Blogarchívum

2010. december 20., hétfő

Portfolio.hu: Morales elnök követi Orbán Viktorékat (?)

2010. december 16
Bolívia is azon országok sorába lépett, amelyek államosítják a tőkefedezeti nyugdíjrendszert. A lakosság nagy része ünnepli Evo Morales elnök bejelentését, amely az államosításért cserébe a nyugdíjazás jelentős kiterjesztését ígéri, és csökkentenék a nyugdíjkorhatárt is. A hivatalos állami nyugdíjrendszer 13 éve már egyszer már összeomlott a dél-amerikai országban, ekkor hozták létre a tőkefedezeti rendszert.
Evo Morales is csatlakozik a szerencsétlen nemzetközi trendhez – írja a bolíviai lépésről a Financial Times. Az elnök pár napja tett bejelentése szerint a 13 év alatt felhalmozott 4,5 milliárd dollárnyi nyugdíjvagyont teljes egészében államosítják, hasonlóan ahhoz, amit most a magyar kormány és két évvel ezelőtt Argentína is tett. A bolíviai pénztári eszközöket egy argentin és egy zürichi alapkezelő kezelte.
Egy másik trendnek viszont ellenszegül Evo Morales, ugyanis jelentősen csökkentenék a nyugdíjkorhatárt, a férfiaknál 65 évről 60 évre, a nők számára 58 évre, egyes munkakörök esetében ugyancsak korkedvezményeket vezetnek be, például a bányászoknál.
A növekvő várható élettartam és a csökkenő termékenység a fejlett országokban a nyugdíjkorhatár fokozatos emelését kívánja meg, a társadalombiztosítási rendszerek fenntarthatósága érdekében. A lakosság heves tiltakozása mellett a korhatár emeléséről döntöttek nemrég például Franciaországban is.
Emellett Morales megígérte azt is, hogy a nyugdíjjogosultságot kiterjesztik a lakosság 60 százalékára. Most először kapnának nyugdíjat például a taxisofőrök és a piaci kereskedők.
Bolívia helyzete azért nagyban különbözik a Magyarországitól, mutat rá az FT cikkírója. Bolívia jóval kevésbé támaszkodik a külföldi befektetőkre, ami a finanszírozást illeti, így kevésbé kell aggódnia attól, hogy külföldön mit szólnak a kormányzat lépéseihez.
A külföldi tőke hiánya egyben jobban ráutalja Bolíviát a hazai megtakarításokra, amit eddig például a nyugdíj megtakarítások alkottak, így ezek a pénztárak adták a finanszírozást a vállalati oldalon jelentkező forrásigényre. Ráadásul Bolívia hivatalos állami nyugdíjrendszere egyszer, 13 éve már összeomlott. Akkor hozták létre a tőkefedezeti rendszert, kitaposva a magánpénztárak útját.

7 megjegyzés :

  1. Megjegyzések a hazug cikkhez :

    - Evo Morales a saját Törvényüket követi, mely alapja egy az egybe a Szent Korona Törvény !

    - a nyugdíj korhatár férfiaknál 58 év, nőknél 55

    . a "fejlett" kifejezést használni egy országra aljasság, miközben a politika terroristái kizsigerelik az országlakosokat és nem tűrik meg az igazságosságot még szóban sem!

    - Bolivia egyetlenegy külföldi befektetőre se támaszkodik, hisz csak testvérországokkal kereskedik, akikkel olyan megállapodást kötöttek, hogy eleve kizárja a beleszólási lehetőséget ! Amennyiben a Latinamerikai UNIO-n kivül kötne üzleteket, ugyanilyen szigorú feltételeket követel meg ! Azon külföldiekkel, akik ettől eltérnének, nem jön létre az üzlet ! IMF hiteleket se tűr meg, amiért egy fillér államadósságuk sincs !

    - Evo Moralesnek nem "kevésbé" kell aggódnia, hanem egyáltalán nem aggódik, mert semmilyen beavatkozást nem tűr meg idegenektől, mert felelősséggel cselekszik nemzetsége érdekében, hogy az Önrendelkezési joguk egy jottányit se sérüljön!

    - Bolivia olyan hatalmas természeti kincsekkel rendelkezik, amiből kényelmesen fedezi az ország önellátását és nem az adóbevételekre támaszkodik. Eleve az összes közüzemi szolgáltatást TILOS adóval és minden kitalált pótadóval terhelni, hisz minden Nemzeti Vagyon a nemzetet kell, hogy szolgálja !!! Ott nem tűrik a Nemzeti Vagyon privatizálásának semmilyen formáját, mert jól tudják, hogy az a Hazaárulással egyenlő !

    - nem közlik azt a tényt, hogy 2010-ig a rombolást az idegen csőcselék által gyártogatott áltörvények okozták, aminek az vetett véget, hogy 2010-ben a Törvényhozó Szenátust is az indián nemzetség hazafias képviselői nyerték meg és visszaállították az Igazságosságra épülő Törvényt, megszüntették a joghézagokat, üldözik az elmúlt időszak korrupcióit, nyilvánosságra hoztak minden titkosított anyagot, nincs banktitok és semmilyen lehetőséget nem tűrnek meg országuk kirablására !

    VálaszTörlés
  2. Morales elnök nem Orbán Viktorékat, hanem Argentinát követi.

    VálaszTörlés
  3. "... A növekvő várható élettartam és a csökkenő termékenység a fejlett országokban a nyugdíjkorhatár fokozatos emelését kívánja meg, a társadalombiztosítási rendszerek fenntarthatósága érdekében. ..."
    Teljességgel hamis propaganda. Ugyanis a magánynyugdíj rendszerben vagy az állami egyéni nyugdíjszámla esetén a növekvő várható élettartam és a csökkenő termékenység nem tényező.

    VálaszTörlés
  4. HOOOL? Nálunk várható a növekvő élettartam?! Még halálra röhögöm magam. :-S

    VálaszTörlés
  5. Így akarod rontani a statisztikát?

    VálaszTörlés