Blogarchívum

2012. augusztus 1., szerda

mûemlékem.hu

http://www.muemlekem.hu/hatareset
http://www.muemlekem.hu/hatareset


Kedves látogató!

A HATÁRESET a műemlékem.hu portál programja a Kárpát-medence, mint kulturális környezet épített örökségének felderítésére, amelyet az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület szakmai segítségével igyekszik megvalósítani.

Célunk, hogy bárki által bővíthető, egységes elvek alapján felépülő adatbázist hozzunk létre - részben pontszerző verseny formájában, játékos szellemben - a Kárpát-medence, e sokszínűségében is kulturális egységet alkotó térség épített emlékeiről. Szándékosan nem műemlékekről, hanem történelmi épületekről, vagyis történeti, építészettörténeti, művészettörténeti értékkel bíró objektumokról van szó, hiszen a különböző országokban különböznek a védelem fogalmai is. Nem csupán a védettet, hanem az értéket, a megőrzendőt keressük és igyekszünk megjeleníteni, függetlenül tehát attól, hogy az jelenleg védelem alatt áll-e.

A HATÁRESET a Kárpát-medencét történeti épületek szempontjából földrajzi fogalmon alapuló, azonban annál némiképp tágabb kulturális egységként értelmezi. Ennek a sokszínű kulturális egységnek a gyökere a Római Birodalom korába nyúlik vissza, majd a középkoron át (természetesen változó számú emléket hagyva maga után) egészen a huszadik század elejéig tartott. A térségben a mai államhatárok kialakulásával nagyobbrészt megszakadtak azok a folyamatok, amelyek ezt a kulturális egységet táplálták, így különösen a második világháború után létrehozott értékek már nem lehetnek részei az adatbázisnak. Így is csaknem kétezer esztendő közös épített örökségét igyekszünk megismerni és megismertetni. A HATÁRESET inventáriumába való bekerülés elsődleges szempontja és feltétele az egyetemes-, illetve a magyar történeti-, építészettörténeti-, művészettörténeti érték megléte, azonban nagyon fontos és az adatlap része az is, hogy mennyire megbecsült örökségi eleme a szóban forgó objektum annak az országnak, amelynek a területén található.



Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése