Blogarchívum

2011. december 15., csütörtök

Egy fillérről sem mond le a Mazsihisz

2011, december 14 - 17:10 MTI - barikad.hu

Gál András Levente kormánybiztos előkészítő egyeztetést kezdeményezett az örökjáradék kifizetésének rendjéről a zsidó közösségek képviselőinek részvételével tartott csütörtöki tanácskozáson - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az MTI-vel.

A felek megállapodtak abban, hogy december 14-én, jövő szerdán hivatalos egyeztetést tartanak, amelynek keretében a teljesség igényével számba veszik az örökjáradékkal kapcsolatban eddig keletkezett iratokat, egyeztetik az esetleges véleménykülönbségeket, illetőleg meghatározzák az örökjáradék elosztásának szempontrendszerét.

A közleményben rámutatnak arra, hogy az egyházi örökjáradékról szóló megállapodások 1998-as megkötése óta jelentős változások történtek a hazai zsidó közösségek szervezeti viszonyaiban, valamint 2012. január 1-jén hatályba lép az Országgyűlés által elfogadott új egyházi törvény.

Mint hozzátették, a felülvizsgálattal kapcsolatban Gál András Levente a Zsidó Közösségi Kerekasztal ez év szeptember 22-én tartott ülésén javasolta a zsidó közösségek közötti tárgyalások megkezdését. A kerekasztal szeptemberi ülése után a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a megváltozott helyzetet elismerve ajánlatot tett, de a kifizetés jogcímére és módjára vonatkozólag a felek nem tudtak megállapodni.


A kormánybiztos egyeztetéseket kezdeményezett a hatályba lépő törvény által megjelölt három zsidó közösség - Mzazsihis, Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség - vezetőivel, valamint a regisztrációs kérelmét már benyújtó hazai reformzsidóság képviselőivel.

A közlemény szerint a csütörtöki megbeszéléssel kapcsolatban Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke levélben jelezte, hogy - részben az azt megelőző idő rövidsége miatt - nem tud részt venni ezen a tanácskozáson.

A Mazsihisz később levélben utasította vissza Gál András Levente kormánybiztos tervét, amely a Mazsihisz-t illető örökjáradék egy részének más zsidó szervezeteknek való átadására irányul. A Mazsihisz ragaszkodik ahhoz, hogy az előző Orbán-kormánnyal kötött megállapodásokat a jelenlegi kormány is tartsa be. Hangsúlyozza, hogy minden ettől eltérő döntés jogtalan, Magyarország Alaptörvényét sértő, egyoldalú szerződésszegő magatartás lenne, amelyet minden jogi fórumon megtámadna. Egyúttal kinyilvánítja, hogy 
  • bármilyen jogait sértő döntés csak addig maradhat érvényben, amíg el nem múlnak a kényszerítő körülmények.   (!)   

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése