Blogarchívum

2010. január 3., vasárnap

25 év börtön az ex elnöknek - Peruban

Egyhangúlag megerősítette vasárnap a perui legfelső bíróság az ország volt elnökére, Alberto Fujimorira korábban kiszabott 25 éves ítéletét - közölték helyi bírósági illetékesek.

A 71 éves Fujimori védőügyvédje még novemberben kérte, hogy a legfelső bíróság vizsgálja felül az ítéletet, és azt is kérvényezte, hogy ne büntessék Fujimori-t az emberi jogok eltiprásával. Bírósági illetékesek szerint azonban az előterjesztett tíz bizonyíték egyike sem állta meg a helyét.

Alberto Fujimorit egyébként 2007 szeptemberében adták ki a chilei hatóságok Perunak: azóta több per után is bűnösnek találták. Először hatalmával való visszaélésért 2007-ben ítélték hat év börtönre. Ezt idén áprilisban 25 évvel megtoldották, mert a bíróság bizonyítottnak látta, hogy Fujimori gyilkosságokat és emberrablásokat rendelt meg a belbiztonsági erőktől. Júliusban pedig, további hét és fél évet kapott csaknem három milliárd forintnyi állami vagyon elsikkasztásáért.

A volt államfő egyébként 2009 júliusában bűnösnek mondta ki magát abban a vádban, hogy illegálisan fizetett 15 millió dolláros jutalmat egykori biztonsági főnökének és jobbkezének, Vladimiro Montesinosnak.

(FH)

1 megjegyzés :