Blogarchívum

2010. október 5., kedd

VÖRÖS SZENNY

- öntötte el a Dunántúl településeit, 1 nappal a választás után...
 
Sugárzást is mérnek a katasztrófa sújtotta területeken, mert a Hévízi tó "projektje" óta tudható, hogy a magyar timföld az urán tartalma miatt volt már a Szovjetúnió számára is oly annyira kívánatos.
A du. 5 óra után tartott sajtótájékoztatóban elhangzott, hogy a katasztrófának NINCSENEK TERMÉSZETI OKAI - vagyis: emberi okai vannak...
Hmmm... Pedig nem kedveltem Posta Imre károgás jellegű "jövendöléseit". :-((



2010-10-05 10:38
  Három megyében vészhelyzetet hirdetett a kormány (+videók)

Továbbra is ömlik az iszap az ajkai timföldgyár két zagytározójából. Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár szerint ráadásul nem zárható ki az sem, hogy újabb tározók szakadnak át. Közben három megyére is veszélyhelyzetet hirdetett a kormány.


Három megyére is veszélyhelyzetet hirdetett a kormány a vörösiszap-tározó gátjának átszakadása miatt. Ez Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megyét érinti.

Továbbra is ömlik

Még mindig ömlik a vörös iszap az ajkai MAL Zrt. tározójából, mivel a gáton egy hatalmas repedés tátong. Illés Zoltán a hírTV-nek elmondta: fennáll a veszélye, hogy ezen kívül még újabb helyen szakadhat át a gát, ezért felszólították a céget, hogy tegyenek meg mindent ennek megakadályozására. Illés Zoltán a védelmi bizottság reggeli ülése után elmondta: eddig egymillió köbméter iszap ömlött ki a megsérült tározóból. A szennyezőanyag nemcsak Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely települést és ezek lakosságát, hanem egy 40 négyzetkilométeres terület élővilágát is veszélyezteti. A Marcal folyó mellett a Rábát és a Dunát is elérheti a lúgos anyag. A timföldgyár 10 tározójában összesen 50 millió köbméter szürke és 30 millió köbméter vörös iszapot tárolnak, amelyek közül az utóbbi enyhén radioaktív és rákkeltő.

Sugárveszélyt mérnek

A katasztrófavédelem speciális csoportja és a katonaság is folyamatosan méri, hogy van-e sugárveszély a Veszprém megyei Kolontáron. A helyszínen öt speciális vészhelyzet-felderítő csoport dolgozik. A szakemberek a Marcal folyóba több tonna gipszet öntenek, ezzel szeretnék megelőzni a nagyobb természeti katasztrófát. A gipsz a vörös iszapot leköti és csökkenti a víz lúgtartalmát is. Megkezdődött a mentesítés is a településeken. Tily Károly, Kolontár polgármestere elmondta: először a közterületek, majd a lakóházak következnek, a munka azonban akár heteket is igénybe vehet.

Ellentmondó értesülések a halottak számáról

A halálos áldozatok számáról ellentmondóak az értesülések: bár korábban a rendőrség is cáfolta, a környezetvédelmi államtitkár elmondása szerint a védelmi bizottság úgy tudja: négyre nőtt a halottak száma. Az újabb áldozat egy egyéves kisgyerek. Úgy tudjuk: annak a 3-4 éves kislánynak a testvéréről van szó, akinek holttestét az éjszaka találták meg Kolontáron. A másik két áldozat egy férfi és egy idősebb nő. A rendőrség közlése szerint további négy embert keresnek még: három idős asszonyt és egy idős férfit, mindannyian kolontáriak. A mentőszolgálat összesítése szerint 116 ember szenvedett sérüléseket, közülük 8 állapota súlyos. A fővárosi kórházakba, a Honvédkórházba és a Péterfy Sándor utcai kórházba 25 sérültet szállítottak - mindannyian könnyebben sérültek. A Győrben kezelt sérültek állapota stabil.

Északi szomszédaink is segítenek

Szlovákiai speciális mentők is részt vesznek az iszapömlés által sújtott településeken a mentési akciókban. A Lévához közeli Ágónyírből a szlovák kutyás mentőszolgálat három tagja, és két emberkeresésre kiképzett kutyája indult Magyarországra - közölte a Slovakia mentőszolgálat igazgatója. Berek Sándor elmondta, hogy a kutyák egyaránt képesek az élő és a halott emberek észlelésére. Szavai szerint a mentőcsapat a helyszínre érkezés után azonnal munkához lát.

Ellenőrző-áteresztő pontokat működtetnek

Az iszapömlés miatt lezárt valamennyi útszakasz járható már Veszprém megyében - a rendőrség azonban Kolontár és Devecser határában ellenőrző-áteresztő pontokat működtet, amelyeken egyelőre csak a helyi lakosokat engedik át. Devecsert és Somlóvásárhelyt már Ajka felől is meg lehet közelíteni. A rendőrség közlése szerint Devecsernél az átmenő forgalom is biztosított.

(hírTV)

  Videók:Bejelentkezés 9 órakorÖsszefoglaló 10 órakor



3 megjegyzés :

  1. Szinte bizonyos, hogy a tározó túltöltése miatt következett be a katasztrófa, amelynek közvetlen kiváltó oka a nagy mennyiségű eső volt.

    VálaszTörlés
  2. Bűnös szokás szerint nincs!? Mekkora gazságot lehet még ezeknek elkövetni? Ha egy ember sem veszett volna el ebben a katasztrófában, akkor is lógniuk kellene a teljes "menedzsmentnek!"

    VálaszTörlés