te követted el, töröld el. Ugyanakkor, ha te, liberális vagy hatalmon, cselekedj fordítva. Okold mindenért a múltat, amikor a nemzetiek voltak hatalmon vagy akár csak kormányon. Szólt másról a Rákosi-rendszer és már az előtte lévő korlátozott, koalíciós demokrácia is, mint a Horthy-rendszer bűneiről, a „Horthy-fasizmusról”? Nem szólt. Szólt másról, mint az ellenforradalom bűneiről a Kádár–Aczél-rendszer? Nem szólt. Szólt a Horn-kormány ideje másról, mint az előző kormány bűneiről? Nem szólt. És miről szól most a mai ellenséges, liberális hangorkán másról, mint a jelen bűneiről. Mint a kormány kizárólagos felelősségéről – minden múltban elkövetett rablás, mint ok nélkül?

Ez a liberális stratégia lényege. Minden csak most van. Nem volt előtte adósság-felhalmozás, kiszipolyozás, milliók tönkretétele, libatenyésztők öngyilkosságba hajszolása. Volt más, mint kényszervállalkozás és milliárdok lenyúlása egészen a vörös iszaptengerig? A piacaink kiárusításáig, a külföldi tőke jutalmazásáig? Nem történt meg egy ország, egy nemzet tudatos tönkretétele? Mi ez, ha nem ellenséges magatartás?

Vegyük azonban figyelembe, hogy már a Somló Bódog-i liberalizmusban is minden így van előadva. A mai ellenség ősei fegyverét használja. Az első világháborúért csak a magyar sovinizmus és nacionalizmus volt a felelős, meg a német terjeszkedési igény. Igaz, a britek féltették a tengeri egyeduralmukat a német tengerészet robbanásszerű fejlődésétől, a franciák revansot akartak venni az 1870-es vereség miatt, de ez Versailles-ban, Trianonban nem számított már háborús oknak, mert győztek. Versailles és Trianon gyilkos igazságtalanságai nem okai a második világháborúnak. Amerika bolsevizmusnak nyújtott soha fel nem derített támogatása nem oka a bolsevizmus megerősödésének, a holokauszt nagy véráldozatában, szörnyűségében semmi része nincs a zsidóság közép-európai túlterjeszkedésének, és így tovább. Mindenütt vagy a múlt teljes eltörlése, vagy a jelen történelemhamisítása. Ez a liberalizmus világuralmi stratégiája. És a bolsevizmusé is.

Addig tehát, amíg kormány és nép, kormány és keresztény társadalom együttesen nem lát át ezen a sűrű hálón, amíg legfeljebb védekező álláspontot vesz fel vele szemben és nem mondja ki: ellenségem vagy és mivel nem akarok tőröd, golyód, pénzed, vagy pénzelvonásod által meghalni, ellenségként kezellek, addig a válságnak nincs és nem lehet megoldása. Mert a megoldás csak tudatos felismerésen és tudatos néven nevezésen alapulhat.

A tények ezt mutatják. A tényeket kell figyelembe venni, nem a liberális mesét. Az ellenség csalt a nagybirtokrendszer kialakításával, a kárpótlással, a bankkonszolidációval és a privatizációval. Csalt a Nemzeti Bank tartozásainak a költségvetésre terhelésével, a privatizációval és a külföldi tőkével, majd az adósságszolgálattal és az adósságnöveléssel, csalt mindennel, amihez hozzáért, csalt a nyugdíjakkal és a járulékokkal, és csal most is mindennel, amihez hozzáér. Kétségtelen, hogy talált minden lépéséhez látszólag nem kebelbeli csatlósokat, közreműködőket, árulókat és kijárókat. Püspököket szentelt fel a saját céljaira, Somló Bódogokat nevezett ki egyetemi tanárnak – felsorolni is lehetetlen a bűneit.

És a magyarság, jóllehet, több életveszélyes szúrás sebétől vérzik, még mindig nem rántott kardot. Még mindig a páston vívás szabályaihoz tartja magát, holott gyilkosokkal áll szemben.

A megoldás tehát az, vegyük tudomásul, értsük meg: ellenséggel állunk szemben. Ösztökéljük arra a kormányt, hogy minél előbb lépjen, hogy jól fürkéssze ki az alkalmas pillanatot, amikor kardot kell rántania és ebben a pillanatban mi is rántsunk kardot. Fejezzük be az értelmetlen hátrálást, elnézést, magyarázkodást, a liberális emberi jogok gyáva elismergetését.

Ugyanakkor elengedhetetlenül fontos az ellenség körének pontos meghatározása. Az ellenzéki pártok kétszeresen, háromszorosan becsapott szavazótábora természetesen nem ellenség, mert rászedett ember. Van köztük, aki körmeszakadtáig véd valamilyen szerzett jogot, de ez még nem teszi bűnössé. Ellenség viszont a haszonélvező bankárkaszt, ellenség Surányi és az MNB offshoros embere, ellenség az SZDSZ kámforrá vált vezetése, filozófus bandája, ellenségek a beépültek és a pártapparátus és az idegen szolgálatba szegődött vezetők.

A kaszt az ellenség.

A pártvezető hólyagok is ellenségek, de számukra van mentség: a végtelen tudatlanság. Oda kell figyelni a mindent túlélőkre is: ők sem barátok.

Természetesen az ellenségnek vannak, jobban mondva lesznek emberi jogai, ha a kardrántás után megadta magát – mert ezt fogja tenni! –, és leülte kiszabott büntetését. Duellumra nem fog sor kerülni. Véres vágások nem lesznek. A kardrántás egyben a csata vége is, mert az ellenség megadja magát a kardrántásra és elódalogva más módszert keres magának. A baj éppen az, hogy a kardrántás eddig elmaradt.

Visszatérve az emberi jogokra, természetes, hogy az ellenségnek lesznek emberi jogai. Hogyne, ki fogjuk tömni őket emberi jogokkal. Ők lesznek a Madártani Intézet díszei.

Megosztás

Csurka István: Az első válság (II. rész)

LINK>> http://hunhir.info/?pid=hirek&id=42548

2011. június 27. 20:38
Hunhír.info

Azt gondoljuk, az idő ebben az esetben beforraszthatja a régi sebeket. Felületi kezelést mindenképpen adhat, még úgy is, ha az elment hajót már akkor sem lehetne visszafordítani, ha a nemzet egy emberként akarná. Csurka István, a gondolkodó, s nem a pártvezér viszont van akkora értéke a magyarságnak, hogy ne hagyjuk szavait, meglátásait csak egy szűk körben visszhangozni. Csurka gondolatébresztő. Lehet vele vitatkozni, elfogadni vagy elvetni, de van egy zseniális tulajdonsága: szöget tud ütni az emberek fejébe.



A válságnak az első részben tárgyalt jelensége – amely a nép és a kormány elhidegülésében fejeződik ki, s amelyet a kormány ugyan igyekszik leküzdeni, de mindhiába, mert minden mögött a pénztelenség és az anyagi terhek változatlan súlya áll – után, most a válság másik elemét, az ellenséges beszivárgást és a magyarellenesség sokszor nem is lopakodó, hanem nyílt előretörését vesszük szemügyre.

Egy példával tesszük a dolgot szemléletessé:

2002-ben, még a gyanús körülmények között szerencsétlenül járt pécsi kommunista polgármester idejében, a Pécsi Tudomány Egyetem kiadott egy Münchenben írt, Festschrift című tudományos Volksbund-mentő emlékkönyvet, amelyet most kilenc évvel később Albert Gábor egy kitűnő tudományos alaposságú történeti munkában elemzett.

KIÉRT SZÓL A HIDASI HARANG...? – avagy a történelembe vetett ember felelőssége címen. A mű tulajdonképpen leleplezés tudományos eszközökkel, és folytatása az 1985-ben kiadott, s a hazai németség sorsával foglalkozó szociológiának. Amit persze a hazai németség müncheni kutatói és a tanácsadójukul szegődött mai maszkil – ezt majd megmagyarázzuk – nem ismer. Idézünk tehát Albert Gábor könyvéből egy rövid részt, amelyet ő maga is idéz a Volksbund harmincas évekbeli tevékenységének igazolásául, felmentéséül szolgáló Festschriftből.

„A Bleyer utáni ifjabb generáció a német mozgalom múltbeli kudarcai alapján már nem látott lehetőséget a magyar kisebbségi kormányzattal való együttműködésre, és úgy látta, hogy a németség identitásának további eróziója csakis a ma-gyartól teljesen elszakított népi német identitás erősítésével valósítható meg. A Volksbund számára csak a magyar törekvésekkel nyíltan szembemenő, a saját megmaradásáért erőteljes harcot vívó identitás volt legitim. Ehhez a segítséget pedig egyértelműen attól a Németországtól várta, amely időközben nemzetiszocialistává változott. S a hazai német kisebbséggel az identitás megőrzésében való segítkezésen túl további tervei voltak.”

A dolog világos, félreérthetetlen. A magyar Dunántúl bekebelezése Volksbund- alapon meg is kezdődött, megjelentek térképek, amelyek már német élettérként ábrázolták az országrészt. Akadt azonban néhány magyar író, aki felemelte szavát a német terjeszkedés alapjául szolgáló magyar egyke ellen és kérték a kormányt, hogy magyar érdekű birtokpolitikával állja útját a magyarság kiszorulásának és a német elem túlterjeszkedésének.

Ez történt a harmincas években, de most „2002-t írunk, Göncz Árpád a köztársaság elnöke, még a Fidesz van kormányon, de már elvesztette a választást, Pé-csett és Baranyában az MSZP regnál és az egyetem kiadja a Festschriftet. A müncheni szerző két már nem élő magyar írót támad meg és tesz felelőssé a háború utáni német kitelepítésért. Illyés Gyulát és a zengővárkonyi református lelkészt, írót, Fülep Lajost. Azt írja, hogy a háború utáni német kitelepítésnek tulajdonképpen Illyés és Fülep az okozója, mivel ők kezdték magyar fajvédő módra bolygatni a német helyfoglalást, ők azok, akik nem tűrték meg a kisebbségi identitást a még magyarnak mondott, de már németek által birtokolt dunántúli földeken. Nem tetszett nekik a térkép, amely már német élettérként ábrázolta a Dunántúlt. A két magyar rasszista a bűnös.

Az egyetem azonban tanácsadót, közreműködőt is rendel a müncheni szerzők mellé. A müncheniek mellé rendelt ifjú tudós, – a maszkil – súgja, sugalmazza nekik az Illyés rasszizmusáról szóló gondolatokat. A sugalmazó, akit az imént maszkilként említettünk, ma, 2011-ben is fontos közéleti szereplő és mint ilyen, tényezője a tárgyalt válságnak. Meg kell azonban állnunk egy pillanatra. Ki az, mi az a maszkil? Kik voltak a maszkilok? Ezt ma már bizony csak a Volksbund-ellenes tábor judaisztikailag műveltebb rétege tudja, még sok zsidónak sincs róla fogalma. A maszkilok a XVIII.–XIX. század fiatal vidéki zsidó értelmiségiei, tanítói voltak, akik fellázadtak az emancipáció ellen és kiálltak a héber nyelv használata mellett, a jiddissel szemben, és sokszor szembeszálltak a megalkuvónak tartott rabbikkal is, akiket a hitközség mindenütt eltartott – őket meg nem. Csak nem mindig beszélték szépen, jól és helyesen a hébert, amelyért küzdöttek, mint ahogy a mi maszkilunk sem ismeri a magyar irodalmat – vagy nem akarja ismerni.

Ungváry Krisztiánról van szó, ő ennek a válságnak egyik maszkilja. Különböző múltfeltáró intézmények munkatársa, vezetője, eddig titkos listákat fejt meg és ad ki, leleplezéseket indít el, szerepel és igazságot oszt. Benne van a dolgokban. Ítél, véleményt mond, sugalmaz. Mindig független tényezőként jelenik meg, mint a többi maszkil. Ezért válságjelenség. Ha Albert Gábor nem figyel fel a 2002-es Volksbund-mentő és Ungváry Krisztián segítségével magyarellenes jelenségre, ma senki sem látja meg az összefüggést a mai válság és a válságkeltők módszerei, eszközei és céljai között.

Mert mi is történt pontosan? Egy szilárdan kommunista vezetésű városban, egy sok németlakta megyében az egyetem nyilván baloldali, esetleg zsidó vezetése kiad egy Volksbund-mentő ünnepi kiadványt, amelyben rasszistának bélyegzik a század egyik legnagyobb magyar költőjét és Fülep Lajost, a minden írásában magyar érdeket szolgáló kitűnő írót, azaz olyan elemekkel, illetve olyan elemek utódaival szövetkeznek a magyarság, a magyar irodalom ellen, amelyeknek a 44-es zsidó tragédiában nagy szerepük volt.

Lehet itt tehát szövetséget kötni volt volksbundistával, vagy volksbundisták mentegetőivel a magyar ellen, még maszkilnak is, akinek a családjában talán áldozatok is vannak. A kötetet Göncz Árpád elnök ajánlása is díszíti, kiadásában részt vett a Mazsihisz. Pénzt adott hozzá. Zsidó – Volksbund-összefogás a magyar ellen. Ehhez képest mindegy, hogy fő maszkilunk, Ungváry Kriszián milyen származású. Ő most véleményformáló és ezáltal, hatalombirtokos. Azt sem tudjuk, hogy azok az urak mit csinálnak ma a pécsi egyetemen, akik ezt a Festschriftet az egyetem nevében kiadásra elvállalták, hozzájárultak, s őrzik-e még szerzett jogukat, az egyetemi autonómiát – meg a nagy fizetést.

El kell egy kicsit gondolkoznunk ezen a helyzeten. Mi mozgatja azokat a maszkilokat és nem maszkilokat, volt SZDSZ-eseket és volt kommunistákat, akik még a legfőbb ellenségükkel, avagy annak utórezgéseivel is hajlandók összeállni – a magyarság ellen. De továbbmenve, miért kell a magyar kormánynak türelmesnek lennie ennyire ádáz ellenséggel szemben? Miért kapnak teret, fórumot, folyóiratot, egyetemi katedrát, rektori hivatalt, Terror Házát, alapítványt, intézményt és egyáltalán hangot azok, akik bizonyítottan magyarellenesek? Miért lehet folyamatosan, céltudatosan hitelét rontani a szabad és szabályos választáson elért kétharmados alkotmánynak és megalkotóinak? Miért lehet nemzetközi fellépést szervezni a magyar állam pénzén a magyar állam ellen?

Megmondjuk: azért, mert a magyarság – nem először a történelme során – nem tudja, mivel áll szemben. Fogalma sincs annak az állandó rágásnak, rágcsálásnak, annak a folyamatos, szívós aknamunkának, a sok beszédnek és a sok hazug kérdésfeltevésnek és végül annak a gyűlöletnek a mélységéről, amely ellene és munkája, megmaradása ellen irányul. A volt Volksbund ereje, hataloméhsége zsenge úttörő körtánc a liberális, bolsevik mas-kil és a tegnapi Aczél-káder és hatalombirtokos erejéhez, kitartásához képest. Már nemcsak a sajtóban, rádióban televízióban birtokolt aránytalan részükről és roppant hazugságözönükről van szó, hanem a mindennapokban való beoltásaikról, állandó elégedetlenségszításukról is. A maszkil egy született hangulatterjesztő. Megáll melletted, kérdez, sápítozik, példálózik, sorolja a te sérelmeidet és észre sem veszed, már be vagy oltva. Már te viszed tovább a rossz hangulatot.

A terep nagyszerű, az anyagi nehézségek óriásiak, az élet nehéz, de a maszkil nem is ezen akar felülkerekedni, hanem azt akarja, hogy ne lássad az összefüggéseket, felejtsd el az okát és terhelj rá mindent arra, amit tegnap te választottál.

Így aztán a mai magyarság gyanútlanul nem csak az előző nyolc év terhelését, az okot és az okozókat felejti el, hanem egész múltját, az 1918-as Károlyi-rombolást, a Károlyi-féle maszkilok uralmától, a Kun Béla terrorizmusig és a Rákosi–Gerő, majd a Kádár–Aczél maszkil házitanítók sivár nemzetellenességéig, és észre sem veszi, mindent összesűrít. A maszkil szerint mindenért a mai kormány a felelős.

Holott valójában csak egyért: azért, hogy ezt tűri. Hány maszkil van az államgépezetben?

Csurka István: Történelemhamisítás - Az első válság I.

Link  http://mandiner.hu/cikk/20110620_tortenelemhamisitas_az_elso_valsag

2011. június 20. 11:02

Az elégedetlen, hitetlen társadalom az egyetlen lehetséges kormányt rövid távú kormányzásra kényszeríti.

„Következhetne egy döntetlen körüli választás, amelyből később alakulhatna a mai ellenzék valamilyen összeállásából egy másik kormány, vagy maradhatna a Fidesz egy átalakult, nagykoalíciós formában. De ilyesmi ma már ki van zárva, csak az emberek nem tudják. Ha ugyanis valami ilyesmi bekövetkeznék, akkor teljes Trianon vagy teljes 56 utáni megtorlás jönne, ami a magyarság végét, nemzetkénti halálát jelentené. A válság többek között abban is áll, hogy a nemzet nem tudja, hogy ennek a tökéletlen kormánynak, ennek a kibontakozó rendszernek nincs alternatívája. És gyakorlatilag sem képzelhető el, hogy Gyurcsányból, Bajnaiból, Mesterházy Attilából, netán Schifferből vagy Vonából valaha kormányfő legyen. Ilyen lehetőséget a történelem egyszerűen nem kínál. Mert a mélyre süllyedésnek is van határa. Mert egy társadalom a biztos halált nem választhatja.

Miben áll tehát a válság, ha a kormányt nem fenyegeti leváltás? A megalapozás elmaradásában. Abban, hogy egy elégedetlen, hitetlen társadalom az egyetlen lehetséges kormányt rövid távú kormányzásra kényszeríti. Abban, hogy beáll a lent és fent régi állapota, megpróbáljuk ugyan csökkenteni az államadósságot és a társadalom eladósodottságát is, de kinnmaradunk a hitelpiacon és a nyomás, az alsó morgás hatására akaratnélkülivé válunk, viszszabontjuk magunkat liberálisra.

A válság roncsol. Azért veszélyes, mert egy még lényegében roncstársadalmat roncsol. Elroncsolja magát a kormányt és hátráltatja, sőt esetleg meg is akadályozza radikális intézkedéseinek végrehajtásában. A liberális elitnek, a törpe kisebbségnek „szerzett joga” ez a megakadályozás. A törpe kisebbség elérheti, hogy a kormány feladja a magyar élet teljes átalakításának programját. Az emberek nem értik, nem fogják föl, hogy a forradalom, a teljes változás feladása maga a nemzethalál.

A magyar társadalom eljutott abba az állapotba, amelyben minden szervét meg kell operálni. Amelyben mindent meg kell változtatni az életében, hogy megmaradjon. Ezt pedig a régi, liberális eszközökkel nem lehet elérni. Ehhez radikalizmus kell. Mert a magyarság előtt nem áll másik lehetőség. Trianon katasztrófája, ötvenhat leverése és az utána következő borzalmas emberromlás, majd az első rendszerváltási kísérlet kudarca után nincs más lehetőség, csak a teljes megújulás. El kell felejteni azt az egész hamis, álliberalizmuson alapuló demokráciát, azt a piacgazdaságnak mondott rablógazdálkodást, azt a négyévenkénti manipulált választásokon alapuló idegen elit uralmat, ami az utolsó húsz évet betöltötte. Mindent ezzel szemben kell elképzelni. El kell felejteni azt az Európát, amelyhez csatlakoztunk, amely akkor már nem volt az, aminek hittük és minden egyes embernek magának is meg kell újulnia. Magyarrá kell válnia a magyarnak.”


2011. április 10., vasárnap

Csurka István: Történelemhamisítás - Egy kis „ez-már-volt”

Link
E-mail Nyomtatás

Ha az ember a történelmi előzmények nélkül akar megérteni egyes jelenségeket, most például az ellenzék és különösen az MSZP és az elillant SZDSZ vezető köreiből kicsapó megveszekedett nemzetellenességet, könnyen tévedésbe eshet. Ez a magatartás nem most feltalált harci módszer. Tévedünk, ha azt hisszük, hogy ennek a nemzetellenességnek csak a választási vereség, az új törvények, az alkotmányozás és a hatalom visszaszerzésének a vágya a kiváltója. Nem, ez a gyűlölet zsigeri. Ez, ami most folyik idehaza és megtölti a kezükben lévő sajtót, a rádióikat, a televízióikat, és szétterjed külföldön is, majd onnan visszaáramlik voltaképpen csak ismétlődés. Brüsszel, az Európa Parlament igénybevétele a magyarság ellen és az egész hatalmas világhálózat rámozdítása Magyarországra egyszer már lejátszódott. S akkor sem csupán a politikai bukás miatti keserűség váltotta ki, hanem már akkor is egy nem magyar gyökerű, sőt magyarellenes, kommunista és zsidó stratégiával és taktikával bíró céltudatos bolsevik támadás volt. A jellege és a szaga is azonos volt a maival: a kloáka magyargyűlölete volt.

 1920-ban, Bécsben ezt írta egy vörös emigráns, a bukott és elmenekült Kun Béla-diktatúra egyik mellékfigurája, egy újságíró, egy Roboz Imre nevű zsidó, a saját emigrálását indokolandó. Tessék ezt elolvasni, s aztán lélekben elharangozni egy magyar emigráns, Mikes Kelemen rodostói végtelen fájdalmát, amint a tenger hullámzását hallgatva, elhagyott otthonára, szeretett Zágonjára gondol.

Roboz, a bolsevik: ..A válás pedig az asszonyoktól és főként a szőke, zöldes szemű és dagadó fehérkeblű asszonyoktól szintén nehezen ment mindég, ámbár visszapillantva már az útról, megkönnyebbülten sóhajtottam fel és beláttam, hogy a legmelegebben gratulálhatok magamnak, mert ismét sikerült elkövetni életem legokosabb cselekedetét. Egy asszonytól megszabadulni ugyanis tiszta haszon. Először: nem pazarol többé az ember se pénzt, se szívet, se ideget, se becsületet. Másodszor: az ember ráköltheti a pénzét, szívét, idegét, becsületét egy új nőre. (…)

Pokolba a parasztnak, féregnek való nosztalgiával, tűzre minden pesti gondolattal, magyar gonddal, magyar ragadással. Fel a nagy utakra, a nagy próbálkozásra, a csoda nagy idegenre! Ott messze is süt izzón a nap, ott is illatos a virág, forró az asszonycsók, zengő a dal és csillogó az arany. Mit silbakoljak a rút magyar tragédia függönye előtt? Mit dideregjek gaz és ostoba önmarcangolása láttán, mit fájjon nekem a pesti hitványság kínszenvedése, mit pusztítsam büszke életkedvem, egészséges élni akarásom, jogos emberi nyugalmam a magyar pusztulással? Miért legyek jó fia, hű fia egy rossz hazának, hűtlen hazának! Hátam mögött a magyar táj: hadd maradjon. Hátam mögött a magyar pusztulás: hadd pusztuljon. Nem kellettem, nekem se kell. Gyenge népem, gyáva népem, hitvány népség, mi közöm már hozzád. Munka, gondolat, szabadság, erő, forradalmi láz: én felétek indulok, előre. Vissza se pillantok rátok.

Lehetetlen nem hallani a 91 évvel ezelőtti kis-bolsevista emigráns hangjában Heller Ágnes, Kis János, Halmai Gábor, Magyar Bálint és a többiek „jogállami” hangját, és a magyarságtól való végleges elidegenedettséget. Világos, hogy itt már nemcsak „világforradalmi kísérletük” bukása miatti keserűségük szólal meg, hanem az a gyűlölet, amely betöltötte a lelküket már akkor is, amikor még sikeresek voltak és benne ültek a hatalomban.

Hiszen, mit is csináltak akkor? Elsősorban gyilkoltak. A mai megnyilvánulások és az 1919 utániak között csak stiláris különbségek vannak, de azonos a családellenesség, a nemzet iránti megvetés, a magyarság és különösen annak parasztsága iránti lekicsinylés és a gyűlölet, amely ma: ápoltabb. Azaz kozmetikázott.

És hogyan állunk az elvekkel? Hogyan lett az antikommunista, radikális rendszerváltást hirdető, élcsapat SZDSZ-ből a pufajkás Horn szövetségese, majd IMF vazallus és nyakig eladósító, főprivatizátor? Egyszerű: úgy, ahogy Pogány Józsefből, a másik emigránsból, akit a magyar bíróság ismételt kérésére sem adott ki a szociáldemokrata osztrák kormány – zsidó vezetésű kormány –, hogy feleljen a Tisza-gyilkosságban játszott szerepéért. Bizony, 1918. október 31-én Pogány József, a Népszava újságírója volt az egyik, aki betört Tiszáék Hermina úti lakásába és közvetlen közelről kioltotta a Károlyi-féle hatalomátvételnek már sérült személyiségével, de még egyenes gerincével útjában álló államférfi életét. S milyen utat tett meg Pogány József, amíg a Hermina úti gyilkosságtól eljutott a bécsi emigrációba? A harmadrendű zsurnaliszta, a Népszava, a szociáldemokrata munkáslap vezércikkírója 1919. február 21-én, vagyis három és fél hónappal a gyilkolás után, de alig egy hónappal a kommunista hatalomátvétel előtt még így ír a „Népszavá”-ban:

„Az úgynevezett kommunisták vezetői, akik egytől egyig nem mások, csak a magyar munkásmozgalom kivetettjei, csak olyan alakok, akik vagy tehetség, vagy becsület, vagy karakter híján nem tudtak beleilleszkedni a magyar proletár mozgalom nagy keretibe, akiket a magyarországi szociáldemokrácia száműzött és kikergetett magából – most mint erkölcsbírák, mint fölényes kritikusok, mint kommunista apostolok merészelnek megjelenni. (…) Nincsen olyan hitványság, amivel ezek az álkommunisták föl ne próbálták volna kelteni az öntudatlan tömegek gyűlölködését és vad ösztöneit.” És egy hónap múlva már ez a fröcsögő Kun Béla népbiztosa. De hát nem így történt az SZDSZ majd-minden főemberével is?

Téved, aki csak a készséget és a politikai ügyességet és a gátlástalanságot veszi észre az SZDSZ vezetőinek és Pogány Józsefnek a pálfordulásában. Mindkettőben a tudatos magyarellenesség, a megvetés munkál és cselekszik. Hajózom, amíg lehet a radikális antikommunizmus szelein, becsapom, akit lehet – „Tudjuk, merjük, tesszük” –,  aztán a hatalom birtokában azt teszem a tőlem idegen, megvetett néppel, ami nekem tetszik. Becsapom. Gyilkolom fegyverrel és gyilkolom nyomorba döntéssel, privatizációval, rablással és eladósítással. Az idegen becsapása nem bűn. Pogány József, miután 1919. február 11-én antikommunistaként becsapta a Népszava munkásközönségét, március 21-én hadügyi Népbiztos lett a bolsevista kormányban. Az SZDSZ vezetőinek hasonló lépésére, Magyar Bálint, Kuncze Gábor és a többi átállására csak azért kellett négy évet várni, mert előbb Antallal és Borossal végeztették el a piszkos munkát. A kommunista-liberális szövetség már a rendszerváltás előtt létrejött, Aczél György cionista munkálkodása révén és az MDF választási győzelmével csak megerősödött. Az SZDSZ különállása csak formális volt mindvégig. Mint ahogy 1917-18-19-ben Kunfi  Zsigmond szociáldemokrata vezérsége is mindig kommunista szolgálat volt, amelyről a munkások és szakszervezeti emberek, a becsapottak mit sem tudtak. Az SZDSZ valójában azonnal a kommunisták győzelméért kezdett küzdeni, a „demokratikus ellenzék” a szovjet és a magyar pártot illető leleplezései csalétek volt a horgon. Amelyen bizony, időnként fennakadtunk. A magyar kommunista, mondhatni színzsidó emigráció gyűlhelye, menedékvárosa akkor a szociáldemokrata Bécs volt. Bécsben működött az a magyarellenes központ, amely a rendszerváltás idején e sorok írójától a New York – Páris – Tel-Aviv tengely nevet kapta. Talán Bécset is bele kellett volna sámfázni. Nem véletlen, hogy a váltás idején Aczél György elvtárs Bécsbe menekült. Lakása volt ott és egy kis irodát működtetett, mint Kunfi, mint Böhm Vilmos, hogy aztán élete utolsó zarándoklására induljon Jeruzsálembe és bocsánatot kérjen marxizmusa miatt a rabbinátustól. Nem kellett vezekelnie. Elhagyta ugyan ifjúsága cionizmusát, de Izrael megbocsátott neki: mindvégig zsidó érdeket szolgált. Bécsben is, a Pártközpontban is.

Nem szabad, hogy az életkörülmények változása, valamint a technikai-technológiai változások következtében beállott módszerbeli és magatartásbeli különbségek elvonják a figyelmünket a lényegi azonosságról. Ezek a bolsevisták és ezek a Kun Béláékkal fajilag többnyire azonos banditák most sem a médiatörvény, az alkotmány és az alkotmányozás ellen küzdenek, hanem az egész magyarság ellen. Még akkor is erről van szó, ha a mai nemzeti táborban több olyan embert is találunk, akik származásuk révén tartozhatnának oda is, de nem oda tartoznak. Ez is így volt akkor is. Mint ahogy a színmagyarok között is voltak és vannak piszkos árulók. A magyarságnak, a nemzeti összefogásnak ezekkel éppen úgy le kell számolnia, mint a zsigerből magyarellenes bolsevikokkal. A bolsevizmus 1919 óta világméretűen megerősödött. A birodalom majdnem megszűnt, de a világ kormányzására igényt tartó erőszakosság most már nem is Moszkvában működik, hanem a pénztőke világában. Ezt az a parttalan összefogás igazolja, amely Daniel Cohen-Bendittól az IMF-ig és a hitelminősítőkig, Soros György nyílt társadalmáig terjed. Horthynak és Orbánnak, függetlenül a köztük lévő alapvető különbségektől, ugyanazok az ellenségei, s ha ezt nem ismerjük fel, nem tudjuk magunkat, a magyarságot megvédeni sem a bécsi, sem a mai internacionalista Cohen-Benditos magyarellenességtől. A kitagadottságtól, amely végül is Trianonhoz vezetett, Horthy és egész rendszere rossz sorsa lett. Horthy sorsa, trianoni sors van szánva nekünk és nemzeti együttműködésünknek most is.

Ellenségeinket ugyanis sok minden érdekli, de a magyarság sorsa a legkevésbé. Az 1919-es, 20-as és a mai emigrációs – mert hiszen Hellerék már megint emigránsok – között csak az a különbség, hogy az első egy világégés után, egy, a magyarságra nézve tragikus csonkolás közben, majd utána, de a világliberalizmus csúcsra járásának idején történt, ez pedig ugyanennek a világliberalizmusnak a végén. Most vége van a liberális hegemóniának. Az ellenünk irányuló megveszekedett támadásoknak éppen az az oka, hogy számukra szezonvég van. Ordítanak, hogy ne vegyük észre. Acsarkodnak és fenyegetőznek, hogy féljünk. De végük. Az ázsiai néptömegek világerővé válása korszakának kezdetén járunk és Európa önfelszámolásának korában élünk. Ma a világpánik kortünet, de a világpánikot a bukott liberálisok keltik. De ez nem könnyíti meg a helyzetünket. A pánik rossz tanácsadó. A vérengzés és a vérengzés lehetősége nincs kizárva.

Azok, akik ma jogállamot követelnek és a médiatörvény ellen és az alkotmányozás ellen lépnek fel, éppen úgy készen állnak a vérengzésre a demokrácia nevében, mint annak idején Pogány József, a népbiztos.

Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni. Mi mindenkor csak kísérleti nyulak, génmanipulálásra is alkalmas állatok, ha nem tárgyak vagyunk a szemükben. Számukra a cél érdekében minden meg van engedve. Károlyi Mihály az egész nemzetellenes forradalom, az úgynevezett polgári és az úgynevezett kommunista forradalom közötti átívelés naiv és elvetemült figurája, a vörös gróf elolvasatlanul írta alá a lemondását, amellyel átadta a hatalmat a proletáriátusnak, mert a nyilatkozat megfogalmazója a legbizalmasabb munkatársa, Kéri Kramer Pál, újságíró, a Tisza-gyilkosság megszervezője. Ő nem lőtt, neki fegyver nem volt a kezében, ő csak kitalálta Károlyi gondolatát és megszervezte a gyilkosságot. Károlyi félt. Félt akkor is, amikor azt hitte, hogy a vörösök meghagyják köztársasági elnöknek. Kéri, persze tudta, nem így lesz. S vajon úgy lett-e, ahogy az 1990-es Antall–Tölgyessy-paktumban megállapodtak? Kik ültek rosszhiszeműen és Kéri Kramer Pálként annál az asztalnál és milyen nemzetellenes agitáció, milyen nemzetközi nyomás vezetett oda, hogy leültek tárgyalni? Nem a bécsi 1919-es bolsevista emigráció magyarellenes aknamunkájának egyenes folytatása volt a paktum? Nem ült ott a paktum-asztalnál Kunfi, Jászi, Kun Béla, Kéri Pál és Pogány József, a gyilkos? Dehogynem.

Kínzóak ezek az egyezések. De most már nem a régi Károlyikat és a régi Kéri Kramer Pálokat kell kárhoztatni, hanem tisztán kell látni. Csak a felismerés segít. Ma a vörös emigrációnak belföldi bázisai és kulturális intézményei, óriási egyetemi befolyásai vannak, és hatalmas félrevezető apparátust tud működtetni. Az alkotmányozást nem tudja megakadályozni, de az alkotmány minőségére befolyással lehet. Az egész világra kiterjedő hálózatával el tudja érni, hogy ugyanúgy hírbe hozza és megnehezítse a dolgát a mai kétharmados magyar rendszernek, ahogyan hírbe hozta és aztán a második világháború után az első hírbehozás alapján uralma alá hajtotta Magyarországot. Horthy Miklóst 1944-ben száműzték, de őt és rendszerét magyarsága miatt már 1919-ben elkezdték gyalázni Bécsben és megveszekedetten gyalázták huszonöt éven át, majd negyvenöt évig, 1990-ig, – lásd Grósz Károly Sportcsarnoki beszédét – és gyalázzák ma is. Az állítás ugyanaz: itt most nincs demokrácia, mert a magyarság van hatalmon a saját hazájában. Pusztán azért, mert a hatalom nem az ő kezükben van, mert, ha nem is teljesen, de jókora részben magyar és keresztény kézben van. Vagy ott lehet. Mert az ő kísérletük megbukott.

1918-ban Jászi Oszkár volt a nagy kísérletező. Mindent ő súgott Károlyinak. Aztán ő is emigráns lett. Ma Magyarországon több intézmény is és sok filozófus is elődjének, mesterének tartja Jászit. A bukottak az eltelt éveket ma is szeretik kísérletnek nevezni. Fenntartva a kísérletezéshez való jogot, amit a magyarok tudatlanságuk és maradiságuk következtében nem is gyakorolhatnak, no meg azért sem, mert ők mindig a magyarságon kísérleteznek. Hiszen mindig rajtuk kell kísérletezni, mert az a jutányos, az a jó üzlet. Ha jól megfigyeljük a mai érveléseket, a mai vörös emigráció ma is a kísérletezés jogához és dicsőségéhez ragaszkodik. Jászi-Jakubovics Oszkárt, a radikális polgári demokratát, Károlyi Mihály támaszát idézzük: Óriási jelentőséget tulajdonítottam annak, hogy a kommunista rendszer gyakorlatilag kipróbáltassék. Ha sikerül, annál jobb: akkor nyitva áll az út a fejlettebb világrend felé, ha nem, bár szörnyű áldozatok árán, az orosz és magyar példa felszabadítja az emberiséget a kommunista tan zsarnoksága alól.”

Ebbe a kísérletbe még, sajnos, Ady Endre is beleszédült élete egy bánatos szakaszában, pedig ennél embertelenebbet, gonoszabbat, önzőbbet keveset mondtak, írtak, gondoltak el valaha is. S a tragikus, hogy a kísérleti műtőasztalra fektetett magyarság ma is elhiszi, hogy a Jászi-féléknek joguk van az ember- és nemzetkísérletekre, a rajtunk való kísérletezésre. Sokan még mindig elhiszik, hogy az az utópia, amelynek nevében a kísérletet végrehajtják, meghozza az új világot.

Cohen-Bendit és Heller Ágnes ma is kísérletezni akar rajtunk. A mai Pogány Józsefek pedig nyíltan és föld alatt, bojkottot szerveznek és a kisantantnak szolgálnak. 1920-ban, amikor Magyarország kiterítve feküdt a feldarabolás műtőasztalán, postai dolgozók európai munkásai nevében bécsi emigráció közbenjárására Magyarország-ellenes bojkottot szerveztek. Pogány József, Tisza István egyik gyilkosa, azonnal röplapot szerkesztett Bécsben: A vasút álljon meg Magyarország határánál. A posta ne szállítson a fehérterror hazája felé. A telefon és a távíró ne kapcsoljon Horthyék uralmának! A világ proletariátusa tagadjon meg minden munkát, amely Horthy országának szolgál. Teljes politikai és gazdasági bojkott a fehérterror Magyarországával szemben. Nincs békekötés, se gazdasági érintkezés a fehérterror glóbuszával!

Pogány, Jászi, Kunfi és Kun Béla a kisantanttal és Leninékkel, Trockijjal szövetkeztek a magyarság ellen és a megcsonkított, halálra ítélt megmaradt országot akarták újra birtokba venni. Ne tévedjünk, ma is ez a cél, ezért elleneznek minden magyarigazolványt, honosítást, magyar állampolgárságot, ezért küzdenek a magyar kultúra ellen, ezért fröcsögnek és rikoltoznak, acsarognak és szervezkednek ma is. Ez élethalálharc.