Blogarchívum

2011. június 19., vasárnap

Gyűjtés a csíksomlyói Csibész javára

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) nyár végéig tartó gyűjtést szervez a csíksomlyói Csibész Alapítvány lakói számára, a szervezet elsősorban taneszközöket, ruhaneműket, könyveket és játékokat vár.

Stágel Bence, az IKSZ elnöke elmondta, hogy a Csibész Alapítvány gyökerei 1987-re nyúlnak vissza, amikor Gergely István atyát Jakab Antal gyulafehérvári megyéspüspök Csíksomlyóra helyezte a plébániára. Gergely István miután szembesült az ott lévő szegénységgel és kihívásokkal, eleinte saját lakását osztotta meg a gyerekekkel, majd később a támogatóknak köszönhetően már lakóházakat is tudtak vásárolni.

Az alapítvány mára több száz árva gyermek és fiatal számára biztosítja a napi megélhetéshez szükséges feltételeket, betegek ápolásáról, moldvai csángókról, és veszélyeztetett terhességű édesanyákról is gondoskodnak.

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség most úgy döntött, nagyszabású gyűjtést szervez alapítvány számára - mondta a kereszténydemokrata országgyűlési képviselő. A KDNP ifjúsági szervezete június 20-tól augusztus 31-ig várja a felajánlásokat a XI. kerületi KDNP-irodában. Mint jelezte, főleg taneszközökre (füzetek, tollak, radír, iskolatáska, hegyező, írószerek,), ruhaneműkre, főleg melegebb cipőkre, könyvekre, játékokra lenne szükségük az egészen kicsi kortól egyetemista korosztályig terjedő fiataloknak. Az IKSZ tagjai szeptemberben viszik le személyesen Székelyföldre az adományokat.

(forrás: MTI)

http://www.lanchidradio.hu/belfold/gyujtes_a_csiksomlyoi_csibesz_javara_20110619


1 megjegyzés :

  1. Minden gyűjtés értelmetlen, ha azt idegen csőcselék kalmárjai vezeti (pártok, álintézmények, álalapítványok álvöröskereszt, stb.)
    Csak megbízható MAGYAR ember által végzett gyűjtés támogatható, csak MAGYAR ügyre, amit minden esetben ellenőrizni kell, míg a CÉLHOZ ÉR.
    Gergely atya (Tiszti) szándéka TÁMOGATANDÓ, de csakis személyesen Neki adható át minden adomány !
    Közbenső kufárokat ki kell kerülni !

    VálaszTörlés