Ismeretlen első világháborús gyűjteményre bukkantunk:
2014. október 19., 11:30, frissítve: hétfő 10:21 , szerző: Bárány Krisztián'via Blog this'
Egy teljesen ismeretlen, közel ezer darabból álló első világháborús fényképgyűjteményre bukkantunk. Mátray Kálmán féltve őrzött kincsként ma is abban az „MK" felirattal díszített kovácsolt ládában tartja azt a két vaskos albumot, melynek fotói édesapja, néhai Mátray Kálmán, a kassai cs. és kir. 34. gyalogezred haditudósítójának hároméves frontszolgálatát tárja elénk. A Monarchia katonáinak menedéket nyújtó hóbarlangok, tábori misék, emlékművek megörökítése mellett a képek azt is elmesélik hogyan élt, s halt a magyar katona az Alpok hegycsúcsai között. A gyűjteményt őrző, egyedi darabként 1937-ben készült láda teteje most először nyílt fel a nagyvilág előtt.
Bárány Krisztián
Az egri ifjú 24 évesen, mikor 1914-ben önkéntesen bevonult már évek óta fotózott. Ahogy fia, ifjabb Mátray Kálmán mondja, ekkor még Magyarországon újdonságnak számított a fényképészet, melynek története az 1900-as évek elején egyébként sem tekintett még nagy múltra vissza. 1912-ben már a Természettudományi Társulat is kitüntette az ifjú Mátrayt, aki berukkolása után azonban még nem sejtette, hogy a háborúban nagyrészt haditudósítóként szolgálja majd hűen szeretett hazáját.
Ismeretlen mozaikok az első világháborúból
Az ifjú Mátrayt a szerb fronton utolérte a tífusz, melyet szerencséjére valahogy sikerült túlélnie. Miután egészsége helyreállt a halálos kór után újabb életveszélyes megpróbáltatás elé került. Alakulatával az olasz frontra vezényelték a csontsoványra lefogyott katonát, így nem véletlen, hogy a családban mai napig az „Isonzó” és a 2244 méter magas „Krn”kifejezések szent szavaknak számítanak. Kálmán bácsi édesapja több ezer honfitársával együtt magát a poklot járta meg az Alpok sziklái között. Miközben hallgatom a történeteket, már azon jár az agyam, hogy megkérdezzem, mennyire volt életveszélyben az édesapa. A válasz egyértelmű, idősebb Mátray Kálmán részt vett a harcokban is, egy sikeres, ugyanakkor életveszéllyel járó felderítő akció után még ki is tüntették.
– A történetet évtizedekkel később az ezred emlékkönyvében is megemlítették – fűzi hozzá Mátray Kálmán. Aki a több száz fénykép közül kikeresi azt, amelyért édesapja még a nagy háború alatt elnyerte a Kazinczy Társulat díját is. A Magyar hősi halott katona című fénykép megrázó, drámai fotó, valójában mindent elmond és kifejez az olasz front viszontagságairól.
A hazáért, mindhalálig
Mátray Kálmán végtelenül büszke édesapjára, nagy becsben tartja azt a fényképet is, amely már a háború után a haditudósító képeiből összeállított kiállításon készült. A gyűjtemény néhány darabját akkor képeslapon is megjelentették, mégis a család berkein túl alig ismerik ezt a páratlan fényképgyűjteményt. Az albumban megörökített hősök egy részével gyermekkorában még ifjabb Mátray Kálmánnak volt szerencséje találkozni.
– Minden évben február 4-én, 11 órakor a Ferenciek téri templomban mondtak misét az ezredért, az elhunyt hősökért és a túlélőkért egyaránt. Már 5-6 éves koromtól engem is magával vitt az édesapám – emlékszik vissza az ifjabb Mátray.
Különös találkozás lehetett ez egy kisgyermeknek, aki családtagjaival együtt később számos megpróbáltatást volt kénytelen megélni. Édesapja a nagy háború után köztiszteletnek örvendett új szolgálati helyén, Csepelen, melynek rendőrkapitánya lett. 1944 márciusában a német bevonulás után azonban nyugdíjaztatta magát.
– Minden évben február 4-én, 11 órakor a Ferenciek téri templomban mondtak misét az ezredért, az elhunyt hősökért és a túlélőkért egyaránt. Már 5-6 éves koromtól engem is magával vitt az édesapám – emlékszik vissza az ifjabb Mátray.
Különös találkozás lehetett ez egy kisgyermeknek, aki családtagjaival együtt később számos megpróbáltatást volt kénytelen megélni. Édesapja a nagy háború után köztiszteletnek örvendett új szolgálati helyén, Csepelen, melynek rendőrkapitánya lett. 1944 márciusában a német bevonulás után azonban nyugdíjaztatta magát.
A kommunizmus idején a dicső katonamúlt értékeit rejtegetni kellett, ahogy az emlékeket is féltve mondták el egymás közt. A Ferenciek téri templom falai mégis védelmet nyújtottak, ahogy Mátray Kálmán mondja, tulajdonképpen egy bajtársi találkozó volt a szentmise. Ő maga olyan értékeket ismert meg ezeken az alkalmakon, amelyet apjától nap mint nap láthatott. Az ifjabb Mátray szerint olyasfajta hazaszeretet és kötelességtudás létezett azokban az emberekben és édesapja generációjában, amely azóta sajnos jócskán megkopott. Ezért is fontos az emlékek megőrzése és megbecsülése, mert – ahogy mondja –, ha így teszünk, azzal a felnövekvő generációkba is belenevelhetjük a nemzettudatot és hazaszeretetet egyaránt.
A SZEMbeszéd korábbi posztjait itt olvashatja!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése