Gárdonyi Géza: Az ötödik kard

Gárdonyi Géza: Az ötödik kard

- Horthy vitézeinek üdvözlése Egerben. -

Mohi puszta, Mohács, Majtény, Világos:

négyszer tört el a kardja magyarnak.

Négyszer kacagott rajta már a Sátán,

mellére topva diadalmasan:

- Voltál!

De Isten mindig fejét rázta rá:

uj kardot nyujtott a szerencsétlennek.

S a magyar talpra pattant. Széttekintett.

- Vagyok!

Utoljára a Piáve vizébe

sodorta bele a harcos magyart

mind-kardostól az örök-írigy Sátán,

s fölkacagott a csillagos egekre:

- Isten! Hol a te kedves magyarod?

S nehogy e föld még uj magyart teremjen,

nehogy Isten uj kardot nyujthasson le,

emberi testbe öltözött a Sátán.

S jött messiás képében miközénk.

Jött a pokol vörös zászlajával.

S az uj messiás, a vad Ántikrisztus

elüvölté az uj hegyi-beszédet:

- Nincs többé szegény: csak ide tartsa markát

Nincs többé Isten! az ember az isten!

Gyülöld felebarátod! Húzd le köntösét!

De gombold össze jól a magadét!

...................................................

És szétküldötte apostolait.

*

Mint a sivatag alélt vándora,

kit letepertek forgó viharok,

arcára bukva, selyem zászlaján,

hevert a magyar gyászos kábulatban.

De jöttek az uj vörös-messiás

apostolai s tanitványai:

- Csak bennünk bizzál: mink fölemelünk!

S megforditották arccal fölfelé.

Megforditották. Vélte: sebeit

mossák majd meg és bé is kötözik.

De azok csak belső zsebéért tették,

s hogy kihuzhassák selyem zászlaját,

s letépjék a keresztjét, - a szivéről.

De mint a sakált farkas marja félre,

hogy a prédát ő körmölhesse el,

úgy jöttek uj barátok a magyarra;

- Bizzál szomszéd: mink rendezzük a szénád!

S lefosztották róla az inget is.

Szegény hazánk! Haldokló nemzetünk!

Szép életed volt: ezer hosszu év!

Temetésed is szép lesz, elegáns

Párisban szövik szemfödeledet...

*

Ám Isten ismét letekint az Égből.

....................................................

S im a bús circumdederunt helyett

kürtszó harsan meg, sziklát rengető,

amilyenre Árpád vitézei

serkentek fel és nyergeltek lovat.

Nyugat felől a Nap is visszatér:

a földből uj vitézek hada kél...

....................................................

Isten hozott ti sastollas vitézek!

Isten hozott visszatért lobogónk!

Isten hozott örök magyar-erő!

Magyar erő! Örök magyar-erő!

Te lobbantál fel Mohinak utána!

Te szántottál ujra Mohács alatt!

Te fujtad meg a Majténynál elnémult

Rákóczi-kürtökön az ébredőt!

Te tépted el a világosi láncot!

Te keltél ki, a Piáve vizéből!

Te kelsz és kelten-kélsz itt minden rögből,

melyet valaha hős vér öntözött;

te kelsz némán és elszánt, szent haraggal.

Képed, miként szobrunknak képe itt

Eger közepén, zord kemény ércében.

.......................................................

Isten hozott örök magyar-erő!

Isten hozott ti sastollas vitézek!

Isten hozott ötödik fényes kardunk!

Áll még a vár omlott bástyáival

s áll fölötte magas fenségében

a kereszt is, áll diadalmasan.

Tekintsetek reá bizodalommal.

S érintsétek e vár romköveihez

kardotokat Horthy vitézei.

Dobó lelke az, mely megrezgeti.

(A Pesti Hírlap 1920. január negyedikei, vasárnapi számában megjelent vers.)