Augusztus 30-a van. 69 évvel ezelőtt, 1940. augusztus 30-án Bécsban a két évvel korábbi, s nekünk a felvidék magyarlakta részét visszajuttató első bécsi döntés színhelyén a bécsi Belvedere palota tükörtermében megszületett a másodit bécsi döntés. Ennek értelmében Észak-Erdély és a Székelyföld visszatért az anyaországhoz, azaz annak területe 43 492 négyzetkilométerrel nőtt, s a visszatért területeken 1 344 000 magyar, 1 069 000 román (!) és 47 000 német nemzetiségű lakos élt. Románia területén továbbra is körülbelül 400 ezer magyar maradt.
A második bécsi döntés nem volt előzmények nélküli. Az 1939. augusztus 23-án megkötött Molotov-Ribbentrop paktum híres-hírhedt záradéka úgy rendelkezett, hogy a balti államok közül Észtország és Lettország, valamint az akkor Romániához tartozó Besszarábia és Észak-Bukovina szovjet érdekszféra lesz. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy miután 1939 szeptemberében a német csapatok a megállapodásnál hamarabb értek Varsó alá, így a szovjetek kárpótlásul Varsóért rendelkezési jogot kapta a déli balti állam, az eredetileg német érdekszférába sorolt Litvánia felett is. De hát ez csak apróság a nagypolitika asztalán!
Nos, a Molotov-Ribbentrop paktum fenti rendelkezéseinek beváltására a legjobb pillanatot 1940 nyarán látta a Szovjetunió. A balti államok sorra elbuktak és „önként és dalolva”a Szovjetunió tagköztársaságaivá alakultak, másrészt a „vörös birodalom” fenyegetően lépett fel a Román Királysággal szemben, s Besszarábia és Észak-Bukovina átadását követelte.
A magyar külpolitika alkalmasnak látta a pillanatot, hogy nyomást gyakoroljon Romániára Erdély visszaadása ügyében. A román kormány el akarván kerülni a három frontos harcot a Szovjetunióval, Magyarországgal és a Dél-Dobrudzsát visszakövetelő Bulgáriával szemben, Magyarországgal tárgyalásokba bocsátkozott.
A tárgyalások 1940. augusztus 16-a és 24-e között a romániai Turnu Severinben folytak. Magyar részről a tárgyalásokat Hory András, korábban Magyarország bukaresti követe vezette, akinek sokéves romániai tapasztalata volt, s akinek emlékiratai „Bukaresttől Varsóig” címmel a rendszerváltás környékén jelentek meg. Mint várható volt, a tárgyalások az álláspontok merev és egymástól igen messze húzódó vonala miatt hamar megszakadtak. Augusztus 24-én a budapesti német és olasz követ arról tájékoztatta külügyminisztériumát, hogy amennyiben a tengelyhatalmak nem avatkoznak be, Magyarország egy héten belül fegyveres akcióba kezd Románia ellen. A lőporos hordó kanóca füstölgött, a tengelyhatalmaknak lépni kellett!
Hosszas diplomáciai manőverek után Bécsben összeült a német és olasz külügyminiszter által vezetett döntőbíróság, mely a döntőbírói ítéletet 1940. augusztus 30-án délután 3 órakor hirdette ki a bécsi Belvedere palotában, ugyanott, ahol 1938 novemberében az első bécsi döntést. Az egyik döntőbíró, az olasz külügyminiszter, Ciano, a bécsi döntés fogadtatását így írja le naplójában: „A magyarok örömükben majd kibújnak bőrükből, amikor meglátják a térképet. Azután tompa puffanás hallatszik: Manoilescu (a román külügyminiszter – DM) ájultan zuhan az asztalra”.
Valóban, magyar részről az öröm leírhatatlan volt, bár sokan kevesellték a visszakapott terület nagyságát. Pár nappal később, 1940. szeptember 5-én megkezdődött a visszajuttatott területek birtokbavétele katonai parádékkal, beszédekkel, virágesővel, valódi esővel – Kolozsvárott, zenével és tánccal, s az örömkönnyek kiapadhatatlan áradatával.
Az igazi könnyekre, a csalódás, a bánat és a keserűség könnyeire később került sor, de az már egy másik történet.
Erdély gazdasági állapota nem volt kecsegtetõ a hatalomváltáskor. A kivonuló csapatok különféle javakkal vonultak el, megbénítva az átadandó terület közintézményeit.
VálaszTörlésEz igaz, és furcsa módon, ez a hangulat lengi át a határvidéket még ma is. Érdemes szétnézni a létesítmények kérdésében. Mintha tartanának valamitől.
VálaszTörlés