Blogarchívum

2009. április 24., péntek

Orbán Viktor: Le kell győzni a reménytelenséget

 Nem a válságot kell legyőznünk, hanem a reménytelenséget - ezt mondta Orbán Viktor a Szovjetunióban volt magyar Rabok és Kényszermunkások Szervezetének országos találkozóján. Hozzátette: tévedés, hogy az élet egyszer még újra olyan lehet, mint amilyen a gazdasági válság előtt volt.

„Az igazság mindig időszerű” - idézte II. János Pál pápa szavait Orbán Viktor az egykori Szovjetunióban raboskodott politikai hadifoglyok előtt. A Fidesz elnöke az ország napirenden lévő újjáépítése kapcsán azt mondta: jelenleg nem a válságot, hanem a reménytelenséget kell legyőzni.

„A minden mindegy a helyzet úgy is reménytelen életérzése terjed az országban, ahhoz tehát, hogy a bennünket körülvevő nehézségeket legyűrhessük, először is a reménytelenségen kell úrrá lenni. Ha a reménytelenségen úrrá tudunk lenni, akkor világosan látni fogjuk, hogy az, ami ma történik Magyarországgal és a világgal az nem egy válság, hanem egy nagy átalakulás” – nyilatkozta Orbán Viktor.

Máig kísért a kommunizmus szelleme

A Fidesz elnöke szerint a világgazdaságot nagyon is kézzelfogható emberek, kézzelfogható cselekedetei döntötték romba, az élet pedig soha többé nem lesz olyan, mint a válság előtti években. Orbán Viktor úgy érzi: a kommunizmus és a szocializmus szelleme máig kísért.

„Szerintem nem véletlen, hogy egyre több ember érzi úgy, hogy Magyarország lassacskán egy nagy fogolytáborhoz kezd hasonlítani, amelyben elveszett a biztonság, amelyben nincsenek lehetőségek, s amelyben egyre inkább a reménytelenség apostolai határozzák meg a közbeszédet” – közölte Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke hozzátette: romeltakarítás, felelősség, újjáépítés. Erre van most szüksége az országnak, amely az utóbbi hét évben szerinte a múlt börtönében sínylődik válságokkal, hazugságokkal és megszorításokkal gúzsba kötve.

(hírTV)

51 megjegyzés :

  1. "...ami ma történik Magyarországgal és a világgal az nem egy válság, hanem egy nagy átalakulás”
    Igazából csak egy betű hibás: nem válság van, hanem ÁLSÁG.

    "Orbán Viktor úgy érzi: a kommunizmus és a szocializmus szelleme máig kísért." Tényleg? Biztosan azért, mert amikor kellett volna, mindenki megtett mindent azért, hogy ne így legyen:-((

    „Szerintem nem véletlen, hogy egyre több ember érzi úgy, hogy Magyarország lassacskán egy nagy fogolytáborhoz kezd hasonlítani, amelyben elveszett a biztonság, amelyben nincsenek lehetőségek, s amelyben egyre inkább a reménytelenség apostolai határozzák meg a közbeszédet” -szerintem se véletlen...

    A Fidesz elnöke hozzátette: romeltakarítás, felelősség, újjáépítés.
    Azt hittem, a tíz évvel ezelőtti szöveget kezdi mondani. Pedig igen.

    Bocsánat, ma epeömlésem van.

    VálaszTörlés
  2. Az évértékelő beszédében is előkerült ez a gondolat, ez a bátorítás: "a reménytelenséget kell legyőzni." Fontos gondolat: nekem legalábbis az; mert igen sokszor érzem úgy, hogy elsüllyedek a sok gond közepette, és nincs smmi fogodzó, nem látom azt a cseppnyi fényt az alagút végén.

    VálaszTörlés
  3. Azért van így, mert magunkra hagytak minket. mitől éreznénk magunkat jól? Elmondják, hogy mit érzünk? Ettől aztán jobban vagyok:-(
    A reménytelenség abból adódik, hogy sok ember becsapottnak, elhagyatottnak, kiszolgáltatottnak érzi magát.
    De gondolom erről sem Orbán Viktornak, sem a pártjának, sem a politikának úgy általában nincsen semmi szerepe az ég egy adta világon.
    Biztosan csak kollektíven, egyszerre hülyültünk bele a kilátástalanságba....nyilván a mi hibánk.

    VálaszTörlés
  4. no azért Orbán Viktor és pártja ezerszer - milliószor - különb helyzetbe hozta az országot, mint a jelenlegi patkányok teszik - legylábbis innen úgy látni, hogy helyettük nincs alternatíva

    VálaszTörlés
  5. Mindez történelem. MOST ez van. Az emberek már el se mennek szavazni.Mindig a kisebb rosszat kellene választani?
    Közben mi történik, mi változik?
    Olvastad már nálam a "Politikai elit levele a népnek" c szösszenetet?

    VálaszTörlés
  6. Az biztos, hogy az Orbán-kormány idejéhez képest most sokkal rosszabb a helyzetünk. Elképzelni sem tudtam volna azt, ami nyílt pofátlansággal és agresszívitással itt folyik ma. :-((
    A "Csak demokraikus úton" és a "Csak törvényes keretek közt"-tel az a baj, hogy olyan ez, mint egy hendikep futóverseny, amelyiken az egyik fél márkás sportcipőben, a másik meg zsákban fut.

    VálaszTörlés
  7. és? összefügg a fenti cikkel?

    VálaszTörlés
  8. Nem, Orbán Viktor egyszerűen fantasztikus, és éljen, éljen, hogy ma is ilyen frankón megmondta a tutit. Most sokkal kevésbé vagyok éhes, elkeseredett, és hitehagyott.
    Éljen Orbán, aki olyan jó volt hozzánk, hogy kiállt mellettünk, nem hagyta kivérezni az országot, és annyi, de annyi érdeme van, hogy annak felsorolását nem is bírná elviselni a multi szervere.

    Azt hiszem, holnap hozzáfogok egy Orbán portré festéséhez. de ha mégsem, azért Vona Gáborról is elkészítek egy vázlatot...sose lehessen tudni.
    Éljen! Végül is mindegy, ki, lényeg, hogy politikus legyen, mert azok tudják, mi a jó nekünk. És Viktor is megmondta, ugye....

    VálaszTörlés
  9. Csengele, vegyél be egy bilagitot. ;-)) Az jó az epére. ;-))

    VálaszTörlés
  10. Most már a sz. dobálás helyett tenni kellene valamit! A romok eltakarításával kéne kezdeni. Építkezni csak aztán lehet.

    VálaszTörlés
  11. A Fideszes F-kalapok felnek ugyanugy mint az MSZP-sek pontosan azert mert a remeny kezd megint noni, csak hogy videken, nem a manipulalt fovarosukban. Semmi sem ijeszti meg a benfentes politikusokat mint az a gondolat, hogy a nep kidobja oket teljes egeszeben karrierjeikbol, szetoszlatja a Parlamentet, uj alkotmanyt fogalmaz (felelosegre vonhatassal), kisopri a rajuk szavazo varosi
    kulfoldi (ertsd nem a leszakitott teruleti magyarokrol van itt szo nyilvan, hanem a nemzet rombolo vagy butito-sokszor mindketto- faj es nemzet kevero elemekrol) csocseleket vissza oda ahonnan jottek.

    VálaszTörlés
  12. 20 éve nyögjük a képviselők visszahívhatatlanságának hibáját, és a korlátlan mentelmi jog intézményét.
    A büntető törvénykönyv paragrafusaiba ütköző cselekményekre nem kéne vonatkozzon. Más kérdés, ha az ország házában, hazánk sorsának jobbra fordítása érdekében olyan heves vita alakul ki, hogy elhangzik néhány sértő szó, netán némi lökdösődés következik be - az polgári törvénykönyv szerinti eljárást vonna maga után. (Ja, most veszem észre, hogy bilibe lógott a kezem, és felébredtem. :-s )

    VálaszTörlés
  13. Igaz. És kik lesznek a romok alatt- rajtunk kívül?
    Gondolom, csak a szoclibek, ideát csupa rendes fiú ül. Nekik nincs felelősségük abban, hogy 20 éven keresztül képtelenek voltak egy szerencsétlen alkotmányt megírni, vagy legalább módosítani.Jó ez, ami 4 évre bebetonozott mindenkit, akit megválasztott ez a szerencsétlen, hiszékeny magyar nép. Jó kényelmesen a semmiért így lehet évtizedeken át felvenni irdatlan összegeket.
    Ha mi nem végezzük el a munkánkat, azért mi jár?
    Rom eltakarítás, azt mondod? Helyes! Takarítsuk ki azokat, akik az elmúlt 20 évben annyit tettek, hogy ebbe a kilátástalan zsákutcába terelték az országunkat. Kezdjük mindjárt azzal, hogy a volt mszmp kb tagjait kidobjuk jó messzire. Jaj, ez nem jó, mi lesz Viktor munkatársaival? Vagy akkor őket hagyjuk, ne bántsuk?
    és kit takarítsunk ki, Akit Orbán Viktor mond? Van erre recept?

    Szavak. Üres szavak.
    Felelősség, az már valami! Az, hogy nem takarították ki 20 év alatt a kommunistákat, igaz. Még abban a 4 évben sem, amikor ez a jóember volt a góré. Hogy is van ez?
    Ha ezt kimondom, dobálom a sarat? Ha szidom juhort, almát, nezsut és a többi szoclib seggnyalót, akkor " Hajrá Csengele, f.sza csaj vagy?"

    Le a szemellenzővel, emberek! Ideje a dolgokat nevén nevezni, a felelősöket MINDEN pártban elővenni.

    VálaszTörlés
  14. Erre szoktam én azt mondani, hogy a képviselői illetmény ne legyen több a mindenkori minimálnyugdíj kétszeresénél.
    Ezzel két eredményt érnénk el. A nyugdíjminimumot (26.000 Ft) fölemelnék, és nem volna akkora tolongás a képviselői posztokért.
    Másodlagosan - mivel a munkabérnek magasabbnak kell lennie a nyugdíjnál, az is emelkedne, és meg volna rá a keret, ha a "kiváltságosok" nem nyúlnák le, hanem ellenkezőleg: hűtlen kezelés és miegyéb okán visszatérítenék az okozott kárt.

    VálaszTörlés
  15. Talán be kellene adni ezt törvényjavaslatként!

    VálaszTörlés
  16. Arra fogok szavazni, aki ezt indítványozza.

    VálaszTörlés
  17. olevendula indítványávan nagyon egyetértek: néz is mindenki, amikor jó hangosan el szoktam mondani hasonló véleményemet a munkahelyemen is.
    "aki ezt indítványozza" az a gyanum, hogy sokat kell erre várni, illetve mi már nem érjük meg. Akkor pedig mi is a "lábunkkal" szavazzunk?

    VálaszTörlés
  18. Azt azért ne!
    Vannak olyan elképzelések, amik nem a politikán keresztül képzelik a jövőt.
    A politikának régen hátat fordított a magyarok többsége.(Egy-egy időközi választás részvételi aránya minimum siralmasnak nevezhető.) Mondhat itt már az embereknek akárki, akármit. Meg sem hallgatnak semmit, ha a politikához van köze. Ez tetszik, vagy sem: tény.
    Ezért vannak civil szerveződések, akik ezt felmérve más alternatívát nyújtanak arra nézve, hogy is juthatnánk ki ebből a mély gödörből.
    Ha érdekel, megmutatom.

    VálaszTörlés
  19. Dehogynem érjük meg! Én például nem vagyok hajlandó addig átköltözni a túlvilágra, amíg ez meg nem történik. Ha gyorsan akarnak megszabadulni tőlem, jobb, ha mielőbb bevezetik. ;-)))

    VálaszTörlés
  20. Ezt Anyusch hozta nekem, szerintem Téged is érdekelni fog:
    http://ezerev.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  21. Köszi, eltettem a könyvjelzők közé. Rokonlélek, mint a társoldalaiból a Tahiblog.

    VálaszTörlés
  22. Én ebben, vagy ilyesmiben látom a jövőnket. Egyszerűen nincs idő a pártok által mesterségesen szított vitákra, a kampányokban elforgácsolt energiáinkat inkább ilyen, valóban ÉPÍTŐ JELLEGŰ munkára kellene fordítanunk. Persze lehet, hogy nincs igazam.
    Akkor marad a pártoskodás....a nyelvünk azért csodálatosan beszédes, tisztán és világosan megmutatja ennek a szónak csak negatív jelentése van.

    VálaszTörlés
  23. "http://ezerev.blogspot.com/"
    ezt elvittem, mert elolvastam és máskor is meg szeretném találni.
    Nagyon köszönöm.

    "a kampányokban elforgácsolt energiáinkat" az még hagyján, mert én erre energiát nem fecsérelek, de az már felháborít - folyamatosan - hogy a MI ADÓFORINTJAINKAT költik nagyképűen és röhögnek a pofánkba!!! No, ez gyomorforgató. Közben nekünk mondják, hogy mi ne költekezzünk!!! :-((((

    VálaszTörlés
  24. Az állítólagos "válsággal" kapcsolatban: mi lenne, ha a multi cégek nem kapnák meg az 1600 milliárd Forintos adókedvezményüket( mint ahogy a kis és közép magyar vállalkozók sem kapnak l---t sem), és így nem a magyar családokat kellene megszorongatni?

    http://www.onlinetv.gtk.hu/falcon_tv/tv_mediaplyer.php?servercim=MAGYAR_IDO_HARMADIK.flv

    VálaszTörlés
  25. Jogos felvetés!!! Csak meg is kellene valósítani!!!

    VálaszTörlés
  26. Mi lenne, ha a makói gázmező és a stratégiai ágazatok a magyar állam tulajdonában lennének?
    Nem menne ki a haszon mások zsebébe. Így meg csak az járt jól, aki "eltocsikolta".

    VálaszTörlés
  27. Akkor nem inflálódna ilyen ütemben a forint és ez nem felelne meg a minket kizsákmányolóknak.

    VálaszTörlés
  28. Szerintem elég jogos elvárása ez a magyar társadalomnak.

    VálaszTörlés
  29. Itt most mindannyian ugyanazon hajoban evezunk, ugy latom, legalabbis en mindenkinek igazat adok ebben a kivalo (es szarkasztikusan humoros) eszme futtatasban. Most lattam (asszem az Echo-n), hogy Navracsicska kijelentette, hogy a Fidesz nepszeru Amerikaban! Hat ezt meg o honnan veszi, szeretnem tudni. Amerikaban mindenki nepszeru aki a kapitalizmus vednoke. Igy a Fidesz, MDF (nyilt kapitalistak) igy az MSZP, SZDSZ, (dugi kapitalisztak), s igy tovabb, akar a Republikanusok es Demokratak Amiban. Mindket oldala az eremnek Kapitalista, lassuk egyszer es mindenkorra be. De ha mart ez igy van, akkor legalabb lenne egy oldal amelyik Eurazsiahoz huz inkabb mint az Amcsikhoz. De mivel ez nem igy van, sot mindket oldalon renduletlenul nyalnak az Amcsiknak a csicska fergek, ezert en is azt javasolom, hogy mindnel hamarabb
    ebredjunk ra civil szervezetek erosodesere, vegyunk reszt bennuk, es remelhetoleg idovel leszunk elegen az allamot levaltani, es nam egyik partrol a masikra, hanem teljesen.

    VálaszTörlés
  30. Az tény, hogy valamilyen hathatós változás kell, ami visszazökkenti az embereket a harmónikus életbe.

    VálaszTörlés
  31. Asszem amin a legtobb magyar erzesu megegyezne hanem is feltetlenul elsore
    (az anyagi gondok, lebutitott iskolak, stb. meglehet ugyan olyan fontos) az az, hogy a magyar kulturat vissza kell allitjuk helyere, tamogatni, ha kell allamilag is, mintahogyan a multban ez igy is volt. Megint csak miert szabad az Amcsiknak folyamatosan nyomatni propagandajukat szinte mindegyik T.V. es radio allomason, de a kis orszagok nem nyomhatjak sajat muveszeik alkotasait csak, ha az Amcsi szajizt majmoljak. Meg csak magyar nepzenet se lehet talalni rendszeresen egyetlen radio allomason, es a T.V-n is csak itt ott van vmi specialis bemutato, de semmi magyar kulturat folyamatosan hiresztelo, mint az MTV folyamatos Amcsi-foleg neger zenekkel valo elarasztasa, akar a Franiciak Mezzo-ja (kulonben ez az egy kiveteles allomas, ami legalabb a Francia Jazz kulturat igyekszik legalabb fele-felesben tamogatni az Amcsiekkal) . Es akkor csodalkoznak a szulok mikor megjelenik az ocskos az Amcsi banda tag akarnok ruhajiban, hugicaja meg Afrikaban akar "segiteni" a feher husra (szinten media altal) kieheztetett makiknak.

    VálaszTörlés
  32. Az egész pártok nélküli gondolkodásnak az a hibája, hogy a szavazók kb. 30 %-a, bárki bármit csinál és mond is, megmarad pártszavazónak. És ez az a szavazói réteg, amelyik a legaktívabb, azaz 90 % feletti a részvételi aránya. Ugyanakkor a nem pártszavazók részvételi aránya viszont 50 % alatti. Eddig mindig a pártok iránt el nem kötelezettek döntötték el a választásokat. Ám ha ők távolmaradnak akkor a pártszavazói réteg fogja egyedül eldönteni a pártok közötti szavazatokat.

    VálaszTörlés
  33. Ha viszont mindenki felfogná végre: a pártoskodás= a magyar nemzet öngyilkosságával, és hátat fordítana, mégis: mit tudna kezdeni nélkülünk a francos politika?

    Természetesen csak akkor lesznek erre fogékonyak az emberek, ha a politika helyett tudnak más alternatívát felmutatni számukra, amit el is fogadnak a bajból kivezető megoldásként.
    Az ismerőseim 80-90%-a nem fog elmenni szavazni. Csak meghallják:párt, poltika, és roló lehúz: nincs több értelme beszélni, nem is érdekli őket. S ha mégis megkérdezik: kire szavazzanak melyik pártot mutassam nekik? Egyik jobban ugat a másik ellen, mint a másik. Az emberek köszönik, de nem akarnak részt venni az egymást lejárató, egymás ellen acsarkodó pártcsatározásokban. Csak azok nem értik, akik mélyen beleásták ebbe magukat: ennek a korszaknak egyszer, s mindenkorra befellegzett. Sajnos azért él még mindig, mer az a 30% azt hiszi, hogy ez az egyetlen megoldás, és mindig vérre menő, öldöklő küzdelmet folytat, amint a pártja csettint, és a szájába adja az éppen aktuális "adu" kártyákat= mivel lehet a másikat a földbe döngölni. Ez az ócska játék csak addig életképes, amíg vannak hadra fogható, elvakult pártkatonák.Ha az emberek végre felfogták volna: csak kihasználják őket a "nagyok" a hatalom bitorlása érdekében, máskülönben egyáltalán nem érdekel senkit a kis ember nyomora, csak üres, süket szövegelés, parasztkábítás az egész cirkusz, akkor már régen nem itt tartanánk.

    A többség már régen tudja: nem a mi utunk ez. És egyszerűen kiszállt. Végre azonban van egy kiút, ami egyre több embernek szimpatikus, ami nem a hatalomért folytatott küzdelemről, nem egymás elleni acsarkodásról, hanem építkezésről, túlélésről, összetartásról szól. Azért szimpatikus, mert nem romboló, hanem éppen hogy építő jellegű munkát mutat irányelvként. Nem ér rá a másik mocskolására. Az embereknek ez kell, nem polgárháború, és belviszály.

    Szóval: teljesen mindegy, mit mond Orbán Viktor; mondott ő már annyi mindent....A beszéddel nem vagyunk előrébb.És az ő ártja a leghangosabb, aki a nemzeti radikálisokat leszélsőségesezi. Köszi, csodálatos:-(

    VálaszTörlés
  34. Elvileg nem volnék ellene a pártpolitikának, ha a pártok mentalitása nem volna annyira átfedésben egymással. Sokkal markánsabb különbséget kéne látni a céljaik és azok megvalósítását bemutató programjaikban.
    Esetleg a valódi népképviseleti elv szerint tényleg a különböző szakmák, vagy foglalkozások, társadalmi státuszok szerinti tömörülésekben. Így nem jelenik meg a társadalmi rétegződés, és a rétegek valódi érdeke a törvényhozásban. Azon kívül az ország valódi érdekei szerint kéne működniük a képviselőknek, és nem aszerint szavazni, vagy nyilatkozni, hogy a másik fél mit mondott.
    A jelenlegi működés immár a "szájkarate" szintjén mozog, miközben a legnagyobb hasznot ebből a legszűkebb réteg húzza.

    VálaszTörlés
  35. Kétkamarás parlament, Szent Korona Törvény, jó sokáig működött...

    VálaszTörlés
  36. Kiegészítve azzal, hogy a haszonlesők tartsák magukat távol a "kamaránk"-tól.

    VálaszTörlés
  37. Erről mindenképpen gondoskodnunk kell.
    Remélem, azzal mindenki tisztában van, hogy Orbán Viktor nem fog a mögöttük álló gazdasági érdekeknek nekimenni.

    VálaszTörlés
  38. Szajkarate, igy van. Jo kifejezes a jelenlegi helyzetre. A fizikai kulonbsegek mellett ki kell emeljem, hogy a masik nagy kulonbseg az igazi Karate es a Szajkarate kozott az az, hogy az igazit erdekes nezni, a szobeli valtozatot viszont szanalmas hallgatnunk! Kulonben csengele, egyezek mindennel amit itt irt, csak sajnos a polgar haborura lehet, hogy szukseg lesz. Legalabbis egy coup-ra, ahhoz, hogy azokat a pozitiv iranyzatu celokat meg lehessen valositani
    a hatalomra dulakodas vegeredmenyeit, a nemzet rombolast pedig leallitani.

    VálaszTörlés
  39. Ma éppen azt magyarázták a hírekben, hogy az ingatlanadót a Nemzetközi Valutaalap követelése miatt kénytelenek bevezetni.
    - Én meg mindig mindent fenntartás nélkül elhiszek nekik...

    VálaszTörlés
  40. Meg, ha ezt az "adot" alacsony arakkal is kezdik, jol meg fogjak magukat belole szedni mert Magyarorszag egyik jo tulajdonsaga (ami e-vegett lehet, meg fog szunni), az pont az, hogy sok a lakas tulajdonos araylag. A legtob fejlett orszagban sokkal tobben berelnek. Ugy hogy ez is kizsakmanyolas lesz amig le nem allitjuk a jelenlegi rendszert, beleertve az osszes jelenleg Parlamentben levo partot, mert egyik benfentes part sem tiltakozik ez ado ellen. Szanalmasak.

    VálaszTörlés
  41. Egyenlő közteher viselés? Haha, marha viccesek ezek a fiúk ott a törvényhozásban.
    A kisgyerekektől, meg az életüket végig dolgozó nyugdíjasoktól van eszük elvenni azt a keveset is, de a párt kampányra milliárdokat szórnak ki az ablakon. tv reklámokra,meg plakátokra csak úgy röpködnek ki az ablakon a millióink, emberek!

    S ha már ingatlan adó...jó lenne, ha minden luxusra is kivetnék az adót: pl a külföldön lévő nyaralókra- az is ingatlan- festményekre, vitorlásokra, kötvényekre, stb...

    VálaszTörlés
  42. Bajnai többször hangsúlyozta: Az intézkedések minden magyar családot érinteni fognak. Majd az érthetőség kedvéért megismételte: "Mindenmagyar családot".

    VálaszTörlés
  43. Aha, szóval sokan kiesnek a pixisből...

    VálaszTörlés
  44. Lényeg nem a pártoskodás, hanem a nemzetrontás megszüntetése kell legyen. Ezért nem valamennyi, hanem csak a nemzetrontó pártok felszámolására van szükség. "A mosdóvizzel nem szabad kiönteni a gyereket is."

    VálaszTörlés
  45. Szerintem meg egy és ugyanaz. A pártoskodás maga A nemzetrontás.
    Nem magyar találmány. Gumicsont, energiavámpír, sehonnan jött, és sehová nem vivő fölösleges bohóckodás.
    Pártoskodjon, akinek két anyja van!:-)

    VálaszTörlés