Blogarchívum

2012. május 13., vasárnap

Teljes káosz a görögöknél

Tárgyalásokat kezdett Karolosz Papuliasz görög államfő vasárnap a parlamenti pártok vezetőivel egy új kormánykoalíció létrehozásáról, hogy az utolsó esélyt megragadva elkerüljék az új választások kiírásának kényszerét, de a megbeszélések első fordulóját követően a három legerősebb parlamenti párt egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett.


Ismert, június 10-én vagy 17-én ismét parlamenti választásokat tarthatnak Görögországban, ha a csőd fenyegette ország köztársasági elnökének a következő néhány nap alatt nem sikerül rábírnia a vezető pártok képviselőit tartós kormány megalakítására.

Az elmúlt napokban e három párt, a konzervatív Új Demokrácia, a Radikális Baloldal (Sziriza), illetve a szocialista PASZOK már mind megpróbálkozott a kormányalakítással, de sikertelenül. Így ezután elemzők a mostani megbeszéléssorozatnak sem adnak túl nagy esélyt. Ha Papuliasznak nem sikerül csütörtökig (az új parlament első üléséig) áttörést elérnie, akkor ismét ki kell írni az előre hozott választásokat: ezek viszont a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint az eddigi megszorító politikát elvető Sziriza további előretörését hoznák.

Papuliasz vasárnap másfél órán tárgyalt az Új Demokrácia, a Sziriza és a PASZOK vezetőivel, hogy meggyőzze őket arról, alakítsanak közösen kormányt.

Megállapodás egyelőre nincs

1 megjegyzés :

  1. Mitől lenne káosz az, amikor a görögök radikálisan lépnek fel a REND visszaállítására ?

    VálaszTörlés