Blogarchívum

2010. január 25., hétfő

A törvény és ultimátum ellenére is folyik a kilakoltatás!

2010.01.25. 13:32 NemzetHír

Mit törvény, mit ultimátum, a betelepülőknek tovább folytatódnak a lakásfoglalások. Senki nem tesz semmit!!! Legyen ez a kiáltás számonkérés, a felelősségrevonás előjele.

A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) szerint beállt a háborús állapot a bankokkal, ezért ultimátumot küldött a bankoknak, melyben felszólította őket, azonnal állítsanak le minden árverezést és kilakoltatást az önhibájukon kívül fizetésképtelenné vált hitelesek jogszerűen elfoglalt egyetlen otthonával kapcsolatban. - nyilatkozta ősszel Éliás Ádám a VÉSZ elnöke, ki számos akcióval hívta fel magára a figyelmet háborút hirdetve a bankok ellen

T. Éliás Ádám! Mi van azzal az ígérttel, hogy szétverik a korlaboráns bankokat. Ugyebár Önök háborút hirdettek a Bankok ellen! Itt az alakalom a szavak után a tettekre is. De rákérdezhetünk az MSZ-re is! Mi van a Magyarok Szövetsége kilakoltatások elleni kezdeményezésével.

Bár törvény írja elő, hogy a téli hónapokban nem lehet kilakoltatni senkit, (Demszky még kezeskedet is érte) ezt számos végrehajtó cég figyelmen kívül hagyja, a hatóságok pedig nem lépnek. Elvileg december 1. és március 1. között tartó időszakban mindenkinek, aki jelenleg lakik valahol, jár fedél a feje fölé, "kizárólag az önkényes lakásfoglalók. Több végrehajtó társaságnál ezekben a hónapokban is töretlenül folynak országszerte a költöztetések, eddig 15 ezret hajtottak végre és jelenleg 740 ezer ingatlan áll végrehajtás alatt. A lakásuk elvesztésével veszélyeztetett banki adósok száma azonban meghaladja az 1,7 milliót.

Ez már jóval több embert érint, mint a titkos Magyar-izraeli paktumban szereplő 500ezer izraeli zsidó Magyarországra telepítéséről - akkor is leírjuk és kimondjuk, ha az oldalt szétkurják, letiltják azok akiknek fáj az igaz szó!

NemzetHír-Ébredj, Magyar! g-portal

''ÜZLETSZERŰEN'' FOSZTJÁK MEG AZ EMBEREKET OTTHONAIKTÓL! - 84 CSALÁD HÁZÁT ÁRVEREZIK EL JANUÁR 27.-ÉN!

http://www.szabad-riport.gportal.hu/

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

5 megjegyzés :

  1. Találó nevet választottak jehudáék : ÁHV =ár-verező-ház
    A címet látva, Károly krt.13. az vagy a Hitgyüli gyülekező helye, vagy a szcientológiai bagázs helye volt-van !

    A MAGYAR TÖRVÉNY szerint minden ingó- és ingatlan elárverezése bűncselekménynek minősül, amennyiben

    --magyar szármzású az illető,
    --idegen csőcselék az árverező
    --ex-lex állapot idején.

    Minden ilyen, törvénytelen elárverezés semmis, a rend helyreálltáig az eredeti tulajdonos lakhat benne, a tulajdonjog mindenképpen a Szent Koronáé !

    Majd, ha mindenki hátsója alól ez a sok szemét ellopta a vagyonát, ne feledjen el ÜVÖLTENI a törvényes rend nevében, hogy takarodó minden idegen csőcselék bűnbandája !

    VálaszTörlés
  2. Kis sorrendi hiba van a betűkben.

    Igen, "ez az a ház...". Egyébként a két "cég" ugyanaz.

    VálaszTörlés
  3. A legtöbb dolog nem orvosolható az életben. Ezek közé tartoznak az elvett vagy megnyomorított életek, szétszakított családok stb. Utólag "igazságot tenni" ugyan lehetséges, sőt szükséges, ám az már igazi gyógyirt nem hoz az áldozatoknak.

    VálaszTörlés
  4. Igazságot még csak lehet tenni, de már jóvá tenni nem lehet - mert az élet közben elmúlt... :-((

    VálaszTörlés
  5. A földi élet ugyan mulandó, de ez csak az első része. Az IGAZAK teljes épségükben, testükben visszajönnek, ez a második rész viszont nem múlandó már, hanem örök. A gazok meg elenyésznek és számukra nincs második lehetőség.
    Ez olyan kárpótlás örömben és boldogságban, amiről csak időnként van sejtésünk, amikor a terrorral elnyomott Igazság váratlanul győzedelmeskedik, hol itt, hol ott, mígnem futótűz formájában megállíthatatlanul, elterjed az egész világon.

    VálaszTörlés