Blogarchívum

2009. augusztus 25., kedd

Siklósi András :Magyar örömünnep Bösztörpusztán - ürömmel keverve

Mottó: 1.) "Ez a puszta egy olyan hely, ahol egész évben ajándékba kapjuk a természetet. Itt egy olyan közösség gyűlt össze, melyben még nem múltak el nagyanyáink ünnepnapjai, és a vigasságokban együtt mulat kicsi és nagy, család és szomszéd..." (egy résztvevő)
        2.) "Megbízható, maradandó szivárvány a szerelem és a hazaszeretet, az embernek az életörömmel s az életigenléssel kötött, el nem pusztítható, meg-megújuló szövetsége." (egy másik résztvevő)
        3.) "A minden titkot ismerő Nagyasszony vigyázó két szeme óvjon Napatyánk fényében!" (Badiny Jós Ferenc: a tatárlakai agyagkorong olvasata)

     Bárki bármit is állít róla, a Magyarok Szövetsége (MSZ) által szervezett Magyarok Országos Gyűlése az év legnagyobb szabású és legfontosabb tömegrendezvénye volt. Éppen ezért rendkívül méltatlan a nyomtatott s az elektronikus sajtó viselkedése, hiszen gyakorlatilag bojkottálták az előzetes felhívások, tudnivalók közlését, ill. mellőzték a tudósításokat, híradásokat, tehát szinte hermetikusan elzárták a nyilvánosságtól a bösztörpusztai eseményeket és dokumentumokat. Ez a média-ellenszél hatványozott erőfeszítéseket és lelkesedést igényelt az önkéntesek több ezres seregétől, akik nem hibáztathatók azért, hogy nem minden alakult az elképzeléseknek, elvárásoknak megfelelően.
     A résztvevők pontos számának megállapítása nem könnyű, hiszen hatalmas területen, egymással párhuzamosan zajlottak a programok, ami erősen szétszórta a közönséget. Azt hiszem azonban, hogy nem tévedek nagyot, ha a 3 napos találkozó (2009. augusztus 21-23-án) összlétszámát 150-200 ezresre becsülöm. Voltak köztük olyanok (mint én), akik végig kitartottak, s akadtak sokan, akik csak 1-2 napra vagy néhány órára látogattak el a helyszínre.A rendezvény célját a szervezők három mondatban fejezték ki: "Őseink hite, tisztessége és verítéke teremtette és tartotta meg e hazát. Gyere, nézd és halld meg Bösztörpusztán, hogy volt a múlt, s hogy lesz a jövő! Erre hív nemzetünk egysége, a Magyarok Szövetsége!" Előzménynek tekinthető a tavaly nyáron ugyanitt tartott nagy sikerű Kurultaj, melyen ázsiai testvérnépeink képviselőit láttuk vendégül egy közös táborozásra. (A tervek szerint a következőt 2010-ben tartják majd a bugaci pusztán. Tudomásom szerint most csak egy németországi emigrációban élő ujgur küldöttség képviseltette magát, s egyben beszámolt a kínai hódítóktól elszenvedett barbár elnyomásukról.)
     A Vukics Ferenc vezette MSZ fiatal (2008-ban indult), pártoktól független civil szervezet, mely igen rövid idő alatt komoly eredményeket mutatott fel a nemzetépítésben és összefogásban, s pillanatnyilag az ország legdinamikusabban fejlődő közössége. Több mint 1000 településen, valamennyi megyénkben vannak tagjai, s több száz kisebb-nagyobb nemzetvédő és hagyományőrző csoport integrálódott már hozzá. Az elcsatolt részeinken s az emigrációban is egyre népszerűbbek a hazafias érzésű magyarság körében, s persze rosszakaróik száma is egyre nő a romboló, gyarmatosító idegenszívűek körében. Most még korai értékelni munkájukat, mivel nem látható, mennyire lesz szilárd, kitartó és harcképes a 13 tagozatból álló MSZ, ha ellepik a beépülő bomlasztó ügynökök s a külső támadások is fokozódnak ellene. Amennyiben a politikában is aktivizálódnak (hosszú távú fennmaradásuknak csupán így volna értelme!), s százezreket, milliókat lesznek képesek mozgatni, akkor bizony számolniuk kell a létüket fenyegető ellenséges kihívásokkal, rágalmazásokkal, elbizonytalanító megbélyegzésekkel.
     Érdekes, hogy a nemzeti oldalon sem örvendhetnek osztatlan elismerésnek: számos kiváló honfitársunk - okkal vagy ok nélkül? - megkérdőjelezi szándékaik eltökéltségét, módszereik tisztaságát, vezetőik feddhetetlenségét, s valamiért nem szívelheti őket. Erre mindenképpen figyelniük kellene, ahelyett, hogy értetlenül, "könnyedén" lepöckölik magukról az efféle kritikákat. (Gyakori vád pl. velük szemben, hogy sanda módon kihasználják a tömegek bizalmát, s ha már kellő befolyásra tesznek szert, akkor egy "huszáros" fordulattal ők is párttá alakulnak. Üdvös lenne ettől félreérthetetlenül elhatárolódni, mert ha valóban van ilyen hátsó szándékuk, akkor a népharag rövidesen elsöpri őket. Reméljük, nem terveznek ilyesmit, mert ezzel önmagukat végleg kinyírnák, továbbá a szintén felívelő Jobbikot is alaposan meggyengítenék.) Ha ellenben kerülni kívánják a közvetlen (nem pártszerű!) politikai küzdelmeket, s megrekednek egy "szalonképes" szinten, ill. soraikba válogatás nélkül bárkit beengednek (sajnos erre utaló jeleket bőven tapasztalhatunk!), akkor hamarosan egy súlytalan gittegyletté válnak, ami igazán szomorú, végzetes sors lenne a magyarság jelenlegi katasztrofális állapotában. Mindezt csak azért említem, mert eddig még nem történt semmi helyrehozhatatlan, ám - mint tudjuk - az ördög sohasem alszik.
(...)

Megjegyzés: A cikkhez mellékelt fényképeket a kisebbik fiam, Siklósi Gergely készítette.


















22 megjegyzés :

  1. Nagyon látványos, szép, és magyarság erősítő hangulatot árasztanak ezek a fotók.
    Biztos emlékezetes, kellemes hangulatot hagytak a résztvevőkben.
    A nemzeti tudat erősítésére, most nagy szükség van.

    VálaszTörlés
  2. " a legnagyobb szabású és legfontosabb tömegrendezvény "-e ... írja Siklósi.

    Unalomig kell figyelmeztetni, hogy a MENNYISÉG SOHASEM MINŐSÉG !!!
    Azért, mert sokan voltak jelen, attól még nem lesz minőségi a rendezvény.

    " ha a Magyarok Szövetsége párttá szerveződne, a Jobbikot is alaposan meggyengítenék "

    Ez a hülyeség dupla-csavarja ! Mi az, hogy a Jobbik mozgalom lehetett párt, egy másik mozgalom meg ne legyen párt, nehogy versenyezzen vele ? Ez olyan zsidó-fideszes-szabadkőműves duma, hogy CSAK 2 pártot engedélyeznének, nehogy a MAGYAR NEMZET tagjai is szóhoz jussanak.

    Az, hogy a MAGYAR nem lehet semmilyen párt tagja az rendben van, mert a párt az idegen csőcselék találmánya a megosztottság elérése végett. De akkor főleg a Jobbikot kell szapulni, mert ő is pártot alapított. A többi párttal együtt, be kell tiltani az összes pártot, akik kirekesztenek a politikából minden MAGYAR NEMZETISÉGŰ EMBERT.

    VálaszTörlés
  3. Amit el kell ismerni, azt el kell ismerni. Tisztelet jár annak a sok embernek,akik önzetlen munkájukkal részt vettek ennek a nagyszabású rendezvénynek a lebonyolításában.
    Kár, hogy a lényeg éppen a nagy kavalkád miatt elsikkadt.
    Bizonyára jó kezdeményezés lehetett ez a Szövetség, egészen vasárnapig én is minden erőmmel, és akaratommal mellettük álltam. Aztán elmentem oda...

    Ha nem bánod Ólevendula, idehozom a linket, mert nem akarom újra leírni, ahogy én láttam az egészet.
    http://1csengele.multiply.com/photos/album/24/24

    VálaszTörlés
  4. Én is ott voltam Két napon át!Jó volt emberekkel beszélni....

    VálaszTörlés
  5. És milyenek voltak az előadások ?
    Arról se fotó, se szöveget nem találtam sehol.
    Végül is ez lett volna főleg az értéke.

    VálaszTörlés
  6. Szerintem a Fő értéke a MAGYAROK ORSZÁGOS GYŰLÉSE lett volna.
    Sajnos semmit nem tudok erről mondani.:-(
    Az oldalamon- a link alatt- ott van a "beszámolóm".

    Tessék, itt van a záróünnepség videója. Sajnos arról, hogy miért éppen ők lettek a vezetők, milyen szempontok alapján dőlt mindez el, arról nem tudok semmit mondani. Pedig EZÉRT mentem el, nem a zsibvásárra voltam kíváncsi. A parasztvakítás kitűnő volt: minden, mi szem-szájnak ingere, kapható volt. (Ha meg tudtad fizetni.)
    Jó magyar emberekkel másutt is lehet találkozni, már egy sima koncerten, vagy előadáson is. Az előadásokon nagyjából ugyanazt hallottuk, mint akárhol, eddig is.
    A LÉNYEG sikkadt el. SEMMIT nem láttunk abból, hogyan, mikor választották meg a vezetőséget. A videón is annyi látszik, hogy bejelentenek ezt+azt.Nem láttam a születést.
    Szerintem a bennfenteseken kívül senki nem látta....:-((

    http://www.magyarokszovetsege.hu/content/magyarok-orszagos-gyulesenek-zarouennepsege-vagatlanul

    VálaszTörlés
  7. Na erről van szó !!!
    Ez most úgy tűnik, hogy Vukics 1 személyes alakulata és hol vannak ebben az állítólagos MAGYAROK ? akik egyenrangúként csatlakoztak a nemzet javításáért ?
    Vagy Vukics diktátuma alá kellett rendeződnie a Magyaroknak ?
    A Vukics nemrég azzal dicsekedett, hogy ő nem nemesi magyar család sarja,
    amit első szóra elhittem neki.
    Nem is ismeri a Magyarok kultúráját, csupán a fegyvereire specializálódott,
    meg a kommunista Zrinyi akadémián végzett, ahol az ávós körösi imre rabbi elvtárs szok' tanyázni.
    Nem tudni semmit az előadókról, hogy milyen irányba terelgették az embereket.

    VálaszTörlés
  8. Nem egészen. Vukics inkább a "Kuka" a hét törpe közül. akit a többiek elsőre löknek be a sötét házba.
    Nem akarta elfogadni, ill. vissza akarta adni a kinevezését, de a felesége és a barátai rávették, hogy tartsa meg.
    Inkább sok légy köpte be az illatos falatot.

    VálaszTörlés
  9. Nem akarta elfogadni, ill. vissza akarta adni a kinevezését, de a felesége és a barátai rávették.......

    Ez viccnek is rossz ! Akkor áruljon papucsokat !
    Ha valakit rá lehet szedni, akkor vele van a baj, ha ennek ellenére kiáll, akkor jellemtelen.

    Az utolsó nap volt az Országos gyúlés, ahol vezetőket kellett választani !
    Erről miért nem írnak a honlapjukon ?
    Kik lettek megválasztva ? mármint a MAGYAROK KÖZÜL ?

    VálaszTörlés
  10. Pfff... a többiről dunsztom sincs... :-S
    A két cím közül valamelyiken talán megválaszolják:
    msz.hirfigyeles@gmail.com
    msz.honlap@gmail.com

    - Hogy mér' pont Vukicsra vagy kirugva?! :-O

    VálaszTörlés
  11. Mert a Vukics is 1 a sok közül, akik csak foglalják a MAGYAR EMBER bársonyszékét, miközben árulóknak osztogatják a MAGYAR EMBEREK JOGAIT, miközben csak a MAGYAR EMBERT rekeszti ki Magyarországon, a Magyarok Országos gyűléséről !

    Ellenben jól megszerveztette a zsidó kalmárok zsibvásárát 3 napon át, miközben amiért összecsődítette az embereket, arról nagy kuss van.

    Akkor mi volt ez ?
    Velencei kalmár karnevál ?
    Vagy a hiúság vására ? ruhabemutatóval ?

    A HON-védelmi hagyományőrzők (Vukiccsal együtt) a Belügyminisztérium ávósaiból lettek összekalapálva.
    Bámészkodni kéne, hogy az idegen csőcselék a MAGYAR EMBER díszruháiba pöffeszkedik ?

    Gyomorforgató az egész műbalhé és ez tetszik egy normális embernek?

    VálaszTörlés
  12. "Kik lettek megválasztva ? mármint a MAGYAROK KÖZÜL ?"

    Ezt a kérdést merészeltem feltenni én is egy oldalon, ahol sok szép képet találtam erről a rendezvényről. Finoman ki lettem hajítva onnan:-(
    (Érdekes, amikor a lényegre tapintok, folyton ez van...)
    Pedig engem is nagyon érdekelne. Ott voltam, mégsem tudom, mikor, hogyan és hol történt az egész választósdi...


    Vukics folyton azt hozta fel a rendszerváltás legnagyobb hibájának-eddig- hogy a NÉP, az Isten adta nép kimaradt belőle, és csak néhányak alkudtak meg a jövőnkről.
    Én úgy képzeltem, hogy a tanácskozás nyilvánosan fog majd zajlani. Nem kell mindenkinek beleszólni, de látni, és hallani akartam, mi zajlik ott.EZÉRT MENTEM ODA.
    A születését pillanatát akartam megélni egy "új világ", az "igazi rendszerváltás" kezdetének. Ezért vittem el a gyerekeimet is, hogy legyenek tanúi ők is ennek, hogy majd az unokáimnak elmondhassák: ők ott voltak, bizony így történt.

    E helyett abszolút úgy történt, mint az állítólagos előző "rendszerváltás": bejelentették, hogy kik lettek a vezetők, és ennyi.
    Természetesen nekem Vukics elnöki tisztével semmi bajom, csak én is azon gondolkodtam- útban hazafelé-, hogy milyen szempontok alapján dőlt el ez az egész.

    Ami még furcsa: pl Géczy Gábor alapító tagja az MSZ-nek. Éppen az ő előadása közepén jelentették be, hogy kik lettek a vezetők. Talán megtisztelhették volna őket azzal, hogy megvárják, amíg befejezik, és együtt lesznek az ünnep pillanatában....

    Mindenki a vásárral, az előadásokkal volt elfoglalva. Ami szép, szép, no de én nem EZÉRT utaztam kb 300 km-t, családostól, hogy ezt a parasztvakítást nézzem.


    Bedefy, a karnevál szó nagyon találó. Volt ott mindenféle gúnyába bújt ember. Sokaknak fogalma sem volt arról, mit húzott magára. Géczy Gábor előadását hallottam, többek között erről a "jelenségről" az volt a véleménye, hogy az őseink nem voltak hülyék:Kacagányban, szőrsapkában negyven fokban???
    Sok érdekes dolgot mondott ő, de gondolom, Téged úgysem érdekel, ha osztod Magyaroldal véleményét:-((

    VálaszTörlés
  13. Nem. Ez nem velencei volt. :-(
    Méregdrága törökmézet lehet kapni a majálison is, Hampel Katalin(?) gyönyörű ruhái megvehetők a Belvárosban, stb. túl nagy lett a tömeg, túl vásári lett a rendezvény - ebben igazatok van. A 40 fokban felöltött prémes viselet meg már nem is kacagány, hanem "röhögény".
    Sajnos, félő, hogy inkább nevetségessé teszi az egészet, ahelyett, hogy a rendezvény minőségét emelné.
    Attól tartok, hogy éppen azok fognak kiszállni, akik az értéket képviselik, és maradnak a tolakodók.
    Ezt a jelenséget meg már nagyon unom.:-(
    Hát csak remélni tudom, hogy nem döglik be mégsem, csak mi vagyunk túlzottan kritikusak, mert kritizálni mégis csak könnyebb, mint pl. kaszálni a füvet...

    VálaszTörlés
  14. Géczy Gábor előadásait elég jól ismerem, sokat hallgattam, mígnem előjött belőle a valódi lénye. Úgy, mint Szántai Lajosnál is, amit éveken keresztül hallgattam és nagyon jónak tartottam, míg ő is elkezdett hadoválni. Vagy Pap Gábor Szent Koronás előadásait is csodáltam, CD-re felvettem és ő is bevadult és onnantól kezdve a hamisságai jöttek belőle.

    Pontosan betartva a sátánfattyak módszerét, miszerint 9-szer kell minimum IGAZAT MONDANI ahhoz, hogy 1-szer le tudják nyeletni a hamisságot.

    Na ezeket többé se hallgatni se tisztelni nem tudom, de nem is akarom !

    VálaszTörlés
  15. Ezt a macskakörmös részt feltenni mégegyszer elég zavaró.

    VálaszTörlés
  16. Szántai és Pap Gábor nem a "világom". Ellenben Géczy nagyon is két lábbal áll a földön. Ő már kézzel fogható dolgokat tett le az asztalra: Magfalva, az iskola, stb...Nem kötelező szeretni, de ő is pontosan azokat mondta, amiket én is végig éreztem, amíg ott voltam.

    Ami a ruházatokat illeti: egy vagyonba kerülnek, és a pasi be van öltözve tetőtől-talpig+ a két fia szintén.
    A másik jön velem szemben: szittya sapkában, valami érdekes ingben+ paraszt bő lengő, betyár gatyában. Ehhez a nadrághoz felvett egy olyan csizmát, amiben, ha meglátták volna a betyárok, esküszöm, megkövezték volna:-))

    Érdekes, hogy csupa "nemes", meg nemzetségfő, meg huszár közlekedett le- s föl, alig akadt néhány csikós, vagy betyár. Esetleg a néptáncosok közül:-))
    No és az a rengeteg sámán....amikor ami hagyományainkban csak táltos, mágus, esetleg garabonciás van. Sámán, mint a medvekultuszt ápoló finnugor népeknél-((

    VálaszTörlés
  17. "No és az a rengeteg sámán....amikor ami hagyományainkban csak táltos, mágus, esetleg garabonciás van. Sámán, mint a medvekultuszt ápoló finnugor népeknél-(("
    Így van.
    Kitörölt mondandóm lényege: Az már nem is kacagány, hanem "röhögény" - a karneválban, ami történetesen nemvelencei volt. :-)

    VálaszTörlés
  18. Az én problémám nem azzal volt, hogy beöltöztek. De ha már egyszer hagyomány őrzés, könyörgöm! Legalább nézzen utána, hogy melyik ruházathoz mit vegyen.
    Számomra sok esetben megint csak az úri mulatság jött át: csórikám összevásárolt mindent, ami tetszett neki. Az, hogy teljesen különböző korból származó ruhadarabokat válogatott össze, nyilvánvalóan, és szemmel láthatóan nem zavarta az újgazdag agyát. Tisztelet a kivételnek, természetesen.
    Őszintén sajnálom azokat, akik komolyan veszik a hagyományok ápolását, ami nem abban merül ki, hogy eszetlenül összeszednek mindent, ami megtetszik nekik. Az ő hitelességüknek ártanak leginkább azok, akik -úri passzióból- hülyét csinálnak saját magukból.

    Elő kellene venni néhány őstörténelemmel, történelemmel foglalkozó írást, kutakodni a dolgok után, mielőtt eszetlenül így cselekszenek sokan.

    VálaszTörlés
  19. Dr Varga Tibor előadásában is van erről szó, tegnap tettem fel az oldalamra, ha jól emlékszem, a zenék közé...
    Ugyanez a helyzet a vallással kapcsolatban is...
    Na, ott van ám jó nagy katyvasz, ahogy elnéztem!:-((

    VálaszTörlés
  20. Rendesen összefoglaltad Magyar Gábor véleményét. :-)
    Összebeszéltetek? ;-))

    VálaszTörlés
  21. Szerintem csak mindketten nyitott szemmel, és szívvel vettünk részt ezen a rendezvényen.:-)
    Számomra az a talány, hogy ezt sokan saját maguktól miért nem látták, miért nem érdekli azt a sok embert a zsibvásáron kívül semmi?
    Tényleg nem érdekel senkit a LÉNYEG???

    Örülök, hogy nem vagyok egyedül a kérdéseimmel, és Magyar Gáborban is felmerültek hasonló gondolatok.(Egyébként Géczy Gábor is tett néhány megjegyzést, nagyjából ilyesmiket...)
    A kételyeimnek egyáltalán nem örülök:-((

    VálaszTörlés