Blogarchívum

2011. május 20., péntek

Győri színigazgatói pályázat: hogy is volt ez?

Eperjes Károly vitatja a győri közgyűlés kulturális bizottságának szerdai szavazását, amellyel a testület 7:1 arányban vetélytársa, Forgács Péter győri színházigazgatóvá választását támogatta.

„A hírekben megjelentekkel ellentétben a pályázatom elbírálásának igazi aránya nem 7:1. Tudomásomra jutott, hogy a Győri Nemzeti Színház szakszervezetének és a közalkalmazotti tanácsa küldötteinek szavazatát megkaptuk, és Béres Attila, a Fővárosi Operett Színház főrendezője is ránk voksolt” – hangsúlyozta Eperjes Károly színművész az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Eperjes Károly szerint a szerdai győri szavazás valódi aránya 6:3 volt, mivel Szikora János rendező nem is szavazhatott volna, hiszen a színművész munkahelyén, az Új Színházban ő a művészeti vezető. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Fidesz-KDNP által vezetett Győr városának két küldötte szavazatát nem az ő pályázatukra adta.
 „Vajon Szőcs Géza államtitkár küldötte akkor kire vagy hogy szavazott?”

 - tette fel a kérdést Eperjes Károly.

A színművész közleményében arra is kitért, hogy Oberfrank Pál, a veszprémi Petőfi Színház igazgatója, az Előadóművészeti Tanács által korábban kijelölt kurátor nem szavazott, mivel Eperjes Károly testvérével, Oberfrank Péterrel együtt adta be pályázatát. (Eperjes a veszprémi színháznál művészeti tanácsadóként tevékenykedik.)

A Kisalföld című lap csütörtökön arról számolt arról, hogy a győri közgyűlés kulturális bizottsága a Győri Nemzeti Színházat megbízott vezetőként irányító Forgács Péter és a másik pályázó, Eperjes Károly meghallgatása után, a szakmai bírálóbizottság álláspontjának ismeretében 7:1 arányban Forgács Pétert támogatta. A javaslatról jövő pénteki ülésén dönthet a közgyűlés, amelynek a cikk szerint előbb arról kell szavaznia, formai hiba miatt kizárják-e Eperjes pályázatát, amiért nem jelölte meg, mekkora fizetést kér.

„Egyébiránt pályázatunk formailag hibátlan, jogi szakértővel átvizsgált, jóváhagyott” - írta ezzel kapcsolatban pénteken a színművész.

(forrás: MTI)
Lánchíd Rádió, p, 2011-05-20 17:10

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése