Az ördög egyre csinosabb

Köszönet jár érte ANYUSCH-nak.
Sümegi Noémi - hetivalasz.hu Utolsó módosítás: 2011.05.18. - 20:16 Létrehozás: 2011.05.18. - 11:22
 
A politikának bele kell szólnia a kultúrába, csak nem mindegy, hogyan - mondja Eperjes Károly. A budapesti Új Színház tagja, a veszprémi Petőfi Színház művészeti tanácsadója szerint lassan odajutunk, hogy az a modern, aki a rossz diadalát üli.
 
- Tavaly ilyenkor azt mondta: a kultúra az emberek lelkiállapota, s ezzel most nagy baj van. Idén hogy látja ezt?

- Az élet kultúráját most is kevesebben választják, mint a halál civilizációját. A gazdasági probléma a kulturális problémából fakad: a kettőt együtt kell kezelni. Elfogadom, hogy nagy baj van a kultúrában, és rendbe kell tenni. Erre látok is kísérleteket, de olyan mélyen vagyunk, hogy általánosságban nehéz erről szólni.

- Beszéljünk akkor arról, ön mit tesz.

- Csak olyan munkát vállalok el, amely az élet kultúráját próbálja szolgálni. József Attila pontosan megírta: "az igazat mondd, ne csak a valódit". Azt meri mondani József Attila Thomas Mannnak, hogy Tamás, amit írsz, az magas szintű valóság, de hol van belőle az igazság? A magas szintű valóságábrázolás még csak profán. Az igazi kultúra mindig szakrális. Arisztotelész a Poétikájában a katarzis leírásakor ugyanezt fogalmazza meg. Ahol a mű egésze nem az egyetemes igazságra irányul, abból ki kell maradjak. Csak hogy értsük: kikötöttem, hogy ahol színházi vezető vagyok, ott nem lenne szívesen látott a Jézus Krisztus Szupersztár, pláne, ha Júdásnak van igaza.

- Sokakhoz így jut el Jézus.

- De milyen Jézus? Milyen történet? Ki vállalja érte a felelősséget? Mert az ilyenért én nem.

- Nem elég garancia a világsiker?

- A siker önmagában még nem üdvözít. Kétféle út van. Az istentörvényű és az ön törvényű út, vagyis az egoizmus. Az öntörvényű ember végcélja a siker. Az istentörvényű emberé a megigazulás, a szentté válás. "Legyetek előttem szentek, mert én, az Úr, szent vagyok." A személyiség és az egyéniség között óriási különbség van. A személyiség nem önmagából indul ki. Tudja, hogy van fölötte egy princípium, és a szeretet isteni törvényei alapján közösséget formál, majd szentként visszatér a teremtőjéhez. Ez az élet kultúrája. Szemben a halál civilizációjával, ahol az egyéniség magából indul ki, keres egy ideológiát, tömeget gyúr, és sztárként visszatér saját magába. Slussz! Ez nem jelenti azt, hogy a szentté válás közben ne születhetne siker is. Ez lenne az ideális. De a siker nem lehet végcél.

- Ön szerint ha egy történet Krisztus megfeszítésével ér véget, az krimi - ha a feltámadással, az a katarzis. Isten nem engedné meg, hogy átéljük önnön nyomorúságunkat, netán tévedjünk vagy elbukjunk? Miért kell minden műnek optimista kicsengésűnek lenni?

- A dráma lehet tragédia és komédia. Az egyiknek az a végkicsengése, hogy ember, ne csinálj így, mert bajod lesz. A másiknak meg az, hogy látod, ember, milyen szamár vagy? De mindkettő a jó és a rossz ütköztetése. E nélkül nincs cselekmény. Számomra már nem út, ha a rossz kiröhögi a jót, és végül diadalmaskodik felette. Amikor például Shakespeare-t és Moliére-t aberrálnak a mai való világra, azért vállalja a felelősséget az, aki csinálta. Az milyen, ha valaki okosabb akar lenni Shakespeare-nél vagy Moliére-nél? Ez nem jelenti azt, hogy nem szeretem a modern megoldásokat, vagy ne káromkodnék, ha a negatív szerep megkívánja, esetleg a filmen ne vetkőznék meztelenre, ha a jelenet indokolja, lásd Hídember. Mindig egészében kell nézni a feladatot. A Passióban nemcsak Jézust és Máriát kell eljátszanom, hanem Pilátust és Júdást is - bárkit, ha a mű katarzissal, azaz feltámadással ér véget. "Ha pedig a Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek" - írta Pál apostol. Van, aki nem hisz benne, az az ő felelőssége. De hogy lehet a jövő nemzedéket és társadalmat szebbé, jobbá, ünnepibbé tenni, ha állandóan deprimálom? Van, akinek ez megy, és trendi. Lassan odajutunk, hogy az a modern, aki a rossz diadalát üli. Na de én is? Jaj, azt ne!

- Nem naivság azt gondolni, hogy egy kulturális intézményrendszer szakrális szempontok szerint tud működni?

- Csak így tud. E nélkül összedől. Mert akkor nem működik, hanem csak ügyeskedik, hiszen "az önszeretet önmagát is becsapja" - ahogy a Tartuffe-ben áll.

- A vidéki színházak úgy változtak, köszönhetően annak, hogy a politika beleszólt a színházak életébe...

- Képzelje, ha nem szólna bele! És miért, idáig nem szólt bele? Csak most?

- És jó, ha beleszól?

- Hát persze! Az a dolga! Egyébként minek a polgármester, minek a kulturális bizottság? Mit jelent politizálni? A polisszal foglalkozni. Minden döntésünknek társadalmi következménye van. Aki azt mondja, baj, ha a politika beleszól a kultúrába, az minimum téved. Bele kell szólnia, csak nem mindegy, hogyan. Egyetemes értékrend szerint és felelősen szól bele, vagy felelőtlenül és blöffölve? Ahol a politika jól szól, ott jól teszi a dolgát, ahol rosszul szól, ott rosszul teszi a dolgát.

- Hogy lehet jól beleszólni?

- Az a kérdés, hogy a politikusnak van-e hitele. Rossz kifejezés, hogy beleszól - kötelező megnyilvánulnia! Ha egy városnak felelős vezetése van, és jó döntéseket hoz, akkor jól fog működni a kultúra. A választóközösség pedig eldönti, hogy jól tették-e a dolgukat vagy nem. A polgármesternek és a kulturális bizottságnak abban van felelőssége, hogy a színházigazgató és a művészeti vezető jól teszi-e a dolgát, nekik meg abban, hogy a színészek és a rendezők jól teszik-e a dolgukat. Így működik a világon szinte mindenütt a kulturális hierarchia. A bírálóknak a "rendszeretetváltás" fáj, pedig észre kellene venniük, hogy mindez értük is történik. Nehogy elaberrálódjon minden.

- Méltányos ráhúzni az aberrált jelzőt mindenre, ami nem a mi elképzeléseink szerint történik?

- Ne haragudjon: mi a másság? Valamihez képest. És mihez képest? Na, azt keressék meg!

- Vállalja, hogy segít a politikusoknak jó döntéseket hozni?

- Ez a kötelességem. Számon kérik majd tőlem, ha találkozom a Jóistennel a végén: na, Szamóca testvér, jó tanácsot adtál? Vagy csak sumákoltál? Hát persze! Ha megkérdeznek, akkor mondom. Néha akkor is, ha nem kérdeznek. Mert látom, hogy muszáj megnyilvánulnom.

- Próbálják "használni", bevonni "a halál civilizációjának" képviselői?

- Történtek rá kísérletek. Van olyan rendező, akivel jóban vagyunk, s az utolsó filmjében felajánlotta a főszerepet. Ha ez neki fáj, akkor elnézést kérek, de egy hétig beszélgettünk, és a végén azt kérdeztem tőle: mondd, hogy gondolod? Hogy gondolod, hogy részt vegyek ilyenben? Miről szól ez a forgatókönyv? Játszottam már ezt a "figurát" tévéfilmben, de nem így. Itt az orvos a pszichésen beteg nőt magáévá teszi, lobotómiát hajt végre rajta, majd otthagyja. Ezt üzened? Mit mondjak ezek után a feleségemnek, az anyámnak és a lányomnak? Istenről már nem is beszélek. Hogy megyek be egy kórházba? Hogy találkozom egy áldott állapotban lévő asszonnyal? Hogy tudok ezek után fölmenni a színpadra?

- Volt olyan szerep, amit utólag már nem vállalt volna?

- Talán két film és egy színházi munka volt, amit nem lett volna szabad elvállalnom. De akkor még nem láttam át. Az ördög mindig csinos, de soha nem volt olyan csinos, mint most. Hatalmasabb, erősebb, ügyesebb, okosabb nálam, és legyőz a praktikáival. Ezért igyekszem az egyház erejével - napi szentáldozással, szentmisén keresztül - felvérteződni, mert én magam gyenge vagyok. De ha el merem hinni, hogy napi Istent hordozó lehetek a magam gyarlóságaival, úgy talán nem bukom el az ilyen helyzetekben, és észreveszem, mi a csinosan rossz. Az Úr Jézus is bement a vámosok közé, de nem vámosként jött ki. Bemegyek én is, ha van esélyem kijönni. De bemenni és olyanná válni, azt nem.

- Kiket tekint hasonló célokért küzdő társainak a művészvilágból?

- Mindenkit, aki jót s jól akar. Mert hiszem, hogy nem vagyok egyedül. De nem mindegy, hogy az ember magányos vagy egyedül van. Magányos az, aki megőrizte a harmóniát Istennel, de nem érti meg a családja, a munkatársai, a környezete, az országa. Egyedül viszont az van, aki elszakadt Istentől. Lehet bármilyen gazdag vagy egészséges, egyedül van: fél és félelmet gerjeszt, mert csak akkor tud a szemétdombon főfélő lenni, ha a többiek alatta remegnek. Az istentörvényű és az öntörvényű lét különbsége megmutatkozik az életérzésben is. Előbbi a szeretetre, utóbbi a félelemre épül. Úgy áll szemben a szeretet a félelemmel, mint a hit a hitetlenséggel, a remény a kétségbeeséssel, a magány az egyedülléttel. Az egyedül lévő ember tömegbe vágyik, és sikeresként, "sztárként" a félelem szemétdombjának csúcsára kerülhet. Ez a halál civilizációja. Szemben az élet kultúrájával, ahol alkalmasint még magányos is lehetsz: nagyon tud fájni, de nem reménytelen állapot.

- És vannak már társak?

- Hála Isten, egyre többen. Talán nem utasítaná vissza Oberfrank Pali, a veszprémi Petőfi Színház igazgatója, ha őt említeném. Harmonikusan, jól dolgozunk együtt. Sándor Gyuri sem utasítaná vissza, ha idesorolnám, talán Ákos sem... Van olyan is - s ezt nagyon meg tudom érteni, mert én is ilyen voltam -, aki úgymond "liberális keresztény". Tizenhét évvel ezelőttig én is annak vallottam magam, pedig ilyen nincs, mert aki liberális, az nem keresztény. El kellett dobnom a liberalizmust, hogy katholikosz, azaz egyetemes legyek. Akkor is voltak jó törekvéseim, de úgy akartam ikont festeni, hogy én magam nem voltam ikon. A kedvenc filmem, az Andrej Rubljov erről szól. Minél hitelesebb, minél inkább istenképmás vagy, annál jobban tudsz ikont festeni. Elfogadom tehát, hogy vannak jót kereső "még nem ikonok".

- Velük hajlandó együtt dolgozni?

- Miért ne? Például úgy olvasok forgatókönyvet, hogy átnézem az első tíz oldalt meg az utolsó tízet. Ha tudja, honnan hova akar eljutni, akkor elolvasom a többit is. Ha zűrös, akkor nem. Ha olyan művel találkozom, amiben látom a jó szándékot, de nem tökéletes, akkor leülök a rendezővel. Tudom, hogy ez út, és akik az útban vannak, azokkal tudok dolgozni. A jó szándékú alkotókkal lehet és kell is kompromisszumot kötni. De akik a reménytelenség felé akarják vinni a közönséget, azok ténykedésében nem szabad részt vennem. Tévedés, hogy mindent szabad. Majdnem mindent lehet, de csak a jót szabd. Mert, ugye, két úrnak nem lehet szolgálni.

- A Nemzeti Színház helyzetét hogy látja? Azt hallani, Vidnyánszky Attila lehetne az igazgató, ön pedig a művészeti vezető.

- Majd kiforrja magát a helyzet.

- Az Alkotmány vagy a médiatörvény megszületését követte?

- Nem vagyok jogász, és nem értek mindenhez, de az alappal mindkét esetben egyet tudok érteni, tehát a szándék jó.

- A forgatókönyv első tíz oldala jó.

- És a végkicsengése is. Ha a kettő között vannak gondok, azt rábízom a szakemberekre. Én egyébként ennél még erősebb Alkotmányra gondoltam, és ahol kellett, ott ezt el is mondtam, de elfogadom, hogy a társadalom még nem tart itt.

- Az elődök között volt már olyan színész, aki hasonló szerepet töltött be?

- Latinovits Zoltán az egyik példaképem. Egyetemes ember volt a maga gyarlóságaival együtt. Sinkovits Imre is. Mindkettő megitta annak a levét, hogy nem csak színész volt... Én elsősorban nem színésznek tekintem magam - keresztény apa vagyok színészként Magyarországon, magyarul, mindenkiért. A színészet csak eszköz. Széchenyi sem csak gróf volt, Szent István sem csak király.

- 1994-ben, amikor képviselőséget is vállalt a Fidesz színeiben, azt mondta: hátrányok érik amiatt, hogy kiáll a fontosnak tartott politikai értékek mellett. Tavaly ezt a kijelentését megismételte.

- Lassan úgy vagyok vele, hogy ezek a hátrányok lesznek a végső elszámolásnál a legnagyobb értékek gyarló életemben. Ez ezzel jár, de lehet, hogy nem kellett volna ezt mondanom. Az Úr Jézus sem mondta, hogy megverték. Pap nagybátyám borzasztó állapotban jött ki a börtönből. Soha nem mondta, hogy verték.

- Ha nem áll a politika mellé...

- Akkor más hátrányok érnek. Például az, hogy trendi lennék. Nagyobb hátrány lenne. Trendivel tele a világ.

- Milyen hátrányok érik? Egy fővárosi színház megbecsült tagja, művészeti tanácsadó egy vidéki színházban, a politika hallgat önre...

- Ha igazán komolyan veszem ezt a kérdést, akkor azt kell mondanom: muszáj az időmet arra áldozni, hogy azokért is engeszteljek, akik idáig juttatták az országot, ahelyett, hogy a feleségemmel, a gyerekemmel vagy a barátaimmal lennék. Ez nagy hátrány, ám ebből hihetetlen feltámadás fakad. De dicsekedhetnék azzal is, hogy a Hídember után megüzenték, nem akarnak a vásznon látni. Ezt be is tartották egészen a Rokonokig. Érdekes, hogy miután a Rokonokat leforgattam, kilenc forgatókönyvet kaptam. Na, de hol van az előírva, hogy a Szamócának miben kell szerepelnie? Sehol. Mégis, ki vagyok én, hogy eljátszhattam Széchenyit egy olyan filmben, ami ráadásul Arany Remi díjat kapott 2003-ban Houstonban a történelmi filmek fesztiválján? Vagy hogy Veszprémben évről évre nyereséges, egyre több nézőt vonzó, a visszajelzések alapján jó színházat csinálhatunk művésztársaimmal? Ott, ahol Latinovits Zoltán dolgozott, és ahonnan elüldözték.

- Időközben úgy fordult a világ, hogy, részben talán a válság következtében, kezd trendivé, de legalábbis igénnyé válni, amit ön képvisel.

- Adná Isten! Az igényt már korábban észrevettem. Szegény Bubik Pista a Ritka (a) magyar, én pedig Az igazat mondd, ne csak a valódit című estünkkel jártuk a határon túli magyarságot meg az itthoniakat, és nem tudtunk elég előadást tartani, akkora igény volt és van rá. Olyan állapotba jutott a fogyasztáson alapuló civilizáció, hogy az estjeink, amelyeken rengetegen voltak és vannak, kuriózummá váltak. Az igény egyre erősebb, és ez reménnyel tölthet el mindannyiunkat. Ez még nem a beérkezés, de elindult a körmenet. A jó és a rendes megerősödésétől pedig ne féljünk. Ahogy Nemes Nagy Ágnes írja A csak-jó című versében: "Hogy a csak-jó se hal, se hús? / Én nem vagyok manicheus. / Az örök üdvösséget én / nem unnám."