Pesti Srácok.hu - TGM háta, a III/III hazugságai - tragikomédia a Parlamentben

TGM háta, a III/III hazugságai - tragikomédia a Parlamentben:

'via Blog this'

Szánalmas, nevetséges, gyanús – ez a legkevesebb, ami elmondható azokról az 1990-es parlamenti meghallgatásokról, amelyeken a volt állambiztonsági vezetőket és a rezsim kulcsfiguráit faggatták. A frissen megválasztott képviselőkből – például Tamás Gáspár Miklós és Debreczeni József – álló társaság hagyta, hogy játszadozzanak velük a kikérdezettek. Horváth József III/III-as csoportfőnöktől megtudták, hogy békés szakember, aki egy tisztességes, kapacitásgondokkal küzdő társaságot irányított. A Hamvas Intézet segítségével felidézzük a félresikerült rendszerváltáshoz hozzátartozó tragikomédiát. 

KOVÁCS BÁLINT – PestiSrácok.hu

1990 januárjában, még Németh Miklós miniszterelnöksége idején kezdte meg munkáját aBelső Biztonsági Szolgálat Tevékenységét Vizsgáló Parlamenti Bizottság (A nagy darálás című cikkünkben már foglalkoztunk velük), amely nagy feladatra volt kijelölve, de – nyugodt szívvel leírható – csúfosan megbukott. A bizottság tagjait a pártok delegálták, elnöke Mezey Károly független képviselő volt (az áprilisi választás utántöbbet nem hallhattunk felőle), a tagok közé Fodor László (MSZMP), Géczi István(semleges képviselőcsoport), Varga Sándor (MSZP), Viola Károly (független),Debreczeni József (MDF) és Tamás Gáspár Miklós (SZDSZ) tartozott. Meghallgatták – a faggatás túl erős kifejezés volna – többek között Németh Miklós miniszterelnököt,Horváth István egykori belügyminisztert, Pallagi Ferencet, a III-as Főcsoportfőnökség irányítóját, az őszinte – és ennek megfelelően később ejtett – Bajcsi István rendőr-főhadnagyot, valamint Horváth Józsefet, a III/III főnökét. A Hamvas Intézet gondozásában megjelent Továbbélő hálózat című kötetben (itt elolvasható) bárki belenézhet a Hankiss Ágnesék által felkutatott, s először a Hamvas által puplikált tragikomikus „meghallgatásokba”, s tanúja lehet annak, hogyanjátszadoztak a hálózat rutinos emberei a politikusokkal.

Utólag is gratulálunk! / Ill.: PS

HAGYTÁK BESZÉLNI AZ “EMBERARCÚ” OPERATÍV TISZTEKET

„Külön elemzés tárgya lehetne, hogy a meghallgatottak… milyen érvelési technikákkal és hangulatkeltő mechanizmusokkal élnek – írja Hankiss Ágnes, a kötet szerzője. – Elterelő kifárasztás, a túlburjánzó, redundáns mellébeszélés, a trükkös felelősség-áthárítás, az „emberarcú titkosszolga”, az önsajnáltatás (az operatív tiszt, mint áldozat…). Horváth József vezérőrnagy – a III/III akkori vezetője – meghallgatása különösen hosszúra és értelmetlenre sikeredett. Érdemes feltenni magunkban a kérdést: hogy lehettek ilyen felkészületlenek és naivak a „kihallgatók”? Miért hagyták az összes magyarázkodást, nyilvánvaló csúsztatást és hazugságot viszontválasz nélkül? Ki, mi késztette őket arra, hogy bábfigurák maradjanak egy olyan játszmában, ahol az állambiztonság főnökeit kellett volna megszorítani?

Igyekszünk kíméletesek lenni vezérőrnagy úr! / Ill.: PS

ALKALMATLAN KÉRDEZŐK, MEGTERVEZETT SZÍNJÁTÉK?

„Nehéz volna ma már rekonstruálni, kit milyen ismérv alapján jelöltek tagnak egy olyan vizsgálóbizottságba, amelynek a rendszerváltás küszöbén kardinális jelentősége volt… logikusnak tűnne, hogy olyasvalakire bízzák a belső biztonsági szolgálat tevékenységét vizsgáló bizottság vezetését, akiről politikai profilja, affinitása alapján vélhető, hogy állja majd a sarat a legdörzsöltebb meghallgatottal szemben is” – írja Hankiss. Hozzátehetjük: bármennyire is tiszteljük a fent említett urak munkásságát (már akiét), kiderült, tökéletesen alkalmatlanok voltak a feladatra (Tamás Gáspár Miklós legalábbigyekezett). S ezt talán az őket kiválasztók is sejtették.

Csodacsapat (TGM és Debreczeni) / Forrás: Youtube

HORVÁTH ÚR A LÉTRÁN: PRIBÉKBŐL NAGYFŐNÖK

Nézzük a kihallgatott III/III-as vezetőt: Horváth József (vázlatos életrajza itt) végigjárta a szamárlétrát. 1956-ban a forradalom leverése után a karhatalmi ezredtagjaként négyszer is bevetették az ’56-ból nem engedők ellen, majd a Kozma utcai börtönbe vezényelték. Jó pribék lehetett, politikai nyomozóként dolgozott, majd felfelé lépkedve 1985-ben a III/III csoportfőnöke lett – egészen 1990-ig irányíthatta a belső elhárítást.

Horváth József / Fotó: MTI

CSAK ELBESZÉLGETTEK A SZERVEZKEDŐKKEL

Horváth a meghallgatásán alapvetően jóindulatú szakemberként festette le önmagát, aki mindig a törvényeknek megfelelően cselekedett. Szerinte az állambiztonsági hivatalt hiba sátáni szervezetként feltüntetni, hiszen általában csak elbeszélgettek a kiszemeltekkel: „Amikor 62 után befejeződött a konszolidáció, akkor volt egy irány – ami szerintem jellemző a „ puha” diktatúrára: humánusabb stílust kell a szervezetnek felfennie. Eszerint nem szabad engedni, hogy az illegális szervezet létrehozása – ha információ van róla – kiteljesedjen… Ebből alakult ki a figyelmeztető jellegű beszélgetések, nevelő jellegű beszélgetések gyakorlata” – magyarázta. Pályafutásokkerékbetöréséről, verésekről, zaklatásokról, elektrosokkos kezelésekről szó sem volt. A bizottságból senkinek nem volt ellenvetése.

Nem csak beszélgettek /Ill.:PS

ÖSSZESEN KÉT EMBERT TUDTAK MEGFIGYELNI

Horváth szerint amúgy is csak legenda, hogy emberek tömegeit megfigyelték, erre egyszerűen nem volt elég emberük. Elképesztő az a hazugság, amelyet megetetetta bizottsággal. „Épp tegnapelőtt este kérdezett meg engem a Szabad Európa rádió. Felvetettek egy teljesen ismeretlen volt apáca nővért, hogy azt most is figyelik. Nem tudtam meggyőzni a hölgyet, hogy abban az időben, amikor a legkeményebb munka folyt az ellenzék ellen, a 60-as (?) évek elején, tudomásom szerint összesen fél napra két embert tudtak figyelni. Nem volt kapacitás” – mesélte. Ellenvetésezúttal sem volt.

Csak két embert figyeltek /Ill.: PS

„ÖNKÉNT JELENTKEZTEK AZ ÜGYNÖKÖK”

A derék vezérőrnagy azt beismerte, hogy néha azért beszervezték embereket – hogy nagyobb legyen a „kapacitás” -, de zsarolásról szó sem lehetett. „A beszervezésről, a zsarolásról még nem beszéltem. A biztonsági szolgálat kapcsolatok nélkül nem létezik. Hogy ez a beszervezés hogyan zajlott le? Tartok tőle, hogy ez az ember annak idejénfelajánlotta, hogy ő mindent megcsinál, csak ne kerüljön bíróság elé – az operatív tiszt pedig elfogadta. Most pedig nemzeti hőssé próbálja magát tenni” – tehát leginkább csak önként jelentkezőket alkalmaztak ügynökként. Talán Horváth összekeverte őket a szigorúan titkos tisztekkel? Utóbbiak tényleg önként, meggyőződésből, pénz miatt, pályafutásuk érdekében jelentkeztek. Nem is vették elő őket – a reflektorfényt az ügynökökre irányították (erről bővebben ebben a cikkünkben).

Zsarolásról szó sem volt / Ill.: PS

JÓSÁGOS ÁLLAMBIZTONSÁG: ADJ BÉKÉT, URAM!

Korábbi cikkünkben (Az elmaradt forradalom bábmesterei) részletesen írtunk arról, hogy milyen fondorlatokkal, bomlasztásokkal, trükkökkel érte el a belügyminisztérium és az állambiztonság, hogy Nagy Imréék ’89-es újratemetése békés legyen. Ez kulcsfeladat volt, a hatalom félt a forradalomtól, az igazságtételtől ezért kiszorították, elhallgattatták a radikális rendszerváltókat a (portálunknak nyilatkozóvolt állambiztonsági tiszt, Végvári József szerint a kommunistákkal kiegyezni nem akaró, MDF-alapító Csengey Dénes halála sem volt véletlen). Tény, hogy a békés átmenet – vagyis a modellváltás – sikerült, s erre 1990 elején kimondottan büszke volt Horváth: „16-án Nagy Imréék temetése, október 23-án a köztársaság kikiáltása és az azzal kapcsolatos események az én véleményem szerint békésen, normálisan, a jogállamiság kereteire utaló külső és belső feltételek mellett zajlottak le. Ennek a szervezetnek volt a feladata, hogy a belső biztonsági oldalról ezt előkészítse”. (Sok egyéb mellett, ez is volt a feladata).

A vezérőrnagy büszkesége / Ill.: PS

KULTÚRNEMZETHEZ MÉLTÓ KÖRÜLMÉNYEK…

Tény, hogy ’89-ben az összes ügynöküket, titkos megbízottjukat, tisztüketbevetették. A polip keze mindenhová – az összes újsághoz, pártokba, csoportokhoz, nagykövetségekhez – elért. Horváth a meghallgatáson kihasználta az alkalmat ésköszönetet mondott embereinek: „Nem árulok el titkot, ha azt mondom, hogy anemzetközi kapcsolatrendszert, a Külügyminisztériumot és egyebeket riasztottunk ebben az ügyben. Nagy hálával tartozunk néhány olyan követségnek, követségi munkatársnak, aki közreműködött ennek a fölzaklatott hangulatnak a rendezésében annak érdekében, hogy Nagy Imre temetése méltóságteljes, egykultúrnemzethez méltó körülmények között történjen meg”.

Horváth kultúrnemzete / Ill.: PS

TÖRTÉNELMI PILLANAT: TGM FELHÁBORODIK

Horváth a kultúrnemzet, méltóságteljes kifejezések emlegetésével túl messzire ment, hiszen ezek után megtörtént az, ami szinte példa nélküli a meghallgatáson: az állambiztonsági vezetőt szembesítik az igazsággal. De halljuk Tamás Gáspár Miklóst: „Egy másik személyes tapasztalatomat hadd mondjam el! 1989. június 16-án Önök az események sima lezajlását biztosították – egy évvel azelőtt más történt. Azok nem Önök voltak, hanem a rohamrendőrség, amely szétverte a tüntetést, meg a hátamat. Meg kell mondanom, ott is látható volt, hogy azt ezt politikailag előkészítette, az nem a dolog sima lezajlása mellett volt. Az a politikai, rendőri vagy állambiztonsági szerv, amely ezt 1988. június 16-án intézte, konfliktusra törekedett. Arra törekedett, hogy botrány legyen, meghozzá nagy botrány, nyilvános botrány és mindenki tudomásul vegye, hogy itt mi a helyzet. Máskülönben nem lehetett volnahárom-négy órán keresztül verni a tömeget Budapest belvárosában”. Igen, kedves bizottsági tagok, mert akkor az volt az érdek. Ahogy ma már azt is tudjuk, hogy 1989-ben is felkészültek a legrosszabbra: ölni is képes embereket vezényeltek az utcákra. „Kritikus helyzetben tüzet nyitni egyfajta erkölcsi felelősségvállalás és bármilyen furcsán hangzik, bátorság kérdése is” – hangoztatta 1989 elején a BRFK pártbizottsága.

Kis Jánost üldözik /Forrás: Nol.hu

HORVÁTH: KÉRTEM, HOGY NE FIGYELJÉK MEG ÖNÖKET

Külön pikáns az a rész, ahol Horváth előadta (azt hazudta), hogy a III/III-as csoportfőnökség 1989. decemberi parancsnoki értekezletén keményenrendreutasította az állományt, mert azt észlelte, hogy nem hajtották végre a parancsát, és továbbra is gyűjtenek információkat a pártokról és tagjaikról. Bizonyára rosszul emlékezett. Az említett értekezleten valójában azt mondta: „operatív pozícióval kell rendelkeznünk mindenütt, ahol ellenséges tevékenységet folytató személy dolgozik és kapcsolatot kell létesítenünk azokkal az újságírókkal is, akik pozitív vonatkozásban felhasználhatók, akikre építhetünk. Az utóbbiak vonatkozásában meg kell vizsgálni a „menedzselés” lehetőségét”. Ki mondta nagy rendszerváltónk, Forró Tamás nevét, ki mondta? A többi menedzseltről bővebben itt írtunk: Láthatatlan, ma is aktív hálózat.

És a valóság (89) /Ill.: PS

HORVÁTH: MOST FOGJÁK KIFOSZTANI MAGYARORSZÁGOT

Horváth a sok hazugság, felelősség-áthárítás mellett néha igazat is mondott – igaz, nem fejtette ki az igazság minden részletét – : „Ez az állomány erkölcsileg, politikailag, szervezetileg teljesen szét van verve. Tíz-tizenöt éven keresztül Magyarország itt áll a nemzetközi nyomással szemben, és ebben az országban mindenki azt tesz, amit akar. Bármelyik internacionális monopólium úgy fogja a magyar érdekeket, anyagi eszközöket, nemzeti értékeket elvinni, ahogy akarja, mert nem lesz, aki észrevegye, hogy itt valamilyen személynek vagy csoportnak az érdekei jelentkeznek…”.Jövőbe látó sorok, bár Horváth, ahogy Hankiss Ágnes is megjegyezte, azt nem tette hozzá, hogy a „nagy kiárusításban pontosan a kötelékben röpülő elvtársi hálózatok játsszák majd a kiárusító szerepét”. Eljátszották, megtették, túlélték. A többi meghallgatással és az elhallgatásra ítélt jelentéssel következő részünkben foglalkozunk.

D–249: Fekszi szt-tisztként szolgált

2011.03.05 06:00 Magyar Nemzet

"A Szigoruantitkos.hu által nyilvánosságra hozott adatok alapján beazonosítható Horváthné Fekszi Márta is, mint olyan személy, akit a BM személyzeti osztálya szt-tisztként tartott nyilván. A Gyurcsány-kormány volt külügyi államtitkára ezek szerint a III/II-es csoportfőnökség állományában D–249 és K–583-as fedőkód alatt dolgozott, vagyis a központi kémelhárítás és a külföldi hírszerzés kötelékében..."

• Tovább>>

Szigorúan titkos

Link

"

BEKÖSZÖNTŐ

Jelen összeállításban azon személyek szerepelnek, akiket Belügyminisztérium Személyzeti Osztálya szigorúan titkos állományú tisztként tartott nyilván, és akiknek iratanyaga az állambiztonsági Szolgálatok történeti Levéltára (továbbiakban: Levéltár) részére átadásra került. Abban a kérdésben, hogy ezen személyek valóban SZT-tisztnek tekinthetők-e, a kutatás nem kívánt állást foglalni. Az összeállítás csupán azzal a céllal készült, hogy bemutassa kik szerepeltek SZT-tisztként a korabeli Belügyminisztérium nyilvántartásában.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően újjászervezett ügynökhálózat, a társadalomba történő legtökéletesebb beépülést, a „csend társadalmának" létrehozását kívánta elérni. Az így kialakított állambiztonsági mechanizmus – főbb elemeit tekintve – egészen 1990-ig változatlan struktúrában működött. A pártállam idején, az állampolgári és emberi jogok intézményes semmibevétele és sárba tiprása a diktatúra általános gyakorlatává vált. A mechanizmus működésének megrendelői és haszonélvezői a mindenkori állampárt vezető testületeinek szintjén, a politikai elit tagjai között keresendők. Mellettük azonban – Medgyessy Péter (D-209) esetén kívül – mindeddig rendkívül kevés szó esett a hivatásos szolgálati jogviszonnyal rendelkező szigorúan titkos állományú tisztek szerepéről. Az 1990 óta a közbeszédben újból és újból felmerülő ügynökkérdés megvitatásának társadalmi jelentőségén és tudományos igényű feldolgozásán túl – megítélésem szerint – fontos figyelmet fordítanunk azon személyek tevékenységére is, akik hivatásos szolgálati jogviszony alapján, de fedőmunkahelyükön keresztül szolgálták az állampárt érdekeit, és hajtották végre az állambiztonság által számukra meghatározott feladatokat. Meggyőződésem, hogy a szigorúan titkos (SZT) állományú tisztek szerepének vizsgálata az állambiztonsági rendszer működésének megértése szempontjából kulcsfontosságú...."

JÓ ITT SITE: Ávós történelem

Rating:	★★★★★
Category:	Other

http://anyusch.multiply.com/journal/item/5262/5262
Ávós történelem Jan 17, '11 1:06 PM
for everyone


Emberéletek, melyekkel a mai napig nem tudnak elszámolni

(Részletek egy tanulmányból)

Sztálin halála (1953. március 5) és Nagy Imre első kormányra kerülése (1953. július 4) után, amikor közkegyelmet hírdettek, feloszlatták az internálótáborokat, az ÁVH-t az egységes BM felügyelete alá helyezték, majd megkezdődött a koncepciós perek felülvizsgálata döbbenetes pánik lett urrá az egykori Államvédelmi Osztály és az Államvédelmi Hatóság felelős vezetői körében, mert a sürgetések ellenére sem tudtak elszámolni az általuk agyonvert, eltüntetett emberekkel, az ismeretlen helyen, anyakönyvezetlenül, jeltelenül elföldelt rabokkal, internáltakkal, munkatáborokba hurcoltakkal, letartóztatottakkal. Iszonyú hazudozás, félrevezetés, ködösítés kezdődött, a nyomok írásos eltüntetése. Ám mégis megmaradt néhány zárolt dokumentum, melyet mély hallgatás övez a mai napig, mert leleplezi a proletárdiktatúra szovjet mintára alkalmazott kegyetlen és gátlástalan módszereit. Előbb azonban rövid történelmi visszapillantás.

PRO, ÁVO, ÁVH, BM

1944 december végén az Ideiglenes Nemzeti Kormány Debrecenben elhatározza, hogy a BM-en belül (a miniszter: Erdei Ferenc) meg kell szervezni az államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályát.

Budapesten 1945 január 17-én (hivatalosan február 2-án) megalakul a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Politikai Rendészeti Osztálya (PRO) Péter Gábor vezetésével, akinek helyettese a szovjet Állambiztonsági Népbiztosság ezredese: Kovács János. A vidéki rendészetet a BM Politikai Nyomozó Osztálya irányítja, élén Tömpe Andrással. Január második felében a Városliget fasor 34-36 szám alatti épületbe beköltözött az NKGB, az első összekötő egy Orlov nevű civil ruhás tiszt volt tanácsosi rangban, majd márciusban megérkezett Fjodor Belkin államvédelmi tábornok, a kelet-európai szovjet elhárító főparancsnokság vezetője bádeni székhellyel.

1946 októberében jött létre a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (ÁVO), a belügyminiszter Rajk László felügyeletével.

1948 szeptember 10-én megalakul a BM Államvédelmi Hatósága, mely alá rendelik a külföldiek ellenőrzését, az útlevél osztályt, a határ-, a folyam- és légirendészetet. A belügyminiszter: Kádár János.

1949 december 28-án közvetlenül a Minisztertanács alá rendelik az Államvédelmi Hatóságot, ide kerül a HM Katonapolitikai Főcsoportfőnöksége (katonai hírszerzés és elhárítás) és a Honvéd Határőrség is.

A fegyveres testületek és a párt káderosztályának felügyeletét Farkas Mihály, a párt főtitkár-helyettese látta el, aki közvetlenül Rákosinak referált az államvédelem ügyeiben.

1953-ban, a párt júniusi központi vezetőségi ülésének határozata alapján összevonják a BM-et és az ÁVH-t egységes Belügyminisztériumként, amelyben egységes főosztályok látták el a rendőri, államvédelmi, büntetés-végrehajtási, tűzoltósági és légoltami feladatokat. Belügyminiszter: Gerő Ernő. Péter Gábor helyébe egyik helyettese, a határőrség parancsnoka: Piros László lép. Az ÁVH megszüntetéséről nem rendelkezett nyilvános jogszabály.

Itt álljunk meg, s lépjünk vissza 1950-be.

A csekista módszerek és következményeik

1950-ben az önállóvá vált ÁVH megerősödik és a párt ökleként korlátlan hatalomhoz jut. A "Börtönbe a félországot!" folyamat ekkor éri el csúcspontját. Az MKP, a PRO és az ÁVO már 1945-től a megmaradt nemzeti középosztály ellen fordult. Azok ellen, akik még szellemi és anyagi függetlenséggel, morális tartással rendelkeztek. Ők voltak a középparasztok (kulákok), a pártonkívüli értelmiségiek, diplomások, köztisztviselők, a dinasztikus családok tagjai. Arra a sztálini sugallatra, hogy a III. világháború a küszöbön áll, az MDP és az államvédelem rács mögé kényszeríti mindazokat a reakciós, osztályidegen, megbízhatatlan, népellenes elemeket, akik háború esetén a rendszer ellen fordulhatnak.

Korlátlanná válik a proletárdiktatúra jogi hatalma, a titkos utasítások alapján működő osztálybíráskodás, az eljárásjog likvidálása, helyén a végrehajtó szervek önkénye, az irgalom nélküli megtorlás, bosszú és félelemkeltés. Dr. Tímár István államvédelmi ezredes (Péter Gábor egyik helyettese), igazságügyi főtisztviselő 1950 november 20-án előterjesztést készít a párt politikai bizottságának, amely elfogadja a következő megállapítást: "...a proletárdiktatúrában előtérbe nyomulnak a büntetés - végrehajtásnak olyan funkciói, amelyek teljesítésére az Igazságügyi Minisztérium már nem alkalmas." És az ÁVH maga alá gyűri a börtönök, a gyűjtő-, szűrő-, internáló-, kitelepítő- és munkatáborok felügyeletét; hazahozzák a Szovjetúnióból Garasin Rudolfot, a kipróbált internacionalista szakembert, a polgárháború idején Cseka-parancsnokot, 1945-től NKGB-őrnagyot, hogy vezesse az Államvédelmi Hatóság VI. Jogi, Börtönügyi és Vizsgálati Főosztályát. Ő azt vallja, hogy a rabokat nem etetni, hanem dolgoztatni kell, bevezeti a kényszermunkát, azaz az elítéltek tervszerű népgazdasági foglalkoztatását a KÖMI (Közérdekű Munkák Igazgatósága) irányításával. Kiteljesedik az állambiztonsági börtönök, büntetés-végrehajtási intézetek és táborok zárt hálózata: budapesti gyűjtőfogház, Mosonyi utcai toloncosztály, Kistarcsa, Recsk, Hortobágy, Tiszalök, Kazinncbarcika, Bernátkút, Márianosztra, Dunabogdány, Megyer, Oroszlán, Inota, stb.

Az Államvédelmi Hatóság Kollégiumának határozatai minden eszközt szentesítnek az osztályellenség felkutatására, testi és lelki megtörésére; a Hatóság vezetői példás fegyelmi büntetésekkel ösztönzik az állományt az éberség fokozására, a besúgó hálózat kiterjesztésére, a politikai munkaverseny (!) vállalások túlteljesítésére. Például:

- Az 1951. július 25-i kollégiumi ülés elmarasztalja az I. Hálózati Főosztály 4. Szabotázselhárító Osztályát, mert nem sajátították el és nem alkalmazzák a csekista módszereket. (CSEKA, eredetileg VCSK: Vszerossziszkaja Csrezvicsajnaja Komisszija po porbe sz kontrrevoljucijeji szabotazsem: Összoroszországi Rendkívüli Bizottság az Ellenforradalom és a Szabotázs Elleni Harcra, a szocialista forradalom győzelme után 1917 december 20-án Félix Edmundovics Dzserzsinszkij vezetésével létre hozott államvédelmi bizottság, mely az osztályellenséggel szemben minden módszert megengedhetőnek tartott; későbbi elnevezései, utódszervezetei: GPU, OGPU,KGB, NKVD, NKGB, MGB. Tanácsadói a magyar államvédelem vezetői mellett dolgoztak.) A szabotázselhárító osztályon nem hajtották végre a Hatóság vezetőjének utasításait, ellenséges elemek vannak az osztályon, látszateredményekre törekedtek, félrevezették a Pártot. "A Párt az egyik legfontosabb feladattal, a szocialista állam alapjainak biztosításával bízta meg az I/4.osztályt, amely feladatát - a népgazdaság biztosítását - nem teljesítette." "Az őrizetbe vettek száma félév alatt 25 volt, ezek is jelentéktelen ügyekből kifolyólag lettek őrizetbe véve. Az osztály egész munkája során nem tudott komoly kártevő csoportot őrizetbe venni. Módszerükben szigorúan be kell tartani a csekistamunkamódszert. Meg kell változtatni az operatív beosztottak munkájának értékelését. Meg kell nézni, hány személy és csoport dossziét fektettek fel és ennek alapján kell értékelni őket." "Hiányzott a személyi állomány ellenőrzése. Az osztály beosztottainak szociális összetétele nem biztosítja, hogy a munkásosztály államának érdekeit maradéktalanul megvédjék. Sok olyan beosztott van az osztályon, akik nem valók az Államvédelmi Hatósághoz."

- 1951. december 6-án a Kollégium értékeli az ÁVH Csongrád megyei Osztályának tevékenységét. Megállapítja, hogy a hibák vannak túlsúlyban. Nem kielégítő a káder helyzet, az osztályt meg kell tisztítani a kispolgári és ellenséges elemektől. Komoly fegyelmi hiba, hogy családias légkört alakítottak ki (sic!):" Az osztályon a fegyelem laza. Önelégültség, elbizakodottság van. Az osztály vezetősége nem tartotta szem előtt a Hatóság vezetőjének 04-es parancsát, mely a katonai fegyelem megszilárdítását rendelte el. Családias légkört alakítottak ki, ami helytelen és a munka rovására ment. Ezt meg kell szüntetni..."

- 1952. január 4-én az Állambiztonsági Büntetőintézetben (Budapest, VI/2. osztály, III. alosztály) értékelték a 4 hónapos munkaterv végrehajtását: "Az elitéltek biztonságosabb őrzése érdekében 11 őrtornyot állítottunk fel. Bal csillag bejárati ajtóit jelző csengővel és zárral láttuk el... a kisfogház ablakaira a rácsokat felszereltük..." 1952. március 21: "Egészségügyi vonalon elért eredmények: ...Az elítéltek gyógyszer használatát 1 %-kal csökkentettük."

- 1953. május 27-én a kollégiumi ülés határozatában elmarasztalja a Somogy megyei osztályt az operatív-hálózati munka állapotáért. "... az osztály munkáját a lassúság, tespedtség és a hibák elkenése jellemzi. Nem folyik eredményes harc az ellenséges csoportok és személyek felderítése és felszámolása érdekében. Komoly mulasztások vannak az ügynöki bizalmas nyomozás terén. "

1953. június elsején Garasin Rudolf, az ÁVH illetékes főosztályvezetője jelenti Házi Árpádnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének, hogy a különböző büntetés-végrehajtási intézetekben 40. 734 elítélt, internált, letartóztatott tölti büntetését, közülük a dolgozó rabmunkások száma: 28.032. Házi Árpád a jelentést június 12-én megküldi Rákosi Mátyásnak, aki aznap utazik Moszkvába. Gondoljunk csak bele: 1914-ben, amikor Magyarország összlakossága 21 585 829 volt, mindössze 12 911 elítélt volt a börtönökben. S ekkor még nem szóltunk arról, hogy 1953-ban az állambiztonsági szervek csaknem 1.2 millió (!) embert figyeltek meg. 1950 márciusától 1953 júniusáig az ÁVH több mint egymillió büntetőeljárást kezdeményezett az ügyészségeknél, azok a bíróságokhoz 650 ezervádiratot nyújtottak be, melynek nyomán 390 ezer elmarasztaló ítélet született. 1951-től 1953 júniusáig kihágási ügyekben a rendőrség 850 ezer büntető határozatot hozott. Öt év alatt (1948-1953) csaknem 400 ezer parasztot ítéltek el kizárólag "közellátási bűntett" címén (kulákok). Kitelepítettek 13 ezer "osztályidegen" embert. Sokan bírósági ítélet nélkül tűntek el, egyesek a Szovjetúnióba hurcolva megsemmisítő táborokba kerültek. Akik ellen nem tudnak vádat emelni, azokat őrizetbe veszik és internálják. Ne feledjük: az 1953. augusztus 20-i amnesztiával nem ért véget az állambiztonsági táborok története. 1956 november 4-ével újra kezdődött az internálás intézménye, csak más lett a neve: közbiztonsági őrizet. Ideje 6 hónap volt, amit kétszer 6 hónappal meg lehetett hosszabbítani. Így nyílt meg újra előbb a budapesti, majd a kistarcsai és a tököli internálótábor. Mintegy 5-6 ezer embert tartottak őrizetben "ellenforradalmi magatartás" miatt. Csak 1960-ban szüntette meg ezt az önkényes jogintézményt az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete.

Ismeretlenül, álnéven, anyakönyvezetlenül, jeltelenül

Az Államvédelmi Hatóság vezetői Péter Gábor 1953 januári letartóztatása, majd Sztálin halála után megérzik a közeli politikai változások előszelét, s Nagy Imre miniszterelnökké választása előtt két héttel, 1953. június 17-én a kollégiumi ülés határozatában már feladatul adják valamennyi főosztálynak, hogy "Az államvédelmi munkában meg kell szilárdítani a törvényesség betartását, az ÁVH beosztottait Népköztársaságunk törvényeinek betartására kell nevelni."

Július 26-án a Minisztertanács határozatot hoz az internálás megszüntetéséről, a kitelepítések, kitiltások feloldásáról, a táborok feloszlatásáról október 31-i határidővel.

Július 31-én a szabadító bizottságok megjelennek a táborokban, büntetés - végrehajtási intézményekben. Máris szembesülnek azzal, hogy hiányos a fogva tartottak és elhunytak névjegyzéke, egészségi állapotuk dokumentálása, letétjeik (érték-és tárgyletét), csomagjaik, ruházatuk, használati eszközeik nyilvántartása.

Az augusztusi amnesztia kihirdetése után novemberben Gerő Ernő belügyminiszter és Czakó Kálmán legfőbb ügyész közös jelentést tesz a Minisztertanácsnak "A közkegyelem gyakorlásáról szóló törvényerejű rendelet és a rendőrhatósági őrizet alá helyezés intézményének megszüntetéséről, valamint a kitiltások feloldásáról szóló minisztertanácsi határozat végrehajtásáról." Ebben megállapítják, hogy: „A közkegyelmi rendelkezések közel 748.000. személyt érintettek. Ebben a számban a szabadságvesztés büntetésre ítélteken és az internáltakon kívül benne vannak a pénzbüntetésre ítéltek, az eljárási kegyelemben részesült személyek, valamint a kitiltottak és a rendőrhatósági felügyeletesek, továbbá a kihágási bíróságok adatai." "A közkegyelmi rendelkezések végrehajtását a börtönökben, a munkahelyeken, az internálótáborokban és a hortobágyi zárt táborokban bizottságok végezték az előre megadott ütemterv számszerű adatait is figyelembe véve. A szabadításokat október 31. napjáig befejezték. Jelentéktelen számban még előfordul olyan személyek szabadítása a börtönökből, akikre vonatkozóan a kegyelem hatálya még nem nyert megállapítást. Az államvédelmi szervek internálótáboraiban lévő egyes internáltak ügyében a bírósági eljárás még folyamatban van. 180 ügyet még másodfokon is tárgyalnak, 116 személy ügyében pedig a nyomozás kiegészítése és a tárgyalások elnapolása miatt ítélethozatalra csak később kerül sor. A hátralévő ügyeket november hónap folyamán befejezik. A tiszalöki táborban őrizetben lévő külföldi állampolgárok közül 940 személy átadása szintén folyamatban van."

Az igazi gondok azonban akkor kezdődnek, amikor kimutatásokat kell készíteni az elhunytakról, azok anyakönyvezéséről, temetési helyéről és módjáról.

November 7-én az Országos Börtön jelentéséből kiderül, hogy többeket is ismeretlenül temettek el. Pl. a jelentés szerint: "Más területről lett hozva, semmi egyéb intézkedést nem kaptunk, név nélkül lett eltemetve." "A kórházban halt meg, mint őrizetes, neve ismeretlen, volt detektív." "Ismeretlen, Várkonyi áv. örgy. elvtárs telefon utasítására számmal lett eltemetve." "Ismeretlen, Paulik szds. elvtárs, VI/6. oszt. utasítására monogrammal temetve."

1954. február 19-én a váci börtön parancsnoka: Kormány Mihály bv. őrnagy jelenti: " 1950-ben 3 holttestet, 1951 évben 13 holttestet, 1952 évben 3 holttestet hoztak különböző objektumokból felboncolás és eltemetés végett, de semmiféle személyi adataik nincsenek nyilvántartva."

Névsort közöl arról a több tucat elhunytról, akinek halála nem lett bejelentve a tanácsnál, ezért nincs halotti anyakönyvi kivonatuk, köztük van Hóman Bálint, Nagylaki Rácz Jenő, Keresztes Arthúr, Karácsony Ferenc, Mezőfi Károly, Hartai Rezső és mások.

Február 20-án a BM Büntetés -végrehajtási Parancsnoksága megküldi a Legfőbb Ügyészség Különleges Osztályának "...azon elítéltek kimutatását, akik a budapesti és a váci országos börtönben meghaltak, azonban anyakönyvezve csak részben vagy álnév alatt lettek."

Ám a parancsnokság illetékes osztályvezetője: S. Németh Lajos bv. alezredes panaszkodik is a változások miatt: "Az illetékes tanács az utólagos anyakönyv vezetéssel kapcsolatosan azt a felvilágosítást adta, hogy utólagosan csak az ügyészség utasítására lehet anyakönyveztetni azért, mert nem tudja, hogy az illető személy nem-e (sic!) bűntény áldozata volt."

Az első rendszerezett, összefoglaló jelentés már jobban megvilágítja a történteket: a budapesti Országos Börtön Nyilvántartó Irodája vezetőjének, Prekler György főhadnagynak a feljegyzéséből:

-"1951. július 31-től 1953. január 30-ig a bejelentések a kerületi tanácsnál álnéven történtek.

- 1953. január 30-tól a bejelentések mellőzve lettek és a temetések az erre a célra felfektetett nyilvántartó könyvbe lettek bejegyezve, melyet a börtönparancsnok helyettes elvtárs vezetett.

- 1953. október 6-tól a halálesetek a kerületi tanácsnál újból be vannak jelentve, azonban a kivégzések ténye helyett a haláleset okául más betegség (sic!) van megjelölve. Erre az utasítást a börtönparancsnoktól kaptuk szóbelileg és erről a Legfelsőbb Államügyészség Különleges Osztálya

is tud."

1954 február harmadik hetében kapja meg a LÜ Különleges Osztálya a Budapesti Országos Börtön parancsnokának: Tóth Ferenc bv. alezredesnek a kellőképp árnyalt és differenciált kimutatásait, melyek a ÁVH zárt irattárában fenn maradtak, s a mai napig a legjobban tükrözik a titokban tartott belső ügymenetet. Más börtön hasonló alaposságú jelentését nem ismerjük, az országos összesítés nem áll rendelkezésre, de az arányok sejtetik a nagyságrendeket. Budapesti helyzetkép:

(Szerk: a táblázatokat sajnos a levelezőrendszer nem jelenítettte meg)

I. "Kimutatás azokról a letartóztatottakról, akik kivégzés folytán haltak meg és a budapesti X. ker. új köztemetőben lettek eltemetve, anyakönyvezve pedig a X. ker. Tanácsnál." Felsorolva 62 név.

II. "Kimutatás azokról a letartóztatottakról, akik kivégzés folytán haltak meg és a budapesti X. kerületi új köztemetőben lettek eltemetve ,azonban anyakönyvezve nem lettek." Felsorolva 18 név.

III. "Kimutatás azokról a letartóztatottakról, akik kivégzés folytán haltak meg és más néven lettek anyakönyvezve." Felsorolva 7 név.

IV. "Kimutatás azokról a letartóztatottakról, akik betegség folytán haltak meg, de más néven lettek anyakönyvezve." Felsorolva 4 név.

V. "Kimutatás azokról a letartóztatottakról, akik betegség folytán haltak meg, anyakönyvezve a X. kerületi tanácsnál, eltemetve pedig a budapesti X. ker. új köztemetőben lettek." Felsorolva 4 név.

VI. "Kimutatás azokról a letartóztatottakról, akik betegség folytán haltak meg, anyakönyvezve nem voltak, eltemetve pedig a budapesti X. ker. új köztemetőben lettek." Felsorolva 30 név.

VII."Kimutatás azokról a letartóztatottakról, akik mint hullák temetés céljából lettek beszállítva. Eltemetve a Bp. X. kerületi új köztemetőben lettek. Anyakönyvezve pedig a X. kerületi Tanácsnál." Felsorolva 11 név.

VIII."Kimutatás azokról a letartóztatottakról, akik mint hullák temetés céljából lettek beszállítva, eltemetve a budapesti X. kerületi új köztemetőben, anyakönyvileg a Tanácsnál bejelentve nem lettek." Felsorolva 26 név

A börtönparancsnok hozzáteszi:

"Továbbá 1953. október 5-én Tiszalökről beszállítottak 4 letartóztatottat, mint hullát temetés céljából, akikről név nem áll rendelkezésünkre."

Az államvédelem átmentett hatalma

A Belügyminisztériumba betagolt ÁVH Gerő Ernő belügyminisztersége alatt eredményes utóvéd harcokat folytatott pozíciói megőrzéséért. A törvénytelenségek lassú felülvizsgálata, legfelső szinten néhány leváltás, a bűnösök, mint káderek megbocsátó áthelyezése a civil élet zsíros állásaiba (a verő csoport tagjainak - Princz Gyula, Réh Alajos, Faludi Ervin, Moravecz László, Kajli József, Kovács István - sorsa is megelégedésre alakult) még jellemzőbb lett akkor, amikor Gerő távozott az MDP KV Gazdaságpolitikai Bizottságának elnöki székébe, s 1954 június 6-tól addigi első helyettese: Piros László lett a belügyminiszter. Tartotta magát a belső iránymutatáshoz: a törvénysértéseket úgy kell rendezni, hogy "a pártvezetés és Rákosi elvtárs tekintélye ne csorbuljon." A minisztérium hét vezető poziciójából ötöt kipróbált államvédelmisek töltöttek be: Piros László, Bartos Antal, Dékán István, Fekete Károly, Hárs István. A 14 főosztályból 9-et vezettek ávéhások. 1956 elején a 20 megyei (fővárosi) rendőrfőkapitányból csak 4 volt rendőrtiszt, a többi ávéhás. Jelentős érdemeket szereztek abban, hogy a Gerő-Rákosi csoport ismét magához ragadta a hatalmat, Nagy Imrét 1955 tavaszán leváltották, s Gerő 1956 júliusától az MDP KV első titkára lett.

Itt most ugorjunk egyet, s lássuk 1956 után "a megszüntetve megőrzött államvédelmi hatóság" sorsa alakulásának kritikus pontjait. Nagy Imre 1956 október 28-i rádióbeszédében hiába jelentette be az ÁVH megszűnését, ez csak szándék volt és nem jogi aktus. A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány november 7-én még nem támogatja az államvédelmi szervek visszaállítását, sőt, amikor vidéken mégis újra akarják szervezni a Hatóságot (erős szovjet ösztönzésre), Münnich Ferenc miniszterelnök-helyettes, a fegyveres erők főparancsnoka ezt megtiltja 5003/1956.XI.7.B.M.sz. rendeletével.

Amikor november 8-án Szerov hadseregtábornok, a KGB főnöke beront Münnichhez és tiltakozik az intézkedés ellen, mondván: a megbízható volt ávéhások segítségére nagy szükségük van a tisztogató szovjet különítményeknek, Münnich nem enged, hanem a november 4-i kormány-nyilatkozatra hivatkozik, melyet Moszkvában jóvá hagytak, s melyben benne van az ÁVH megszüntetése. Bekapcsolódik a beszélgetésbe Kádár János is, akinél Szerov valamivel nagyobb megértésre talál.

Ám Pőcze Tibor miniszter-helyettes, országos rendőrfőkapitány és Mátyás László ezredes, a Politikai Nyomozó Főosztály vezetője továbbra is jól érzi: a kompromittálódott és gyűlölt szervezet tagjait nem szabad visszaengedni a rendőrség soraiba. Nagy nyomás nehezedik rájuk. Ávéhás szabadcsapatok gyülekeznek mindenütt, a BM József Attila utcai épületében 5-600 fő, akik Pőcze Tibortól élelmet és elszállásolást követeltek, de ő megtagadta azt. Budapest erőszakos megtisztítását az ávéhások Litvinov ezredessel egyeztetik, majd megkezdik az állomány felkutatását, az operatív anyagok biztonságba helyezését.

Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának november 11-i ülésén Münnich még támogatást kap, Kádár pedig még aznap rádióbeszédben jelenti be az ÁVH megszűnését, másnap pedig a Magyar Honvéd és a Népszabadság közölte a belügyminiszteri rendelet végrehajtási utasítását. Mégis ellentmondásos a helyzet. A megyék nem látnak tisztán, a volt ávéhások erőszakosak, élvezik a megszállók bizalmát, Zala megyében például a szovjet egységek szervezték meg a politikai nyomozó osztályt volt ávéhásokból igazolvánnyal is ellátva őket. A BM épület államvédelmi őrségét csak november 20 körül sikerült leváltani Mátyás ezredes utasítására.

1956. november 19-én Pőcze Tibor országos rendőrfőkapitány kiadja 14/1956 sz. utasítását az 5003-as sz. rendelet végrehajtására, ebben a rendőrség bűnügyi szerveit, osztályait kötelezi az államvédelmi feladatok ellátására. A Fegyveres erők miniszterének 20-952/1956.sz. utasítása alapján Mátyás László r. ezredes aláírásával megjelenik a végrehajtandó parancs: 1956. december 1-ig valamennyi államvédelmi beosztottat el kell bocsátani. Az elbocsátás oka: a szerv megszűnése!

Fordul a kocka az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának november 21-i ülésén. Felkészítetten jönnek a szerecsenmosdatók - köztük - Czinege Lajos, Földes László; Piros László volt belügyminiszter a tanácsadója Szerov hadseregtábornak, aki megvádolja Münnichet az államvédelmi munka szétzüllesztésével. Pőczét menesztik (utódja: Garamvölgyi Vilmos), Mátyás ezredesre csak 57 februárjában kerül sor. Decemberben a volt ávéhások levelet írnak Kádár Jánosnak és szemére hányják, hogy legfőbb támaszát akarták lejáratni, majd miután megállapították, hogy " a politikai nyomozó testület döntő többségében volt ÁVH-s beosztottakból áll" letették a hűségesküt az MSZMP és Kádár mellett.

December 28-án a belügyminiszter első helyettese: Tömpe István már így értékel: "... tény - és ezért még jobban meg kell becsülni az ÁVH harcosait -, hogy egyetlen egység állott bátran a harcokban végig, s ez az ÁVH volt, valamint a határőrség egyes szervei."

1957 januárjában megtörténik az ávéhás állomány felülvizsgálata Dögei Imre vezetésével. Az eredmény döbbenetes: 4986 ávéhás közül csak 15-öt találtak alkalmatlannak a további a munkára! Mindenki más elfoglalhatta helyét az új rendőri és a hamarosan újra építkező állambiztonsági struktúrában. Kádár azonban kissé elégedetlen. 1957. február 26-án, az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának ülésén szóvá teszi: "... állandóan nekünk kell szólnunk a politikai rendőrségnek, hogy valakit itt vagy ott le kell tartóztatni. Ijesztő lehet - elvtársak - a megállapítás, de az a rendőrség a normális, amely mindenkit le akar tartóztatni. Ez egy hivatásérzet és tudat." Kádár János a kegyvesztett Mátyás László ezredes bűnei közé sorolja, hogy beszélgető viszonyban van az írókkal, s telefonon biztosította őket, hogy csak törvényes eszközökkel fognak velük bánni; ha lesz valami ellenük, akkor bíróság elé fognak állni, ha nem, kiengedik őket. (Mátyást februárban kénytelen felmenteni Münnich, pedig jó barátok voltak, együtt harcoltak a spanyol polgárháborúban. Mátyás 15 évet kapott a Rajk perben, 5 évet ült összeesküvésért, majd a Legfelsőbb Bíróság bűncselekmény hiányában 1954-ben felmentette, ezredesi rendfokozatát 56 nyarán kapta vissza.)

A megszüntetve megőrzött és átmentett Államvédelmi Hatóság állománya 1957-től ismét rátelepedett a belügyi munka minden területére, módszereik, szellemi örökségük 1990-ig kísérte az egypárti diktatúrát.

Dr. Ilkei Csaba
tudományos kutató