Blogarchívum

2012. február 21., kedd

Lehet még fokozni?

500 milliárd forint végveszélyben

Budapest – Elfogyott az Európai Bizottság türelme, és várhatóan először rajtunk veri le a port!

Milliárdos EU-s támogatásoktól eshetünk el ugyanis, ha szerdán a bizottság megvonja a kohéziós támogatásokat Magyarországtól. Ezzel szankcionálnák azt, hogy hosszú évek óta nem tudjuk tartani a költségvetési hiányt.

Ilyen példátlanul súlyos büntetést még nem szabott ki az EU egyik tagállamára sem.

A magyar kormány már szinte biztosra veszi, hogy felfüggesztik a támogatásokat. Erről árulkodnak legalább is Varga Mihály miniszterelnökséget vezető államtitkár szavai.

Varga Mihály államtitkár is tart a hátrányos döntéstől. Fotó: MTI, Kovács Attila

– Mi vagyunk az az ország, amely ellen a legrégebben folyik a túlzottdeficit-eljárás, és úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság most elérkezettnek látta az időt arra, hogy példát statuáljon, és felfüggessze a kohéziós alapokból származó támogatást – fogalmazott Varga Mihály egy keddi tévéinterjújában. Az államtitkár egyelőre nem tudta megmondani, hogy mekkora összegtől eshetünk el.

Az biztos, hogy a folyó beruházásokat nem fogja érinteni az esetleges befagyasztás, tehát építkezéseket biztos nem kell emiatt félbehagyni. De a jövő évi kötelezettségvállalásokat érintheti a bizottsági szankció, ezek teljes összege a Bruxinfo szerint 1,7 milliárd eurót (közel 500 milliárd forint) tesz ki.

Ha az EU hosszabb időre elzárná a kohéziós csapokat, azt megérezné az ország, hiszen a fontosabb infrastrukturális beruházások jelentős részét abból fizetik, így többek között autópályák, villamosvonalak, szennyvíztisztító telepek épülnek ezekből. Egyébként az unió meglehetősen bőkezűen bánik Magyarországgal, mivel idén összesen 1500-2000 milliárd forintnyi támogatást kapunk Brüsszeltől, amely jelentősen meghaladja a befizetéseink mértékét. 

Kapcsolódó cikkek

Elvehet az EU 480 milliárdot

Elvehet az EU 480 milliárdot

Az eljárás lényege, hogy az uniós tagországok tartsák a 3 százalékos maximális hiányt

– Eddig nem tudtuk meggyőzni az Európai Bizottságot, hogy a következő években tartani tudjuk a három százalék alatti hiánycélt – magyarázta a Blikknek Vasali Zoltán politikai elemző, aki szerint az elmúlt két évben egyszeri bevételekből, leginkább a nyugdíjpénztárak megtakarításaiból biztosították a költség egyensúlyát. – Huszonhárom EU-tagországgal szemben folyik hasonló eljárás, akik változtatások nélkül, hasonló büntetésre számíthatnak. Magyarország többek között az Orbán-kormány vitatott lépései miatt kerülhetett az első helyre, mivel az Európai Bizottság különösen figyel azokra az országokra, ahol megkérdőjeleződnek bizonyos demokratikus normák – vélte a politológus.

Blikk-összeállítás

30 megjegyzés :

  1. MOST éppen nagyon sok nekik a 3%-os hiány. Amikor a duplája volt, és hamis adatokkal etették az EU-s "szakértőket", símán elnézték. Sőt. Talán éppen így volt nekik jó.
    Amennyiben az ország elesik az ún. támogatástól, kénytelenek leszünk elhalasztani az úniós tagsági díj befizetését. "Mir nix - dir nix".

    Másrészt, ha az EU végképp érzelmi alapokra helyezi a politikáját, akkor nem érdemes exact számadatokkal és észérvekkel győzködni őket, úgysem látnak némelyek a rájuk borult bíbor ködtől az orrukig sem.

    Várni kell a további érdemi tárgyalásokkal addig, míg képesek lesznek lehiggadni a partnereink.

    VálaszTörlés
  2. Ha téged egy kéregető arcon köpne, adnál neki alamizsnát? Mert én nem és még örülhetne, ha nem csapom szájba. És ha Orbán az EU-val szemben tovább folytatja azt a hazudozást, amit itthon csinál, akkor még az is lehet, hogy nem kapunk még IMF/EU hitelt sem.

    VálaszTörlés
  3. http://halaszb.multiply.com/journal/item/485

    A kormány nem kíván az IMF/EU-val megegyezni, csak húzni akarja az időt?

    Kiszivárgott: Ezt írták Orbánék Brüsszelnek - tételes lista

    Születőben a kompromisszum? – Íme az Európai Bizottságnak küldött magyar válaszok

    Heti Válasz Online Utolsó módosítás: 2012.02.17. - 8:55 Létrehozás: 2012.02.17. - 18:01

    Mintegy száz oldal terjedelemben válaszolt pénteken a magyar kormány az Európai Bizottságnak azokra az egy hónappal ezelőtti felvetésekre, amelyek részben Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárások megindításáról szóltak – közölte neve mellőzését kérő brüsszeli forrás.

    A vitás kérdéseket (a jegybank és az adatvédelmi hatóság függetlensége, a bírói tevékenység felső korhatára) jól ismerő brüsszeli forrás szerint a magyar válasz egyes pontokon szövegszerű törvénymódosítási tervezetet tartalmaz, amely ha kielégítő lesz az Európai Bizottság számára, a magyar parlament elé kerül majd. Más pontokon a magyar kormány érvekkel kívánja alátámasztani saját álláspontját, bízva abban, hogy azzal eloszlathat egyes brüsszeli aggályokat.
    Amiben engedtünk – és amiben nem:

    Az MNB és a PSZÁF összevonása: a jegybanki függetlenséget illetően a kiszivárogtatott információk szerint Magyarország kész törölni a Magyar Nemzeti Bank és Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének összevonását lehetővé tevő előírást, valamint kész engedményre a Monetáris Tanács ülésein való kormányzati részvételt illetően is.

    Adatvédelmi hatóság: szintén lehetséges a törvénymódosítás az hatósági függetlenség megerősítése érdekében.

    Bírói nyugdíjazások: az említett brüsszeli forrás szerint Magyarország kész biztosítani annak lehetőségét, hogy az általános nyugdíjkorhatárt elérő bírák bírói megbízatását egyéni alapon meghosszabbíthassák.

    A jegybankelnök személye: a magyar kormányzat szerint a jegybankelnök által a magyar alaptörvényre leteendő eskü nem áll ellentétben az uniós követelményekkel, hiszen maga a magyar alkotmány is kimondja a jegybankelnöknek a nemzeti hatóságoktól való függetlenségét. A jegybankelnök fizetésének szabályozása – érvel továbbá a magyar kormányzat – a közszféra általános javadalmazási plafonjához igazodik.

    Igazságügyi reform: az ügyben kapcsolatos brüsszeli érdeklődésre adott válaszaiban a magyar fél igyekezett eloszlatni a szabályozásra vonatkozó uniós kételyeket – ennél konkrétabbat a brüsszeli forrás nem árult el.

    Médiaszabályozás, médiaszabadság: ezeket a területeket illetően Magyarországon már készül a médiatörvény módosítása, mivel annak egyes előírásait az Alkotmánybíróság tavaly decemberben alkotmányellenesnek ítélte. Ezen kívül a magyar fél hajlandó kikérni az Európa Tanács véleményét a médiaszabadsággal összefüggő szabályozás tekintetében.
    A brüsszeli információkból kiderül, hogy az Európai Bizottság a Klubrádió problémáját is felvetette, magyar részről azonban arra utaltak, hogy a frekvenciaügy tárgyalása jelenleg bírósági szakaszban van, így bármilyen politikai nyilatkozattétel károsan befolyásolhatja a független bíróság munkáját. (Hasonlóan érvelt egyébként a hét legelején Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes is.)

    Az említett brüsszeli forrás hangsúlyozta: olyan kérése az Európai Bizottságnak nem volt, amely közvetlenül a magyar alaptörvény megváltoztatására irányult volna. A jegybanki függetlenségről megfogalmazott brüsszeli elvárások az új alkotmány életbe léptetéséhez kapcsolódó átmeneti intézkedések némelyikére vonatkoztak.

    Az MTI délutáni tájékoztatása szerint az Európai Bizottság már meg is kapta a válaszokat. Hozzátették, a testület sürgősen elkezdi a kapott álláspontok elemzését.

    VálaszTörlés
  4. Meglehet persze, hogy Orbán valóban nem akar az IMF/EU-val megegyezni, csak az időt húzza, hogy a forint árfolyamát a megegyezés lebegtetésével javítsa és így az állampapirok elkeljenek. Ezzel egyrészt az a baj, hogy az IMF/EU sem hülye, meg nem is szeretik ha átverik őket, ezért legközelebb, ami a kormánypolitika változatlansága miatt biztos be fog következni, már szóba sem fognak vele állni, másrészt a piaci hitelek jóval magasabb kamatúak, mint az IMF-é, amit az Orbán kormány természetesen ismét az emberekkel, azok közül is a szegényebbekkel fog megfizettetni.

    VálaszTörlés
  5. Már ez is túlzott engedékenység. Nem volt érdemes egyezkedésbe bocsátkozni ezekkel.

    VálaszTörlés
  6. Amennyiben tényleg nem kapja meg Magyarország az EU-s alamizsnát, akkor tényleg saját erőből kell kigazdálkodni a bevételeket, vagyis tényleg az emberek fizetnek rá. Ilyen idítványt magyar állampolgár a saját lakóhelye ellen erkölcsi torzulások nélkül nem nyújthat(na) be. Szándékosan nem mondtam, hogy saját hazája ellen, mert nyilván nem tartja annak.

    VálaszTörlés
  7. Erről a "lehányva" vicc jut eszembe. Aki nem ismerné:
    A vonaton utazó részeg jó alaposan teliberókázza a vele szemben ülő utast.
    - Pfújj, maga undorító! - háborog a pórul járt.
    - Én vagyok undorító?! - kérdez vissza a részeg - hisz' maga van lehányva!
    :-S
    Ebben az értelemben most a kormányunk van lehányva. :-S

    VálaszTörlés
  8. Ne légy már ennyire elfogult. Orbán piti zsarnokoskodása, dölyfössége, dilettantizmusa vitte/viszi az országot a korábbinál is nagyobb bajba, az embereket meg a korábbinél is nagyobb szegénységbe.

    VálaszTörlés
  9. Ezzel azért nem tudok egyetérteni, mert az előző zsarnokoskodásról még nem feledkeztem meg. Az tény, hogy a kitűzött célokat baromi nehéz lesz elérni, mert minden időt és energiát az EP-s marhák emésztenek fel. Legfőbb céljuk éppen a meglévő kormányprogram minden áron való megakadályozása. Azt figyeld meg, hogy a választási kampány során éppen azok fogják visítva számon kérni az elmaradt ügyeket, akik minden erővel igyekeztek elszabotálni.
    Akár beírhatnám itt a naptárba.

    VálaszTörlés
  10. Én ezzel nem kívánok vitatkozni, mert értelmetlen. Úgy látom véglegesen átkerültél arra az oldalra, amely valódi megoldásokra ugyan képtelen, de sohasem magában keresi a hibát, hanem mindig másokat okol és állandóan a saját sebeit nyalogatja, sajnáltatja magát.

    VálaszTörlés
  11. Hehehe... Ilyenre erősen hasonlító példákat tudnék ám említeni, nálam sokkal meghatározóbb személyekkel kapcsolatban is. :D

    VálaszTörlés
  12. Természetesen ez Orbánra és táborára értendő. Meg az ordenáré stilus.

    VálaszTörlés
  13. Csak azért nem toldom meg Ólevendula parádés riposztozását, mert annál csak szellemessége múlja fölül a minden eddigit: az egész Multin keresve sem találni penésszagúbb hozzáállást Hazánk múltjához-jelenéhez-jövöjéhez, mint halaszb-é, aki nem átall ordenáré stílust kiáltani, melyröl maga tett bizonyságot régijó, csengelei idökben.
    Gyülölködése földnél feketébb, egészséges lélek elriad sorai olvastán. Túltenni rajta - már csak mondatai igaztalansága képes.

    VálaszTörlés
  14. fidesz1:

    Orbánék maguk ásták a brüsszeli vermet

    2012. február 24., péntek, 10:30 • Utolsó frissítés: 7 órája

    Szerző: Folk György/Brüsszel/hvg.hu

    Magyar diplomaták "érdeme", hogy Brüsszel az eddigieknél keményebben léphet fel ellenünk. A sors iróniája, hogy Orbánék akkoriban még büszkék is voltak a közreműködésükkel elfogadott csomagra.

    Az uniós politikacsinálásban jártas újságírók és diplomaták némi kárörömmel, de legalábbis somolyogva fogadták Magyarország jövő évi kohéziós pénzeinek befagyasztásáról szóló európai bizottsági bejelentést. Itthon kevesen tudják, hogy éppen Magyarország 2011. első félévi uniós elnöksége idején tárgyalták azt a szigorodó szankciórendszert bevezető hatos gazdasági csomagot, amelynek eredményeképpen az uniós biztosok szerdán javaslatot tettek a pénzek zárolására.

    Azt is tudni, hogy kinek a nevéhez fűződik a szankció bevezetésének ötlete. Kármán Andráséhoz, aki akkor még a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára volt, s most az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) helyettes igazgatója.

    Keleti oldal

    Kármán vezetésével dolgozták ki a tagállamokat tömörítő Európai Tanácsban a hatos gazdasági csomagot. Ennek tavaly év végi életbe lépése előtt is létezett ugyan a kohéziós pénzek befagyasztásának lehetősége, azonban soha nem alkalmazták, mivel az eurózónában nem voltak határozott, a kiszámítható és szabályszerű fiskális politikát kikényszeríteni képes szankciók. Márpedig Brüsszelben is világosan látták, nehezen védhető, hogy az amúgy is gazdasági nehézségekkel küszködő újonnan csatlakozott tagállamokat büntessék a szabályok be nem tartása miatt, miközben ugyanezt az eurózónában nem tudják megtenni.

    A 2008-ban kezdődő válság hatására megindultak a tárgyalások a szabályok szigorításáról és a szankciókról. És bár a hatos csomagot végül Lengyelország soros elnöksége idején írták alá, az a magyar kormány akkori hivatalos kommunikációja szerint “99 százalékban” Kármán és csapatának érdeme, amire büszkén hivatkozott a kormánypropaganda.

    Leggyengébb láncszem

    Tény továbbá, hogy Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi biztosa éppen az újonnan bevezetett szankcionálási lehetőségek alapján döntött úgy, hogy ezentúl a kohéziós támogatások befagyasztásának lehetőségével is élnek. A hvg.hu bizottsági forrásokból úgy értesült: a brüsszeli politikacsinálás partvonalára kerülő Orbán-kormány megintésével valóban példát akar statuálni az Európai Bizottság.

    Selmeczi Gabriella és a KDNP a brüsszeli döntés után mégis annak az Andor László magyar uniós biztosnak esett neki, aki nem vett részt az EB ülésén, de írásban azt javasolta biztostársainak, hogy a kilátásba helyezett forrásmegvonást a lehető legminimálisabb összegben határozzák meg. Selmeczi szerint "Andor Lászlónak kutyakötelessége kiállni a magyar emberek mellett". Csakhogy ez egyértelműen ellentmond az uniós alapszerződésnek, mert az deklarálja, hogy a biztosoknak semmilyen nemzeti kormányoktól érkező befolyásolási kísérletet nem szabad figyelembe venniük. Ehhez képest a Fidesz EP-frakciója ugyanígy foglalt állást lapunknak.

    VálaszTörlés
  15. fidesz2:

    A Malév-csőd és a privatizációs szerződések: Budai Gyula és a sánta kutya esete

    Budai Gyula korábban azt állította, hogy „[k]özel 1000 milliárd forint az az állami teher, amit a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.-vel kötött szerződés tartalmaz, ha a Malév felszámolásba kerül.” Ennek alátámasztásául felolvasott a szerződésből, egy szerződésoldalt fel is mutatott, de a sajtó képviselőinek a sajtótájékoztatón nem adta oda az iratot. Ezután közérdekű adatként kértük ki tőle a szerződéseket, de azokat nem adta ki.

    A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ma (alig megcsonkítva) nyilvánosságra hozta a Budapest Airport privatizációjával összefüggő szerződéseket.

    A közzétett szerződésekből és a sajtótájékoztató fotójából beazonosítható, mire is gondolhatott Budai Gyula:

    Az egyetlen probléma a kormánybiztos úr hivatkozásával az, hogy a szerződés hivatkozott része nem a Malév felszámolásáról, hanem a Budapest Airport felszámolásáról rendelkezik.

    VálaszTörlés
  16. fidesz3:

    A kormány továbbra is hülyének nézi az embereket.

    A kormány elutasítja a megszorítások politikáját
    2012. február 26. 19:45 MTI

    "Az eredmények nyilvánvalóak, az MSZP hazugságaira pedig ma már senki sem kíváncsi" - írja Selmeczi Gabriella.

    A kormány elutasítja a megszorítások politikáját - írta az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében a Fidesz szóvivője. Selmeczi Gabriella a szocialista Tukacs István szavaira reagált, aki arról beszélt, hogy a kabinetnek parlamenti vitában kellene bemutatnia és megvédenie a kedden nyilvánosságra került "megszorító intézkedéseket".

    A Fidesz szóvivője úgy fogalmazott, hogy "az MSZP nyolcéves országrombolása, megszorításai ellenére, a 2010-ben példátlan nemzeti összefogással felhatalmazott kormánynak sikerült megőriznie a társadalmi-politikai stabilitást". Hozzáteszi, hogy az adósság csökken, a költségvetés kontroll alatt van és a kabinet 2013-ban is tartani tudja a 3 százalék alatti hiányszintet. A kormány által indított nagy programok, átalakítások készültségi szintje 83 százalékos - hangsúlyozza.

    Végül leszögezi, hogy a kormány elutasítja a megszorítások politikáját, kitart céljai mellett, "az eredmények nyilvánvalóak, az MSZP hazugságaira pedig ma már senki sem kíváncsi".

    Tukacs István, a szocialista párt országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a keddi Magyar Közlönyben közzétett kormányhatározat alapján a minisztereknek a gyógyszertámogatások és a közösségi közlekedés finanszírozásának csökkentésére kell javaslatot tenniük, de emellett a dokumentumban rögzítik kormányzati beruházások leállítását is.

    Az MSZP szerint a kormánynak parlamenti vitában kellene bemutatnia és megvédenie a kedden nyilvánosságra került "megszorító intézkedéseket" - mondta a politikus.

    VálaszTörlés
  17. És ez csak szemezgetés 3 nap eseményeiből.

    VálaszTörlés
  18. fidesz+1:

    A fidesz-es cinizmus nem ismer határokat

    Az üvegzseb és a határtalan fideszes cinizmus – Válasz Székely László miniszteri biztosnak

    Budapest, 2012. február 25., szombat (OS) -

    Pénteki sajtótájékoztatómon azt mondtam, hogy ha a jelenlegi formájában fogadják el a képviselők a Ptk. - február közepén nyilvánosságra hozott - tervezetét, a jövő év elejétől megszűnik az üzleti titok megismerését és a közpénzek átláthatóságát lehetővé tevő úgynevezett üvegzsebtörvény, a tervezetből ugyanis hiányzik a 2003-ban megalkotott szabályozás. Székely László miniszteri biztos az MTI-nek adott nyilatkozatában ezzel szemben azt állította, hogy az említett rendelkezések - amelyek az üzleti titok fogalma alól tesznek kivételeket - nem tűnnek el a jogrendszerből, hanem a helyükre kerülnek. Azt mondta, hogy az üvegzsebtörvény 2003-as elfogadásakor ezeket a szabályokat azért nem a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló jogszabályba illesztették, mert a kormányzó koalíciónak nem volt meg az ehhez szükséges kétharmados többsége. Ezeknek a szabályoknak továbbra is helyük van a magyar jogrendszerben, csak ott, ahová tematikailag tartoznak - jelentette ki. A miniszteri biztos azt is hozzátette, hogy az új Ptk. - várhatóan 2013. január 1-jei - hatályba lépése több ezer jogszabály módosítását eredményezi, és köztük lesz az adatvédelmi törvény is, így ebbe kerülnek majd az általam említett bekezdések.

    Nos, a kétharmados többség tavaly fogadta el az adatvédelmi törvényt. Lett volna tehát lehetősége arra, hogy az üvegzseb-szabályt a tematikailag megfelelő törvénybe illessze. Ehelyett az új információszabadság is a polgári törvénykönyvre utalja az üzleti titok megismerhetőségének szabályait, tehát az üvegzseb szabályozását. Arra a polgári törvénykönyvre, amely a jelenlegi tervezet alapján - a miniszteri biztos által sem vitatottan - 2013-tól az üzleti titok homályában hagyja a közpénzek útját. Tehát nem az LMP téved, hanem a fideszes cinizmus nem ismer határokat.

    Schiffer András
    országgyűlési képviselő

    VálaszTörlés
  19. És még mindig csak 3 napból szemezgetve.

    VálaszTörlés
  20. Az idöintervallum mit sem számít, mentális rongyokba öltözött, fészkébe-székelö halaszb, hanem a forrás, a forrás: mérgezett kutakból oltod csillapíthatatlan, elvakult gyülöleted szomját: söt, te, magad vagy a kútmérgezö, halaszb.
    A hazaféltés szikrája is hiányzik belöled, helyed a gönczovák mellett - no, nem a brüsszeli, jólfizetett bársonyszékben, hanem a Nemzet fakemény Vádlottakpadján van.
    Kártékonyságod hatásfoka szellönyi a Multin: józan ember az elborzadáson kívül kezdeni sem tud valamit fekete fröcsögéseddel. Idepiszkított idézeteid egy hazátlan, lelkiismeretlen bagázs szavai, egyetlen betüjük nem hallik az égig.
    A szellemi alagsorban rekednek, kacagtató és fölösleges a felszínre bányászni, magyar ember messzire kerüli, csak a hozzád fogható hazakufár figyelme akad meg rajtuk; schiffert, hvg-t idézel, szerencsétlen ? Ez neked az érvelés ?
    Lejjebb már nem megy, mert keszonbeteg leszel.

    VálaszTörlés
  21. Újat nem kell kitalálnom, ezért megismétlem itt is:

    "Mások pocskondiázása a fidesz-esek szokása.
    Érv hiányában csak erre képesek.
    Magatartásukkal nemcsak a hazai, hanem a külhoni magyarságot is végletesen megosztják.
    Tisztán látható, hogy amit nem tudnak uralni, azt lerombolják. Nem számít nekik az sem, ha ezzel mindent elpusztítanak.
    Aki ilyen politikát folytat, támogat, népszerűsít, annak egyszer majd számot kell adni tevékenységéért, ha máshol nem, akkor Szent Péter előtt biztos."

    VálaszTörlés
  22. Azt képzeled hát, neked jut egyedül a Renegátok Térdszalagrendje, halaszb ? Hiú ábránd...Hogy ez az interjú nem marad annyiban, arra mérgezett kutatból ihatsz.

    S most valami személyesebb: azt képzeled te be magadnak, hogy ha valaki napközben, mondjuk munkaidöben promt válasszal szolgál, az abból az állapotból ered, hogy banyakorú nyugger ? Megfordult-e hagymázas gondolataidban az eshetöség, hogy egy asszony nem kényszerül koránál fogva munkába hajtani magát ?
    Föltevésed mentén én is gondolhatnám, hogy te pedig egy aszociális munkakerülö vagy, akinek más dolga sincs, mint segélyböl a napi egy üveg söre tövén a Multiply-on csüngeni, de nem, én nem ezt gondolom, hanem hogy te vagy agyalágyult nyuggerkorban, hablatyolsz gonoszkóp indulattól vezérelve arról, hogy ami a hazának-kormánynak-Orbánnak ártalom, neked javadat szolgálja. No, EZT nem takargatod feslett koldusrongyaiddal, szégyenérzetnek teljes híján.

    VálaszTörlés
  23. Komplett hülyeség amit irsz.

    Ez viszont sajnos nagyon is igaz:

    "Mások pocskondiázása a fidesz-esek szokása.
    Érv hiányában csak erre képesek.
    Magatartásukkal nemcsak a hazai, hanem a külhoni magyarságot is végletesen megosztják.
    Tisztán látható, hogy amit nem tudnak uralni, azt lerombolják. Nem számít nekik az sem, ha ezzel mindent elpusztítanak.
    Aki ilyen politikát folytat, támogat, népszerűsít, annak egyszer majd számot kell adni tevékenységéért, ha máshol nem, akkor Szent Péter előtt biztos."

    Remélem, hogy az emberek a 8 év ballib és a 4 év jobblib fidesz-es kormányzás után bölcsebben fognak dönteni.

    VálaszTörlés
  24. Dislexiás vagy, hogy ezt az ostoba idézetet tüzöd dadogva, gagyogva, mindenhová, halaszb ? Én - téged tüznélek, gombostüre, mint egy kártékony rovart, aszalnálak napsütésben...lehet, hogy sós kútba is vetlek, onnan is kiveszlek, kerék alá teszlek, onnan ki nem veszlek ?

    Most pedig Schluss.

    VálaszTörlés
  25. Manapság sokféle allergia létezik. Lehet, hogy van olyan, akinek az immunrendszere éppen a katicabogarakra "gerjed be"? :-)

    VálaszTörlés
  26. Ez meglehetősen egyoldalú beállítás, de már meg sem lepődök.

    VálaszTörlés

  27. Meglehet, Ólevendula: tavasz jön, szezonja szüntelen prüszkölésnek...

    VálaszTörlés
  28. Ez már a Schluss, vagy még várni kell rá?
    Úgy látszik a hamis igéret fidesz-es szokás, mert Orbán és társai is megtették, aztán az ellenkezőjét tették.

    VálaszTörlés