Várdy Béla: Wass-kor - Valóság

Valóság:

'via Blog this'



A Wass család 1744-ben lett a magyar főnemesség tagja, amikor Mária Terézia grófi rangot adományozott nekik. A családnak azóta is számtalanszor és sokoldalúan járult hozzá Erdély kultúrájához, s nemcsak magyar, hanem román vonalon is. Kevesen tudják például, mekkora szerepe volt Wass Dániel grófnak (1744–1811) és hasonnevű fiának (1777–1844) az erdélyi román nemzeti megújhodásban. Közreműködésük nélkül ugyanis az „erdélyi triász” — Micu-Klein Sámuel (Samuil Micu-Klein, 1745–1806), Sinkai György (Gheorghe Sincai, 1754–1816) és Major Péter (Petru Major, 1761–1821) — sohasem lehetett volna oly sikeres a román nemzeti öntudat kifejlesztésében, mint amilyen lett. Robert William Seton-Watson ismert román- és szlávbarát skót publicista-történész így fogalmazta meg e sikert A románok története (1934) című közismert munkájában: „Sincai... Vas [Wass] grófnak köszönhette tudományos munkássága folytatásának lehetőségét, miközben a gróf fiainak házitanítójaként szerepelt, kinek házában végül is 1816-ban meghalt” (271. l.). Sinkai összesen tizennégy évet töltött a Wass család mezőségi kastélyában, ahol A románok és más népek krónikája című művét is befejezte. E munkájában elismerte, hogy kutatásai során nagymértékben támaszkodott a Wass család levéltárára; sőt azt is megjegyezte: „E család segítsége nélkül e krónikát sohasem írhattam volna meg” (271. l.). Sinkai ugyancsak a Wass család támogatásával jelentette meg A dákoromán, illetve valach nyelv elemei (1805) című munkáját, amelyet eredetileg Micu-Kleinnel együtt készített és adott ki 1780-ban.
A Wass család bizonyos tagjai más vonalon is kitűntek. Wass György (1658–1705) és fia, László (1696–1738) például jeles naplóíró volt. Ugyanez áll Wass Sámuelre (1814–1879) is, aki az 1848-as szabadságharc után került Amerikába, s aranyásó és aranyfinomító-tulajdonos lett. Visszatérte után Kilencz év egy száműzött életéből (1861) és Szárazi és tengeri utazások nyugaton (1862) címmel írta meg száműzetésének emlékeit, amelyeknek alapján a Magyar Tudományos Akadémia tagjai közé választotta.
Itt még csupán annyit — s ez nincs benne a könyvben —, hogy amerikai tartózkodása idején Wass Sámuel gróf még szimpla „v”-vel írta a nevét, valamikor hazatérte után azonban a család „w”-re változtatta a kezdőbetűt. A „névváltozás”-nak az volt az oka, hogy német nyelvterületen, a német kiejtésből kifolyólag, mind kellemetlenebb lett e családnév. A németek ugyanis a „v” betűt „f”-nek, az „s” betűt pedig „sz”-nek ejtik ki, így a Vass név egy kissé kellemetlen módon hangzott el.
A család legújabb, nagy hírnévnek örvendő tagja Wass Albert gróf (1908–1998) volt, akit Nyírő József és Tamási Áron társaságában a XX. század egyik legkiválóbb erdélyi írójaként szoktak emlegetni. Habár életének több mint felét emigrációban töltötte, érzelmileg sohasem szakadt el hazájától. Rendületlenül, mély érzéssel és nagy szeretettel írt tovább Erdélyről és népeiről. Regényei máig nagy népszerűségnek örvendenek az emigrációban és a rendszerváltás óta Magyarországon is, ahol igen sokat kalózkiadásban is megjelentettek.
Az ismertetendő kötet Wass Albert nagynénjének és egyben anyósának, Siemersné gróf Wass Ilonának (1884–1950) a századelő világát tükröző visszaemlékezéseit tartalmazza. Wass Ilona az író apjának, Wass Endre grófnak (1886–1975) volt a nővére, s 1909-ben férjhez ment Hans Siemershez (1872–1955), egy hamburgi hajómágnás fiához. Lányuk, Siemers Éva (1914–1991), aki egyben Wass Albert unokatestvére volt, lett az író első felesége, s hat fiúgyermekük (Vid, Csaba, Huba, Miklós, Géza, Endre) született. (A hároméves korában elhunyt Csaba kivételével mindannyian életben vannak.)
Siemersné Wass Ilona nem a nyilvánosságnak szánta visszaemlékezéseit, hiszen fia, Hans-Edmund Siemers csak mintegy négy évtizeddel anyja halála után bukkant rá a kéziratra a padláson, egy porosodó faládában. Mivel memoárját az asszony német nyelven írta, feltehetően gyermekei számára készítette. Nekik óhajtott átadni valamit abból a késő dualizmus kori világból, amelyet oly jól és közelről ismert, s amelynek ő is részese volt, egészen házasságáig. Hogy végül miért nem adta át gyermekeinek írását, azt csak találgathatjuk. Talán azért, mert félkésznek, befejezetlennek találta. Talán azért, mert még dolgozni akart rajta. Talán azért, mert egy ponton feladta az írás folytatását, s esetleg meg is feledkezett róla. Visszaemlékezése azonban így, félkészen és egy kissé töredékesen is igen megkapó. Remekül visszaadja azt a világot, amely immár csaknem egy évszázada, de legalábbis a Horthy-kor letűnte óta nem létezik. E visszaemlékezést csak olyan valaki írhatta, aki teljesen otthonosan mozgott annak a társadalmi elitnek a soraiban, amely az Osztrák–Magyar Monarchia felső társadalmi osztályát képviselte.
A kötet a szerző fiának, Hans-Edmund Siemersnek az előszavával kezdődik, s ugyancsak az ő utószavával végződik. Hatvanegy igen rövid, esszészerű fejezetből áll, amelyeknek majdnem mindegyike egy-egy pillanatkép a Wass család múltjából és a szerző életéből. A kötet végén az esszéket a fordítók (Szabó T. Ádám és Gyulai Orsolya) által készített rövid és hasznos magyarázó jegyzetek egészítik ki. A nagy, albumszerű kötet száznyolcvankét illusztrációt is tartalmaz (fényképeket és a szerző által készített krétarajzot), továbbá hét térképet (amelyek közül hat a Wass-domínium elhelyezkedését és történeti fejlődését mutatja be), négy családi és egy vármegyei címert, valamint két rosszul megszerkesztett és igen nehezen érthető genealógiai táblázatot.
Az esszék közül azok a legértékesebbek, amelyek a szerző személyes élményeit rögzítik: Wass Ilona gyermekkorát, szüleivel, testvéreivel és más családtagokkal kapcsolatos emlékeit, az erdélyi arisztokrácia életmódját, báljait, vadászatait, családi összejöveteleit, utazásait és egyéb társadalmi eseményeit, sőt, még a család bizonyos belső „titkai”-t is.
E családi „titkok” közül számunkra az a rész legérdekesebb, amelyből megtudjuk az író apja, Wass Endre gróf első házasságának körülményeit. A gróf alig húszéves korában feleségül vette a nála három évvel idősebb és egy kissé kétes hírnévnek örvendő Bánffy Ilona grófnőt (1883–1960), akitől egyetlen fia, a későbbi író, Albert született. A család annyira ellenezte a házasságot, hogy — mint a szerző írja — „az esküvőn csak szüleim voltak jelen, mert mi, testvérek megtagadtuk a részvételt” (152. l.). Úgy látszik, hogy a testvérek sejtése igaznak bizonyult, hiszen a „nősülés után hét hónappal Endrének fia született, akit Albertnek (Albi) kereszteltek” (155. l.). A házasság nem is tartott túl sokáig, mert Endre gróf egyhamar megtudta, hogy feleségének viszonya van egy bizonyos Wenckheim gróffal. Az esetből párbaj, majd válás lett. A helyzetből kifolyólag „Albit Endrének ítélte a bíróság, de megengedték a gyereknek, hogy évente néhány hétre édesanyját is felkeresse Bécsben” (156. l.). Így tehát Wass Albert gyakorlatilag anya anélkül nevelkedett fel, s lett az erdélyi magyar szellemiség és az egyetemes magyar nemzeti érzés jeles szószólója, mind regényeiben, mind költészetében, mind politikai jellegű írásaiban.
Siemersné gróf Wass Ilona — aki Wass Albertnek nagynénje és egyben anyósa is volt — egyszerű közvetlenséggel, de mély beleérzéssel festi le korát és kortársait, a Wass családnak és a vele rokonságban álló famíliáknak a múltját. Igaz, hogy a történelmi részekbe itt-ott bizonyíthatatlan családi hagyományokat és feltételezéseket, sőt, néha téves adatokat is belekever (e megjegyzések egy részét a jegyzetekben kiigazították), mindez azonban mit sem von le munkája értékéből. Mindent egybevetve ugyanis Siemersné gróf Wass Ilona írása igen élvezetes rajza a korai XX. század magyar társadalmának, elsősorban a felső réteg mindennapi életének. Hans-Edmund Siemers tehát nagy szolgálatot tett azzal, hogy kiadta édesanyja írását, s ezáltal megmentette a jövő számára. (Siemers Ilona született gróf czegei Wass Ilona: Wass-kor. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1999, 178 l.)