Blogarchívum

2010. december 17., péntek

A Very Important Message (Egy nagyon fontos üzenet)

Rating:★★★★★
Category:Books
Genre: Romance
Author:David J Doesser álnéven


Lelepleztük az álnéven írt magyar kémsztorit


2010. december 15., szerda, 06:30
Szerző: Dezső András (hvg.hu)


A CIA-nak „kémkedett”, legalábbis házon belül ezzel indokolták az
Információs Hivatal egyik hírszerzőjének nyugdíjazását még az első Orbán-kormány
idején - tudta meg a hvg.hu. Kiderítettük: az egykori hírszerző két éve egy brit
kiadónál jelentette meg fikciós regénynek álcázott memoárját, amiben egyebek
mellett leírja azt is, miként élhette túl a szocialista éra hírszerző szolgálata
a rendszerváltást, és milyen szerepük volt ebben az amerikaiaknak. Amikor a
szerző nyomára bukkantunk, elzárkózott a nyilatkozattól.


A magyar hírszerzés, az Információs Hivatal egyik volt hírszerzője David J Doesser
álnéven írta azt a regényt, amely A Very Important Message (Egy nagyon fontos
üzenet
) címmel jelent meg még két évvel ezelőtt angolul a londoni Athena
Press
kiadónál - derítette ki a hvg.hu. Jóllehet a kiadó is
fikcióként kategorizálta, a közel hatszáz oldalas írás - megítélésünk
szerint - valójában regénynek álcázott, valós eseményeken alapuló memoárnak
is tekinthető.


A könyv borítóján mindössze annyit írnak Doesserről, hogy "a Vasfüggöny
mögött született", házas, két gyermeke van és az Európai Unióban él. Egy weboldalon - ahol a
könyv szinopszisát is közzétették - ennél valamivel többet megtudtunk róla:
eszerint 1950-ben született, az ELTE jogi karán végzett, 1973-ban csatlakozott a
magyar hírszerzéshez, később pedig Nyugat-Európában volt külszolgálaton. "Amikor
a régi rezsim összeomlott, közreműködött abban, hogy a szolgálat
demokratizálódjon és sikeres együttműködést alakítson ki a főbb nyugati
szolgálatokkal. 2000-ben hagyta ott a szolgálatot" - áll a rövid
életrajzban. Mindennek azért is van jelentősége, mert Doesser írása javarészt
Magyarországon játszódó eseményeken alapul, a regény középpontjában pedig a
szocialista éra hírszerző szolgálata, a III/I, illetve annak utódszervezete, az
Információs Hivatal áll.


Kicsoda valójában Doesser?


Tovább itt>>


http://hvg.hu/itthon/20101214_leleplezes_kemsztori_hirszerzes


 


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése