Blogarchívum

2010. szeptember 12., vasárnap

Rendőri brutalitás: Felmentettek két fakabátot


2010. szeptember 10. 17:48 Hunhír.info

Bizonyítottság hiánya miatt felmentette a Fővárosi Bíróság (FB) pénteken azt a két rendőrt, akiket az ügyészség azzal vádolt meg, hogy 2006 szeptemberében bántalmazták az őrzésükre bízott, az előzőleg a budapesti Rákóczi úton bordatörést szenvedett és a rendőrségre szállított férfit.

Elsőfokú ítéletében a bíróság egyetértett azzal, amit a rendőrök védője előadott a perbeszédében, vagyis kimondta: a sértettet két vagy három rendőr bántalmazta, de azt kétséget kizáróan nem lehetett megállapítani, hogy a vádlottak követték volna el a bűncselekményt.

A bíró utalt az ellentmondásos tanúvallomásokra, amelyekből indoklása szerint nem lehet pontosan meghatározni, mi történt, mert nagyon sok volt az eltérő momentum ezek között. Mind időben, mind a bántalmazás formáját tekintve más-más hangzott el a tanúk részéről. Például másként emlékeztek a helyszínre, az előállítottak számára, a rendőrök számára, ruházatára és nemére.

Külön kitért a bíró arra is, hogy az eljárás során több olyan tanúvallomást is hallhattak, amelyek nem egyeztek a sértett által elmondottakkal. Példaként említette, hogy volt olyan tanúvallomás, amelyben a nyilatkozó a bántalmazók számát több személyben jelölte meg, mint maga a sértett. Ezeket az állításokat a sértett mindig pontosította, így a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy nincs oka kételkedni a sértett szavahihetőségében és ez alapján leszögezte azt is, hogy a sértettet nem a bosszúvágy hajtotta, amikor a rendőrökre vallott.

Mindezt a - tárgyaláson végig orvosi maszkot viselő - sértett nem hallotta, mert az indoklás közben felállt, elnézést kért, majd rosszullétre hivatkozva távozott a tárgyalóteremből.

A két rendőrt azért vonták eljárás alá, mert a vád szerint egy, a Rákóczi útról előállított, akkor már súlyosan sérült férfit bántalmaztak a VIII. kerületi rendőrkapitányságon. A vádhatóság képviselője ezért azt kérte, hogy a két rendőrt hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége és védekezésre képtelen személlyel szemben elkövetett súlyos testi sértés kísérletének bűntette miatt mondja ki bűnösnek a bíróság.

Az ítélet nem jogerős, mert bár a vádlottak és védőik tudomásul vették a döntést, az ügyészség képviselője a bűnösség megállapításáért és büntetés kiszabásáért fellebbezett. Így a per a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése