Blogarchívum

2009. szeptember 22., kedd

Ítélet: jogszerű volt a Kossuth téri oszlatás (?!)

A Fővárosi Bíróság kedden kihirdetett ítélete szerint a rendőrség jogszerűen oszlatott a Kossuth téren 2006. október 23-án. A Közigazgatási Kollégium véleménye szerint ugyancsak jogszerűen oszlatták fel ugyanekkor az Alkotmány utcai tömeget is.

Kedden jogerős ítélet született az úgynevezett tömegoszlatási perben a Fővárosi Bíróságon. A közigazgatási pert Gonda László és további 200 felperes kezdeményezte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ellen még 2006. november 7-én. Szerintük ugyanis a rendőrség jogtalanul oszlatta fel a 2006. október 23-i Kossuth téri demonstrációt.

A felpereseket képviselő Grespik László a tárgyaláson mindvégig hangsúlyozta, hogy néhány ember elszigetelt, erőszakos cselekedete miatt egy rendezvény még nem veszíti el a békés jellegét, ezért szerinte nem volt jogcím a kemény, erőszakos rendőri fellépésre. A BRFK jogi képviselője ezzel szemben többször kiemelte, hogy a feloszlatott rendezvény békés jellegét elveszítve mindenképpen jogellenesnek volt tekinthető.

Koltai György bíró tanácsa ítéletének indoklásakor kiemelte, hogy ugyan az érzelem- és indulatnyilvánítások már mindennapos részévé váltak a demonstrációknak, a 2006. október 23-i Kossuth téri rendezvény, illetve az Alkotmány utcai tüntetés résztvevői túllépték a szabad véleménynyilvánítás határát. Például akkor, amikor a rendőrség által lezárt utcába benyomultak.

Gonda László elsőrendű felperes tüntetően kivonult az ítélethirdetésről, mondván: nem hajlandó állva meghallgatni az ítéletet. Az ítélet indoklása közben többen szintén elhagyták a tárgyalótermet.

Grespik László ügyvéd azt mondta, hogy az ítélet miatt a Legfelsőbb Bírósághoz fordulnak felülvizsgálati kérelemmel és szükség esetén a strasbourgi nemzetközi bírósághoz is fordulnak az ügyben.


1 megjegyzés :

  1. Eleve NEM ÉRT A JOGHOZ, aki hivatkozik rá !
    JOG-nak csak az érvényes és hatályos TÖRVÉNY alá rendelt rendező elvet lehet nevezni.
    Az érvényes és hatályos Magyar Törvény pedig a Szent Korona Törvény, amire fütyülnek a bíróságon.
    Egy illegitrim tákolmány, ami ráadásul ideiglenes is, annak a tákolt jogszabálya is illegitim.

    Az már a hülyeség hülyesége, hogy arra hivatkozik az illegitim rendőrség, hogy a tömeg nem ment haza feloszlatás után, mközben a rendőrség zárta le- és el az utakat.
    Valamint összemossa az embereket a provokatőrökkel, akiket jól nevén lehet nevezni.
    Valamint pert CSAK egy személy ellen lehet lefolytatni és nem általánosíthat a bíróság. És ezek a szakemberek, akik a TUDÁS- és TÖRVÉNY nemzetségét próbálják átrázni.

    VálaszTörlés