Blogarchívum

2012. január 7., szombat

Wass Albert: Szabadság

Azt jelenti, hogy jogod van az élethez, éppen úgy mint a pillangónak, vagy a madárnak, vagy a vaddisznónak. De semmivel sem több, mint ezeknek.
Vagyis jogod van a magányhoz, az élelemhez, amit megszerzel magadnak fáradozás árán, a napsütéshez, az esőhöz és ahhoz,  hogy dideregj a hóban, ha nincs meleg ruhád. Jogod van szabadon gondolkodni a világ dolgai  fölött, szép és csúnya, jó és rossz között választani. Jogod van bátornak lenni és őszintének.

Becsületesnek, igaznak. Jogod van békességben élni és nyugalmasan várni a naplementét.

Jogod van elnyomni magadban gonolsz indulataidat és jogod van a tökéletesedés útját keresni,  mely Istenhez vezet.

Ez a szabadság.

A többi, amit ezzel a fedőnévvel cégjelezve annyiszor tűztek zászlóikra emberi
megmozdulások, csupán valamely embercsoport önzését, izgágaságát vagy uralmi vágyát  képviseli egy másik embercsoport rovására.

Az igazi, természetes szabadságtól irtózik minden közösség, mivel az felszabadítja az   egyént és ezáltal megszünteti a közösséget.

Nem az a szabadság, hogy úgy élhetsz, mint egy diktátor és kedved szerint
érvényesítheted a benned felgyülemlett gyűlöletet. Szabadság az, hogy nincs diktátor fölötted  más, csak a Teremtő Rend.
És hogy a gyűlölet ellen megvédelmezheted magadat a szeretettel.


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése