Blogarchívum

2012. augusztus 17., péntek

MNO:Mikó-ügy: tízezreket várnak a tüntetésre

Tízezres nagyságrendben várnak tüntetőket Sepsiszentgyörgyre a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása elleni tüntetésre szeptember elsején – jelentette ki egy kolozsvári sajtóbeszélgetésen Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

http://mno.hu/hatarontul/miko-ugy-tizezreket-varnak-a-tuntetesre-1099757

Antal Árpád elmondta: arra számítanak, hogy az utóbbi 15 év legnagyobb, magyar ügyben tartott tömegdemonstrációjára kerül sor Sepsiszentgyörgyön. A megmozdulásra az erdélyi magyar egyházak és politikai szervezetek is mozgósítják híveiket. Az eseményen öt egyházfő, továbbá valamennyi erdélyi magyar politikai szervezet vezetője jelen lesz – mondta a polgármester. Antal Árpád közlése szerint a tiltakozó nagygyűlésen kiáltvány elfogadását tervezik, amelyben azt kérik az Európai Uniótól, kísérje fokozott figyelemmel a romániai restitúció folyamatát.

A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületeinek visszaszolgáltatása ügyében június 29-én hozott első fokon ítéletet a buzaui törvényszék. Megállapította: a romániai restitúciós bizottság jogtalanul juttatta vissza az ingatlant az Erdélyi Református Egyházkerületnek, hiszen az épületegyüttest nem az egyház pénzéből, hanem nagyobb részben közadakozásból építették. A törvényszék a visszaszolgáltató bizottság tagjait – Marosán Tamást, Markó Attilát és Silviu Climet – három-három évi szabadságvesztésre ítélte, a református egyházat 1,13 millió lej (76 millió forint) kifizetésére kötelezte.

Fellebbezés

A kolozsvári sajtóbeszélgetésen az első fokon elítélt Markó Attila államtitkár – a romániai Interetnikus Kapcsolatok Hivatalának vezetője – elmondta: az ítélet indoklását még mindig nem hozta nyilvánosságra a törvényszék. Az ítélet rendelkező része alapján azonban fellebbeztek a döntés ellen. A Ploiestiben működő táblabíróságon október ötödikére tűzték ki az első tárgyalást.


Sepsiszentgyörgy polgármestere arra számít, hogy az utóbbi 15 év legnagyobb, magyar ügyben tartott tömegdemonstrációjára kerül sor szeptember elsején

Tízezreket várnak a sepsiszentgyörgyi nagygyűlésre
1/8
Tóth Tibor (Magyar Nemzet)
Markó Attila elmondta, a Ploiestiben meghozandó döntés ellen már nincsen fellebbezési lehetőség. Az ott meghozandó ítéletet végrehajtják, még ha utólag a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulnának is. Markó Attila elmondta, a Székely Mikó Kollégium épületei visszaszolgáltatása ügyében a restitúciós bizottság tagjainak nem is volt mérlegelési lehetőségük, ők csupán a visszaszolgáltatási jogszabályt hajtották végre. Elmondta továbbá, hogy 1948-ban a református egyháztól vették el az ingatlanokat, így a törvény értelmében csakis az egyháznak adhatták vissza.

Két olvasat lehetséges

Antal Árpád polgármester értelmezése szerint a buzaui ítéletnek két olvasata lehetséges. Megtörténhet, hogy csupán egy bíró téves ítéletéről van szó, de az is lehet, hogy politikai megrendelésre született az ítélet, melynek célja a magyarság reakciójának tesztelése. Hozzátette, a Sepsiszentgyörgyre tervezett tüntetés mindkét esetben olyasmi válasz lehet, mint amilyen a katalánok tömegdemonstrációja volt, amikor a madridi parlament kimondta, hogy nem létezik katalán nép.

Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, a jelenlegi törvények szerint a bírósági úton visszaállamosított Székely Mikó Kollégium előbb az állam, majd egy második lépcsőben a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tulajdonába kerülne. Csalókának tartotta azonban azt a látszatot, hogy az épület így is a magyar közösségé lenne. Hozzátette: a törvényen bármikor változtatni lehet. Úgy vélte, magyar szempontból az egyházi tulajdon a legjobb biztosítéka annak, hogy az ingatlan továbbra is a közösséget szolgálja.

A 23. Bálványosi Szabadegyetemen Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, EP-képviselő a református egyháztól, illetve a magyar közösségtől elvett ingatlanok, anyanyelvi oktatási lehetőségek kapcsán azt mondta, hogy ebbe nem szabad beletörődni.

Az mno.hu beszámolt róla, hogy Kovászna megye prefektusa, Codrin Munteanu egy júliusi sajtótájékoztatón megalapozatlannak és feszültségkeltőnek nevezte a Székely Mikó Kollégium újraállamosításáról szóló híreket.


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése