György István, szőkefalvi lelkipásztor tanúságtétele

György István, szőkefalvi lelkipásztor,

a látnoknő lelki vezetőjének

tanúságtétele

 

Nt. Incze Dénes esperes, szentszéki tanácsos kérésére, a Krisztus Világossága c. folyóirat részére adom ezt a tanúságtételt, mint Szőkefalva plébánosa, aki 9 éven át szemtanúja voltam az itteni eseményeknek. Előre bocsátva kijelentem, hogy mindannak igazáért, amit ide leírok, felelősséget vállalok Isten és ember előtt.

"Istenem, íme itt vagyok, hogy teljesítsem akaratodat!" (Zsolt. 39.) Papi életemet és hivatásomat ennek a mondatnak fényében szerettem volna megélni, de sokszor megtapasztaltam, hogy nagyon könnyű valamit megígérni, de nagyon nehéz azt megtenni. Így gyakran megrekedtem az "Uram, Uram!" felkiáltásnál, de mindig megmaradt annyi bennem, hogy ez fájt és Jézus, a jó Barát, mindig bíztatott, hogy tegyek is Érte valamit. Nem akarok most az elmúlt két évtizedről írni, sőt amit most leírok, arról sem szerettem volna beszélni a világ előtt, csak az én jó mennyei Atyámnak, mert egyetlen dolog számít az életben: ki vagy az Isten előtt.

Amikor 1996. szept. 1-jén idekerültem, mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy itt jelenés van és az igazi is! Nem tudtam elhinni, hogy Isten egy ilyen bűnös, alkalmatlan, sok hiányossággal tele szolgájára merné bízni ezt a fönséges és szent ügyet. Igazából egyedül Isten ismert engem akkor, amikor Szőkefalvára kerültem, egyedül Ő tudta, hogy mi van az én szívemben, lelkemben és mégis, rám merte bízni azt, hogy én tanúskodjak Jézus Krisztus édesanyjának és a mi égi Édesanyánknak Szőkefalván való megjelenéséről. Ezért úgy gondoltam, hogy arról a változásról, ami az Isten kegyelmével, a Szűzanya közbenjárására bennem végbement, elég, ha csak Ő tud róla. Számomra tökéletesen elég, ha mindennap megköszönhetem ezt Neki.

A szőkefalvi Mária-jelenés melletti pozitív tanúságtételemnek három pillére van:

 

1. A látnok személye.

2. A jelenést körülvevő események.

3. A velem kapcsolatos események.

 

1. A látnok lelki életében végbement nagy változás arra késztetett, hogy ráfigyeljek arra, ami vele és általa történik. Nem volt ez olyan mindennapi, bár négy éven keresztül elengedtem a fülem mellett azokat a híreket, hogy ő beszél a Szűzanyával, hiszen minden porcikám tiltakozott, hogy ez nem lehet igaz. Ez túl nagy esemény ahhoz, hogy itt, vele megtörténjen, és én legyek ennek a tanúja. Azonban az ő állhatatos, szívből jövő imája, a Krisztus iránti nagy szeretete, amely a gyakori szentmisén való részvételben és a gyakori szentáldozásban mutatkozott meg, valamint az emberek iránti szeretete és türelme, megtörte bennem az ellenállást és kezdtem komolyan venni mindazt, amit nekem mondott a jelenésről. A szenvedések vállalását is olyan természetesnek vettem, amelyről nekem beszélt, hiszen az ő betegségének természetes folyamatát láttam benne. Az értéket abban láttam, hogy elfogadta és nem zúgolódott érte. Ez tartott addig, amíg az egyik jelenés után a látnok azt nem mondta, hogy a Szűzanya elvette ezt a nagy fájdalmat, amelynek másfél éven keresztül én is tanúja voltam, és nem egyszer imádkoztam a családdal együtt a rózsafüzért a nagy szenvedése alatt, amely 5-7 percet tartott. Azóta nincs ez a szenvedése, de van más helyette. Ezek a szenvedések az ő boldogságát, lelkének kiegyensúlyozott harmóniáját nem zavarták és nem zavarják meg. Olyan lelki békét és boldogságot sugároz az arca, amelyet csak Krisztus adhat. Mindezek és a tiszta élete arra enged következtetni, hogy szavainak hitelt kell adnom.

 

2. A látnok személye után a legfontosabb számomra a Mária-jelenéssel kapcsolatban az a tény, hogy

Dr. Jakubinyi György érsek úr pozitívan állott e csodálatos eseményhez. Sokat jelentett a Mária-jelenés valós megítélésében az a tény is, hogy az emberek nagy tömegét (6-12 ezer) vonzotta e helyre ez a jelenség, de nemcsak idejöttek, hanem újra meg újra

visszatértek, nagyon sokan szentgyónást, áldozást végeztek, életükben gyökeresen megváltoztak, családok zűrzavaros élete rendeződött, sőt a Szűzanya által megáldott kút vizétől sokan testi-lelki gyógyulást is nyertek. Ez utóbbit a visszajelzések, tanúságtételek alapján állítom. Ezenkívül a két nemzetnek együttléte (románok és magyarok) és együtt imádkozása hosszú órákon keresztül, vagy a Nap-csoda, amelyet több ezer ember is láthatott egy negyedóráig, mind-mind azt a meggyőződést erősítik bennem, hogy valódi eseményről van szó.

 

3. Harmadik pontként - ha lehet így felosztani tanúságtételemet - talán a legfontosabb és legbiztosabb bizonyíték a velem történt események voltak a Mária- jelenéssel kapcsolatban. Számomra már az is döntő bizonyíték, hogy az Úr engem helyezett ide tanúnak. Csak az Isten tud ilyen szegény, bűnös, hiányosságokkal tele szolgák által is nagy dolgokat tenni. Emberi választásnál egészen biztos, hogy kiestem volna. Amikor 3-4 év után a jelenések körüli események oda fejlődtek, hogy érdemesnek láttam odafigyelni és közben mindenről tájékoztattam az érsek atyát, arra kértem a látnoknőt, hogy a Szűzanyától eszközöljön ki számomra is egy jelt, amely által meggyőződhetek, hogy a jelenség az égiektől van. A látnoknő örömmel vette tudomásul a kérést és megígérte, a következő beszélgetésben előtárja kérésemet, hogy legalább én ne kételkedjem abban, amit mond; mert úgyis olyan sokan kételkednek és támadják ezért. Szeretettel vártuk a jelenés napját, amelyre igyekeztünk lehetőségünk és tehetségünk szerint a legjobban felkészülni. Vártam a jelenés utáni beszélgetést, amelyben elmondta a látnok, hogy a Szűzanya azt mondta: "a kellő időben megkapod!" Ettől kezdve türelmetlenül vártam és gondolatomban a csodák nagy skáláját gondoltam át, amelyek megtörténhetnek a szemem láttára, csak egy dologra nem gondoltam, hogy bennem is történhet csoda, hiszen én szorulok rá leginkább a gyógyulásra.

Teltek a hetek, hónapok, semmi jel. Maga a látnoknő is csodálkozva kérdezgette, hogy még nem kaptam jelt? És elérkezett a kellő idő. 2001-ben, az év utolsó Mária-jelenésén megkaptam a jelt, megtörtént bennem a csoda, ami egyértelműen, félremagyarázhatatlanul csak az Istentől jöhetett. Nagy örömmel és boldogsággal töltötte el a lelkemet, ami a mai napig bennem van. Olyan érezhető volt ez bennem, hogy másnap el is mondtam a Szűzanya kiválasztottjának, de csak neki, és ő is velem együtt örvendezett. Amit nem mertem remélni sem, csak titokban vágytam rá, most megkaptam, és ezért mindennap hálát adok. Ettől kezdve örömmel és kétkedés nélkül szolgálom e szent ügyet. A mindennapi imámban csak arra kérem az Urat, adjon annyi kegyelmet, amellyel a Szőkefalvi Szűzanya ügyét előbbre vihetem.

Éppen ezért nagyon sajnálom azokat a papokat és híveket, akik azt állítják, hogy ez mind pénzre megy. Én nem tudok elképzelni sem papot, sem keresztény embert, aki ilyen szent dolgot pénzért merne árulni. Ezeknek azt kívánom, hogy legalább egy rövid időre érezzék át az Isten adta lelki kincseknek örömét és többé már nem pénzben mérnének mindent. Ezért merem ajánlani mindenkinek Szőkefalvát, mert akik idejárnak, azok erről tesznek tanúságot, erről a lelki békéről, boldogságról. Természetesen szükséges a kellő hozzáállás is.

Számomra ez volt a döntő esemény, de természetesen nagyon sok apró esemény, amely napról-napra körülvesz, erősíti bennem a jelenés természetfeletti voltát. Természetesen ezzel nem akarom túllépni az Egyház álláspontját, az érsek úr fölkérését, miszerint amíg az Egyház nem nyilatkozik, addig csak úgy lehet beszélni róla, hogy állítólagos Mária-jelenés, amelyet én is minden írásomban betartok. Amiről tanúságot tettem, az az én személyes meggyőződésem, amelyet mindig tartani fogok és remélem, hogy hivatalossá is válik, és az Egyház is nyilatkozni fog a szőkefalvi állítólagos Mária-jelenésről. Én csak örömmel tudom üzenni azoknak, akik ide jönnek, hogy nem döntenek rosszul. Az Úr Jézus, aki közöttünk van mindig az Oltáriszentségben, és az Ő Édesanyjának áldása legyen minden emberen!

 

 

Szőkefalva, 2005. IV. 22.

György István, szőkefalvi lelkipásztor,

a látnoknő lelki vezetője