Blogarchívum

2012. augusztus 21., kedd

Veszélyes gyakorlatot indított el a kisállam - hazánkat is érintheti


- (NAPI)

Beváltotta hitelezőivel szembeni figyelmeztetését a közép-amerikai Belize törpe ország: tegnap nem törlesztette esedékes adósságát és a továbbiak felét sem szándékozik. A befektetők futhatnak a pénzük után - hiába.


Veszedelmes precedenst teremthet a külföldi hitelezők kisemmizésére a karib-tengeri miniállam, Belize, amely tegnap beváltotta egy hónappal korábbi figyelmeztetését, miszerint nem törleszti 23 millió dollár lejáró adósságát, ha a befektetők nem engedik el tartozásai 45 százalékát vagy nem hosszabbítják meg adósságai futamidejét 15 évvel - derült ki a BBC tudósításából. A hitelezők azzal vádolják az ország kormányát, hogy a márciusi görögországi adósságrendezéshez hasonló akciót akar kierőszakolni. A második görög segélycsomag részeként leírták a magánkézben lévő hitelek 53 százalékát.

A tét 550 millió dollár követelés felének elengedése - ez van külföldi befektetők kezében a nagyjából kétszer ekkora belize-i adósságból. Az is lehet persze, hogy korábban kellett volna okosnak lenniük, ugyanis a miniállam 2007-ben már átesett egy adósságrendezésen, igaz, akkor megegyezett hitelezővel, míg most a jegybank internetes portálján közöle ultimátumát. A kormány most a 2029-ben lejáró belize-i szuperkötvény esedékes kuponját nem fizette ki - ez után az állampapír után évi 8,5 százalékos hozamfizetésre számíthattak a befektetők. Most harmincnapos türelmi időszak kezdődik, ha ezt követően sem fizet a kormány - amit hétfői bejelentése szerint nem szándékozik megtenni -, jöhet az államcsőd.

Új kormányfő jól seper

Dean Barrow miniszterelnök márciusban ígérte meg, hogy újratárgyalja a kötvény feltételeit - ekkor választották meg a 330 ezer lakosú, Magyarországnál négyszer kisebb ország választói második kormányzati ciklusára. Néhány héttel ezelőtt kijelentette: országa nem engedheti meg magának a 2029-es kötvény kuponjának kifizetését, ezért abban bíznak, hogy ésszerű új megállapodásra juthatnak a hitelezőkkel, értsd: átütemezhetik a tartozást.

Ez nem hajvágás, hanem skalpolás - fogalmazott Arturo Porzecanski, a Washingtoni Egyetem nemzetközi pénzügyekre specializálódott professzora. Ezzel természetesen az adósságcsökkentés mértékére utalt - hasonló esetekben általában tíz százalék körüli "hajvágást" szoktak kérni a bajban lévő államok.

Veszélyes precedens

Belize - hasonlóan a környező országokhoz - tagja a Caricom regionális kereskedelmi blokknak, és mivel alapvetően az idegenforgalomból él, erősen megszenvedi az európia és az észak-amerikai turisták elmaradását. Devizájának árfolyamát mereven az az amerikai valutához kötötték - két belize-i dollár ér egy USA-dollárt -, ezért annak leértékelésével nem tud alkalmazkodni a kedvezőtlenné vált gazdasági környezethez.

A visszaeső idegenforgalom okozta problémát a kormány megfejelte még egy saját intézkedéssel is: állami tulajdonba vették a Belize Telemedia és a Belize Electricity szolgáltató cégeket, amelyek részvényeseinek több száz millió dollárral tartoznak. Ennek törlesztése megfejeli az államadósság visszafizetését.

A befektetők és elemzők szerint veszélyes precedenst teremthet, ha Görögország, és immáron a közép-amerikai miniállam után más kis országok is egyoldalúan megtagadják adósságuk egy részének visszafizetését. Egy fizetésképtelen vállalat felszámolása esetén a hitelezők remélhetik, hogy a cég értékesített vagyonáért kapott összegből viszontlátják követeléseik egy részét, egy állam esetén azonban nincs hasonló lehetőségük. Ezért a jövőben sokkal kukacosabban megnézhetik, melyik kis országnak adnak pénzt és melyiknek nem, és többet kérhetnek kölcsön adott pénzükért.




94 megjegyzés :

  1. Ez, szerintem, nem veszélyes, hanem az egyetlen járható út.
    Nézd Görögországot. Mindent megtesz hogy törleszthessen, megszorít, újabb hiteleket vesz fel - S az eredmény?
    Rohamosan romló életszínvonal, egyre csökkenő gazdaság, belpolitikai válságok, az adósságuk pedig egyre nő.
    Aki pedig röhögve nyeli a pénzüket nem más, mint a nemzetközi bank - maffia.

    VálaszTörlés
  2. Azért ez nem ilyen fehér-fekete, van benne elég része a görög kormányoknak és az egész országnak is.

    Nem lehet egy nemzetgazdaságot, amely egy egész országot kell fenntartson, ennyire hazavágni és elvárni hogy más tartsa fenn.

    VálaszTörlés
  3. Ezt az "államadósság" nevezetű ország kifosztást mindenhol eljátszotta az élősködő csőcselék, amit bankmaffiának titulálnak.
    Nem ez a miniországocska az első, aki megtagadja ezt az átlátszó idióta trükköt !
    Ott van Délamerika összes tagállama, ahol az őshonos indián vezetők mind kirugták a tolvajokat és egyse fizette ki az "államadósság" nevezetű műadósságot !!! Közölték, hogy, akik a soha-nem-látott hitelt felvették, azoktól kérjék számon személyesen a virtuális pénzt.
    És láss csodát, se az IMF, se a Valutabank azóta be se meri tenni a lábát ezen országokba ! Délamerika országainak így nincs egy peták államadóssága, sőt úgy ível felfelé a gazdasága, hogy ihaj. Nemcsak, hogy nem fizetnek ezen tolvajoknak semmit, de még a tulajdonukba Törvénytelenül átvett kulcsfontosságú gazdasági intézményeket (minden szolgáltatást) visszavett a Nemzetük számára. Bolivia pl. 2,5-szeres Magyarországnyi területet vett vissza az idegen csőcseléktől és börtönbe zárták a hazaárulókat ! Ott nem tárgyalgatnak bűnözőkkel és nem tolerálják a pofátlankodó fosztogatókat.

    VálaszTörlés
  4. De igen, barátaim, ez ilyen fehér - fekete.
    Gondold csak meg: nálunk olyan kormány volt, amely teljes mértékben kiszolgálta őket, eladósította az országot. Amikor másik került hatalomra, mindent elkövetnek azért, hogy megbuktassák - s ez így megy mindenhol a világban. Megveszik az ország vezetőit, eladósítják az államot, aztán dől a pénz...Ha a görögökön tényleg segíteni akarnának arra adnák a kölcsönt, hogy helyreállíthassák a gazdaságot ; amit most kapnak, az mind vándorol vissza német és francia bankokba, az államadósság pedig egyre nő.
    Ezt hívjuk napjaink gyarmatosításának.

    VálaszTörlés
  5. Szerintem nem a kölcsönnel van baj, azt bárki visszafizetné, hanem az uzsorakamattal. Ha legalább előbb lehetne törleszteni a tőketartozást, és utána a rárakódott kamatot - még tűrhető volna, mert ezzel a számítással a kamat a hiteltörlesztéssel arányosan csökkenne. Na, ezt nem akarják a bankárok.
    Másrészt, tudomásom szerint a görögöket éppen Németország használta piacnak, és buzdította hitelfelvételre, persze a saját gazdasági érdekei okán. A termelésnek és a haszonnak -valamilyen általam ismeretlen okból- folyton növekednie kell, mert ha nem... akkor az ördög tudja mi baj lesz. :-S

    VálaszTörlés
  6. No lám, majdnem ugyanarról beszélünk csak másféleképpen és felcserélve az ok-okozat sorrendet.

    A dolog ott kezdődik amikor baloldali kormány kerül valahol hatalomra. Ezeknek első dolga eltüntetni a pénzt a kincstárból hangzatos szólamok kíséretében, miszerint ők most segítenek a "szegényeken". A stratégia második lépése amikor a kincstár feltöltése céljából megemelik az adókat az "adóztassuk meg a gazdagokat" osztályharcos jelszóval.
    A következménye az első két lépésnek az hogy a nemzetgazdaság kezd lefulladni és a munkanélküliség kezd növekedni. Jön a következő lépés, a szükséges mellett kismillió szükségtelen szabályozással amelynek egyetlen célja van, a gazdaság további lefullasztása és a szegényedés növelése, mert akkor nő a baloldali szavazótábor és evvel elindul a circulus viciosus.

    ITT és ILYENKOR jön be a képbe a nemzetközi finánctőke, ADDIG legfeljebb a lelátón ácsorog.

    EZÉRT nem olyan fehér-fekete és ezért kell tiszteletben tartani az ok-okozat láncot, egyébként rövidzárlat keletkezik a gondolatmenetben és a konklúzió helytelen lesz vagy csak részben helyes.

    VálaszTörlés
  7. Érdekes, ezt én máskép látom, ha belenézek az adatokba.

    Bolívia 2o12-es államadóssága kb. 9 milliárd dollár, ami a GDP kb 45 %-át teszi ki és kb. évi 8 %/-kal emelkedik. Ez ömagában nem is olyan nagy baj, fényesen kezelhető. A bökkenő ott van hogy Bolívia államadósságát 2oo3 és 2oo4 között legnagyobb részt leírták ( a kb. 7 milliárdból maradt 1.5 milliárd) és a 2oo6-os választások evvel az adósággal jöttek.

    Ecuador, harminc év alatt kétszer írták le a bankok az adósságukat, jelen pillanatban közel jár a 2o milliárdhoz és majdnem évi 21 %-kal emelkedik.

    Argentína, kb. 15 éve elengedték az adósságuk majdnem 8o %-át, jelen pillanatban több mint 2o6 milliárd dollár, a GDP 52 %-a, az ország igazság szerint államcsődben van, menekülnek belőle az emberek.

    Ez csak egy kis kóstoló, Venezuelára még rá sem került a sor, ott most éppen azért fő a fejük, mert Chávez "racionalizálni" kezdte az üzemanyag vásárlását. :-D

    VálaszTörlés
  8. A kincstári jegyek és kötvények értékesítése kikiáltásos árral, árverési rendszerben történik, teljességgel kereslet-kínálat alapon.
    Nincs az a vevő aki-amely árat vagy kamatlábat kínál vagy követel. Az állam kínál valamit és a vevő megfizeti vagy sem.

    Érdekes módon, amíg a szocik duhajkodtak odahaza, a kamatlábak emelkedtek.
    Amióta polgári kormány van a kamatlábak csökkentek.

    Tavaly, a görög krízis kellős közepén a görög állam csak 45-46 %-os kamatajánlattal kapott vevőket az ötéves lejáratú kincstári kötvényeire, ez most uzsorakamat lenne?

    Igazság az, a görögöket felvenni sem lett volna szabad az EU-ba, úgy kerültek be hogy egyszer a BNP-Paribas és a Deloitte-Touche szemenszedett hazug kiértékeléseket közölt a gazdasági
    kilátásaikról és a valós helyzetükről, utána meg a Goldman Sachs is beleszállt a buliba és tovább hazudott ezen a vonalon a jövőbeni kilátásaikról.

    VálaszTörlés
  9. Hát éppen ez a legnagyobb bajok egyike ; ha olyan kormány van, lehet hazudni is, lehet nem megfelelő adatokat közölni - kit érdekel?
    Ami a tétlenségüket illeti, nem igazán értünk egyet. Tesznek ők azért szépen, hogy a szoclibek kerüljenek hatalomra, még csak nem is titkolják. Szerintem tehát az ok az eladósítás, az okozat a baloldali kormány. A finánctőke nem várja míg lecsaphat, mert a dolgok számukra jól alakulnak - besegítenek, rendesen!

    VálaszTörlés
  10. Ebből a szempontból akkor elég determináltak vagyunk.
    Vagyis: a kormányok sosem szolgálják a "közjót" bárki és bármilyen politikai szinezetben is üljön a kormányrúdnál.
    Talán gazdasági szempontból a leghatékonyabb valamiféle diktatúra, nulla szociális ellátó rendszerrel. (valljuk be, ezen a területen ismer a történelem költséghatékonyabb megoldásokat is) Úgyértem, ha az államadósság lenullázása a cél.
    Nekem tetszik a belizí szabadságharcosk megoldása. Nálunk gondolom, nem menne, mert félő, hogy ez a koreográfia nem a jelenleg is folyó, kézivezérlésű, irányított újrafelosztásával jár a "javaknak"....

    VálaszTörlés
  11. Attól függ persze, mit értünk "közjó" alatt...Ha a mindenki számára elérhető létminimumot, egészségügyi ellátást, közbiztonságot stb., akkor éppenséggel szolgálhatja a kormány ezt a közjót, és ehhez nem feltétel,( nem is törekednek rá!), az államadósság lenullázása. A külföldi finánctőkétől való feltétlen függőség elkerülése a cél, ehhez sem kell a nulla adósság, csak egy bizonyos szintű egyensúly a termelés és a fogyasztás között.
    Az viszont biztos, hogy ennek az egyensúlynak a megléte nem érdeke a külföldi finánctőkének, és máris itt a magyarázata, hogy a szoclibek miért építették az európai mércével is méregdrága autópályákat, alagutakat, völgyhidakat, metrót - és mindezeket a legkedvezőtlenebb feltételekkel biztosított kölcsönökből.

    VálaszTörlés
  12. Az egyik kutya itt van elásva. Tulajdonképpen kik ücsörögnek ezekben a hitelminősítőkben? Miért kell komolyan venni a hablatyolásukat, amikor minduntalan kiderül róluk, hogy inkább emó-
    cionális alapon és nem racionálisan minősítenek államokat. Amiket kijelentenek, az koránt sem "Isten igéje". Nem utolsó sorban a hitelminősítőket miért nem minősíti senki?

    VálaszTörlés
  13. Mert ők azok akik szentesítik a szankciókat, ők azok, akik "ítéleteikkel" megteremtik az alapját ennek a modernkori gyarmatosításnak, ők a finánctőke hatékony fegyverei.

    VálaszTörlés
  14. Engem például nagyon érdekel, egy kormány első intézkedései általában megadják a tónusát milyen államadminisztrációnak is nézünk elébe.

    Értem mit mondasz a nemzetközi finánctőkéről, de túl sokat tulajdonítasz nekik és pontosan ez szolgálja a céljaikat.

    Nincs az a bankár vagy az a mennyiségű pénz amely elérhetne valamit, HA nemet mondanak rá és ez tényleg ilyen egyszerű.

    Nemzetközi szinten erre a legjobb példa most pont Magyarország, a másik az utobbi húsz évből Kanada.
    Öt-hat évvel ezelőtt Magyarország, vagy 15-2o évvel ezelőtt Kanada, világröhej volt gazdaságilag. Mi változott, mert a nemzetközi finánctőke benn volt mindkét országban akkor is, most is?

    VálaszTörlés
  15. Pontosan, ez egy kicsi kutya, ezt egy kicsit megkaparod és érdekes dolgok bukkannak elő. :-D

    A BNP nem más mint a Banque Nationale de Paris, 1993-ban privatizálták, de a francia állam komoly tulajdonrésszel bír benne (1947-ben államosították).

    Ha visszanézel a görög csatlakozást megelőző időszakra, a németek nem voltak éppen lelkesek, akik a legjobban nyomták a csatlakozást a franciák voltak (mögöttük az oroszokkal)

    itt van az igazi nagy kutya eltemetve. :-D

    VálaszTörlés
  16. Pontosan azt szeretné a nemzetközi baloldal elhitetni, hogy ez egy predeterminált dolog és semmi értelme harcolni ellene. Mi sem áll távolabb a valóságtól.

    Ceausescu és a nemzetikommunista diktatúra megpróbálta lenullázni az államadósságot, lenullázták az országot is.

    Nem tudom milyen szabadságharc folyik Belize-ben, azt tudom hogy egy baloldali kormányt egy másik még baloldalibb kormány váltott, no meg azt hogy 2oo6-7-ben leírták az adósságuk felét.
    Dean Barrow, az aktuális miniszterelnök, egy kvázikomcsi ügyvéd aki Soros alapítványainak a támogatottja és Chávez jó elvtársa.

    Számomra az igazi kérdés az, hogyan lehet jó lelkiismerettel felvenni több mint két milliárd dollár kölcsönt, amikor az ország lakossága 35o ezret sem üt meg és azok 7o %-a a hasát sütteti a napon, életében egy napot nem töltött munkaviszonyban, annyit tesznek csak ami a létfentartás legminimálisabb feltételeit elégítik ki.

    VálaszTörlés
  17. Ehhez csak annyit szeretnék hozzáfűzni, a "közjó" és a "népjólét" nem fedik egymást, míg az első valós fogalom a második egy mesterségesen kreált kampányszólam.

    VálaszTörlés
  18. Ha nemet mondanak rá... Az Orbán - kormány nemet mondott, azóta mindent elkövetnek, hogy megbukjon. Minden gazdasági és politikai eszközt bevetnek - és ez nem kis erő. És akkor Te azt mondod, hogy túl sokat tulajdonítok nekik? Tudod, ha nem tesznek állandóan és minden téren keresztbe ennek a kormánynak, népszerűbb lenne, mint valaha. Most nehéznek látszik a '14 - es választás, és ez az ő érdemük.
    Én nem becsülném le az erejüket...

    VálaszTörlés
  19. Pontosan, a kutya ugat, a karaván halad.

    De ezt nem a bankok irányíják, azok csak szócsövek, bunkósbotok és hivatkozási alapok, másszóval: ESZKÖZÖK.

    Ezért mondom, helyén kell kezelni mindent, a bankok a politikai akarat sínretevői és nem az irányítói.
    Az irányító akarat a fölöttük lebegő politikai ideológia, minden esetben és kivétel nélkül.

    VálaszTörlés
  20. Jó, rendben van, akkor áruld el, kérlek, milyen politikai akarat áll a pénzügyi válság mögött? Mert azt a bankoknak köszönhetjük! Én azt gondolom, sőt, mély meggyőződésem, hogy fordítva van ez a dolog : a politika áll a pénzvilág szolgálatában, a politikát irányítja a pénz - és nem fordítva, sajnos.

    VálaszTörlés
  21. Erre a válasz magától hull az öledbe, ha előítéletektől mentesen gondolod végig a dolgokat.

    A gubanc ott van, hogy az emberek 99.5 százaléka még mindig abban a hitben él hogy a marxizmus és a tőke egymásnak esküdt ellenségei és a barrikád ellentétes oldalán állnak.
    Ezt már kb. hat évtizede meghaladtuk.

    Leegyszerűsítve a dolgokat, azt kell megnézni kinek mi az érdeke és hol találkoznak ezek az érdekek és mindenre fény derül.

    Mi volt a marxizmus célja?
    Megdönteni a tőkét, lebontani annak védőfalait az országhatárokat és megalapítani a globális falansztert.
    Mi a nagytőke célja?
    Lebontani az országhatárokat, megteremteni a globális falansztert.

    Itt találkozik az érdek és teljesen mindegy minek nevezzük az ideológia legújabb reinkarnációját.

    Amit a nemzetközi finánctőke remél ebből az a pénz szabad mozgása, amit nem kell minden országhatáron átváltani, egyetlen rend szabályozás és egyetlen garmitúra politikus megvesztegetése a sok helyett. Ez minden pénzember legvérmesebb vágya.

    Amit a marxisták remélnek ebből az a nemzetállamok teljes felszámolása és a politikai hatalom globális megszerzése ahol ellenvélemény már nem ütheti fel a fejét és megvalósul (Latabár szavaival) a "rothadt vörös paradicsom".

    VálaszTörlés
  22. Nem győztél meg, Barátom ; én még mindig úgy gondolom, hogy a nagytőkének nicsenek ideológiai céljai, egyetlen célja van, a még több pénz.
    Ha nem így lenne, nem pénzelne egymástól teljesen eltérő berendezkedésű országokat, nem lenne kettős mérce, és mindez attól függően, hogy kiszolgálja - e az illető állam az ő érdekeiket.
    Nagyon jó példa erre Magyarország ; a szocialista érában nyomták a lóvét ész nélkül, most 2/3 - os többséggel megválasztott, demokratikus kormányunk van, és egy éve szarakodnak velünk, pedig még csak a pénzük sem kell, csupán egy biztosági tartalék deklarációja, hogy a piacon olcsóbb legyen az állam finanszírozása.
    Áruld már el, ez Nálad milyen ideológiát elevenít meg?

    VálaszTörlés
  23. Szerintem egymástól berendezkedésük ELNEVEZÉSÉBEN teljesen eltérő országok. A cél pediglen a hatalom birtoklása, és kisebb-nagyobb csoportérdekről szól. Ami a különféle kormányokat illeti:
    - a futballmeccsre sem a csapatok tulajdonosai mennek le a pályára, arra a célra szerződtetik a játékosokat. :-S
    (Nem vagyok nagyon boldog a saját megállapításomtól, de az én fejemben ilyesmi ködlik föl.)

    VálaszTörlés
  24. No ne, azért a kádári magyarország és a mostani azért nem csak a berendezkedés nevében más kissé, ez így már komolytalan....

    VálaszTörlés
  25. Itt elsősorban ke kell szögezni, nagy különbség van tőke és nemzetközi finánctőke között és ez a szerencse!

    Másodsorban azt kell elfogadni, hogy úgy a nemzetközi baloldal mint a nemzetközi finánctőke lételeme a felfordulás és a káosz, ez egy másik közös tulajdonságuk, mert mindkettő a zavarosban szeret halászni.
    Amit a legjobban gyűlölnek az az unalmas, köznapi, polgári rend, mert akkor az emberek nyugodtan tudnak gondolkodni és és nem hoznak elhamarkodott elhatározásokat.


    Ami pedig az ideológiájukat illeti, itt van egy kis ízelitő:



    Carrol Quigley (Bill Clinton mentora, kommunista egyetemi tanár a Georgetown egyetemen) írja 1966-ban

    “There does exist and has existed for a generation, an international network which operates, to some extent, in the way the radical right believes the Communists act. In fact, this network, which we may identify as the Round Table Groups, has no aversion to cooperating with the Communists, or any other groups, and frequently does so. I know of the operations of this network because I have studied it for twenty years and was permitted for two years, in the early 1960s, to examine its papers and secret records. I have no aversion to it or to most of its aims, and have, for much of my life, been close to it and to many of its instruments. I have objected, both in the past and recently, to a few of its policies, but in general my chief difference of opinion is that it wishes to remain unknown, and I believe its role in history is significant enough to be known.”

    Kicsit lerövidítve a szóvirágokat:

    Egy generáció óta létezik már az a nemzetközi hálózat amely, a szélsőjobboldali felfogásban, úgy működik mint a(z illegális ) kommunisták. Tény, ez a hálózat amelyet mi Kerekasztal Csoportok név alatt ismerünk nem riad vissza a kommunistákkal vagy bármilyen más érdekcsoporttal való együttműködéstől és gyakran meg is teszi. Jól ismerem a hálózatot és a rendszerüket, mert húsz éve tanulmányozom és két évig a 6o-as évek elején, engedélyükkel, a levéltárukat is kutattam. Sem a hálózat sem céljai nem taszítanak vissza, sőt közel álltam hozzájuk életem legnagyobb részében. Voltak és vannak nézeteltéréseim egyes felfogásaikkal, de a legnagyobb az hogy névtelenek kívánnak maradni, míg szerintem működésük elég jelentős ahhoz hogy a történelem feljegyezze."

    Chester M. Pierce, , egyetemi tanár, nevelésre szakosodott pszichiáter a Harvard egyetemen.
    Részlet egy 1972-es beszédéből amit a Nemzetközi Gyermeknevelők Egyesületének tartott:

    “Every child in America entering school at the age of five is insane because he comes to school with certain allegiances toward our founding fathers, toward his parents, toward a belief in a supernatural being. It's up to you, teachers, to make all of these sick children well by creating the international child of the future.”

    "Minden egyes iskolát kezdő amerikai gyermek elmebeteg, mert hisz az alapító atyákban, a szüleiben és egy felsőbb lényben. Tanárok, az önök feladata a meggyógyításuk úgy, hogy a jövő nemzetközi gyermekeit nevelik belőlük."


    Jean Monnet, francia szocialista közgazdász és politikus, az Európai Gazdasági Közösség alapítója, Európa Atyja, mondta még 1948-ban:

    “Political union inevitably follows economic union.”
    “The creation of a United Europe must be regarded as an essential step towards the creation of a United World.”
    "Nous ne coalisons pas des états, nous unissons des hommes"

    A gazdasági egyesülést szükségszerűen követi a politikai egyesülés.
    Az Egyesült Európát úgy kell tekinteni mint az Egyesült Világ elengedhetetlen lépését.
    Mi nem államszövetségeket hozunk létre, mi az embereket egyesítjük.

    VálaszTörlés
  26. hanemannyi !
    Délamerikáról az adataidat hasraütésre írtad be !
    Egy adatod se igaz !!!
    Viszont a 10 oldalas bemásolásnak semmi értelme, mert uncsi is, meg semmi köze az eredeti témához !

    VálaszTörlés
  27. BOLIVÁBAN NINCS ÁLLAMADÓSSÁG, HANEM TÖBBLET VAN

    http://elhallgatotthirek-hungariannews.blogspot.hu/search?q=bolivia+%C3%A1llamad%C3%B3ss%C3%A1g

    Hivatalos jelentések szerint Bolíviában halmozódik a devizatartalék, amely idén elérte a 10 millió USA dollárt, miután megvalósították 2005 óta az új nemzeti programot. Morales elnök hozzátette, hogy a külföldi bankok megtudták Bolivia jelentős devizatartalékát és sorra ajánlatokat tesznek hitelekre, de ők ezekből egyelőre nem kérnek. (ABI)

    VálaszTörlés
  28. "Talán gazdasági szempontból a leghatékonyabb valamiféle diktatúra." Lellemese, szívemböl beszélsz, mert - Amúgy is !!!

    hanemannyi mondja: egyszer a BNP-Paribas és a Deloitte-Touche szemenszedett hazug kiértékeléseket közölt a gazdasági
    kilátásaikról és a valós helyzetükről, utána meg a Goldman Sachs is beleszállt a buliba és tovább hazudott ezen a vonalon a jövőbeni kilátásaikról.

    Kösz, J. Monnet: "A gazdasági egyesülést szükségszerűen követi a politikai egyesülés.
    Az Egyesült Európát úgy kell tekinteni mint az Egyesült Világ elengedhetetlen lépését.
    Mi nem államszövetségeket hozunk létre, mi az embereket egyesítjük." - nekem inkább NE...

    Bedefy, megengeded: Hanemannyi minden szava - arany. Színarany.Kérj bocsánatot.


    Ólevendula mondja:
    Az egyik kutya itt van elásva. Tulajdonképpen kik ücsörögnek ezekben a hitelminősítőkben? Miért kell komolyan venni a hablatyolásukat, amikor minduntalan kiderül róluk, hogy inkább emocionális alapon és nem racionálisan minősítenek államokat. Amiket kijelentenek, az koránt sem "Isten igéje". Nem utolsó sorban a hitelminősítőket miért nem minősíti senki?

    Hanemannyi mondja:
    egy kormány első intézkedései általában megadják a tónusát milyen államadminisztrációnak is nézünk elébe.

    Nincs az a bankár vagy az a mennyiségű pénz amely elérhetne valamit, HA nemet mondanak rá és ez tényleg ilyen egyszerű.

    Ceausescu és a nemzetikommunista diktatúra megpróbálta lenullázni az államadósságot, lenullázták az országot is.

    Ezt én mondom:Te Jóisten !

    Hanem annyi mondja:
    Belize-ben Dean Barrow, az aktuális miniszterelnök, egy kvázikomcsi ügyvéd aki Soros alapítványainak a támogatottja és Chávez jó elvtársa.

    ...helyén kell kezelni mindent, a bankok a politikai akarat sínretevői és nem az irányítói.
    Az irányító akarat a fölöttük lebegő politikai ideológia, minden esetben és kivétel nélkül.

    Mi volt a marxizmus célja?
    Megdönteni a tőkét, lebontani annak védőfalait az országhatárokat és megalapítani a globális falansztert.
    Mi a nagytőke célja?
    Lebontani az országhatárokat, megteremteni a globális falansztert.

    Katicabog mondja:
    Nem, drága Tedlecsekem, ezt elírhattad, mert Magadnak mondasz ellent: a pénz irányítja a mindenkori politikát, ahogyan elöször helyesen fogalmaztad."
    Én azt gondolom, sőt, mély meggyőződésem, hogy fordítva van ez a dolog : a politika áll a pénzvilág szolgálatában, a politikát irányítja a pénz - és nem fordítva, sajnos. " - írod. A másik lehetöség, hogy semmit nem értek ehhez.

    Ez nagy volt, Ólevendulám, s hogy ez nekem mennyire tetszik: "a futballmeccsre sem a csapatok tulajdonosai mennek le a pályára, arra a célra szerződtetik a játékosokat. :-S
    (Nem vagyok nagyon boldog a saját megállapításomtól, de az én fejemben ilyesmi ködlik föl.)"

    Hanemannyi:
    Azért ez szép cinikus mondat, még ha igaz is; ""Minden egyes iskolát kezdő amerikai gyermek elmebeteg, mert hisz az alapító atyákban, a szüleiben és egy felsőbb lényben. Tanárok, az önök feladata a meggyógyításuk úgy, hogy a jövő nemzetközi gyermekeit nevelik belőlük."

    Summam summarum: Ceterum censeo.

    VálaszTörlés
  29. http://www.bloomberg.com/news/2010-04-22/bolivia-plans-to-sell-international-bonds-by-2012-finance-minister-says.html


    Egy kis hír 2o1o-ből. :-D

    A szezont pedig ne téveszd össze a fazonnal. Devizatartalék távolról sem jelenti azt, hogy ne lenne adósságuk.

    VálaszTörlés
  30. Én meg az IGAZSÁGBAN ! És nem egy zsidó média által közölt cikkben, ami a lényeget hagyta csak ki. Tudniillik ÉLEN BOLIVIA, az összes ALBA (délamerikai indián unió) tagállamokkal egyetemben MEGSZÜNTETTE a dollárt, mint nemzetközi fizetőeszközt és LÉTREHOZTAK SAJÁT FIZETŐESZKÖZT, a SUCRE-t és SAJÁT NEMZETI BANKOT !
    Ez a cikk csupán az átmeneti állapotokról szól.
    http://zionistterror-inhungary.blogspot.hu/2010/10/oktober-9-mellozik-dollart.html

    VálaszTörlés
  31. Ez így igaz, és várható volt az első perctől fogva, hogy az új kormány minden lépését igyekeznek elgáncsolni, hogy majd a kampány idején éppen ők kezdjék el számon kérni az általuk megtorpedózott intézkedéseket. Eközben nagy buzgalommal igyekeznek letéríteni a kormányt a kitűzött pályáról.
    Olyan ez, mintha a levegőben kéne elvégezni egy generáljavítást a repülőgépen.
    Most nem megyek bele, hogy persze a Fidesz-KDNP-ben sincsenek csodatévő mágusok, ezt majd megteszi más helyettem.

    VálaszTörlés
  32. Jaj, nem így értettem. Sarkos példa Észak-Kórea. Népi? Demokratikus?Köztársaság?
    Avagy MSZP: Magyar? Szocialistaaaa???!!! - Ennél imperialistább társaságot nem találsz a Föld kerekén!

    VálaszTörlés
  33. Itt mostanában nem minősítettük egymást, amióta Halászbarátunkat leraktam a fedélzetről. :-)
    Maradjunk is ennyiben. A vélemény szabad, de a minősítést privát üzenetben kéretik megfogalmazni.

    VálaszTörlés
  34. Ez jelentős különbség. A magyarok ugyanakkor betegre dolgozzák magukat. Már, ha van hol.

    VálaszTörlés
  35. Ez igaz.
    Hajmeresztő idézeteket hoztál!

    VálaszTörlés
  36. Tegyük hozzá, hogy a német "felségjelzésű" pénzügyi érdekcsoport az adósság megváltása fejében Görögország szigeteit akarta megkapni.

    VálaszTörlés
  37. "Hivatalos jelentések szerint Bolíviában halmozódik a devizatartalék, amely idén elérte a 10 millió USA dollárt"

    Hát ha olyan mélyen hiszel az igazságban akkor talán elmondhatnád nekünk melyik volt az igazság, ez amit ideidéztem egy előbbi bejegyzésedből, vagy az amit fent írtál, mert a kettőből az egyik nem lehet igaz.

    VálaszTörlés
  38. Ne vedd be a tésztát! :-D

    Az egész ALBA szélhámosság arra megy ki hogy Kuba ne omoljon össze, annyi köze van az indiánokhoz mint hajdúnak a harangöntéshez. :-D

    VálaszTörlés
  39. Itt van egy másik nagy kutya eltemetve!

    Vannak akiknek elengedik az adósságát és vannak akiknek nem.

    A javak újraelosztásának a XXI, századi módja.

    VálaszTörlés
  40. Pontosan, de szerencsére ezúttal kissé más a helyzet, mert megtanulták a leckét az előző kormányzásukból.

    VálaszTörlés
  41. Végre egy jó beszélgetés, igaz Katica?

    VálaszTörlés
  42. Mint minden dolog, a pénz politikai irányító szerepe sem általánosítható, én ezt a mai európai vezető államokra értettem elsősorban, és persze az USA - ra.
    Már felvetődött bennem a kérdés, hogy vajon nem az - e a baj, hogy a legfejlettebb kapitalista országok saját határaikhoz érkeztek, magyarul nincs lehetőségük ezeken a kereteken belül a továbbfejlődésre. A kitörési pont a magasabb szintű szocializáció lehetne, és ez az, ami nem tetszik a nagytőkének, ezért igyekszik a korábbinál nagyobb vezető szerepre.
    Abban mindenesetre biztosak lehetünk, hogy ha Orbán folytatta volna a nyugati érdekeket kiszolgáló Gyurcsány - Bajnai vonalat, lehetne itt akár totemimádó sámánista berendezkedés is ; mit sem érdekelné ez a nyugatiakat....

    VálaszTörlés
  43. Sőt, a totemimádó sámánista berendezkedés egyenesen kívánatos lenne!

    Ami nemkívánatos, kirekesztő és rasszista az a keresztyén értékrend.

    A kérdés ami felvetődött benned alapvetően fontos, mert lényegbe vág.
    Az általad említett országok szerintem messze állnak kapacitásaik határaitól, mert az végtelen a szó szoros értelmében. Ami változott (és ez az utóbbi hat évtizedben), ezek az országok mesterségesen vannak lefojtva a legfelsőbb politikai vezetés szintjéről.
    Ha visszatekintünk az elmúlt évszázadon, tisztán látszik ahogy az európai országokban a kapitalizmus fokozatosan tolódik el egy fajta államkapitalizmus irányába amely csak egy lépés a szocializmustól.
    Amikor az állam a bölcsőtől a koporsóig megszabhatja az egyén sorsát, fokozatosan kiöli a kezdeményezést és a versenyszellemet az egyénből és a közösségből, akkor torpan meg a társadalmi fejlődés.

    VálaszTörlés
  44. Hát azért ebben megint nem értünk egyet ; ha kapacitásuk végtelen, akkor miért ekkora probléma egy kis válság? miért válik lassan kezelhetetlenné? Miért félnek a magyar módszer terjedésétől?
    A lefojtás talán igaz, csakhogy nem apolitikai vezetők fojtanak, hiszen azok mind - mind az ő nótájukat fújják, és a gazdasági válságokat a bankok robbantják ki, nem a politikusok. És ha már a történelemre hivatkozol, szerinted a múlt századi világháborúk talán ideológiai alapon robbantak ki? Szerinted Szaddámot az ideológiai különbözőség miatt távolították el?
    Nos, én nem igazán hiszek ebben.

    VálaszTörlés
  45. Egy ország kapacitása azért végtelen, mert az alkotóelemei, az egyének és a közösségek kapacitása végtelen, ha ezt lefojtod akkor kezdődik a baj.

    A válság azért válik szép lassan kezelhetetlenné, mert a politikai erő amely kellene kezelje folyamatosan annak ellenkezőjét teszi. Elég megnézni mi történik Németországban ahol Merkel mert elindulni egy másik úton és mi történik Franciaországban amelyik elment az ellenkező irányba,

    A magyar módszer terjedésétől azért félnek, mert nemzetcentrikus és a világnak szánt politikai cél az országhatárok lebontása és a nemzetek felszámolása. Ez a magyarázata is annak hogy a politikusok Gyurcsánytól Obamáig pontosan az ellenkezőjét teszik annak amit kellene a válság kezelésére.
    A leghülyébb ember is tudja és megérti a saját házi költségvetésén keresztül, ezen a világon még senki sem valósította meg a jólétet költekezésen keresztül, kölcsönök folyamatos felvételével.
    Ezt azért teszik hogy az emberek veszítsék el bizalmukat a nemzeti vagy országos vezetésben és keressenek alternatívát. Ez egy MESTERSÉGESEN ELŐIDÉZETT FOLYAMAT, nem természetes.

    Szaddamot meg azért intézték el, mert a szovjetek embere volt és az egész Közép Keleten felgöngyölítik az orosz érdekeket.

    VálaszTörlés
  46. Hát, nem tudom, de szerintem nem egy malomban őrlünk. Te egyénekről, közösségekről beszélsz, de ezeknek is kell megfelelő forma, folyamatos fejlődés ahhoz hogy a kapacitásuk végtelen lehessen( amiben amúgy sem hiszek), viszont egy fejlődésében csúcsra jutott, vagyis tovább már fejlődéképtelen rendszerben egész biztos, hogy ő maga is fejlődésképtelenné válik.
    Aztán, a politikai erő, amelyet említesz, épp azért hiányzik, mert a szerepét a FINÁNCTŐKE vette át!
    Merkel ugyanis nem indult sehová, végrehajtja a FINÁNCTŐKE érdekeinek megfelelő programot, vagyis : kölcsönt Görögországnak, aztán a németek által átutalt pénz egy hét múlva már landol is a FINÁNCTŐKE zsebében, vagyis a bankokban, a görög népet pedig tovább nyomorítják, az adósságállományuk egyre nő.
    Szaddámot az olaj miatt intézték el, ha az oroszok embere lett volna, még ma is élne és vezetne.

    VálaszTörlés
  47. Ettől a megállapítástól kezdődik a nyugdíj-kérdés. A várható élethossz állítólagos emelkedése, a szolgálati idő, és a nyugdíj korhatár emelése, valamint a népességcsökkenés megállítása.
    Szeretik a társadalmi rétegeket azzal az állítással is szembe fordítani egymással, hogy a mostani fiatal munkavállalók tartják el a mostani nyugdíjasokat. Nincs kizárva persze, csak ebből az következeik, hogy a Ratkó- körüli korosztálytól levont nyugdíj és egészségügyi járulékot tokkal.vonóval eltűntették.
    Mondjuk a pofátlanul farizeus megszólalások ezektől nem lepnek meg...
    Továbbá: miközben egyrészt valóban aggasztó a magyar néplélekszám csökkenése - nincs szándék, vagy lehetőség a kiváltó okok felszámolására, ehelyett kisebb-nagyobb kedvezményekkel igyekeznek "kitermelni" egy újabb ratkó-népességet, kvázi új leendő adófizetőket.
    Aztán, majd őket is jól lében hagyják, ha megöregszenek, nem hajtanak hasznot, és csak a költségvetés kiadási oldalán jelennek meg tehertételként.
    A magyar népesség körében aki rokkant, az aztán tényleg az. Többsége éppen a munkába gebedt bele.

    VálaszTörlés
  48. Szerintem nem csak az olaj miatt. Stratégiailag fontos helyen van Irak, és nem mindegy, hogy kinek a barátja.
    Mellesleg egy idegen ország milyen alapon akasztja fel egy másik szuverén állam vezetőjét, az megérne egy külön fejezetet.

    VálaszTörlés
  49. Nézd, ezen lehet vitatkozni, de egy biztos : Szaddámot nem ideológiai, hanem kizárólag gazdasági okokból állították félre. Egyébként sok stratégiailag fontos pont van még a Földön, és nem mindegyiken uralkodik amerikabarát kormány, attól még a hajuk szála sem görbül....

    VálaszTörlés
  50. Tökéletes példa a gondolatmenethez.

    Mindenesetre nem ajánlom az idősek elhanyagolását, mert rendszeres szavazók.

    VálaszTörlés
  51. A malom ugyanaz, kedves tedlecsek, csak Te azt szeretnéd ha a malomkő az ellenkező irányba forogna.

    Vegyük elsőre a fejlődésképtelenséget, mert ez a legnyilvánvalóbb.
    Vegyük csak az informatikát. Eljutottunk arra a pontra hogy az emberiség informatikai tudásanyaga félévenként duplázódik. Ha behúnyod a szemed egy pillanatra már lemaradtál valamiről.
    Vegyük a biotechnológiát, ugyanaz a helyzet.Általánosságában véve az emberi civilizációnak kilóg a nyelve az igyekezettől csak hogy a közelébe kerüljön ennek a fejlődésnek
    nemhogy fejlődésképtelen lenne, nem képes elég gyorsan fejlődni!

    Merkel, mint minden jó házigazda, a SAJÁT házatáját szedte rendbe, kérdezd meg Katicát.
    Görögország nem Merkel felelőssége, van nekik saját kormányuk és ,többek között ebből is kifolyóan , megérdemelnek mindent ami következik, egy fikarcnyi szimpátia sincs bennem irántuk.
    Amióta EU tagok lettek semmi egyebet nem tettek mint rátelepedni a közös csecsre, de úgy hogy más majdnem hozzá sem férhetett.

    Ami Szaddamot illeti két fontos oka is van hogy nem az olaj miatt intézték el:

    1. Amerika gazdasága az olcsó energiára van alapozva, ebből a szempontból nulla értelme volt belemászni a dologba.
    2. Akiknek segítséget jelentett rövidtávon azok pont az oroszok voltak, mert az olaj ára pont akkor ment fel amikor az összeomlás küszöbén álltak.

    Viszont:

    1. Szaddam az volt 25 éve ami most Hugo Chavez.
    2. Amikor elintézték, megdőlt a legerősebb szovjetorosz bástya az arab világban
    3. Szíria, a második legerősebb szovjetorosz bástya teljesen elszigetelődött, azóta is vákuumban van.

    Ezt hívják hosszútávú stratégiának, amire lehet építeni.

    VálaszTörlés
  52. Úgy a cári időkben, mint a szovjet érában, mint most a Putyin-féle nemzetiszocializmusban az orosz terjeszkedési stratégia első számú célpontja a Perzsa öböl.
    Ez az egyetlen oka hogy Törökország NATO tag. A szomszédjukban Asszádnak a napjai megszámláltattak, Irak, Afganisztán után már csak Irán maradt és teljes a blokád.

    VálaszTörlés
  53. Nem idegen ország, a Szaddam által kegyetlenül elnyomott siíta többség által választott új kormány akaszttatta fel. Az amerikaiak messzire maradtak az egésztől.
    Ha nem akasztják fel, a siák bemennek utána a börtönbe és széttépik.

    VálaszTörlés
  54. Azt hiszem, már megint elbeszélsz mellettem; nem a tudományos, hanem a társadalmi fejlődésről beszéltem, az pedig még szerinted is lassú, szerintem pedig nincs is - én ezt mondom, a tudományos fejlődésnek ehhez semmi köze.
    Merkellel kapcsolatban egyetlen kérdés > miért akarnak nekünk most mindenáron kölcsönt adni? Ezen gondolkozz el, hiszen mi csak egy biztonsági tartalékot kérünk!
    Sajnálom, hogy így gondolsz a görögökre, szerintem a nyugatiak egyszerűen kihasználták a görög kormányok butaságát,( vagy kapzsiságát), és most mindezt a görög néppel akarják megfizettetni. Egyrész ott van a hatalmas profit amit a német bankok zsebrevágnak, másfelől a görögöket sújtó iszonyatos sarcok. Tudod, én azért érzem ezt át, mert nálunk ugyanezt próbálták,(próbálják), eljátszani : A kedves haver Gyurcsány szedte fel a pénzt ész nélkül, s ha nem jön Orbán, most ott állnánk, mint a görögök,vagy még rosszabbul. De jött, és mikor azt mondta, hogy kösz, nem kérünk ebből, eget - földet megmozgattak ellene, kígyót békát kiabálnak rá, mindenféle légbőlkapott ostobaságok ürügyével igyekeznek ellehetetleníteni. Azért, mert nem kér kölcsön.
    No, hát ennyit Merkel asszony jó házigazdaságáról....
    Ami Irakot illeti, gondolj arra, hogy ott van pl Etiópia.
    Az iraki háború költségvetésének aprócska töredékéért felemelhetnék ezt az országot, és lenne a térségben egy örök hű barátjuk, de valamiért ez a dolog nemigen érdekli őket. Vajon miért? De persze van sok ilyen ország arrafelé, nekik mégis az iszonyatosan drága, emberáldozatokat követelő háború volt a szimpatikusabb, - mindez persze úgy, hogy közben az olaj eszükbe sem jutott...
    Ezt azért nem gondolhatod komolyan.

    VálaszTörlés
  55. Most megleptél, mert a tudományos fejlődés a társadalmi fejlődés hajtómotorja, ez vitán felüli tény.

    Éppenséggel a társadalom mostani helyzetére a legjobb példa a gőzgép feltalálására következő kor, akkor majdnem két évszázadba telt amíg a társadalmi fejlődés utolérte önmagát.

    Számomta teljesen érthetetlen hogy jön Gyurcsány a német államháztartáshoz.
    Én így látom: Merkel első számú prioritása Németország, Orbán első számú prioritása Magyarország, Gyurcsány prioritása a nemzetközi baloldal előnybehozása.

    Ami Etiópiát illeti, Amerika a 6o-as évek óta kb. egy milliárd dollár segélyt folyósít nekik évente, élelmiszer, technológia, egészségügyi szolgáltatások és készpénz formájában.
    Emellett amerikai jótékonysági szervezetek 1 és 2 milliárd dollár közötti segélyt nyújtanak Etiópiának szintén évente.
    Konzervatívan számolva az minimum 5o milliárd dollár SEGÉLY!
    Mit szólsz elég ez a felemeléshez?

    VálaszTörlés
  56. A társadalmi fejlődésről annyit, hogy amíg a tudomány valóban fényévekkel haladja meg a mondjuk 2000 évvel ezelőttit, addig az akkori és a mostani társadalmi rend is a kizsákmányoláson alapul, a Föld lakosságának kb 2-3 %-a jól él mintegy 60%- a éhezik ; nem néztem utána, de lehet hogy az ókorban jobb volt az arány.
    Ennyit a társadalmi fejlődésről. Ami Gyurcsányt illeti - az ő prioritása hatalom és a pénz ; semmi ideologizálás! Símán otthagyta az MSZP-t amikor ezt vélte hasznosabbnak. "Nemzetközi baloldal"... ugyan már ...Merkellel pedig úgy jön össze a dolog, hogy a kancellár kétségkívül a német érdekeket képviseli - elsősorban a német finánctőke érdekeit, és ehhez remek partner volt a Fletó, mert míg azon az oldalon a kis országok eladósítása, ezáltal pénzügyi gyarmati sorba való süllyesztése az alig leplezett cél, addig a mi Fletónk, - figyelmen kívül hagyva a magyar nép érdekeit éppúgy, mint a "nemzetközi baloldalét" -, ehhez az újgyarmatosító politikához remek partner volt ! Egyszer már írtam, most mégegyszer kérlek rá, gondolkozz el azon, hogy miért akarnak mindenáron keresztbe tenni Orbán Viktornak? Miért támogatja a finánctőke a "baloldali" kormányzást? Miért van az, hogy amíg Gyurcsányéknak, (de pl a görögöknek is), nyakló nélkül, minden ellenőrzés vagy szankció nélkül utalták az euro-milliárdokat, addig Orbán Viktor kormány ellen kötelességszegési eljárás indult mondván, hogy igaz hogy az idén jó a hiánycél de nem biztos, hogy jövőre is jó lesz...
    Azt hiszem itt kell keresni a lényeget, nem pedig holmi ideológiai magyarázatokat kreálni.
    Egy-két milliárd dollárrol beszélsz, ugyan
    -ugyan, visszakérdezek : szerinted elég ez egy nyolcvanmilliós ország felemeléséhez? én elárulom, nevetségesen kicsiny összeg, főleg ha összevetnéd azzal amely összegbe az iraki misszió került az amerikai népnek.

    VálaszTörlés
  57. Ezt csak úgy ........ Alpárnak (hanemannyi) :

    Bolivia gazdasági növekedése 5 % felett !!!
    http://www.patrianueva.bo/noticias/noticia.php?id=14223

    VálaszTörlés
  58. - Megjegyzem ez is egyfajta ideológiai indíttatásból történik.
    "Noch dazu" az Orbán-kormányt a Gyurcsány-rezsim által elkövetett "csínytevések" miatt vonták kötelezettségszegési eljárás alá.
    És úgy tesznek, mintha annyira hülyék volnának, hogy ez fel sem tűnik nekik. Persze, jól ismerik a "bűnbak-effektust".

    VálaszTörlés
  59. Kedves Gabriella, én egészen biztos vagyok abban, hogy nincs ebben ideológia egy csepp sem.
    Ha kiszolgálod őket, szinte minden szabad, ha nem, akkor majd mi megmutatjuk.
    Persze, ez is felfogható egyfajta ideológiának.

    VálaszTörlés
  60. Váljon egészségükre, remélem megy még majd jobban is.

    Ez mit változtat a mi beszélgetésünk tényein?

    VálaszTörlés
  61. Kezdjük Etiópiával a változatosság kedvéért.
    Kérdezzek én is valamit, az EU miért nem segít Etiópiának, elvégre a gyarmati idők óta európai érdekszféra? Kína miért nem segít Etiópiának, amikor ott vannak benn és felvásárolták már majd a felét?
    Miért kellene Amerikának eltartani az etiópot aki nem hajlandó megművelni a saját földjét és eladja a kínainak, aki ugyanazokkal az eszközökkel nekiáll, megműveli és hasznossá teszi?
    Miért kellene Amerikának tartani el 85 millió vadidegent akiknek az átlagéletkora 16 év?
    Evvel a felfogással én is kérdezhetem, a kényelmes középpolgári létből miért nem tartod el sajátkezűleg a tiszavasvári cigányokat?

    Térjünk át a "kizsákmányolásra",

    Hogy témánál maradjunk, Belize 35o ezres lakosságát ki zsákmányolja ki és hogyan?

    Rövid történelmük egyetlen kiemelkedő jelensége hogy tömik őket pénzzel amit jókedvvel és gátlástalanul elköltenek és 15-2o év múlva egyszerűen le kell írni, mert visszafizetni úgysincs miből.

    Szóval, hol van itt a kizsákmányolás?

    Ezt a döglött lovat Merkellel nem tudom miért kell annyit csépelni.

    Megismétlem, Merkel azt teszi ami Németországnak jó és jól végzi a dolgát. Nem a Magyarok Nagyasszonya, a német államszövetség kancellárja.
    Orbán azt teszi ami a magyar érdek és jól teszi. Nem a görögökért ájuldozik, hanem keményen dolgozik azon hogy a magyar államkincstárból minél kevesebb pénz menjen Görögországba.
    Gyurcsány egy suhajda, pszichopata, senkiházi tolvaj, de ez mellékes. Ezek a tulajdonságai teszik kívánatossá a nemzetközi baloldal számára, mert az ilyen alakokkal lehet tönkretenni egy országot.
    Evvel megérkeztünk a lényeghez, szerinted ilyesmi nincs.
    No akkor azt magyarázd meg nekem hogyan lehet az, hogy Amerikában Bill Clinton és Obama, Dél Amerikában Chavez, Morales, a két Kirchner, Correa és Ortega, Európában Marqueztől Zapateróig, Iliescutól Pontáig, Horntól Gyurcsányig, Hollandtól Mitterandig, hogy ne is beszéljek Brownról. MINDENszoci kampány UGYANAZ, szóról szóra ugyanazok a beszédek, ugyanazok a kampányfogások még a szófordulatok is ugyanazok, egyetlen különbség a nyelv amelyen elhangzanak a beszédek.
    Minden egyes országban a sajtó ugyanazokkal a mirelit szövegekkel és kifejezésekkel dícséri őket, az ellenfelük pedig MINDENÜTT szélsőséges és rasszista,

    Nemzetközi szervezetek által kiötlött és összeállított konzervkampány, éppen csak a használati utasítás van más nyelveken a zacskón.

    De ez biztos csak véletlen, mert nemzetközi baloldal nincs is. :-D

    VálaszTörlés
  62. Már megbocsáss, de mostmár osszehordol hetet - havat.
    Én nem mondtam, hogy Amerikának el kéne tartania bárkit, én mindössze annyit mondtam, hogy az iraki háború költségvetésének a töredékéből szerezhetne elég szövetségest a térségben, csakhogy ott nincs olaj, tehát szerintem ez a magyarázat, nem valamiféle ideológia. (Egyébként ha a tiszavasvári körzetben szövetségeseket keresnék, valószínű, hogy inkább ezt választanám, mint ennek sokszorosáért háborúzni. De én nem keresek Tiszavasváron szövetségeseket).
    Aztán nem tudom honnan veszed, én Belizéről szót sem ejtettem, a kizsákmányolás kétségkívüli vezető szerepét a gazdaságban mint a megfelelő társadalmi fejlődés hiányát említettem.
    További bejegyzéseiddel egyetértek, azzal a kiegészítéssel, hogy mint Merkel asszony, mint a többi hasonszőrű kapitalista vezető, kereshetné országa boldogabbá tételének módjait úgy is, hogy közben nem igyekszik más népeknek komoly károkat okozni.
    Nemzetközi baloldal van, csak Fletó magas ívben tesz a nemzetközi baloldalra - hacsak érdekei úgy nem kívánják. ( Egyébként ezt sem tudom honnan veszed, én a nemzetközi baloldal létét sehol nem tagadtam).

    VálaszTörlés
  63. Az bizony szentigaz. Sőt, szükség esetén még az általuk időnként szélsőjobbosnak titulált Fidesztől is képesek plagizálni néhány jól hangzó kifejezést. :-))
    (Mellesleg szólván azért kívánnék nekik egy kis valódi szélső-jobbot, hogy aztán képesek legyenek különbséget tenni.)

    VálaszTörlés
  64. Nem Te mondtad hogy a társadalmi fejlődés kizsákmányoláson alapul?
    Nem Te állítottad hogy ebből 2-3 százalék jól él és 6o százalék éhezik?

    Kicsit utánanéztem és Belize egészen biztosan nem tartozik a 2-3 százalékba, még a 6o százalléknak is alsó harmadában kapaszkodik valahol, ezek szerint kizsákmányolt, nemde?
    No, akkor milyen formát ölt a kizsákmányolás az esetükben?
    Belize elvégre az eredeti témainditó, nem?

    Amit Te nem értesz Etiópiával kapcsolatban, őket EL KELL TARTANI egyedül képtelenek megállni a lábukon. Nyolc éven belül a népesség eléri a 1oo milliót, több mint 8o nép amely több mint 9o nyelven beszél.
    Nem egy, de 5o iraki háború költségvetése sem lenne elég a felemelésükre, elsősorban. Másodsorban Amerikának annyi köze Etiópiához, mint Neked Tiszavasvárhoz. Mint említettem Etiópia hagyományosan európai érdekszféra és Európa simán feladta a kínaiaknak. Hülye kellene legyen Amerika hogy még több pénzt dobjon itt ki az ablakon.


    "kereshetné országa boldogabbá tételének módjait úgy is, hogy közben nem igyekszik más népeknek komoly károkat okozni."
    Alkalomadtán kifejezheted Merkel asszonynak, de attól félek eredmény nélkül.

    Gyurcsány esetében nagyobbat nem is tévedhetnél, de vigasztaljon hogy nem vagy egyedül vele.

    1. Már rég börtönben lenne, ha nem állna mögötte egy komoly súllyal és befolyásal rendelkező érdekcsoport, amelyiknek bejárása van a világ legfontosabb fórumaira.
    2. Egy pillanatig is abban a hitben ringatod magad, hogy Gyurcsány a saját zsebéből fogja finanszírozni az új pártot?

    Na vajon kik ezek (mert kétlem hogy az Európai Néppárt vagy a Tea Party mozgalom lenne)?

    VálaszTörlés
  65. Mindenütt ugyanaz a stratégia, a felszalámizás, kisebbségek elnyomása, a nők jogainak a megnyírbálása, a buzik egyenjogúbbsága, a kábítószer a fiataloknak hogy legyenek "progresszívek", soroljam még?

    Javíts ki Te vagy bárki más ha rosszul gondolom, de én ezekben a dolgokban túl sok profitot a bankok számára nem látok és mégis minden csapból ez folyik.

    Vajon miért?????

    VálaszTörlés
  66. Rendkívül egyszerű, egy elhülyített népet könnyebb kisemmizni, fura, hogy nem érted. A magyar öntudatraébredésének egyik jele volt szerintem a kétharmados győzelem, ez pedig egyenes ágon jelenti a finánctőke számára a profitcsökkenést ; Gyurcsányék alatt már rég a görögöknél is rosszabbul állnánk. Kábítószert majszoló, Győzikén és Való Világon nevelkedett nép aligha tanusítana ellenállást ilyen mértékben.Visszakérdezek : ha nem így van, vajon miért nem jó nekik a keresztény szellemiség?
    Soha nem mondtam, hogy a társadalmi fejlődés a kizsákmányoláson alapul - hogy a Föld lakosságának nagyobbik fele nyomorban él éppenséggel nem a társadalmi fejlődés jele.
    Belizéről én nem szóltam még egy kukkot sem, nem értelek, miért hivatkozol mindig erre.
    Gyurcsány Ferencet szerintem nem a nemzetközi baloldal, hanem a finánctőke szeretné újra a hatalomban tudni, szerintem Te tévedsz, amikor az Őt támogató érdekcsoportban a nemtetközi baloldalt véled felfedezni.
    Visszetérve egy gondolat erejéig a banki profitra és a népbutításra, gondold csak meg :
    A szoclib kormányzás alatt minden addiginál mélyebbre süllyesztett oktatás, minden éréket nélkülöző média - a nagytőke ezt támogatta,s támogatja, ha nem lát benne profitot akkor miért????

    VálaszTörlés
  67. Ez jól összejött. Hanemannyi éppen ezt kérdezte kissé följebb:
    "hanemannyi wrote on Aug 30
    Mindenütt ugyanaz a stratégia, a felszalámizás, kisebbségek elnyomása, a nők jogainak a megnyírbálása, a buzik egyenjogúbbsága, a kábítószer a fiataloknak hogy legyenek "progresszívek", soroljam még?

    Javíts ki Te vagy bárki más ha rosszul gondolom, de én ezekben a dolgokban túl sok profitot a bankok számára nem látok és mégis minden csapból ez folyik.

    Vajon miért?????


    VálaszTörlés
  68. "A szoclib kormányzás alatt minden addiginál mélyebbre süllyesztett oktatás, minden éréket nélkülöző média - a nagytőke ezt támogatta,s támogatja, ha nem lát benne profitot akkor miért????"

    Amint látod én is ugyanezt a kérdést tettem fel.

    Nagyon érdekelne hogy erre a mindkettőnk által megfogalmazott kérdésre Neked mi a válaszod?

    VálaszTörlés
  69. "hogy a Föld lakosságának nagyobbik fele nyomorban él éppenséggel nem a társadalmi fejlődés jele."

    Ez önmagában akár igaz is lehetne , amennyiben statikusan nézzük.Baj csak az evvel az eszmefuttatással hogy a társadalom nem statikus, hanem dinamikus. :-D
    Ugyanis olyan jóféle európai, középkori nyomor manapság már Ázsiában és Afrikában sincs,
    Az utóbbi másfél évszázadban az átlagéletkor drasztikusan megemelkedett az egész világban.
    A fejlett országok száma kb. tízről harmincötre emelkedett.
    A mostani nyomorgók legnagyobb része a szó szoros értelmében gazdag ember a százötven évvel ezelőtti nyomorhoz képest.

    VálaszTörlés
  70. A választ már megadtam. Azért mert állításoddal ellentétben igenis lát profitot a népbutításban - de ezt már leírtem.
    Az utóbbi bejegyzésedhez : Ha valaki éhezik, akkor annál jobban már nem tud éhezni, legfeljebb éhenhalni. A dinamikus és statikus éhezésről én még nem hallottam, most pedig a Föld lakóinak a nagyobbik része éhezik.
    Amit a mostani és a régebbi nyomorról írtál az szerintem abszolút butaság, aki fázik és éhezik - nos ezt nem lehet kategorizálni ; vagy 150 éve két fokkal hidegebb időben fáztak? Vagy a gyomruk korgott hangosabban?

    VálaszTörlés
  71. Netene! :-O
    Akkor én ugyancsak rossz helyre születtem, mert ezen a fertályon, aki elhagyja az 50. évét, símán kimehet egy próbafekvésre a temetőbe. :-S Szinte minden közelebbi - távolabbi ismerősöm elment már mielőtt megérte volna a 60-at!
    Azért "Tiborckodom" itt, hogy a magyarok hiába gebedtek bele a munkába, nem jutottak semmire - még nyugdíjig se' . :-((
    Az persze igaz, hogy ez nem akadémikusi elmélet, hanem "alattvalói" gyakorlat. :-((

    VálaszTörlés
  72. Ha a gyakorlatot vesszük alapul, a magyarországi elhalálozási statisztikák szerint a most élő magyarországi férfi élettartama 69.2 év, ez száraz tény.
    Két évszázada szerencsésnek mondhatta magát az a magyar férfi aki túlélte az 5o. évét.

    Ami akadémikusi elmélet, a most születő magyar fiúgyermek feltételezett élettartama kb. 72-73 év.

    Sajnos ez csak a középmezőny.

    Ami nyújt egy kis vigaszt, a magyar nők élettartama ennél kb. hét évvel több.

    VálaszTörlés
  73. "Azért mert állításoddal ellentétben igenis lát profitot a népbutításban - de ezt már leírtem"

    Na, majd alkalomadtán áruld el nekem is hol van a népbutításban a profit, mert ez nagyon érdekelne.

    Statikus és dinamikus éhezésről azért nem hallhattál, mert, tudtommal, ilyesmi nincsen. Evvel szemben a társadalom fejlődése dinamikus, de úgy veszem észre erről sem hallottál még.
    Most már értem miért parttalan ez a beszélgetés és ezért, engedelmeddel, ki is szállok belőle.
    Vita a vita kedvéért nem kenyerem, sokkal hasznosabb dolgokkal is tölthetem az időmet.

    VálaszTörlés
  74. Rendben, csak annyit tennék még hozzá, hogy egy elhülyített népségen való uralkodás miért hoz profitot - no, ez számomra evidencia. Egy öntudatos néppel nem lehet megtenni, hogy "újgyarmatosítjuk".
    Sajnos, a társadalmi fejlődés fogalmán egészen mást értesz mint én ; szerintem ugyanis az életkor nem meghatározó ebben a kérdésben.

    VálaszTörlés
  75. Például rá lehet venni a népet, hogy vegyen fel deviza ALAPÚ kölcsönt - nem deviza-kölcsönt, csak forintot - tegye rá fedezetnek a házát, vagy lakását, aztán dögöljön bele. De előbb jó "ócsón" hozzájutnak a fedezetül adott ingatlanjához, őt meg rendesen "kib...-ák a hóra". Egy kis érzelmi zsarolással rá lehet venni, mert a szomszéd, meg a kollégák is vettek már fel hitelt, és ez (volt) a menő. A tévéreklámban is folyton ezt fújták, hogy "nyuszómuszó, nagyobb lakás kéne".
    Boááá....
    Már akkor is éles kanyart vett a gyomrom, de hát én nem vagyok "trendi". :D

    VálaszTörlés
  76. Nagyon jó meglátás és a felszínén valós is, de ha jobban belenézünk itt is ugyanúgy kilóg a lóláb.

    1. Ha a politikai hatalom nem hagyja megtörténni a fentit, akkor nem történik meg, ilyen szempontból teljesen mindegy ha "gondolattal, cselekedettel vagy mulasztással" történik ez meg.
    2. Minden üzletember tudja hogy az aranytojást tojó tyúkot nem szabad levágni, jelen esetünkben ez a vevő.
    3. Minden üzlet, de különösen pénzügyi intézmények esetében ez már középtávon is beláthatatlan problémákhoz vezet, kivétel nélkül.

    A fenti három okból kifolyólag ilyesmi csak akkor történhet meg, amikor a politikai erők, valamilyen célból kifolyólag, rákönyökölnek az üzleti életre.

    VálaszTörlés
  77. Drága Barátom, jók az érvek, a kiindulás rossz : nem a politika telepszik az üzleti életre, hanem fordítva, a pénzemberek írányítják a politikát, legalább is a fejlett kapitalizmusban biztos.

    VálaszTörlés
  78. Tyúk-tojás effektus. Gondolom, az engedékenyebb, amelyik zsarolhatóbb.

    VálaszTörlés
  79. Az a helyzet, hogy nehezen képzelemel, ahogy pl. Rockefellert vagy Sorost megzsarolná valaki....Aki dollárban milliárdos, (vagy euroban), az megvédi magát, hidd el, tudja hogy kell azt csinálni, az ezközei is adottak.... Viszont a politikus - ő az az ember, akit pont ezek a pénzemberek támogattak, ezek az emberek juttatták pozícióba, ezektől függ az egzisztenciája, magyarul, ő fogja kiszolgálni a "kenyéradóit". Amit írtál tehát tökéletesen igaz - csak a tyúk - tojás effektus nem, ugyanis a zsarolhatóság meglehetősen egyirányú ebben az esetben.

    VálaszTörlés
  80. Nem kell különösebben megerőltetni a memóriát, elég visszagondolni a szovjet hatalomátvételre.
    Annak ellenére hogy úgy Rockefeller mint Rothschild pénz támogatta őket, a hatalomátvétel után kapásból államosították minden érdekeltségüket, utána meg a szovjethatalom, a világtörténelemben elsőként, megtagadta az orosz államadósságot.
    Utána jött a hullám és a vasfüggönytől keletre minden szovjetcsatlós állam megtette ugyanezt

    Őszintén szólva én itt nem látok tyúk-tojás effektust én azt látom hogy akinél a végrehajtó hatalom az fel is használja, jól vagy rosszul.

    2oo8-ban a pénzügyi válság kitörésekor, venerábilis pénzügyi cégek huszonnégy óra alatt tűntek el a süllyesztőben (Lehman Brothers, a Bear, Stearns & Co.), mások meg megkapták az állami segítséget (l. Goldman Sachs, AIG) és a mai napig virulnak. Egyetlen különbség az volt hogy a végrehajtó hatalom egyeseket választott a kettősök helyett.
    Az igazi kérdés megint csak ott van, miért pont ezek lettek kiválasztva megmentésre és nem a másikok?

    Vagy ott van a már emlegetett BNP-PARIBAS. Mindkét bankot államosította Franciaország 1947-ben, pedig a BNP Rotschild pénz volt. Utána meg 1993-ban privatizálta egy részét, de még mindig jelentős tulajdonrésszel bír benne.
    Én ebből megint csak azt látom, hogy nincs az a mennyiségű pénz ezen a világon amely ellenállhatna a végrehajtó hatalomnak.

    VálaszTörlés
  81. Hatalom, pénz nélkül? Olyan van?! :-O

    VálaszTörlés
  82. Akinél a hatalom, annál a pénz, amint a példák is mutatják.

    Akinél a végrehajtó hatalom azt tesz amit akar. Ha akarja beindítja a bankóprést, ha akarja leállítja. Ha akarja beszolgálttattat minden gramm aranyat az országban ( ahogy Roosevelt tette a harmincas években) beleértve minden bankot.
    Ha a végrehajtó hatalom úgy állítja fel a tőkésítési követelményeket ahogy neki éppen tetszik, még a legszabadabb országban is csak egy tollvonáson múlik a pénzügyi intézmények és a mögöttük álló érdekcsoportok gazdasági léte

    VálaszTörlés
  83. Már megbocsáss, de többször utaltam rá, hogy én a fejlett kapitalizmusról beszélek, ezért az általad hozott példékkal nincs mit kezdenem, - márcsak azért sem, mert ráadásul még naívak is. Miből gondolod, hogy az eltűnt bankok tulajdonosai is csődbe jutottak? Hát, én el tudnám viselni azt a csődöt....
    Az pedig hogy a gazdasági érdekcsoportok léte a végrehajtó hatalom kezében volna egyenesen elképesztő állítás, hacsak nem áll a végrehajtó hatalom mögött egy még erősebb gazdasági lobbi.
    És rosszul mondod : akinél a pénz, annál a hatalom - ezt ne felejtsd el.

    VálaszTörlés
  84. Elnézést, nem tudtam hogy Amerika és Franciaország nem elég fejlettek számodta. :-D

    VálaszTörlés
  85. Oda jutottunk, hogy szándékosan nem érted meg, mit mondok. Az USA és Franciaország fejlett, de kérdem én, Te honnan veszed azt, hogy az eltűnt bankok tulajdonosai nem jártak jól a csőddel?
    Mint említettem, a megszüntetésk mögött sok esetben egy sokkal erősebb csoport áll - ismered a nagyhal - kishal effektust....
    Az volt a véleményem, és most is az, hogy a legnagyobbak fejlődnének még, csakhogy nincs hova - ezért bekebelezik amit még tudnak, ezért újgyarmatosítanak, de igazából ez már a sor vége.
    ÚJ TÁRSADALMI RENDRE VAN SZÜKSÉG!
    Olyanra, ahol a munka, az értelem és a tehetség diktál - nem a pénz.

    VálaszTörlés
  86. A csődbement pénzügyi intézmények tulajdonosai a részvényesek, jogi( beruházási és nyugdíjalapok, stb.) és fizikai személyek. Kötve hiszem jól jártak mikor a részvényeik értéktelenné váltak.

    A nagyhal/kishal teóriával tökéletesen tisztában vagyok, a baj ott van hogy az általam emlegetett négy cég közül éppen a Bear, Stearns & Co.volt a legnagyobb, mégis eltűnt a süllyesztőben.

    A teóriád nemes, csak arra lennék kíváncsi hogyan lesz majd jutalmazandó a munka, értelem és tehetség az általad elképzelt új társadalmi rendben?

    VálaszTörlés
  87. Barátom, a részvényesek zöme általában a kis, - és középpbefektetőkből kerül ki, én pedig a nagyhalakról beszélek. Nem gondolnám, hogy ha valamely nyugati nagybank részvényeiből vásárolnék, akkor beleszólást nyerhetnék bármibe.
    Az általad emlegetett bank azért nem volt éppen a legnagyobb, kétségkívül belebukott a rossz üzletpolitikába, ( elsősorban a jelzáloghitelezés), de - az eljárás során a bankot eladták, és biztos, hogy a fő részvényesek azóta sem az ingyenkonyháról étkeznek,
    Ezenkívül nem értem, hogy jön a csizma az asztalra? Ha egy globális pénzügyi egység rossz üzletpolitikát folytat és belebukik, az miként bizonyítja szerinted, hogy a pénzembereket a politika irányítja, s nem fordítva?
    Hogy az utolsó kérdésedre válaszoljak : roppant egyszerűen. Első lépésként maximálni kellene a bankok profitfelhalmozását a befektetők kárára, a bankokat ugyanolyan adók fizetésére kellene kötelezni, mint a gazdaság bármely más szereplőjét, olyan állami pénzintézeteket kellene létrehozni, amely megtörné, legalábbis korlátozná a finánctőke hatalmát.
    Egészen elképesztő az az aránytalanság, ami egy pl egy bróker jövedelme, és mondjuk egy egyetemi tanár jövedelme között kimutatható, a bankvezérekről nem is beszélve - emlékszel arra a többmilliárd fontnyi összegre, amit egy angol bank ( egyébként állami támogatásra szorult bank !!) vezetője kapott?
    Ezek persze csak az első lépések lennének, mindenesetre a globális finánctőke hatalma , ha így működik tovább, általános pénzügyi, társadalmi katasztrófához fog vezetni, azt hiszem ez tisztán látható, egyszerűen, mert már nem működik megfelelően.

    VálaszTörlés
  88. Új hallgatni való, este 10-től, vagyis kb 3 óra múlva:
    A HELYZET KULCSA? ISMÉTLÉS: 22:00

    Elérhető ITT>> http://mno.hu/lanchidradio/visszaoszt-vagy-visszautasit-nemetorszag-1104534

    VálaszTörlés