Az ujgurok küzdelme fennmaradásukért

Kína nyugati tartománya, Hszincsiang a jelenleg többségi őslakos ujgurok nyelvén Kelet - Turkesztán. A napokban a 78 éves Mukliszi Juszupbek, az Egyesült Ujgur Felszabadítási Front Kazakhsztánban élő elnöke, aki az (egyes történészek szerint rokon népnek mondható) ujgurok mai napig tartó függetlenségi harcáról és történelméről számolt be lapunknak (Táltos, 1998. 1. szám, Toronto, Canada - a szerk.).

"Mit tudhatunk az ujgur népről, s a magyarokkal feltételezhető rokonságról?"

"Az ujgur nép őslakos Ázsiában, eredetükről az a legenda járja, hogy élt Közép-Ázsiában két testvér, "10 ujgur" és "9 ujgur". Tőlük származik e pusztai nép két csoportja: a kínai Hszincsiang területén élő népcsoport a "9 ujgur" népe, míg a "10 ujgur", az onogurok Európába vándoroltak, s ők a magyarok ősei - tartja a máig is élő legenda. Az ujgurok a mai napig számon tartják a magyarságot, mint távoli rokonokat. 14 milliónak tudjuk az Európában élő magyarok számát, mi Kelet - Ázsiában 22 millióan vagyunk, így a törzs leszármazottait 36 milliós lélekszámúra becsüljük. Az ujgurok felvették ugyan az iszlám vallást, ám szerintem ez a különbség sem választja ej egymástól a testvérnépeket. Úgy gondoljuk, az ujgur és a magyar népnek szövetséget kellene kötnie."

"Mi késztette Önt arra, hogy elhagyja Kínát, s később egy szeparatista mozgalom élére álljon?"

"Történészként a tartományi központban, Urumcsiban végeztem a 30-as években alapított nemzetiségi főiskolán 1941-ben. Akkoriban a tartomány szinte független volt. A politikai körülmények később erőteljesen megváltoztak, s nézeteimért a kínai uralom kezdetén, az 1940-es évek végétől 1959-ig börtönben voltam, majd táborba kerültem. 1960-ban kiszabadultam a lágerből, és áttelepültem a Szovjetunióba. Kínába 1965 óta sem engednek vissza. Az emigrációban egyesítettem a szovjet köztársaságokban élő ujgurokat. A kínai gazdaságnak igen sokat jelent ez a terület, gondoljunk csak Hszincsiang 35 milliárd tonna kőolaj tartalékára. A tartományban 25 millió nem kínai származású polgár él, közülük több, mint húszmillió ujgur. A kínaiak száma jelenleg meghaladja a tízmilliót, míg 1950-ben legfeljebb 300 ezren éltek Hszincsiangban. Peking állítólag több tízmilliós betelepítést tervez. Nos, ami a saját tevékenységemet illeti, már Hruscsovnak jelentést írtam a kelet-turkesztáni helyzetről. Ő támogatta mozgalmunkat. A szovjet állam széthullása óta Kazakhsztánban élek, a kazak rádióban vagy 60 alkalommal szólaltam meg, s mintegy száz cikkemet ismertették. A kazak állam nem tiltotta be az emigrációs mozgalmat, de az utóbbi esztendőben Kína nyomására hűvösebbé vált a hatalmi szférával kialakított kapcsolatunk."

"Voltak-e ujgur autonómia törekvések? Mi váltotta ki a jelenlegi felkelést?"

"Az ujgur értelmiségiek 1950 és 1991 között számos alkalommal kérték Pekingtől jogaik érvényesítését, ám semmilyen választ nem kaptak. Az erőszakos nyelvi asszimiláció egyébként nem jellemző, elemi oktatás folyik ujgur nyelven, és újság, rádió is működik. Az ujgur emigráció már az 1992-es úgynevezett Lobnor-konferencián tiltakozott a Lobnor-tó környékén zajló kísérleti atomrobbantások ellen. A területszabályozás és az atomkísérletek következtében falvak, városok tűnnek el, s mi több: a tó mellett élő népcsoport, az úgynevezett "lobroni nép" sem található már meg. 1993. március 15-én megalakult az ujgur felszabadítási front, azóta mintegy 800 fegyveres akció zajlott Hszincsiangban. A vasút és szállítási útvonalak mellett a fölkelők a klinikákat is támadják, ugyanis a kínai nőgyógyász orvosok sterilizálják a női lakosságot, a megfogant magzatokat pedig elhajtják. Az abortuszok és sterilizálás elleni, "Megszülettünk" jelszóval szervezett 1998. május 10-i megmozdulás vezetőjé n, Rahnidzsan Hádzsin augusztus 2-án végrehajtották az ítéletet, ami golyó általi halál volt. A szervezők 8-10 éves börtönbüntetést kaptak." (aláírás: U.Z.)

Kelet - Turkesztán, a későbbi Hszincsiang tartomány 1945-1950 között gyakorlatilag autonóm volt - állítják a függetlenség párti ujgurok. Szerintük 1950-ben Mao Cetung és Sztálin megegyeztek abban, hogy a terület 35 évig kínai megszállás alá kerül. Ez az egyezmény lejárt 1986-ban, később felbomlott a Szovjetunió, Oroszország pedig nem határos Hszincsianggal. Az őslakosok nem sokáig reménykedhettek: 1994-ben Oroszország, Kazakhsztán és Kirgizisztán aláírták az úgynevezett sanghaji egyezményt, melyben elismerték Kína nyugati határvidékét.

(forrás: Táltos, 1998. 1. szám, Toronto, Canada)
http://www.solyomfia.hu/azsiai.php?site=irasok&azonosito=35