Tőkés lászló erdélyi református püspök levelet írt Petru Gherghel jászvásári katolikus püspöknek a csángó magyarok anyanyelvi oktatsával kapcsolatban. Tanulságos a két levelet összehasonlítani, itt most mindkettőt közöljük.
Tőkés László levele:
Főtisztelendő Püspök úr!
Engedje meg, hogy Krisztusba vetett hitünk közösségében, a keresztyéni testvéri őszinteség szellemében, ezúton – nyilvános formában – keressem meg Önt, a legutóbb, a Bákó megyei Szitás faluban történtek ügyében. Az ottani plébános valóságos ellenséges hadjáratot indított a magyar nyelv iskolán kívüli, semmilyen törvénybe nem ütköző oktatása ellen – olyannyira, hogy még a ministrálástól is eltiltotta azokat a gyermekeket, akik magyarórára járnak. Ez nem az első hasonló eset Főtisztelendőséged egyházmegyéjében, a csángómagyar gyülekezetekben.
Ez az eset, illetve bánásmód mindenekelőtt közös keresztyén hitünknek, a szeretet evangéliumi parancsolatának mond ellent. Lehetetlen és minden igaz hitű
Másodsorban az ellen az intolerancia ellen emelem fel a szavam, amely szögesen ellentmond az európai vallási türelem és a Főtisztelendőséged Egyháza által is hirdetett ökumenikus testvériség szellemének, illetve – ezzel együtt – az EU-tagország Románia törvényeinek.
Európai parlamenti képviselőként hadd említsem meg, hogy Románia maga is ratifikálta a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartáját, melynek értelmében a csángómagyarok nyelvét mind kisebbségi, mind regionális minőségében teljes védelem illeti meg – arról nem is beszélve, hogy a magyar, a román nyelvvel egyenrangú módon, az egyesült Európa egyik hivatalos nyelve. Ráadásul az sem elhanyagolható körülmény, hogy az európai többnyelvűség és multikulturális politika főfelelőse az Európai Bizottságban éppen a mi hazánkfia, Leonard Orban főbiztos.
Főtisztelendő Püspök úr!
Mindezeket figyelembe véve, tisztelettel kérem, hogy vegye személyes védelmébe a magyar nyelvtanulásért meghurcolt szitási gyermekeket és családokat, és vegye elejét annak, hogy bármelyik moldvai csángó gyülekezetében hasonló önkényes túlkapások és nacionalista visszaélések történhessenek.
Úgy ítélem, hogy ezek az ügyek méltán tarthatnak számot a Szentszék, valamint az Európai Unió érdeklődésére. Viszont erre semmi szükség nincsen, hogyha ezt a súlyos problémát – az anyanyelv iskolai és egyházi használatának a kérdését – idehaza meg tudjuk oldani. Kész vagyok bármikor találkozni a Főtisztelendő Püspök úrral, hogyha ezzel használni tudok a csángók ügyének megoldásában és egyházi kapcsolataink építésében.
Isten gazdag áldását kérve a Püspök úr életére és szolgálatára, szeretettel küldöm testvéri jókívánságaimat – in Christo:
EP-képviselő
Az Ön 2009. február 9-én, e-mailben küldött levelére válaszolva szeretném elmondani, hogy megleptek az abban felsoroltak, akárcsak az, hogy önt foglalkoztatják a Jászvásári Egyházmegye római katolikus hívei, és amint az természetes volt, helyszíni vizsgálatot rendeltem el.
Küldöttünk megállapításai, akárcsak a helybéli plébános, a szitási (Nicoreşti) közösség által nagyra tartott lelkipásztor, Inocenţiu Arcana írásos nyilatkozata azt mutatják, hogy senki sem ellenzi az iskolai, törvényes keretek közötti, szervezett magyarórát, ha ezt kérik és ez szükséges, ahogyan senki sem ellenzi az angol, francia, német, olasz stb. nyelvórák megtartását sem. Az iskolai tantervet a tanügyi előírásoknak és az iskola, valamint a közösség valós szükségleteinek megfelelően állítják össze.
Ami a szitási plébános és más, ön által említett papok viszonyulását illeti, nem igazolódott, hogy létezne „egy valódi ellenséges kampány a magyar nyelvű oktatás ellen”. Inkább az figyelhető meg, hogy a plébános lelkipásztori gondossággal őrködik a reá bízott egyházközségben a hívek nyugalma, erkölcse és hite fölött.
Az említett egyházközségben végzett elemzések nem mutatták ki, hogy a plébános valamely nyelv tanulását ellenezné, legkevésbé a magyar nyelvét, főleg, mivel a településről sokan Magyarországon dolgoznak. A megkérdezett hívek sem úgy értékelték, hogy a plébános fellépett volna a nyelv ellen, hanem a faluba érkezett két személy munkamódszereitől óvta őket, amelyek gyanakvást keltettek és keltenek.
Egyébként természetes, hogy a magyarokat testvéreinknek érezzük, akikhez nemcsak a történelmi konjunktúra révén kötődünk, hanem a földrajzilag és a felekezetileg is. Hasonlóképp meggyőződésem, hogy mindenkinek joga van saját nyelvén dicsérni az Urat, és főképp – remélem, egyetért –, hogy az embereket akként kell tisztelni, aminek magukat vallják. Igaz, ön szitási és más falvakbeli „csángó magyarokról” beszél, de a román állam által végzett népszámlálások azt mutatják, hogy ők nagy többségükben románnak és katolikusnak vallották és vallják magukat.
Remélem továbbá, hogy egyetért velünk abban, hogy az embereket más, kívülről érkezett személyeknek nem kell uszítaniuk, és nem jó feldúlni nemzetiségükre vagy az általuk beszélt nyelvre vonatkozó meggyőződéseiket. Nagy tisztelet jele lenne megbízni nyilatkozataikban, abbéli képességükben, hogy megtartsák szokásaikat, megőrizzék hitüket és békességben éljenek mindenkivel.
Nem hiszem, hogy nyelvjárásuk vagy az általuk beszélt nyelv megőrzésében szolgálatot tesznek nekik, amikor kívülről más értékeket ajánlanak nekik, mint amelyeket éreznek és kinyilvánítanak.
Egyébként a Jászvásári Egyházmegyében nekünk nincsenek „csángó magyar” egyházközségeink, ahogyan ön levelében kijelenti, hanem mindig is római katolikus hívek alkotta egyházközségeket emlegettek. Tehát a mi kötelességünk az, hogy azon a nyelven szolgáljuk hívő népünket, amelyet mindannyian ismernek, tiszteletben tartva minden más nyelvet, amelyet használnak, jól tudva, hogy a Katolikus Egyház nem kötődik egyik vagy másik nyelvhez, hanem valamennyit Isten ajándékaként értékeli.
Továbbá úgy hiszem, kötelességünk – a hagyományok, a kulturális örökség és a hit megőrzése mellett – felszámolni a tájainkon élők közül sokakat sújtó szegénységet: a rossz utakat, az embert megillető életvitelhez szükséges korszerű eszközök hiányát, a kezdetleges eszközökkel zajló földművelést, az otthonuktól kényszerűen távol vállalt munkát családjuk fenntartása érdekében, valamint azt, hogy nehezen elérhetőek számukra a különféle iskolák és a mai társadalombeli funkciók stb. Mindezek egyformán fájdalommal töltenek el és foglalkoztatnak.
Reménykedve, hogy Önnek – tisztségei birtokában – sikerül nagyobb mértékben hozzájárulnia a szegénység és nyomorúság felszámolásához ezeken a vidékeken, híveink életkörülményeinek javításához és fejlesztéséhez, és bízva abban, hogy ezekről az áldásos dolgokról még beszélgethetünk, kívánom önnek Isten áldását és kegyelmét.
Tisztelettel és testvéri szeretettel:
Petru Gherghel
jászvásári püspök
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése